A lépcsőn lefelé, a diákok sora végén baktattunk Bethel, közben elmélyülten beszélgettünk, azonban kb. a 3. és a 2. emelet között hatalmas durranás rázta meg a lenti előcsarnokot. Rémülten egymásra néztünk és az előttünk sétáló kis csapat Hollóhátast kezdtük siettetni. 

Lent a lépcső alján minden gyerek kizárólag egy pontra nézett.

– NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM! –ordít egy mély, idegen hang. Mi ketten fejvesztve rohantunk lefelé a lépcsőn, mivel a nyakunkat tettük volna rá, hogy Dracoval van valami gond. És milyen igazunk volt...

Mire átverekedtük magunkat az embertömegen, azt láttuk, hogy egy végtelenül csúnya, viseltes, idős ember pálcát szegezett egy visító, fehér görényre Greg és Vincent között. A férfinak erősen megritkult haja össze-vissza állt, rengeteg vágásnyom, heg keresztezte az arcát, a talárja ütött-kopott volt és egy csúnya, izgő-mozgó gülüszem volt az egyik szeme helyén. Mi döbbenten néztük az eseményeket.

– Ő Mordon! Láttam tegnap a vacsorán. Ő lesz az új SVK tanárunk! –suttogja gyorsan Beth.

– NE NYÚLJ HOZZÁ! –bődült fel Mordon néhány másodperc múlva és Gregék felé fordult, akik éppen a görényért nyúltak és elindul feléjük kivont pálcával– Lassan a testel! –dörrent a férfi, mire a görény felreppen vagy 3 méter magasra, majd a földre csapódott.

– Ne! Draco! –kiáltozott kétségbeesetten a barátnőm és szó szerint kirobbant a tömegből. Alig bírtam követni. Ő gyorsan a görényhez szaladt, én meg Mordon elé álltam.

– Kérem, uram! Ne folytassa. Draco néha hülye szokott lenni... –magyarázom esdekelve a férfinak, de az ledermedt.

– Te... te egy szfinx vagy? –kérdezi visszafogott hangon és lassan rám szegezi a pálcáját.

– Umm... i-igen... –felelem habozva, mire a professzor meglódul felém. Először megrángatta a fülemet, aztán elkezdte húzni az arcszőrömet, majd erősen megragadta az egyik karom és megvizsgálta rajta a karmaimat, ráadásul még a szemeimbe is belenézett– Mit akar tőlem? –kérdezem idegesen, de a mágus nem válaszolt, csak furcsán remegett és néha megnyalta a szája szélét.

– Maga... maga... melyik házba jár? –kérdezi feszülten.

– A Mardekába, uram. –válaszolom megilletődve.

– A Mardekárba... –ismételgette gyanakvóan– Tudja errefelé nagyon ritkák a Hybridek... Mit keres itt? –faggatózik tolakodva.

– Tanuló vagyok... –felelem, mire az auror morgott egyet és engem megkerülve Bethhez lépett.

– Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket... –dörrent a férfi mély hangja, majd a pálcája segítségével kitépte a barátnőm kezéből a görényt és elkezdte konkrétan a földhöz vágni az állatot.

– Nee! Kérem! Tanár úr! Ne! –könyörgött Beth, de mint a falra hányt borsó.

– Soha - többet - ne - csináld - ezt! –hangsúlyozta Mordon és minden szavának a görény puffanása adott nyomatékot.

– Mordon Professzor! –csendült egy döbbent hang. McGalagony professzor épp most szalad le a lépcsőn kezében egy kupac könyvvel.

– Üdvözlöm, McGalagony professzor. –biccent Mordon, közben zavartalanul folytatja a fenyítést.

– Mit csinál? –érdeklődik McGalagony, közben a pattogó görény útját figyelte tekintetével.

– Tanítok. –feleli kurtán.

– Tanárnő! –szalad oda a hölgyhöz Beth– Kérem állítsa le Mordon professzort! –esdekelt– Tudom, hogy a testvérem egy ütni való kis köcsög, de mégis csak a testvérem...

– A maga testvére? Mordon! Az a görény Draco Malfoy?! –kérdezi a tanárnő felháborodva.

– Egen! –brummogja a férfi, közben én is helyeslően bólogatok.

– Hagyja abba! –kiáltotta a professzor asszony és előrántotta a pálcáját, majd a görény visszaváltozott Dracová. A srác a kőpadlón feküdt. Csapzott haja izzadtan tapadt vörös fejére– Fenyítésre sosem használunk transzformációt, Mordon! –torkolta le a tanárnő az említett személyt– Dumbledore professzor biztos mondta magának... –sápítozott.

– Említett valami ilyesmit... de gondoltam had ijedjen meg egy kicsit... –vakargatja a férfi borostás állát.

– Mi itt büntetőfeladatot szabunk ki, vagy beszélünk az illető házvezetőtanárával!

– Ám legyen, beszélek vele... –bólint Mordon és megvetően végigmérte a könnyező szemű Dracot, aki gyűlölködve nézett vissza rá és elmormolta a szokásos szövegét az apjával kapcsolatban.

– Úgy gondolod? –illetődik meg a tanár– Lucius Malfoy régi ismerősöm... Megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fiacskáján... ezt üzenem neki... A házvezetőtanárotok meg Piton? –néz körbe minket is kérdezve. Én újra bólintottam félénken– Vele is volt már dolgom. –recsegett a professzor– Alig várom, hogy elbeszélgessek a jó öreg Pitonnal... na gyerünk, lódulj! –utasította és megragadja a srác karját, majd lerángatta a pincelépcsőn. Beth is ment velük.

Én bementem a nagyterembe és leültem Emmáékhoz a Hugrabug asztalhoz, mivel Sallyékkel, meg a többiekkel is kedvem volt beszélgetni.

– 3-kor tali lent a tóparti fűzfánál. –suttogom a lánynak.

– Hozod a varangydudvát? –kérdezi vissza.

– Persze! Nagyon szapora növény! Az akváriumunk nagyon dizájnos.

– Beth?

– Mordon levitte Pitonhoz Dracoval. –felelem.

– Ohh... –lepődik meg a barátnőm.

– Majd írok neki a falról. –közlöm vele, mire Emma csak bólintott.

– Majd Tapmancsnak is szedjél növényt! –kiált utánam még a lány.

– Meglesz! –kacsintok és kilépek a nagyteremből.

Fent a szobánkban már tegnap este is ott volt egy széles, kör alakú akvárium, ami 4 darab fém lábon állt és tulajdonképpen valamiféle dohányzóasztalként, vagy íróasztalként funkcionált. A tetejét egy zöld színű fedő takarta le, aminek az egyik részét fel lehetett nyitni, hogy kényelmesen leszüretelhessük a megnőtt varangydudvákat. Édesanyám és én közösen kifejlesztettünk egy tápoldatot még a nyáron, amivel a vízinövényeket gyorsabb növekedésre lehet ösztönözni csupán hozzáadott tápanyagokkal és koffeinnel. Egészen hatékony.

Először aztán pennát ragadtam és üzentem a barátnőmnek, majd kinyitottam az akvárium tetejét, lenyisszantottam pár szálat a varangydudvából, majd golyókká formáltam őket.

– Szia Andi! –nyitott be a szobánkba Beth.

– Szerbusz. –köszönök vissza– Mi van Dracoval? –érdeklődök.

– Áhh! Kutya baja... –legyint– Azt a gyereket lehetetlen kipusztítani... –nevet.

– Még mindig rosszban vagytok? –kérdezem félve.

– Dehogy! Rájött, hogy én aggódok érte és amit lent mondtam Legendás Állatok óra előtt, az "lehet, hogy igaz volt". –utánozta őt kifigurázva, mire én felnevettem.

–Készen állsz a találkozásra? –nézek rá félmosollyal.

– Hát hogyne! –kurjantja vidáman.

Összepakoltuk hát és elindultunk felfelé a márványlépcsőn, hogy kijussunk a pincéből, majd kiléptünk a tölgyfaajtón. Lent már a parkban ott volt Emma a fűzfánál és épp botokat dobált Siriusnak.

– Istenem de vártam már ezt a pillanatot... –bököm ki érzelgősen, miközben a távolban nézem Siriust, ahogy büszkén viszi a gazdinak a botját, miközben a gazdi Roxfortos egyenruhában van.

– Megfogyva bár, de törve nem... –teszi hozzá Beth és fél karjával átölel. 

Lassan lebaktattunk a meleg nyári szellőben és egy hatalmas öleléssel üdvözöltük Emmát, meg Siriust egyaránt.

– Miért álltatok ott fent? Láttam, hogy stíröltetek minket... –kuncog a lány.

– Csak örültünk, hogy újra itt lehetünk a Roxfortban. –feleli Beth nyugodt hangon.

– Ez a pillanat pont olyan, mint tavaly, amikor rátaláltunk Siriusra... –mosolygok keserűen.

– Remélhetőleg jól érzi magát az ottani suliban... –sóhajt reménykedve Emma.

– Én még ma este szeretnék neki írni, úgyhogy majd érdeklődök! –közlöm velük a hírt, mire egy fokkal vidámabbak lettek– Na gyertek! Álljatok ide mellém, hogy sorfalat álljunk Siriusnak, nehogy meglássák a Roxfortból. –szólítottam fel a lányokat, mire azt csinálták, amit mondtam. Hering módjára egymás mellé álltunk, majd Sirius elénk sétált és visszaváltozott emberré.

– Üdvözletem, hölgyeim! –köszön udvariasan a férfi a földön fetrengve, mire mi szó szerint rávetettük magunkat örömünkben.

– Annyira jó, hogy újra látunk! –ujjong Beth.

– Én is örülök nektek lányok! –szorít minket a férfi– Főleg az én hercegnőmnek... –enged el minket és most Emma előtt térdepelt.

– Jaj ne mondj ilyeneket, Sirius... –cincogja a lány fülig elvörösödve, majd lehajol hozzá és megcsókolja.

– Úúúú... –lepődünk meg az eseményeken és perverz fejjel összenéztünk Bethel.

– Na jól van! A szerelmes pár is figyeljen ide! –emelem fel a hangomat, amit elsősorban az Emma-Sirius párosnak küldtem– Most ki fogok osztani fejenként egy nagy gömbnyi patkányfarokhoz hasonló, nyálkás növénylabdát, amit a vízbe ugrás előtt kéne megenni! –magyarázom a társaságnak.

– És mi lesz, ha valamelyikünk a parton változik át? –kérdezi Emma.

– Az nem lehet! A testünk csak akkor kezd változni, amikor már ellep minket a víz. –felelem.

– Mennyi ideig tart a hatása? –kérdezi most Sirius.

– Hát... ez a mennyiség 2 óráig elég. Először nem akartam olyan sokat adni, mivel eléggé undorító, de majd növeljük a mennyiséget, ha akarjátok...

A többiek csak bólintottak, majd elkezdtünk leöltözni bikinire, meg fürdőnadrágra, kivéve én, hisz nekem nem kellenek ilyenek és kiálltunk annak a nem túl magas sziklának a tetejére, ahonnan még elsőéves koromban lezuhantam.

– Tessék! Itt az adagotok! –osztottam ki a gombócokat, amivel merülni fogunk.

– Fúj, de nyálkás... –undorodik Beth.

– Én szóltam... –kuncogok– Na szóval! Felvázolom a szituációt! –kezdek bele a magyarázásba– Azt ajánlom, hogy a legkevesebb rágással nyeljétek le, mivel eléggé pocsolya íze lesz, meg számítsatok rá, hogy ha elkezdtek átváltozni, valószínűleg olyan érzés lesz, mintha megfulladnátok, de ne essetek kétségbe. Fog nőni kopoltyútok! –közlöm velük a közölnivalót, miközben ők figyelmesen hallgattak.

– Most... most akkor fulladozni fogunk? –hezitál Emma kétségbeesetten.

– Csak néhány másodpercig, utána kinő a kopoltyúd... Higgyétek el, hogy a sokadik alkalommal már meg fogjátok szokni! –legyintek lezseren– Na! Varangydudvát a szájhoz és zsupsz! –adtam ki a parancsot.

– Várjatok! –ordít közbe Beth, mialatt a többiek a szájukhoz emelték a növényt– Mi lenne, ha úgy ugranánk be a vízbe, mint az úszók? –ötletelget a lány izgatottan. Mi töprengve összenéztünk és telepatikus módon megegyeztünk.

– Mehet! –bólint Sirius mosolyogva.

– Rendben emberek! –tapsolok– Varangydudvát megenni! –adtam ki a parancsokat, mire a többiek erősen grimaszolva lenyelték– Vigyázz! –ordítottam és mind a négyen hátrébb tettük az egyik lábunkat– Kész! –mire összetettük a kezeinket és előrehajoltunk– RAJT! –és fejjel előre beugrottunk a tóba.

Amint beértünk a vízbe, egyből elkezdtünk lefelé úszni. Én úszás közben folyamatosan fújtam ki a levegőt, majd vizet szívtam be a tüdőmbe, ami számomra rögtön elindította a változást és a fulladást. A többiek azonnal visszafordultak és aggódóan néztek felém.

– Menjetek... –intettem nekik, azonban már ők sem tudtak menni. Másodpercre pontosan egyszerre kezdtek el szenvedni, miközben nekem elkezdett összenőni a két lábam és uszony nőtt a talpam helyén.

– Azt a büdös... –lélegzik fel Beth.

– Végre oxigén! –sóhajt Emma, közben mindhárman elzöldültek.

– Ez nem semmi... –döbben le elismerően Sirius– Tudod, Andi, néha elgondolkodom, hogy jó lett volna egy hozzád hasonló kaliberű csaj a Tekergők között... –közli velem, miközben mindhármuknak kinő az úszóhártya a kezük és a lábujjaik között.

– Tényleg? –lepődök meg színészkedve, közben kinőttek a fekete pikkelyeim a mellkasomon és az uszonyomon egyaránt, majd a karmaim, meg az éles fogaim is megjelentek– Akkor Lily Evans mi volt nektek? Kabalaállatka? –nevetek, közben elindulok és intek nekik, hogy kövessenek.

– Hát ő nem tartozott bele az eredeti, szűk Tekergőcsapatba. –hívja fel a figyelmemet erre.

– Ahaa... És Remus? –dobom vissza a labdát, miközben a hínárok között suhanunk. Kellemesen meleg volt a vízi bőrünknek a tó vize, a vízi növények meg csikiztek bennünket.

– Remus értelmes srác, de a sok kalandozással eltereltük a figyelmét... –mosolyog nosztalgiázva.

– Istenem, Sirius... –csapok a homlokomra– Inkább menj, és szédítsd a barátnődet! –legyintek és sokatmondóan oldalra nézek.

– Nem is kell kétszer mondanod! –kiáltja és oda úszik Emmához. Attól fogva ők mindig lemaradtak pár méterrel és ki tudja mit csináltak.

5 perc múlva aztán lassan befutottunk a sellők városába. Az épületek ókori stílusúak voltak azokkal a jellegzetes, hatalmas márványépületekkel és a hozzájuk tartozó oszlopokkal. Részletesen kifaragott domborművek voltak az épületek falain, amit a folyamatos víz általi pusztítás eléggé megviselt, de még büszkén állja a sarat és készen áll arra, hogy a benne élő sellőket megvédje.

– Ez a hely teljesen úgy néz ki, mint az elsüllyedt Atlantisz. –ámuldozott Beth.

– Az biztosisten... –bólintok egyetértően. Engem követve elúsztunk az egyik lenti barátnőmhöz– April! –kopogtatok– Itthon vagy? –ordítok befelé.

– Juj, Andi! Te vagy az? –lepődik meg váratlanul– Baszki! El is felejtettem, hogy nektek ma van sulikezdés! –szentségel– Rögtön megyek! –kiabál kifelé nagy csörömpölés közepette, majd néhány másodperc múlva kinyílik az ajtó és egy ismerős arc jelenik meg.

– Szerbusz, asszony! –köszöntöm kitárt karokkal.

– Csá csaj! –örvend a lány és megölelt– Gyertek beljebb... –áll el az útból, hogy bemenjünk– Mi járatban erre, ahol a madár se jár? –kérdezi vidáman.

– Nos... Először szeretném bemutatni a fenti barátaimat! –közlöm vele– Ők itt Beth, Emma és Sirius. –mutatok mindháromra egyesével.

– Emberek! Ő itt April! Már 3 éve ide járok éneklést gyakorolni. –fordulok most a barátaimhoz, akik kezet fogtak a lánnyal.

– És mióta vagytok itt lent? –kérdezi April. Tudott angolul, szóval sikerült megértetnie magát a lányokkal.

– Hát olyan 10 perce. –feleli Beth– És Andi szerint 2 óráig leszünk.

– Ohh... Hát az sok mindenre elég! Gyere itt egy kis hal! –mosolyodik el és idehúz egy halászhálót, ami egy tányér felett lebeg és vagy 10 db. tonhal volt benne. Én csak bólintottam, majd elvettem a hálónyi halat és majszolni kezdtem– És mit szeretnétek? Mivel állhatok szolgálatotokra?

– Hát, drága Aprilem, idén nem csak nekem kell énektanár. –húzom a szám csámcsogva, mire ő furcsállva nézett– Tudod idén, a mi világunkba itt tartják a Trimágus tusát és lesz majd egy karácsonyi bál. –a lány közben csak bólogat– Na ott fel fogunk lépni és azt akartam, hogy egy profi készítsen fel minket. –magyarázom.

– Úúú... A legjobb helyre jöttetek! –feleli izgatottan és rögtön egy kagylóhoz nyúlt, amiből egy zsinór állt ki– Limeta! Gyere azonnal! Andi vendégeket hozott! –kiabálta és letette a kagylót. Alig vártunk pár másodpercet, az említett személy máris kopogás nélkül becsörtetett az ajtón.

– Andi! Hát ezer éve! –ujjong vidáman, mire mindketten megölelgettük egymást. April és én egymás szavába vágva zárkóztattuk fel a lányt a különféle információkkal kapcsolatban– Woow! És van már elképzelésetek? –kérdezi mind a négyünktől.

– Elnézést, de én nem fogok se énekelni, se táncolni... –közli a sellőkkel Sirius, mire ők meglepődtek– Csak kísérő vagyok...

– Jaja! Csak mi fogunk hárman énekelni! –erősítem meg Sirius kijelentését, mire a sellők bólintottak.

– Meg én még hegedülni fogok... –heherészik Beth.

– Na az király! És milyen számokat szeretnétek énekelni? –teszi fel a várva várt kérdést April. Úgy egyeztünk meg, hogy olyan sorrendben mondjuk, amilyenben elő akarjuk adni, így én kezdtem az Ievan Polkka remixemmel, utánam jött Beth a Whatever It Takessel az Imagine Dragonstól, majd Emma fogja énekelni a Hallelujaht, hogy legyen egy kis lassabb is az este. A duó részben Emma fogja kezdeni a Shatter Me-t, amit Beth fog Lindsey Stirling stílusban kísérni, miközben én öltözök, meg pihenek. Miután Emma végzett, én jövök majd a Hate You-val, amit szintén Beth fog kísérni, Emma pedig pihen. Végül lesz 2 csak hegedű, mindkettő Lindsey Stirling stílisú hegedülés, Karácsony alkalmából a Carol Of The Bells és a Masquerade. A Carol Of The Bells alatt balettozni fogunk Emmával, a Masquerade alatt pedig félig keringőzni, félig pedig szambázni.

A sellőbarátnőim nagyon belelkesedtek a programterv miatt, ezért rögtön kikeresték a megadott zenéket, mivel megvan nekik bakeliten és a maradék 1 órában hozzá is kezdtünk a próbáknak.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3