Harry szülinapja után érkezett egy bagoly Katyéktől. Egy meghívó volt benne, amiben az állt, hogy a kedves barátnőnk elhívott minket Magyarországra addig, amíg el nem kezdődik a Világkupa. Természetesen a családja megengedte, hogy hozzunk kísérőt is, így hát azonnal küldtem egy válaszlevelet, hogy Remusszal jövök.

Amikor először jártam Magyaroszágon, teljesen magával ragadott a hely. A kertváros a maga labirintus szerű betonutcácskáival, a kocka, vagy egyéb más formájú házakkal, a szivárvány ezernyi színében pompázó növényekkel és a kedves, kerékpáron közlekedő helyi varázslókkal, vagy bidsikkel.

Katyék Gyulai háza változatlanul gyönyörű volt. A muskátlik az ablakban gyönyörűen virágoztak, a dús fű frissen vágottan hevert az ólban lévő állatok etetőtálkájában.

– Vao! Teljesen más, mint Anglia, vagy Egyiptom... –néz körbe a gyönyörű pirkadatban Remus.

– Én már jártam itt. –kezdek bele– Az első nyári szünetemet úgy töltöttem, hogy körbejártuk egymás háza táját és egy pár napot ott is aludtunk.

– Ez érdekes. És ez csak egyszeri alkalom volt? –érdeklődik a férfi.

– Dehogy! –legyintek– A nyári szülinapokat egymásnál töltjük, mint pl. Emma szülinapja Június 18-án van. Pont egy nappal az enyém előtt. Ilyenkor elmegyünk hozzá, majd másnap nálam folytatjuk. Pansy meg augusztusi. A többieknek pedig suliidőben van, szóval azokat az iskolában tartjuk.

Remus csak bólintott, majd hirtelen a kapu felé kapta a fejét, ahol egy magyar vizsla ugatni kezdett.

– Juhuuuujj! De cuki vagy! –vidulok fel és közelebb megyek hozzá, mire a kutya rátámaszkodott a kerítésre és alábbhagyott az ugatással. Megnyomtam a ház csengőjét, majd benyúltam a fajtájához képest kissé robusztusabb állathoz és megsimogattam a buksiját. Ekkor vettem észre, hogy még mindig a normális alakomban vagyok, így hát egy szempillantás alatt átvedlettem sima bőrűvé. Fő az óvatosság...

– Bassza meg! A bundám... –idegeskedek. Remus gyorsan körbenézett.

– Nyugi! Szerintem nem látott senki. –legyintett.

Néhány másodperc elteltével megpillantottam a házból kilépő extrém boldog Katyt, aki egy kulccsal a kezében rohant ide a kapuhoz és gyorsan beinvitált minket, nehogy kiszökjön a kutya. Egymás nyakába omlottunk, amikor végre mindenki biztonságban volt. Végül aztán elárulta, hogy Mogyinak hívják a kutyát és kan kutya, majd bevezetett minket a házba. Katy családja már felebarátként üdvözölt engem, de Remusnak egyesével be kellett mutatkoznia. Egy pillanatra meg is döbbentek, amikor azt mondta, hogy ő az én párom.

Az időeltolódás végett mi egy picit korán érkeztünk, azonban Bethék csúsztak egy órát a megjelenéssel. Katy valószínűleg nem figyelmeztette őket erről az infóról. Először Emma érkezett meg, amit onnan állapítottunk meg, hogy Mogyi erősen ugatni kezdte az állatalakban lévő Siriust. Amikor kimentünk, csak annyit láttunk, hogy Sirius egy ugatással rendre utasította a fiatal vizslát. Miközben néztem a kutyát hátulról, szemet szúrt, hogy valami nincs rendben a csóváló farkával.

– Katy. Lehet egy kérdésem? –hajolok közelebb hozzá.

– Hm?

– Miért olyan furcsa a vizslátok farka?

– Azért, mert Mogyi egy vizsla kinézetű Crup. Le kellett metszenünk a villás farkát, nehogy a kocsányon lógó mugli szemek kifigyeljék. –magyarázza, közben Remus már odament őket üdvözölni.

– Ohh azt hittem Crupból csak Russelterrier kinézetű van. –lepődök meg.

– Dehogy! Azért emlegetik a Russelterriert, mert az volt az első fajta, de azóta már sokféle van. –folytatja. Én csak bólogatok, majd odasétálunk Emmáékhoz. Alig 5 perccel később Beth is megérkezett egy zsupszkulccsal. Ő egyedül jött.

Sirius és én kaptunk fejenként egy puha pokrócot a kandalló elé, a többiek meg vendégágyat kaptak, de végül úgy döntöttem, hogy odaadom Siriusnak az én pokrócom, mert el tudok én aludni macskaalakban Remus lábánál, vagy kicsit jobban összehúzódunk.

Ezt a pár napot végig strandolással töltöttük. Első dolgunk az volt, hogy bementünk egy bidsi bankba, majd a pénzünk egy tetemes részét átváltottuk magyar forintokká. Sokkal több forintot kaptunk, mint amire számítottam, amiben egy kedves varázslóhölgy segített, aki bidsi ügyintézőnek adta ki magát. Magyarországon így megy...

Mivel Remus is eljött velünk, Katy szülei bátran rábíztak minket, így hát mihelyst eltávolodtunk kicsit a varázslónegyedtől, Sirius rögtön visszaváltozott emberré. A forró, magyar nyári klíma miatt most csak egy rövid farmert és egy inget viseltek a fiúk, mi pedig lenge ruhákat vettünk föl, mint sok más bidsi. Muszáj volt alkalmazkodni a környezethez, hisz akkor titokvédelmi törvényt szegnénk.

A jegypénztárnál mindennap azzal szórakoztunk, hogy különböző nyelveken szólaltunk meg. Először persze Katy kérte a jegyeket valami halandzsanyelven, ami valószínűleg a magyar lehetett, aztán Emma volt az angollal, amit még jól bírtak, pár mondatos skót nyelvnél, amit Beth prezentált, volt egy kis elakadás, de ott már teljes káosz kerekedett ki, amikor arabul szóltam hozzájuk. Az volt a szerencsénk, hogy minden nap más ült a kasszában, így nem kellett félnünk a lebukástól. Egyébként mindig családi jegyet fizettünk, mert megvolt a két felnőtt, meg a kettőnél több gyerek, de a pénztárosok döbbenten néztek utánunk, mivel úgy néztünk ki, mint egy meleg pár, akinek egy seregnyi egyforma korú lánya van.

A strand területén szerencsére mindig találtunk helyet leteríteni a pokrócunkat, majd bekentük egymást naptejjel, hisz olyan fehérek voltak a többiek, hogy talán még a világűrből is látszottak, kivéve talán Katy meg én érthető okokból. Azért azt leszögezném, hogy én se voltam olyan hihetetlenül sötét bőrű, mert a bundám a napfény nagyrészét felfogja.

A strandon vettünk úszószemüveget, meg Katy ajánlására egy orcsipesznek nevezett eszközt, amit rá kell tenni az orrunkra, hogy úszás közbe ne menjen bele a víz. Ezt persze csak olyanoknak ajánlja, akik nem olyan jó úszók, mint pl. én. Átváltozás nélkül eléggé bonyolult, ráadásul nehéz megszokni ezt az emberi álcát.

Egyik nap a Polip nevű gyógymedencében ücsörögtünk a lányokkal, meg Remusékkal, akik különvonultak beszélgetni. Katyvel cseverésztem Anglia kviddicsvereségéről Erdéllyel szemben.

– Lányok! –szakít félbe minket Emma– Lenne egy bejelenteni valónk. –közli huncut mosollyal Bethel karöltve. Mi Katyvel érdeklődve fordultunk felé és bólintottunk– Képzeld el, drága Andi, hogy animágusok vagyunk.

A mondata után úgy éreztem, hogy egy ütést kihagyott a szívem és a mellettem ülő jóasszonyra néztem. Ő kis mosollyal ám, de helyeslően bólogatott.

– Ti most engem átvertek! –jelentem ki határozottan.

– Nem, de halkabban légyszives! –csitítgat Beth és a pár méterre ázó idős bidsikre nézett.

– Aszta-paszta! Ugyebár én születésemtől fogva az vagyok, de úgy hallottam, hogy az animágussá válás nem kis munka... –csodálkozok elismerően.

– Hát ez így van, de szerencsére segítségünkre volt Sirius, aki végig figyelemmel kísérte az utunkat. –válaszolja Emma fülig elvörösödve.

– Úgy látom a hálószobába is ő kísért téged... –felelem kiddé félreérthető hangsúllyal.

– Öhm... hát... –hebegett a lány.

– Hát én azt nem tudom, viszont az át álltozás ott kezdődött, hogy már a Roxfortból hazajövet is egyből Bethez mentünk, mert ott egyben voltunk és sok minden kéznél volt nekünk a birtokukon. –kezdett bele a mesélésbe Katy– Rögtön az első nap azzal kezdtünk, hogy mindhármunknak fejenként egy mandragóra levelet kellett 1 teljes hónapig a szánkban tartani. Persze lehetett vele trükközni, hisz nem írja, hogy mekkora, ezért 3 felé szakítottunk egy levelet és igyekeztünk nem lenyelni evés közben. Az utolsó héten aztán építettünk Bethék sövénylabirintusának közepére lepedőből egy árnyékolót, mert a következő feladathoz fejenként egy ezüst teáskanálnyi olyan harmatot kellet szerezni, amit egy héten keresztül nem ér se nap, se ember, majd az 1 hónap letelte után azt a nyálas levelet beraktuk egy hajszálunkkal, megint fejenként 1 Halálfejes Lepkének a bábjával, amit kibaszott nehéz volt megszerezni, meg azzal a kanálnyi harmattal együtt 1-1 kristályfiolába, miközben rávilágított a hold fénye. –szavalta már-már idegesen a lány a menetét az egésznek, miközben én csak döbbenten figyeltem őket– Ezeket a keverékeket aztán egy sötét és csendes helyre kellett eltennünk egészen addig, amíg nem villámlik majd az ég. Ámde addig is míg pihent a fiola, minden nap reggel és este a pálcánk hegyét a szívünkre kellett tenni és el kellett mormolni az amato animo animato animagus nevű hosszú varázslatot. Pár nap elteltével aztán mindhárman elkezdtünk érezni egy második szívdobbanást, majd Sirius szerint eléggé hamar, 2 hét múlva éjszaka villámlani is kezdett. Másnap aztán kiszedtük a sövények alól a fiolákat, aminek a tartalma egy vérvörös főzetté alakult át. Szerencsére Sirius figyelmeztetett minket, hogy jelöljük meg valamivel azokat, különben nem tudtuk volna, hogy melyikünké melyik. Később bementünk a sövényrengeteg közepébe ahol újra a mellkasunkhoz kellett érinteni a pálcát, újra elmondtuk a varázsigét, majd megittuk a főzetet. –fejezi be egy kis hatásszünettel Katy– Elsőre olyan volt, mintha minden sejtünk egyszerre izzott volna fel, a szívünk meg ki akart volna ugrani a helyéről, de szerencsére mindhármunknak sikeres volt az akció. –teszi hozzá még. Kissé zavaros volt számomra ezeket ilyen részletességgel hallani, de igazából nagyjából érthető volt.

– Ez tényleg igaz? –nézek a másik két lányra, közben Katyre mutatok.

– Teljes mértékben. –bólint Emma.

– Én sem tudtam volna jobban elmondani. –teszi a mellkasára a kezét Beth.

– Be vagytok jelentve a minisztériumban? –érdeklődök. Emma csak rázta a fejét nemlegesen.

– Az komoly! És a szüleitek? –kérdezem nevetve.

– Nem. –rázza a fejét továbbra is– Csak a kis Tonyka. A többieknél asszem... senki. –néz oldalra a csajokra kérdőn, de mindketten szintén nemlegesen megrázták a fejüket.

– Hát az elmondottak alapján én kurva mázlis vagyok, hogy nem kellett végigmennem ezen a sok nyűgön. –sóhajtok megkönnyebbülten– És milyen állatok vagytok? –hajolok közelebb érdeklődve.

– Sivatagi róka. –kezdi Beth pironkodva.

– Ohh wow! Sok olyat látok a házunk körül. Teljesen illik rád! –lepődök meg.

– Én egy régesrég kihalt sasféle vagyok, a Magyar Turul. –húzza ki magát büszkén Katy.

– Jajj tudom melyik! –vágom rá azonnal– Az az a madár, amelyik szerves eleme az eredetmondátotoknak, igaz?

– Pontosan. –bólint elismerően.

– Hát mi más lennél, asszony! –nevetek fel újfent.

– Hazafi... –kacsint cinkosan.

– Én meg repülőmókus lettem. –mondja végül Emma.

– Mi! De hát az nagyon pici és szőrös és... –hadarom.

– Ki ne mond, hogy cuki! –szabja meg a lány visszafojtott mosollyal.

– De hát ha ez az igazság... –rántok vállat tehetetlenül.

– Hát figyelj. Amikor gyakoroltam az átváltozást, mókus képében mindig belógtam a pici Antonyhoz. Ne tudd meg mennyire imádta... –magyarázza visszaemlékezve. Itt beállt a szünet egy kicsikét a beszélgetésbe.

– Engedjétek meg nekem, hogy spoirlerezzek nektek egy picikét. –szólal fel váratlanul Beth– Idén lesz megrendezve nálunk a Roxfortba a Trimágus Tusa. Jönnek a Franciák és az Észak-európai szlávok. –mondja fékevesztetten Beth– A franciák a Hollóhátba, a Szlávok viszont a Mardekárba. –folytatja izgatottan.

– Mi! –döbben le Katy. Engem is felvillanyozott. Eléggé megmozgatta a fantáziám.

– Erről én is hallottam az anyamtól és lenne 1-2 ötletem, hogy hogyan vágódjunk be náluk. –bólogatok tudálékosan a lányok felé.

– Ez... ez nem is rossz ötlet... –töpreng Emma– Mire gondoltál pontosan?

– Arra, hogy ugyebár szokott lenni egy karácsonyi bál az ilyen rendezvényeken. –a többiek bólintanak– Na mármost előadnék valami szláv dalt a tiszteletükre.

A lányok erősen elgondolkodtak.

– Szerintem ez nem rossz ötlet. –mutogat felém Beth.

– De miért csak te? –szomorodik el Emma– Én is szeretnék énekelni.

– Tényleg? Én azt nem mondtam, hogy nektek tilos! Énekeljetek, ha akartok! –emelem fel megadóan a kezem.

– Rendben! Veled tartok a színpadra csajos! –jelenti ki elszántan Emma. Imádom, amikor ennyire céltudatos.

– És te, drága Beth? –nézünk rá mindketten. Ő még vacillál.

– Hmm... Szerintem én is benne vagyok! Imádom a kihívásokat. –válaszolja határozottan a lány– Szerintem még hegedülni is fogok...

– Rendben, de persze nektek nem muszáj szláv dalt választani, azonban én biztos azt fogok majd előadni. –szögezem le biztos ami biztos– És te Ka... –fordulok a lány felé, de a torkomon akadt a szó, amikor megláttam Katyt lehorgasztott fejjel, világfájdalommal az arcán. Mintha mindjárt elsírná magát– Mi a baj, drága Katy? –kapok felé aggódva, de mihelyst felnézett rám, olyan hamar fújta le a szél az arcáról a borút, mint amilyen hamar jött.

– Velem? Semmi! –mosolyog rám, de az előbbi víztükörképéből láttam, hogy nem teljesen mond igazat– Ha már mindenki megy fellépni, akkor én is megyek, bár nincs jó énekhangom...

– Rá se rántsatok! Idén titeket is leviszlek a sellőkhöz. –ígérgetem.

– April és Limeta? –kérdez vissza Beth. Én csak bólintok.

A nyaralásunk maradék idejében elkezdtünk gondolkozni, hogy milyen számokat adjunk elő. Nekem már kezd körvonalazódni néhány dolog, de még nincs letisztázva. Aztán megnéztem a lányok animágus formáját. Beth egy nagyon világos krém színű, viszonylag átlagosnak mondható kölyökróka hatalmas fülekkel. Katy olyan, mint egy kerecsensólyom, de a jellegzetes szürke tolla és pöttyei helyett most ugyanolyan vörösesbarnásak a sötétebb tollak, mint Katy haja. Emma pedig egy hamvasszőke szőrzetű repűlőmókus világosbarna csíkokkal a hátán. Nagyon passzoltak hozzájuk ezek az állatok.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3