Egész úton nevetgéltünk, viccelődtünk egymással, énekelgettünk és együtt haladtunk a hömpölygő tömeggel. 20 perc múlva már oda is értünk a stadionhoz, ami borzasztóan hatalmas volt. A köveiből nem is egy piramist fel lehetett volna építeni.

– Százezer néző befogadására alkalmas. –dicsekszik vele Mr. Malfoy– A minisztérium 500 embere dolgozott rajta év eleje óta. Mugliriasztó bűbájok védik minden egyes négyzetcentijét. A mugliknak, akik ebben a pár hónapban erre jártak, hirtelen sürgős dolguk akadt odahaza és visszafordultak... –horkant gunyorosan a férfi, mire közülünk is néhányan felnevetnek.

Lassan odaértünk az egyik bejárathoz, ahol egy fiatal, 20-25 éves boszorkány lekezelte a jegyeinket és azzal a rengeteg emberrel együtt elindultunk a bársony fedte lépcsőkön egészen a legtetejéig. Felfelé haladva egyre többen fordultak le a lépcsőről, mire már csak a mi nagy csapatunk lépdelt felfelé a legmagasabb ponthoz. Amikor felértünk, már többen is fent voltak a díszpáholyban, ami akkora volt, mint másfél színház nézőtere, de hát a stadionhoz képest ez szinte eltörpül. Mr. Malfoly azonnal célba vette a Brit Mágiaügyi Minisztert, Cornelius Caramelt.

– Miniszter úr! –nyújtja a kezét Caramelnek, mire a férfi felállt és kezet ráztak– Hogy van? Had mutassam be a feleségemet, Narcissát, a fiamat, Dracot és a lányomat, Elisabethet.

– Nagyon örvendek, nagyon örvendek. –üdvözli őket a miniszter és meghajolt Beth és az anyukája előtt.

– Ők pedig a vendégeink: Nagy Máté és családja, Nikolett, Márton, Flórián és Katalin. –folytatja a férfi az említett emberekre mutatva.

– Üdvözlöm önöket Nagy Britanniában! Jól sejtem nem ide valósiak. –mosolyog cinkosan a Miniszter.

– Eltalálta! Magyarok vagyunk. –húzza ki magát nagy büszkén a családfő, mire egy pillanat erejéig átsuhan valami a Miniszter arcán.

– Ohh, Magyarország! –vidul fel Caramel– Jó borok, szép nők... –kacérkodik.

– Gyenge forint, Erős Pista! –folytatja Katy apukája bohókásan.

– Mai napig az egyik kedvencem a Tokaji! –dicséri a Miniszter úr egy borfajtát.

– Örülök neki. Büszkék is vagyunk rá. –heherészik az apuka és a Malfoy családdal együtt leült a helyükre.

–Julia! Hát ezer éve! –köszönti a miniszter negédesen édesanyámat– Sejtettem, hogy előbb-utóbb felbukkan köreinkben... –nyújtja felé baráti jobbkezét, mire anya kezet fog vele.

– Tőlem nem szabadul olyan könnyen, Cornelius. –mosolyog fogvillantósan anya– Bemutatom a fiaimat. Ők itt Jeffrey és Vincent, Sebastian, Lucas, Benjamin, Johnatan. –mutat sorban a srácokra, akik sebtiben kezet fogtak a miniszterrel– Nem utolsó sorban pedig a legkisebb és egyben egyetlen lányom, Andromeda.

Ekkor mosolyogva előbújtam a bátyáim mögül és én is kezet fogtam Caramelel.

– Örvendek a szerencsének, kis hölgy. –hajol meg előttem a férfi– Meg kell hogy mondjam igazán jól áll magácskának a zöld festék. –bókolgat a Miniszter. Ezt azért mondta, mert Katyéknél megmutattam a lányoknak, hogy hogyan festem a bundám, így újra rókamintázatom lett, ráadásul anyáék hoztak otthonról elegáns, lenge ruhákat és ékszereket, így hát befontam a fejem eggyik oldalán a hajamat, majd oldalra fésültem. Gyakorlatilag majdnem ugyanúgy néztem ki, mint tavaly a roxforti karácsonyi vacsorán, csak a ruha nem ugyanaz és a fekete mellett zöld is van a szőrömön.

– Köszönöm, uram. Tudja ez genetika... –mosolygok rá cinkosan, mire vette az adást és meglepődést színlelt.

– Ők itt a mi vendégeink: Eliot Howkins, Diana Howkins, Emma Howkins, Jasmine Howkins és a kis Anthony Howkins. –mutogat rájuk– Meg persze Remus Lupin, aki egyedül van most köreinkben.

A miniszter igyekezett mindenkivel kezet fogni, azonban megakadt a szeme Mr. Howkinson.

– Maga... hmm... –töpreng– A maga neve valahogy nem rémlik... –mutogat a férfira, aki kissé furcsállva nézi a miniszter próbálkozásait.

– Rátapintott a lényegre... –mosolyog szelíden Mr. Howkins– Nem ebből a világból származom. A maguk szemében én csak egy "mugli" vagyok. –heherészik a férfi kissé keserédesen.

– Ajjaj! Vigyázat! Mugli! –hülyéskedik mellette Mrs. Howkins, mire kuncogni kezdtünk.

– Jut eszembe! Ő itt Oblanszk... Obalonszk... na szóval a Bolgár miniszter. Egy mukkot se tud angolul. –sóhajt egyet Caramel– Ilyen helyzetben általában Barty Kupor barátomat szoktam megkérni...

– Ohh, Bolgár? –lepődik meg édesanyám– Én is tudok bolgárul, Cornelius!

– Te is ezerféle nyelven tudsz, mint Barty barátom? –néz anyára érdeklődve a Miniszter.

– Hogyne! Idegenvezető vagyok! –nevet fel, majd felküldött minket a 2. sorba, ő pedig helyet foglalt a Bolgár, meg Caramel között és elkezdtek beszélgetni. Látszott a Bolgáron, hogy felüdülés volt számára, hogy valaki az anyanyelvén szól hozzá.

Miközben elhaladtunk az első sor mögött, néhányan köszöntünk az előttünk ülő ismerősöknek és szépen helyet foglaltunk a megfelelő helyünkön. A verseny kezdete előtt pár perccel végül befutott Radames Abadi, a mi drága Miniszterünk és egy székkel arrébb kellett ülnünk, mivel számára szórakoztató volt, hogy az Egyiptomiak egy helyre tömörülnek, ráadásul szeretet volna az egyik beosztottjával, Remus Lupinnal beszélni, ezért közéjük ültem, hogy tolmácsoljak.

A verseny kezdeténél Mr. Bumfolt feljött hozzánk a páholyba és amikor megkapta Carameltől az engedélyt a kezdéshez, a torkához nyomta a pálcáját.

– Hölgyeim és uraim! Szeretettel köszöntök minden egyes mágust a 422. Kviddics Világkupa döntőjén!

A nézők hatalmas ovációban törtek ki Mr. Bumfolt hangja hallatán és több ezernyi himnusz morajlott fel a zászlók lengetése miatt. Ez a hatalmas nagy hanglöket villámként hasított bele mindkét érzékeny cicafülembe. Ez nem csak nálam, hanem anyámnál is megjelent, aki sietve elkezdett kutakodni a retiküljébe és előhúzott onnan 2 pár fehér golyót, majd felém nyújtott 2–t. Elsőre nem értettem, hogy ezeket miért kaptam, de miután megláttam, hogy anya a füleibe helyezi őket, én is ugyanúgy tettem. Amikor jól belenyomorgattam ezeket a pamacsokat, a nézők rögtön halk morajlássá halkultak és csak Mr. Bumfolt hangját lehetett jól kivehetően, élesen hallani.

– Kiszűri a káros zajokat! –kiabálta fel hozzám anya, mire csak bólogattam. Tuti, hogy mágia van a dologban.

– Nem is szaporítanám a szót... Fogadjuk szeretettel a Bolgár Nemzeti Kabalaegyüttest! –folytatja a kommentátor. A piros társaság egyszerre morajlott fel. Mindannyian előre csúsztunk a széken, hogy lelássunk a pályára, ahova épp bevonultak a gyönyörű Vélák. Erre kis vigyorral balra néztem, ahol az Egyiptomi miniszter ült tátott szájjal, a másik oldalamon meg Remus volt ugyanilyen helyzetben, majd átnéztem Remus mögött, ahol pedig a bátyáim ültek szintén ilyen elbűvölt állapotban. Én csak magamban nevettem, hogy olykor-olykor úgy el lehet csavarni a férfi nem fejét, hogy másra már nem is tudnak figyelni. A Vélák gyönyörű fehér bőre fénylett, mint a telihold, szőke hajuk lebegett, holott szélcsend volt. Nem csoda, hogy minden férfi epedezve néz utánuk. Még én is elismerem, hogy csodaszép teremtések, pedig rám nem hat a mágiájuk.

Amikor a lányok elkezdtek táncolni, Remusék okosan befogták a fülüket, hogy ne hallják a hangjukat, de a tesóimat behúzták a csávába. Remus mögött átnézve csak annyit látok, hogy mind a hatan araszolnak kifelé a korláthoz, de az volt ebben a poén, hogy nem csak a tesóim dőltek be nekik, hanem Harryék is kimentek, Draco is ott volt attól függetlenül, hogy Harry is, Katy kisebbik bátyja, Flórián is és még a picike Anthony is mosolygott, meg a Vélák felé mutogat apró ujjacskáival. Mind elkezdtek lefelé mászni a korlátról.

– Harry! Mit műveltek? –értetlenkedett Hermione.

– Na gyertek vissza most azonnal! –kiabálok a fiúkkal, miközben én is araszolok kifelé– Nem hiányzik nekünk az, hogy most itt a Világkupadöntőn leljétek halálotokat! –ugatom le őket, közben mindegyik tesómnak lekevertem egy jó nagy nyaklevest, hogy észhez térjenek. Szerencsére sikerült, mert mind a hatan a tarkójukat simogatták, de sajnos még mindig a hatásuk alatt voltak, mivel szúrós szemmel méregették Bethék, meg a többiek Ír cuccait, meg amikor abbahagyták a táncot a Vélák, fújolással fejezték ki nemtetszésüket. Anyával együtt visszatessékeltem őket a székekre, de még mindig kótyagosak voltak.

– És most emeljük fel pálcáinkat az Ír Nemzeti Kabalabrigád tiszteletére. –harsogta Mr. Bumfolt. Ekkor megjelent az égbolton egy hatalmas arany színű üstökös, ami a stadion felé tartott. Amikor beért a közepére, szétvált 2 kisebb darabra és a pálya két szélére szállt, majd egy hatalmas szivárvány bontakozott ki a két pont között. Sajnos ez a színes látványosság hamar szertefoszlott, majd újra összeállt a két pont és egy gigantikus négylevelű lóherét formázott, ami körberepült a nézőtéren. A díszpáholy felett elhaladva vettem észre, hogy ez az arany felhő valójában rengeteg hosszú szakállú leprikón, akik töménytelen mennyiségű aranypénzt zúdítottak a nyakunkba. A jónép még a székek alá is bemászott, hogy összeszedje azokat. Nekem két marékkal sikerült szereznem, pedig csak a helyemen ültem. Később a lóhere alkotóelemeire bomlott és leszálltak a pálya ellentétes oldalára törökülésben.

– Most pedig, hölgyeim és uraim, bemutatom a bolgár kviddicsválogatottat! Dimitrov! –ekkor lent a pálya szélén kinyílt egy ajtó és egy elmosódott piros folt suhant ki onnan. Ez az egyik játékos volt, de a Tűzvillám olyan gyors, hogy csak halványan látszik– Ivanova! –hallatszott, mire egy újab piros talár suhant el– Zográf! Levszkij! Volkov! Vulkanov! Éééééés... Krum!

Rögtön a szemem elé kaptam az omniszkópomat és ránagyítottam Krumra. Bőre sárgás fakó volt, mint a pergamen, orra kampós és csodálkoztam, hogy hogyan lát ki bozontos szemöldöke alól. Emberi sasnak nézett ki, de mindössze 18...

– És most köszöntsük az ír nemzeti válogatottat! Conolly! Ryan! Troy! Mullet! Moran! Quigley! Éééééés Lynch! –kiabálja Mr. Bumfolt és ezzel együtt 7 zöld folt suhant ki a pályára. Mi tapsoltunk és ujjongtunk itt fent néhányan– Fogadják szeretettel Egyiptomból érkezett játékvezetőnket, a Nemzetközi Kviddicsszövetség elnökét, Moustafa Hassant!

A pályán most egy alacsony, vékony, kopasz férfi jelent meg precízen megpöndörített bajusszal, aranysárga talárral. Oldalra fordultam és a mi mágiaügyi miniszterünket kezdtem el stíröltem.

– Mr. Abadi! Nem is tudtam, hogy egy egyiptomi ember a Kviddicsszövetség elnöke... –mosolygok meglepetten.

– Látod milyen kicsi a világ! –feleli a férfi büszkén.

A bíró egyik kezében a labdákat tartalmazó dobozt, a másikban pedig a seprűét szorongatta, a szájából pedig a sípja lógott kifelé. Újra a szememhez szorítottam az omniszkópot és feszült figyelemmel követtem nyomon Moustafa minden rezdülését. A bíró felpattant a seprűjére és egy ügyes rúgással kipattintotta a ládát, amiből kiröppentek a labdák, majd belefújt a sípjába. Mr. Bumfolt azonnal belekezdett az események bömbölésébe, miközben az egész stadion egyszerre morajlott fel. Az események olyan gyorsan teltek, hogy mire Mr. Bumfolt kimondott egy nevet, addigra a kvaff már rég egy másik embernél volt. Az első gólt Troy dobta be egy kiváló lecsapással. Vicces volt nézni, hogy a vélák morcosan pislogtak a négylevelű lóherét formáló leprikónokra.

Az ír hajtók a pletykákkal ellentétben tényleg kurva jól szerepeltek. Olyan összeszokottan, elegánsan hajtották végre cselekedeteiket, mintha olvasni tudnának egymás gondolataiban. Igaz nekem nem volt kokárdám, de a körülöttem ülőké megállíthatatlanul a három hajtó nevét skandálták. "Troy-Mullet-Moran!"

A következő tíz percben az írek szereztek még 2 gólt, így 10-0 helyett most 30-0 lett. A zöld szurkolók szüntelenül őrjöngtek. Erre persze Bulgária is feszültebb lett, mire nagy nehezen átverekedték magukat az írek sorfalán és Ivanova bedobta az első gólt.

– Füleket becsukni! –ordított Remus a fiúknak címezve, mire azok engedelmeskedtek neki. Elsőre nem esett le, de amikor meghallottam a Vélák gyönyörű hangját és megláttam, hogy örömtáncot járnak, már meg sem lepődtem. Egy fél perc múlva aztán elhalkultak és Mr. Bumfolt folytatta a kommentálást.

– Tony! Mullet! Tony! Moran! Mullet! De várjunk! Levszkij megszerzi a kvaffot! Ivanova! Levszkij! Ivanova! Dimitrov! Levszkij! Dimitrov! Ivanova! Azt a mindenit! –harsogja Mr. Bumfolt. Hirtelen megláttuk Krumot és Lynchet a két hajtó között függőlegesen lefelé suhanni, mire százezer varázsló egyszerre kapott levegőhöz. Én rögtön a szemem elé kaptam az omniszkópot, lelassítottam és közben kerestem a cikeszt. Néhány másodperc eltelte után Krum felrántotta a seprűje orrát, amivel sikeresen elkerülte a becsapódást, de Lynch sajnos nem volt ilyen mázlis. Teljes erővel a földbe csapódott, de úgy, hogy még én is tisztán hallottam a zajszűrős füldugómon keresztül. A zöld szurkolók egyszerre szisszentek fel, ráadásul lattam a szemem sarkából, hogy Beni, meg Johny a kezeikbe temetkezve idegeskedtek. Én megnyomtam a visszajátszó gombot, meg lepöccintettem a játékelemzésnek a karját és újra a távcsövembe néztem. Most lassítva láttam Krumék zuhanását, majd a fejük fölé ki lett írva, hogy "Vronszkij-műbukás: Az ellenfél fogójának félrevezetése". Kristály tisztán látszódott Krum arcán, hogy igyekszik elkapni azt a pillanatot, amikor még fel tudja rántani a seprűjét. Sajnos ezt a bizonyos pillanatot késte le Lynch.

– Amíg a medimágusok Aidan Lynchet vizsgálják, a játék szünetel! –dörrent Mr. Bumfolt. Mi addig felálltunk a helyünkről és lenéztünk a pályára Lynch után.

– Hát nem lesz egyszerű felkaparni a gyepről... –sopánkodok a férfit nézve.

– Semmi baja, csak megbotlott egy kicsit... –legyint Lucas leheletnyit lenézősen.

Krum kétségtelenül kiváló fogó volt. Valósággal lebegett a seprűjén, mintha súlytalan volna, vagy láthatatlan szárnyai lennének. Most épp a pálya felett körözött olyan 30 méterrel és a földet pásztázta, hisz még ellenfelét gyorsanható főzetekkel próbálják feléleszteni, ő megragadja az alkalmat és kutat a célja után.

Kevesebb mint 1 perc múlva az ír szurkolótábor örömujjongásba kezdett, amikor Lynch végre felkelt és a seprűjére pattant. Visszatérése a csapatba új reménységet adott a zöld kolóniának és a hajtók parádésabbnál parádésabb mutatványokba kezdtek.

A következő negyed órában az írek további 10 gólt dobtak be, amivel 130-10-re módosult az állás. A játék itt már ténylegesen elkezdett durvulni, mivel először Zográf, a bolgár őrző lekönyökölte Mulletet, amiért persze dobott is büntetőt, de közben a leprikónok felbőszült darázsrajként emelkedtek a levegőbe és a "HA-HA-HA!" feliratot rajzolták ki az égre. Erre a Vélák felborzolták hosszú szőke hajukat és újra elkezdtek táncolni. Ekkor persze a körülöttem ülő összes hímnemű egyed befogta a fülét, kivéve Moustafa bírót, aki viszont döbbenetemre leszállt a Vélák elé és mutogatni kezdte az izmait, meg pödörni kezdte a bajszát.

– Ejnye, ez azért túlzás! –kuncogott erősen visszafogottan Mr. Bumfolt– Kéretik észhez téríteni a bírót!

Erre persze az egyik medimágus, kezét könyékig a fülébe dugva odaszaladt Moustafához és jó ízesen sípcsonton rúgta. A hirtelen fájdalom kizökkentette a bírót a mámorból, aki először megilletődve pislogott egyet-kettőt, majd elkezdett a Vélákkal ordibálni, akik előbb abbahagyták a táncot, majd hevesen tiltakozni kezdtek.

– Ha nem csalódom, Moustafa bíró ki akarja küldeni a bolgár kabalákat a pályáról! –mennydörgött Mr. Bumfolt hangja– Ilyen még nem volt hölgyeim és uraim... Kezd elfajulni a dolog...

Mr. Bumfoltnak igaza volt. Most Volkov és Vulkanov is leszálltak és heves vitába szálltak Moustafa bíróval a leprikónokkal kapcsolatban, mivel rájuk mutogatnak, közben a leprikónok a kaján "HI-HI-HI!" feliratot formázták meg a levegőben. Moustafa azonban hajthatatlan volt és az égbe mutatva utasította a két játékost, hogy szálljanak vissza, de nem tágítottak, mire a bíró kétszer belefújt a sípjába.

– Írország 2 büntetőt dobhat! –kiabálta Mr. Bumfolt túlharsogva a piros tábor felháborodott morajlását– Volkov és Vulkanov bizony jobban tennék, ha visszaülnének a seprűikre... igen... már fel is szálltak... és Troynál van a kvaff...

Az ezt követő játék már inkább hasonlított egy elkeseredett légi csatára, mintsem egy sportmérkőzésre. A négy hajtó kíméletlenül suhogtatta az ütőit. Volkovéknak már szinte édes mindegy volt, hogy a gurkókat, vagy az íreket találják el, Dimitrov meg egyenesen megcélozta a kvaffot birtokló Morant és kis híján letaszajtotta a seprűről.

– Fault! –bődültek fel kórusban az ír szurkolók.

– Fault! –dörmögte Mr. Bumfolt– Dimitrov lökte Morant! Szándékosan ütközött! Ezért megint büntető járna... Tessék, már halljuk is a sípszót!

A leprikónok közben módosítottak az alakzatukon és egy középső ujját kinyújtó, bemutató kezet ábrázoltak. Erre a sértő gesztusra a Vélák végkép kijöttek béketűrésükből és bevonultak a pálya közepére, majd csúf, görbe csőrű madáralakban elkezdték öklömnyi tűzgolyóval dobálgatni a leprikónokat.

– Sose a borító alapján ítéld meg a könyvet! –hajolok oldalra a bátyáim felé mosolyogva, közben fel-le mozgatom a szemöldököm. Szegény fiúk néhányan döbbenten, néhányan undorodva néztek hol lefelé a Vélákra, hol pedig rám, kivéve Lucas, aki állítása szerint tudta, hogy ilyenek a Vélák és unottan pislogott lefelé a pályára. Ebben azért nem lennék biztos, mivel ő is odaállt nyáladzani a korláthoz, amikor először táncoltak a Vélák.

A csapatok kabalájának a küzdelme azonban piti kis gimis drámának tűnt a csapatok elkeseredett harcához képest.

– Levszkij! Dimitrov! Mullet! Troy! Moran! Ivanova! Újra Moran! Még mindig nála a kvaff... ÉS BEDOBJA!

Az ír szurkolók örömkiáltását azonban alig lehetett hallani a Vélák őrült visításától, a minisztériumi dolgozók pálcáinak durrogtatásától és a bolgárok bőszült ordításától. A meccs rögtön folytatódott. Levszkij indult el és lepasszolta Dimitrovnak, azonban ekkor Quigley terelő jó erősen beleütött a gurkóba, ami Krum felé haladt. Sajnos a bolgárok fogója nem tudott időben elhajolni, és a gurkó telibe találta az orrát. A bolgár tömeg felmorajlott, de Moustafa bíró nem fújt szünetet, mivel mással volt elfoglalva, ugyanis az egyik Véla tűzgolyója felgyújtotta a seprűje farkát, amiért nem is lehetne hibáztatni.

Az ír szurkolók ekkor egyszerre a szívükhöz kaptak, ugyanis Lynch hirtelen függőlegesbe vágta magát és most biztosra lehetett venni, hogy nem a Vromszkij-műbukást akarja bemutatni. A zöld szurkolótábor öklüket emelgetve biztatta a fogójukat, hogy gyorsítson, amire Krum is felfigyelt és rögtön utána iramodott még úgy is, hogy az összes vér a szemébe fröccsent. Csodával határos módon Krumnak sikerült utolérnie Lynchet és újra fej-fej mellett haladtak. Sajnos a szerencsétlen Lynch most sem bírt megállni és újra szétkenődött a pálya füvén, de most még a felbőszült Vélák is rávetették magukat, mint a farkasok a kis báránykára.

– A cikesz! Hol a cikesz? –kiáltotta fel Charlie az első sor túlvégén.

– Elkapta! –fordulok a férfi felé.

– Krum elkapta! Vége a meccsnek! –kiabálta Harry olyan középtájon.

A vértől csatakos ruhájú Krum lefékezett és magasba emelte kezét, amiben ott ficergett az arany cikesz. A hirdetőtáblán most 170-160 állt. A közönség először csak bután pislogott, majd aztán szépen lassan realizálták a történteket, mire a legvégén a zöld tábor féktelen tomboló ünneplésbe kezdett.

– GYŐZÖTT ÍRORSZÁG, DE A CIKESZT KRUM KAPTA EL! –bömbölte kissé megkésve Mr. Bumfolt– ÍRORSZÁG GYŐZÖTT! Álmunkban sem hittük volna el, hogy ilyen előfordulhat, hölgyeim és uraim!

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3