Másnap 2x akkorára dagadt Ron karja, mint amennyire számítottam. Minden szünetben kimentem a vörössel egy WC-be és hideg, vizes ruhára kicseréltem a harapást fedő rongyot, hogy hűtse a begyulladt testrészt és a bekötözés előtt a Katytől kapott pálinkával fertőtlenítettem. Mindig kiabált a maró hatású alkoholtól, ezért úgy tűnt, mintha nyúznék valakit. Sajnos azonban pár nap alatt lassan bezöldült.

Ezalatt az egy hét alatt próbáltam még azt is kideríteni, hogy Draco mit tudott meg és sajnos nem állunk nyerésre. Még kérdéseket sem kellett feltennem ahhoz, hogy megtudjam az információkat, ugyanis ö maga büszkélkedett vele. Minden étkezésnél gúnyosan nevetve ecsetelte amit látott a kunyhó ablakán, persze erős túlzásokkal. Még Katyéknek is mesélte, mire Emma döbbenten kapta a szájához a kezét. Draco folyton egy hatalmas sárkányt emlegetett vicsorgó fogakkal, nagy szárnyakkal és még azt is hozzátette, hogy "bárcsak leégne az óriás háza attól a sok tűztől". Ezzel arra utalva, hogy a sárkány folyamatosan tüzet köp. Nyilván ez mind hazugság.

Sajnos ezt nekem eléggé nyomasztó volt hallgatni. Kívülről alig kivehető a szőrös arcom miatt, de az ilyen beszélgetéseket állandóan falfehéren szoktam végighallgatni. Nem túl feltűnően győzködtem Dracot arról, hogy fölösleges az ilyenekkel foglalkozni és hagyja inkább másra a dolgot, de hajthatatlan volt. Sőt! Amikor megtudta hogy Ron bekerült a karjával a gyengélkedőbe, eldöntötte, hogy még aznap bosszút áll a kviddicsmeccses verekedésükért és alaposan megfenyegeti Weasleyt.

Itt már szinte pánikolni kezdtem és ahogy lehetőségem adódott, rögtön kirohantam a klubhelyiségből, átváltoztam fekete szőrgolyóvá és elkezdtem felrohanni a márványlépcsőn. Sajnos az édesanyámtól kapott ellenméreg csak most érkezett meg, így azt is vittem magammal. Út közben összetalálkoztam Mrs. Norrissal, aki éppen Fricstől érkezett.

– Hova, hova kis oroszlán? –kiabál utánam pár lépcsőfokkal lentebb. Annyira siettem, hogy nem vettem észre.

– Fel a Griffendél toronyba. –válaszolom hadarva.

– Mi a baj? Nagyon ijedtnek tűnsz... –néz rám gyanakodva.

Beláttam, hogy nem tudok tőle egyhamar szabadulni, így hát röviden elmeséltem Hagrid és Norbert történetét.

– Micsodaaa? –döbben le Mrs. Norris– A vadőr sárkánytenyésztésbe fogott és én erről nem tudok? –kiabál teljesen felháborodva. Úgy viselkedik, mint egy pletykás öreg néni.

– Igen és sajnos illetéktelenek fülébe jutott ez az információ, amiről értesíteném a megfelelő embereket. –magyarázom a nősténynek.

– De hát hogy szólsz nekik? Macska vagy! –értetlenkedik.

– Csak félig... –és körülnéztem, majd visszaváltoztam emberré– Öröklött Animágiám van... –suttogom, nehogy meghallják a festmények a falon.

– Hát... ez... ez... érdekes... –néz maga elé döbbenten.

– Most nincs időm fecsegni! Vagy jössz velem, vagy itt hagylak. –fenyegetem, közben átváltozok kiscicává és elindulok a lépcsőn.

– Megyek! –vágja rá azonnal.

Előtte azért fedtem fel magam, hiszen nem sok varázslót ismerek, aki tudna a macskák nyelvén. Így hát Mrs. Norris képtelen továbbadni az infót. Felfelé menet elmagyaráztam neki a részleteket a sárkányról és az egész Harry kontra Draco harcról. Még azt is elmondtam neki, hogy én haraptam meg Pitont a karjánál.

Ahogy felértünk a 7.-re, Mrs. Norris és én ketté váltunk, mert mindkettőnknek dolga volt.

Egy páncél mögé bebújva visszaváltoztam emberré, elrohantam a Kövér Dáma portréjához és Ronnak hála, aki mindig elmondja a jelszót, be tudtam lépni a klubhelyiségbe. Az éppen bent ücsörgő 1-2 Griffendéles döbbent arcot vágott, hogy egy Mardekáros botladozott be a portrélyukon.

– Srácok, srácok! Van egy jó és egy borzalmas hírem! –suttogom az egyik kör asztalnál tanuló Harrynek és Hermionénak.

– Mond a rosszat először. –vágja rá türelmetlenül Harry.

– Miután Draco megtudta, hogy Ron betegedett jelentett, azt mondta, hogy ma elmegy hozzá és megfenyegeti... –jelentem be elhaló hangon.

– Micsoda? De hát miért nem szóltál erről hamarabb? –háborodik fel Potter.

– Mert valaki szóval tartott...

– Bosszút akar állni rajta a verekedés miatt... –jön egy mondat Hermionétől.

– És mi a jó hír? –vág közbe Harry.

– Az, hogy végre megérkezett az ellenszer a tarajossárkány mérgére. Ron hamar fel fog épülni. –sutyorgok mosolyogva és felmutatok egy ciklámen színű folyadékot.

– Miért rózsaszín? –érdeklődik tovább Harry.

– Mert a zöld ellentéte a rózsaszín...

Ennek tudatában hamar feltéptük a Kövér Dáma portréját és lélekszakadva szedtük a lábunkat le a gyengélkedőbe.

Szegény Ron. Hihetetlenül pocsékul nézett ki. A láza miatt patakokban folyt róla az izzadság. Falfehér arcán hatalmas karikák éktelenkedtek az álmatlansága miatt. A sötétzöld karjából meg megállíthatatlanul folyt a lime színű gennyes váladék, amit a köré csavart géz szívott magába.

– Malfoy azt mondta Madam Pomfreynek, hogy kölcsön akar kérni egy könyvet. Bejött hozzám kinevetni és megfenyegetett, hogy szétkürtöli mindenkinek a titkot. Nem kellett volna megvernem... –sopánkodik fáradt hangján.

– Szombaton vége a rémálomnak. –biztatja Hermione.

– Az ellenszer is megjött. 1-2 nap és utólag tényleg olyan lesz, mintha csak egy kutya harapott volna meg. –mosolygok Ronra, aki hirtelen erőre kapott és kétségbeesett arccal felült az ágyába.

– Baszki! A levél! Ott maradt a könyvben, amit Malfoynak adtam... –sziszegi dühösen.

– Már nem tudunk másik napot kérni. Muszáj lesz akkor menni. –látja be Harry.

A 2 Griffendéles kiment a gyengélkedőből, mert más dolguk volt, én meg még ottmaradtam és szépen, óvatosan bekentem a harapását.

Később lementem a klubhelyiségbe, ahol jóformán csak a mi csapatunk volt ott. Még Emma és Katy is ott volt. Nagyban ment a trécselés mindenféle dologról és a közepén Pansy látszólag tanulni próbált, de nem ment neki. Azonban Draco volt a legfurcsább...
Egy félreeső sarokban ücsörgött egyedül és gonosz vigyort függesztett ki az arcára. Kicsit megijesztett, de sikerült visszatuszkolnom az aggódásomat a helyére. Így hát elvegyültem a lányok között és beszálltam a beszélgetésbe.

Még 2 napig kentem reggel és este Ron sebeit, ami szépen lenyugtatta a duzzanatot. Visszanyerte a normális bőrszínét, nem folyt belőle a semmilyen váladék, viszont a sebet nem gyógyította be. Így már tényleg olyan, mint egy kutyaharapás. Legalább tud hazudni.

Később megbeszéltük Harryvel és Hermionéval, hogy csak ők ketten mennek, mert nekem különösen veszélyes lenne a lebukás. Ők is észrevették, hogy velem sem kivételezne Piton...
És amíg ők elviszik valahogy Norbertet a Csillagvizsgálóba, addig én igyekszem lebeszélni Dracot a leselkedésről. Legalábbis ők csak erről tudtak...

Szombat este változatlanul elvégeztem az esti rutinom, ami egy szimpla tusolásból állt és fogmosásból, ami után most rendhagyó módon visszaírtam egy levelet édesanyámnak egy köszönettel. Utána lámpaoltás volt és mindenki elment aludni a saját ágyába. Azonban én nem aludtam el...

1-2 óra elteltével kiugrottam az ágyamból. A fehér neglizsémet levetve szaladtam ki egy szál bundában a klubhelyiségbe, ahol éppen tök üres volt minden. Keresztül szaladtam a téren, majd miután megláttam a pince hideg falait, átváltoztam aprócska, fekete szőrgolyóvá. Hanyat-homlok szaladtam a márványlépcsőhöz és vártam, hogy megjelenjenek Harryék Hagridtól jövet. Vártam, vártam és vártam, de csak 1-2 felügyelőtanár és prefektus haladt el előttem.

Kb. fél 11 körül a nagyteremből kisétált Mrs. Norris. Hála istennek! Úgyis beszélni akartam vele...

– Mrs. Norris! Mrs. Norris! Van egy perced? –nyávogok a márványlépcsőre fellépő nősténynek.

– Szia kis oroszlán! Mit csinálsz itt ilyen későn? Tudod, hogy köteles vagyok hívni Friccset. –hívja fel a figyelmemet.

– Ne, ne, ne, kérlek! Tudom hogy egy kószáló gyerek vagyok a szemedben, de emlékezz rá, hogy sosem láttál engem kóborolni. –rimánkodok az idős cicának.

– Végül is igaz...

– Könyörgök Mrs. Norris! Segíts nekem meg a barátaimnak és tereld el Frics figyelmét. Kérlek... –nyüszítek az állatnak, aki egy kis idő múlva bólintott.

– Egyetlen egy kis oroszlánt sem hagyok a szarban. Persze hogy segítek! –vágja rá azonnal a nőstény.

– Nagyon nagyon nagyon nagyon köszönöm! –vidulok fel azonnal és dorombolva hozzábújok Mrs. Norrishoz.

– Elterelem a 3. emeletre Bolyhoskához. Azt hazudom neki, hogy valaki járt ott. –magyarázza a rögtönzött haditervét. Bólintottam, mire Mrs. Norris felszaladt a márványlépcsőn. Pár percel később Frics is utána szaladt.

Alig tudtam fennmaradni az alvás zavarom miatt, de azért erőt vettem magamon és néhány perccel később észre is vettem valami szokatlant.

Néhány vörösen izzó aurafüst jelent meg a tölgyfaajtónál és csiga lassan  közlekedtek. Megdöbbentő volt látni 2 test nélküli erős érzelmi kavalkádott csak úgy mendegélni. Azonban minden megvilágosult, amikor a közelembe csoszogtak. Hallottam Norbert eszeveszett mocorgását és Harryék suttogásait. Mi a fasz... Ezeknek van láthatatlanná tévő köpenyük? Hát én beszarok... –gondoltam magamban és követni kezdem őket.

Ahogy utolértem őket a lépcsőnél rögtön elkezdtem őket ijesztgetni. Eléjük másztam, nyávogtam, doromboltam és néha rövidebb ideig őket bámultam. Ezen persze alaposan beszartak. Folyton hallottam, ahogy szidalmaztak, de nem igen zavart.

Lassan elértünk a torony alatti folyosóhoz, ahol hirtelen mocorogni kezdett valami. Hallottam, ahogy Harryék ijedten befarolnak egy páncél mögé, de én most nagy, bátor cica voltam és leültem a folyosó közepére várni, hogy megjelenjen a hang forrása. Lehetett volna Hóborc, lehetett volna Mrs. Norris, lehetett volna bármelyik tanár, vagy prefektus, de helyette McGalagony Professzor jelent meg a folyosó végén erősen markolászva Draco fülét. Hihetetlenül erőlködnöm kellett, hogy ne nevessem el magam. Ez a bolond komolyan feljött ide Harryéket leleplezni...?

– Honnan veszi a bátorságot, hogy az éjszaka kellős közepén itt rója a folyosókat. 20 pont a Mardekártól! –harsogja az ítéletet.

– De tanárnő, kérem. Mindjárt jön Harry Potter egy sárkánnyal a kezében... –mentegetőzik, de látszólag ez McGalagonyt nem győzte meg.

– Mit képzel magáról fiatal ember? Még hazudozik is? Itt csak egy macska van! –mutat felém, mire aranyosan nyávogtam egyet– Nyomás! Garantálom, hogy erről hallani fog Piton Professzor! –rángatja a tanár Dracot és elvezeti a saját irodájába.

Miután eltűntek a McGalagony felé vezető folyosón, Hermionéék felől egy hatalmas sóhajtást hallottam.

– Végre megszívja! –erősködik Harry.

– Ideje volt... –hápog Hermione.

Teljes mértékben megértem az utálatukat. Draco előszeretettel szívat meg minden neki nem tetsző embert, de ezen a fantasztikus éjféli lebuktató sétán még Greg és Vincent sem tartottak vele. Biztos Mili lebeszélte őket. Hálát adok Merlinnek, hogy Beth meg alapból nem jött volna vele. Ahogy a közös beszélgetéseinkből hallottam, Dracot rögeszmésnek tartja.

Ledobták magukról a láthatatlanná tévő köpenyt és felszaladtak a csillagvizsgáló torony csigalépcsőjén. Odamentem a félrehajított lepelhez és ráfeküdtem. Nehéz volt megállni, hogy ne kezdjek el dagasztani, de megálljt parancsoltam magamnak, mert ez a holmi nagyon drága.

Lassan teltek a percek és egyre jobban ragadt le a szemem. Már félálomban voltam, amikor hirtelen 8 éles karom vágódott a testembe.

– KIS OROSZLÁN! RÖGTÖN KELJ FEL! FRICS ERRE TART! –nyávogja teli torokból az éles füleimbe Mrs. Norris.

– Micsodaa?! –pattanok fel a köpönyegről.

– Sajnos nem tudtam nagyon sokáig feltartani, mert azt mondta, hogy sürgős dolga van az 7.-en. –meséli, közben egy hosszú folyosó végén olykor megvillanó lámpafény felé bökött.

Csak a bepánikolásra volt időm, mert ebben a pillanatban lábdobogásokat hallottam a feljárótól. Harry és Hermione rohant le a lépcsőkről. Abban a pillanatban összetalálkozott a pillantásuk Friccsel.

– Hajjaj... Nagy a baj... –vigyorog azzal az undorító fogsorával, majd nyakukon ragadva elhurcolja őket McGalagonyhoz.

– Gyere kis oroszlán... nézd meg a halálos ítéletüket... –mondja eléggé kínosan Mrs. Norris.

– Köszönöm, nem... –sóhajtom szomorkásan, majd visszatérek a hálószobámba és lefekszek aludni Csörgő mellé. Majd' leragadt a szemem. Remélem nem kaptak nagy büntetést.

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3