A következő néhány hétben, mivel szerencsére nincs kviddics, jó erősen ráfeküdtünk az éneklésre. Megkértem Natit, hogy reggelire mindig valami halat adjon, hogy legyen alapja az aznap esti átváltozásomnak. Szerencsére a tápoldat, amit fejlesztettünk anyával eléggé jól végzi a munkáját, mivel minden szünetbe, amikor lemegy valamelyikőnk a Mardekár klubhelyiségbe, mindig önt bele valamennyit, így estére épp elegendő mennyiség termelődik.

Egyébként szépen haladunk a gyakorlással és szeptember vége felé már az énekléssel párhuzamosan elkezdtünk bejárogatni a Szükség Szobájába táncolni. Az előkészületek úgy kezdődtek, hogy lementem a titkos könyvtáramba, a Bölcsek Kövének az akadályához és rengeteg könyvet kicsinyítettem le, ami különféle tánccal foglalkozik, mert később le fogjuk nyeletni ezeket Lucyval, a próbababámmal, majd a könyvek segítségével fogjuk betanítani a lányokat. Azért kezdtük el ilyen hamar a táncot, mivel úgy láttuk, hogy azt nehezebb megtanulni, mint az éneklést. Nekem könnyű dolgom volt, mert én fiatal koromtól kezdve tanulom és találok ki saját koreográfiákat, de szegény lányoknak sajnos nincs ennyi idejük.

Addig amíg délutánonként úszkáltunk a sellők között, meg elkezdtük a tervezett táncfajták alapjait, napról napra nehezedtek az órák, amik leginkább Mordon óráin csúcsosodtak ki. A férfi eltervezte, hogy az összes alkalommal, amikor találkozunk, úgy kezdi az órát, hogy minden egyes tunulóra rászórja az Imperiust, hogy megtapasztaljuk az Imperius "érzését" és hogy letudjuk-e győzni azt.

– De hát... a tanár úr mondta, hogy ezt tiltja a törvény... –vetett ellent Hermione, miután Mordon egy pálcasuhintással eltakarította onnan a padokat.

– Uram.. Azt mondta, hogy aki emberre szórta ezt az átkot, azt... –tettem szóvá.

– Dumbledore szerint fontos megtapasztalnotok milyen érzés... –feleli és rám szegezi vesébe látó mágikus szemét– Ha Moon és Granger kisasszony akkor óhajtja elkezdeni, amikor már az életük lesz téten, nekem mindegy. Nyugodtan kimehetnek a teremből. Senki nem tartóztat fel benneteket... –morogja kettőnk között váltogatva normális szemét. Egymásra néztük, de egyikünk sem mozdult. Nyilván senki sem akart távozni.

Mordon egyesével kihívta a diákokat és mindenkire kimondta az Imperius-átkot. Sokan az átok hatása alatt elképesztően random dolgokat csináltak. Pansy például léggitározott, meg headbangelt, mint valami rockstar a színpadon, Draco tiltakozott, mivel félt, hogy hülyét csinálnak belőle, Beth körbe-körbe futkorászott hármunk körül és meglepő pontossággal énekelte a kedvenc kpop bandája, a BTS egyik számát.

– Moon! –recsegte a férfi– Jöjjön ide!

Engedelmesen, bár félszegen beálltam a terem közepére, majd Mordon rám szegezte pálcáját.

– Imperio! –kiáltotta el magát.

Aprócska, alig látható zöldes-narancssárgás fény füstölt a pálcája végéről, ami meglepő módon azonnal elvakított. Pár másodpercig csak fehér fényt láttam, majd miután elég gyorsan kitisztult a kép, rájöttem, hogy bent vagyok a tudatomban, erősen markolom az irányítópultom mozgatókarjait és úgy éreztem magam, mintha Hugo begombázott volna. Marha jól elvoltam magamnak, mintha lebegnék, a szobában apró kis csillagocskák repkedtek, mint ezernyi szentjánosbogár. Félhomály volt, de a kis pontocskák így is bőven megvilágították a narancssárga falamat.

Egyszer csak hirtelen annyit érzek, hogy két erős kéz végigsimít szőrös karomon, majd a mögöttem álló férfi lehelete felborzolta a tarkóm szőrét. Amikor eléggé kábán, de hátranéztem, egy sápadt, késő húszas éveit taposó, kissé szeplős szőke férfi elmosódott sziluettjét láttam visszatükröződni, de a kábaságtól nem tudtam jobban megfigyelni. Lényeg az, hogy semmilyen tekintetben nem hasonlított a mostani Mordonra a falábával és a mágikus szemével, így azt feltételeztem,  hogy Mordon belül még mindig fiatalnak érzi magát, ezért lehet ennyire fiatal a fejemben.

– Táncolj nekünk valami szépet! Mondjuk balettozz... –morogja a fülembe a fiatal Mordon igen távoli hangon.

– Balettet? Pedig a Szamba jobban megy... –panaszkodok lelombozva, de közben elkezdtem improvizálni valami balettkoreográfiát.

– Hey! Süket, vagy mi? Nem érti, hogy nem akarja?  –hallottam most Annabellet szintén nagyobb távolságra tőlem– Szálljon le róla, különben ha én szedem le, azt nem fogja zsebre tenni... –fenyegetőzik.

– Táncolj... táncolj... –mantrázza a férfi nekem.

– Bazd meg az anyádat! –kiáltja el magát haragosan a démonom és egy jól irányzott erős ütéssel lerántja rólam a férfit, azonban sajnos ezzel együtt én is hátraestem.

– Mi a... –feleli döbbenetében.

– Andromeda felett csak én vehetem át az uralmat. Csakis én! –ismételgeti a földön fekvő személynek közbevágva– Ezt az egyet jegyezd meg, te pondró: itt nem használ semmiféle szaros Imperius amíg élek, értve?

Mordon csak bólintott.

– Hordd el innen magad te szarházi... –acsarkodik és egy hatalmasat belevágott a testbe, mire a fiatal Mordon köddé vállt.

Hirtelen visszakerültem a valóságba, ami lényegesen lesokkolt. A földön fetrengtem, a kezemmel a fejemet fogtam és egy pillanatig éreztem azt az iszonyatos fejfájást, ami miatt szenvedett a testem. Jó páran felettem álltak és aggódva pillantottak le rám, azonban Mordon nem volt köztük.

– Asszony! Jól vagy?! –siet hozzám ijedten Beth és megfogja a karom.

– Mi történt? –kérdezem rémülten és hirtelen felülök, amivel majdnem lefejeltem a barátnőmet.

– Menjenek már a közeléből! Had kapjon levegőt! –utasította Mordon a többieket, mire ők szó nélkül szétrebbentek. A professzor mellém sétált és kinyújtotta nekem rendhagyó módon most a bal kezét, majd kicsit távolabb húzott a többiektől– Ezt meg mire véljem? Mi volt az ott bent? –morogja a pálcáját markolászva.

– Maga meg miről beszél? –pillantok oldalra.

– Ne nézzen hülyének, Moon! Egy másik hangot hallottam! –vakkantotta. Amint kimondta a "másik hangot", összerezzentem– Maga DID-s?

– Nincs értelme hazudnom, igaz? –hajtom le a fejem lelombozva. Erre Mordon csak még jobban összehúzta a szemöldökét– Igen! Az vagyok! És akkor mi van? –felelem dacosan.

– Kiválóan lehet használni az Imperius-átok kivédésére, legalábbis ahogy hallottam... –feleli komoly hangon– Még el is törte a karom, ahogy kiűzött az elméjéből... –görbül mosolyra a szája a férfinak– Példát is vehetnének Potter és Moon ügyességéből! –jelenti be még mielőtt észbe kaphattam volna– Vége az órának!

A teremből kilépve rögtön rákérdeztem a barátaimnál, hogy mégis mit láttak odabent. Ők azt felelték, hogy kezdetben szépen, elegánsan elkezdtem balettozni, ahogy Mordon parancsolta, de miután Annabelle beleszólt, elkezdtem dülöngélni, szédülni, majd a földre zuhantam és sikoltottam a fájdalomtól. Én csak döbbenten figyeltem a magyarázatukat...

Azt mindannyian észrevettük, hogy éveleje óta a legtöbb tanár eléggé bekeményített. Emma, Pansy és én tudtuk tartani ezt az ámokfutást, de a többiek elhullottak. Beth Bájitaltanból, meg SVK-ból maradt meg jó tanulónak, a többiből sajnos rontott, Draco csak Bájitaltanból volt jó, a többiből ugyanarra a sorsra jutott, mint a nővére, Milli, Greg, meg Vincent volt a legalja. Borzasztóak voltak...

Átváltoztatástanon egy sünit kellett átváltoztatni tűpárnává. A tüskés pálcámmal sajnos nem nagyon ment, mivel amikor vissza akartam változtatni, a süni bőre szövetanyag volt, a szemei gombok voltak és félt, ha tűvel közelítettünk hozzá. Ezt a hibámat a kezemmel korrigáltam, mire egyből normálisan funkcionáló süni lett annyi kivétellel, hogy némelyik tüskén ottmaradt a gombostűnek a gombja. Jóslástanon számomra döbbenetes módon Trelawney felolvasta Ron és Harry eléggé erőltetetten összerakott "tragikus" horoszkópjait. Az övéké tele volt mindenféle idióta balesettel hosszú hónapokon keresztül, aminek a tanárnő szemmel láthatóan nagyon örült, így sikerült az, hogy Harryéknek újabb lapot kellett megcsinálniuk. Nálam Trelawney megdicsérte az új l'amour eljövetelét, sok sikert suttogott a fülembe a zenés előadásunkra és kitartást kívánt a hátfájdalmam miatt, ami még igazából nincs is. Én ezeket mind megköszöntem neki és leosztályozta kiválóra. Binns professzor minden héten íratott dolgozatot a 18. századi koboldfelkelésekből, Piton az ellenmérgeket kezdte el forszírozni, mivel erősen utalgatott rá, hogy karácsony előtt random megmérgez diákokat. Én tudok otthoni sárkányméreg ellenszereket, univerzális ellenszereket, scharabeust, szóval nem kéne félnem, de mégis nyugtalan vagyok. Nem biztos, hogy az egyiptomi ellenmérgek viszik az európai mérgeket...
Flitwick professzor 3 darab kötelező olvasmányt adott fel, amik szerinte szükségesek a begyüjtőbűbájhoz. Én jó kislány módjára végigolvastam az összeset. Még Hagrid sem kímélt minket, pedig ő kedves szokott lenni. A Durrfarkú Szurcsókok látványos növekedésnek indultak, mire Hagrid fellelkesült és elvárta, hogy minden egyes nap üljön lent nála egy ember és vezessen naplót az állatkák növekedéséről. Én kezdetben persze szívesen mentem le, de a későbbiekben konkrétan Hagrid lett a pszichológusom. Amikor fáradt voltam, vagy valami nyűgöm volt, elpanaszoltam neki. Jó volt a sok rohanás után a kunyhójában, a világtól elzárva egy kicsit megpihenni...

Egy nap azonban, pont Legendás lények Gondozása után, az előcsarnokban hatalmas csődületet véltünk felfedezni. Most is a jól bevállt módszerhez folyamodtunk, mégpedig ahhoz, hogy Greg felkap engem és a nyakába tesz. Rögtön szembeötlött egy tábla. Az volt rá írva, hogy Október 30-án, 18:00-kor érkezik a Beauxbatons és a Drumstrang delegációi, ami miatt majd fél órával korábban véget ér a tanítás és ki kell menni a kastély elé, hogy fogadjuk a vendégeket.

– Na! Legalább nem lesz ideje Pitonnak megmérgeznie! –nevetek gunyorosan.

– Milyen sületlenségeket beszélsz már, he! Nem is téged mérgezett volna meg! –kontrázik Beth.

– Ohh dehogynem! –bólogatok bőszen– Miért? Szerinted kit?

– Valamelyik Griffendélest. –von vállat és elindul a pincelépcső felé.

– Már csak egy hét van a tusáig! –örvendezik Emma és hirtelen felkapaszkodik a vállamra.

– Azt a kurva! –riadok meg– Hát igen... –bólintok– Na gyertek! Tanuljunk meg gyorsan! Ma még át szeretnék venni veletek néhány balettmozdulatot... –közlöm velük és irányt váltva felmegyünk a könyvtárba.

Az elkövetkező héten nem lehetett másról hallani, kizárólag a kupáról. Volt már szó a jelöltekről, a Roxfortos, Drumstangos és a Beauxbatonsosok közti különbségről, meg a feladatokról is beszélgettek. A pletykák mellett azonban akadt még egy dolog, ami jelen volt az iskolában: a mérhetetlen nagy takarítási láz. Egyik napról a másikra arra keltem, hogy a márványlépcsőre és a folyosókra felakasztott képekről eltűnt az a vastag porréteg, ami az évek alatt felrakódott rájuk, de oly annyira, hogy jobban megszemlélve némely karakternek még a ránca is látszódott. Ettől elég paprikás hangulatba kerültek a keretek tulajdonosai. Hitetlenkedve tapogatták rózsaszínre sikált arcukat. A továbbiakban a lovagi páncélok sem nyikorogva lengették karjaikat, Argus Frics, a gondnok pedig durván leszidta azokat, akik nem használták a lábtörlőt. Egy csapatnyi elsős kislány többször is sírógörcsöt kapott.

Ebben az időszakban a tanárok is nagyon ingerlékenyek voltak. Sok embert lecsesztek ilyen-olyan okokból, mint például Draco nagyon kötekedő és legyen előzékenyebb a franciákkal szemben. Engem persze nem csesztek le, de akkor se lenne energiám újra végigmenni ezen a káosz héten, még ha netán vissza is pörgetnék az idő kerekét.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3