A következő néhány napban az egész iskola Sirius Black nevétől volt hangos. Folyamatosan születtek a légből kapott összeesküvéselméletek arról, hogy hogyan sikerült bejutnia a birtokra, de nyilván mindegyik abszurd. Fogtam is a fejem. Itt senki nem ismeri a Roxfort múltját. Például Mugliismereten Hannah Abbott azt állította, hogy Black virágzó bokor képében szökött be. Nehéz volt visszatartani a nevetésemet óra közben. Dumbledorenak hála engem nem gyanúsítgat senki, azonban Piton nyilván szúrós szemmel méreget engem.

Mivel a Kövér Dámát restaurálják, levették a képét a falról és betettek helyette egy bénácska lovagot, meg egy pónilovat. Azt hiszem Sir Cadogannek hívják. Azonban ezt a lovagot rettentően utálták, mivel amikor nem akart párbajozni, nevetséges, megjegyezhetetlen jelszavakat talált ki. Így van ezzel Beth is, aki akármennyire is tudja a jelszókat, Sir Cadogan sosem engedi be, mivel szegény lány Mardekáros. Sajnos nem lehetett elcserélni Sir Cadogant, mert állítólag csak ő volt olyan bátor, hogy bevállalja ezt a szerepet. A többi festmény attól félt, hogy ugyanarra a sorsra jut, mint a Dáma.

Halloween után 1-2 nappal, reggelinél aztán rávettem magam, hogy kitálaljak.

– Lányok. Nem hiszitek el, hogy mit láttam... –dobom fel a témát izgatottan.

– Mondjad macsek! –nevet kihívóan Katy.

– Képzeljétek! Nemrégiben találkoztam egy fekete kutyával. –kezdem.

– Micsoda! –szeppen meg Emma.

– Zordó! –vágta rá azonnal Beth.

– Te szent Ré istenre, komolyan?! –masszírozom a halántékomat– Ne röhögtessél már Beth! A Zordó egy faszság! Nézz rá Harryre! Épp, egészséges, nem esett semmi baja ahhoz képest, hogy Trelawney megannyiszor megjósolta neki a Zordót. –hőbörgök, mert már nem bírom a sok hülyeséget– Ez a kutyus nagyon aranyos. –győzködöm a lányokat. Még jó hogy nem jár le olyan sokat Trelawney, különben biztos kaptam volna 1-2 rosszalló pillantást.

– Hol találtad? –érdeklődik Emma ezzel felrázva a gondolatmenetemből.

– Hát ez már bonyolultabb... –sóhajtok– Halloweenkor fel akartam menni a Szükség Szobájába, mert unatkoztam és gondoltam főzök még Szahara Lehelletét, meg tartósítani akartam a kajámat, amikor megláttam, hogy a kutya kapargatta a Kövér Dáma festmény mögötti deszkalapját. Biztos érzett valamit a klubhelyiségben. Az elcsomagolt kajamaradékomból kivettem egy nagy combot, amitől rögvest megszelídült és kicsalogattam vele őt az épületből. –magyarázkodok.

– És hogy jutott be a kastélyba? –értetlenkedik Emma.

– Nem tudom. Elsőre azt merném feltételezni, hogy követhette Sirius Blacket és észrevétlenül bejött a kastélyba. –folytattam.

– A kajaszagra jöhetett. A kóbor kutya általában éhes... –morfondírozott Beth.

– Yahh! Valószínűleg! –helyeselek– Se a nagyterembe, se a konyhára nem engedték be, ezért felment az emeletekre... –találgatok.

– Délután menjünk ki hozzá. Kíváncsivá tettél. –emlegeti Emma.

– 2 feltétellel! –jelentem ki határozottan. A többiek várakozólag néztek rám– Először is elkészítjük a házinkat, másodszor pedig viszünk neki kaját. Hátha azzal szívesebben közeledik. –sorolom.

– Jajj nemááár! Házit kell írni?! –nyavalyog Beth és Katy közösen.

– Ne károgjatok már! Ez a napi rutinunk. Minden nap ezt csináljuk! –nézek értetlenkedve a lányokra.

– De most más! Végre történik valami izgalmas is! –magyarázza Beth izgatottan.

– Yahh! A fasz kivan Sirius Blacktől! –morgolódik Katy.

– A csapból is ő folyik... –folytatja Emma.

– Nekem is már a hócipőm tele van tőle. –sóhajtok fáradtan– Ha meg újra bejönne és megtámadna minket, akkor jövök én és elkenem a száját! –fenyegetőzök, persze viccből és még fel is emeltem hozzá a két kezemet, hogy megmutassam az éles karjaimat. A többiek értették a célzást és kuncogva csitítgattak, mert néhányan már felénk néztek, hogy mi az istent csinálunk, hogy ahhoz ordítani kell.

Délután aztán a megbeszéltek alapján elkészítettük a házinkat és lementünk a konyhára, mivel múltkor nem sikerült tartósítanom a kaját. A nyers hús hamar romlik...

Végül egy szatyornyi húsos csonttal távoztunk a konyháról. Ezúttal is bőkezűek voltak a manók, így hát mi is nagyvonalúan fizettünk nekik. Mint mindig.

Katy és én cipeltük ki közösen a szatyrot, Beth, meg Emma meg utánunk jöttek és beszélgettek.

– Szent Merlin! Annyira kíváncsi vagyok a kutyára! –ugrándozik felspanolva Emma egész úton.

– Tudjuk, tudjuk... –legyint Beth– A kedvenc tantárgyad a Legendás Lények Gondozása, de Andi elmondása alapján nem hiszem, hogy annyira különleges lenne az az állat... –húzza a száját.

– De nekem minden állat egyformán különleges! –fújta a magáét Emma.

– Óvatosan jóasszony! Kezdesz elhagridosodni! –figyelmezteti Katy a szőkeséget.

– Még a végén magasabb leszel mint mi! –heherészek.

– Akkor pláne!! –helyesel bőszen Emma.

– De szőrösebb is... –morgom, közben fel-le húzogatom a szemöldököm.

– Öhh... –nyögte be Emma, mire közösen elröhögtük magunkat és letettük a szatyrot, mivel már megérkeztünk.

– Valahol itt ment be a kutya. –nézek körbe közel a Tiltott Rengeteg szélénél.

– Az oké, de hogyan találjuk meg, hogyha be se mehetünk az erdőbe? –értetlenkedik Beth.

– Fütyülés? –találgat Katy– Bár nekem nagyon kicsi koromba volt csak kutyám, szóval nem biztos... –visszakozik.

– Hagyjad! Jó az! –legyint Emma– Talán még annyit lehetne, hogy hívnád. Felismerheti a hangod... –fordul felém.

– Nem is rossz ötlet! –bólintok elismerően, mire Emma elmosolyodott– Akkor hajrá gyerekek! –adom ki a parancsszót mire a lányok elkezdtek fütyörészni, én meg ordibáltam. 14 percig kisebb-nagyobb megállásokkal ment ez a fütykoncert, azonban a 15. percben meguntuk az egészet.

– Soha nem fog visszajönni az a kutya értsétek már meg! –kelt ki magából Katy– Ezért hívják kóbor kutyáknak a kóbor kutyákat: továbbállnak... –magyarázza szájbarágósan. Mintha óvodásokhoz beszélne.

– Jól van, jól van! Megyünk akkor! –csitítgatta Beth a lányt.

– Menjünk akkor... –állok fel a fűből és Katyvel közösen felkaptuk a szatyrot, amikor ugatott valami mögöttünk. Mind a négyen megdermedtünk, lassan egymásra pillantottunk, majd ugyanolyan sebességgel hátranéztünk. A fák árnyékából egy sárgászöld szemű, fekete nagykutya lépett elő és várakozva állt az erdő szélén.

– Ő az... –suttogtam mosolyogva és lassan húzni kezdtem őket– Jó kutya! Gyere ide szépen! –térdelek le– Andromeda mindjárt ad neked finom csontot! –ígérgetem negédesen, majd hátra nyúlok, kiveszek egy jó húsos csirkecombcsontot a szatyorból és felé nyújtom. A kutya rögtön vette a lapot és ugyanúgy, mint múltkor, most is lelapultak a fülei és nyáladzva közelített meg minket. Először azonban alaposan végigszagolta a csontot, majd kaptam az ujjaimra 2 hatalmas nyálas puszit, elvette a csontot és türelmetlenül nekikezdett tépni róla a maradék húst.

– Ahwwww! De cuki! –olvadozik Emma vékony hangján.

– Ugyanezt mondhatnánk rád is! –kuncog Katy a markába.

– De nem vagyok cuki! –vinnyogja vissza.

– Ne kezdjétek már megint! –ripakodott rájuk Beth persze jóindulatúan. A két lány elhallgatott.

– Látjátok megmondtam milyen szelíd! Vannak benne lehetőségek. –hívom fel rá a figyelmüket és megmutatom a nyálas kezemet.

– Kösz... Láttam... –fintorog Katy és eltolja magától a kezem.

– Én is megpróbálhatom? –érdeklődik Emma.

– Csak tessék! –állok fel a földről. A barátnőm letérdelt a helyemre és csont nélkül nyújtotta a karját. Miután a kutya elropogtatta a tőlem kapott csontot, Emma felé nézett, lassan közeledett, majd alaposan körbeszaglászta a kezét és az övét is megnyalogatta.

– Okos kutya! Nagyon okos! –gügyögöm az állatnak és dobtam neki még egy csontot, amit a levegőben kapott el– Láttátok? Lehet, hogy még trükkökre is lehetne tanítani. –fantáziálgatok az épp táplálkozó kutyára nézve.

– Nem is rossz ötlet! –helyesel Beth. Közben a kutya 1-2 harapásra megette a nyúlfarknyi csirkecsontot és már rögtön azzal kezdte, hogy Bethez, meg Katyhez ment szimatolni. Alaposan körbeszaglászott mindenkit és rögtön idejött hozzám.

– Gyere csak, kutyus! –paskolom meg az oldalát gyengén– Gyertek ti is és simogassátok meg. Hozzátok a csontokat is. –mondom a lányoknak, mire felkapták a szatyrot és körbeálltuk a kutyát. Fenntartásokkal kezeltük a simogatást, mivel rengeteg baktérium és vírus élhet a szőrén, de nem tudtuk megállni. Annyira cuki!

Később aztán odaadtuk neki az egész zacskó csontot, amit alig tudott megenni, ezért én is besegítettem. Együtt ettük a kutyával a csontot.

– Honnan tudtad? –kérdezi váratlanul Beth.

– Mit? –felelem.

– Tudtommal nem volt kutyád. Honnan tudtad, hogy hogy kell bánni ezzel a jószággal? –értetlenkedik.

– Olvastam... –válaszolom mosolyogva.

– Gondolhattam volna... –csettintett.

– És mi legyen a neve? –fordul felénk izgatottan Emma.

– Hát nemtudom... Én nem vagyok annyira kutyás... –húzza a száját Katy.

– Én se. Ilyen ügyben nem tudunk segíteni... –von vállat Beth.

– Nekem van egy névötletem! –jelentem ki– Kormos!

– Nem rossz, nem rossz, de túlságosan "tipikus", ha érted hogy értem. –érvel Emma.

– Hogyne érteném! –bólintok. Emma alaposan végignézett a kutyán és elgondolkozott. Szegénynek csomókba állt a bundája, kilátszott a bordája, annyira le volt fogyva és néhol konkrétan ragadt a kosztól– Szerintem legyen Csokoládé. –jelenti ki és várakozóan ránk nézett. Érdekes...

– Miért pont Csokoládé? –furcsállom.

– Mert olyan édes és fekete, mint egy nagy tábla csoki! –kiabálja életvidáman a barátnőm, mire mindannyian elkezdtünk nevetni a bolondozásán.

– Ez nem is rossz! –bólintok egyetértően

– Király! –vágja rá Beth.

– Kicsit buzis, de a célnak megfelel... –helyesel totál fapofával Katy.

– Kicsit buzis?! –pillantok rá röhögve és benézek a kutya hátsó lábai közé– Nem hiszem hogy az állatok vonzódnának a saját nemükhöz... Kárba is menne az, ami itt van... –kuncogok perverzen, mire először a kutya, majd a lányok kacagva rám vetették magukat.

– Te most komolyan a kutya... hát a... –hebegett-habogott zavartan Emma, közben azon voltam, hogy levakarjam magamról Csokoládét, mivel bő nyállal összenyalogatott.

– Mondjátok ki szépen és tisztán. Pénisz! –utasítom őket szájbarágósan.

– Hagyjál már minket a hülyeségeiddel, Andi! –tiltakozik egyszerre nevetve és zavarodottan Beth. Humorzsák...

Másnap megint vittünk magukkal egy csomó kaját, 4 ollót, 4 fésűt, nagyadag felturbózott tusfürdőbájitalt és 1 db. Lightos Amortentia szappant. Megfürdetjük Csokoládét, mivel retkes és valószínűleg bolhás is. Hatalmas mázlim volt, hogy tegnap nem kaptam tőle bolhákat.

Amikor kiértünk, már nem is kellett hívnunk, Csokoládé magától idejött és farokcsóválva várta a mai tervet mára. Mind a négyen leültünk a tó partjára és középre lefektettük Csokoládét. Magunkhoz vettük az ollókat és minden egyes kis szőrcsomót levagdostuk a testéről. Utána a fürdésen volt a sor.

– Remélem hoztatok fürdőruhát! –mondom a lányokra pillantva.

– Hogyne. Ma reggel szólt Emma, hogy készítsem elő. –válaszolja Katy.

– Yahh! Nekem is vagy kétszer mondta Andi, hogy vegyem fel, mert kutyát fürdetünk. –fordul Beth Katy felé.

– Figyu! Ha akarjátok elmehettek. –ajánlom fel a lehetőséget.

– Neem! Ha már itt vagyunk, akkor végigcsináljuk. –határozza el magát Katy– Igaz, jóasszony?! –néz vissza Bethre. A lány csak bólintott.

– Hát akkor... le a textillel! –kiabálom, mintha egy focimeccsen lennénk, mire elkezdtünk öltözködni. Mindenkinek adtam egy adag Szahara Lehelletét, mivel November van és rohadtul lehűlt a levegő, de szerencsére kifogtunk egy olyan napot, ahol nem esett és még a nap is megpróbált többé-kevésbé sütni. A barátnőim bikiniben voltak, én viszont csak szimplán bundában, mivel sosem hordtam fürdőruhát életem során. Bundában szeretek fürdeni.

– Ahh, de jól felmelegít! Alig érzem a hideg tavat. –ámuldozik Katy. A többiek is egyetértettek.

– Köszi lányok! Ezt ingyen kaptátok most. –kacsintok feléjük, majd végignézek mindenkin, azonban Katyn megakadt a szemem– Hey Katy! Jól látom, hogy bővültél melltájékon? –kérdezem kissé perverz hangon, közben fel-le húzogatom a szemöldököm.

– Igen, igen. Jól látod. Nyáron vennünk kellett új bikinit, mivel drasztikusan nőni kezdett. –magyarázza izgatottan.

– Látom örülsz neki, hogy elkezdtél nőiesedni. –mosolygok.

– Azért neked is termett oda valami, igaz? –incselkedik a Katy.

– Meglehet. Új egyenruhát kellett szabatnom, mert felül nem fértem bele. –válaszolom kis mosollyal az arcomon és a kezeimmel lelapítom a bundám, hogy valamennyire kirajzolódjon a keblem alakja.

– Hát jó, de te csalsz! Egy kiló szőr van a mellkasodon. Nyilván "dúsabb" lesz tőle! –nevet hitetlenkedve Beth.

– Hát igen... igazad van... –vakargatom a fejem– Nem sok semmit rejt ez a bunda...

– Nyugi csajos! –karol át Emma– Mi ketten deszkák vagyunk, nekik meg szerencsés genetikájuk van. Nem kell ezért bánkódni! –vigasztal duruzsoló hanggal. Ekkor azonban nyüszítő ugatás vette kezdetét. Csokoládé ugrándozott a parton és be akarta tenni a mancsát a vízbe, viszont ahogy a tó felszínéhez ért, visszahúzta azt.

– Lányok! Nézzétek! –mutogat Beth az ebre. Mindenki Csokira meredt– Be szeretne jönni, de szerintem túl hideg neki is a víz. –tippelget a szőke.

– Hoztál még Szahara Lehelletét? –fordul hozzám Emma.

– Nem, de mindjárt teszek ellene. –határozom el magam– INVITO SZAHARA LEHELLETE! –ordítom teljes hangerőből és az erősen szikrázó karmomat a kastély felé tartom. Nem telt bele 10 másodperc, máris felbukkant a palack. Kimentem vele és Emmával a kutyához, ahol megitattuk az állattal az egészet. Ideje volt már állatokon is tesztelni...

Csoki hamar átmelegedett és nem lett semmi baja, így hát bevezettük a tóba és jó alaposan megmostuk minden porcikáját. Mindent!

A végére selymes, fényes szőrű, illatos kutyus lett belőle, viszont minden elfogyott, amit kihoztunk, annyira retkes volt.

A következő nap aztán adtam a gyógyszereimből különféle bélféreg, kullancs és egyéb más parazita ellenes készítményt a Csokinak, mivel ki tudja mik élhetnek egy kóbor kutya testében. Ezeket egy évben 1x én is szedem, mivel profi módon kipucolja a testem és eltávolít belőlem mindenféle undorító élősködőt, meg távol is tartja őket.
1-2 napig fosott is a kutya. Biztos volt benne valami rossz.

Amíg hasmenése volt Csokoládénak, készítettem neki egy fehér nyakörvet, amire cikornyás betűkkel rá volt írva a neve, a többiek meg Emmával az élen megbeszélték Dumbledore igazgatóval, hogy Emma hazaküldi Hógolyó Nyuszit és Csokoládé lesz az új háziállata. Persze még mindig szereti a nyuszit, de se Beth, se Katy, se én nem akartunk lemondani a háziállatainkról. Szerencsére egy hosszú beszélgetés után belement az igazgató és tájékoztatta Emma házvezetőtanárát az új jövevényről.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3