Már megint elmúlt az éjszaka és újra fáradtan kelek. Ahányszor eltelt egy este a Roxfortban, mindig egy kicsivel nyúzottan ébredek. Nem is értem...

Reggelinél nyers folyami rákot és kaktuszlevet szolgálnak fel. Az íze még egzotikusabb volt, mint amit én halászok a Nílusban. Az asztalnál megint jelen volt a Hugrabug két gyöngyszeme. Emma és Katy. Így hát ment a reggeli trécselés.

– Szent Merlin, Andi! Julien annyira cukiiii! –vonyítja Emma, mire megsüketültem a bal fülemre.

– Csendesebben ordíts! Éles a hallásom! –morcoskodok, de igazából soha sem tudnék haragudni rá– Mit szeretnél Julientől? Már rég hazament.

– Nem lehetne az enyém? Annyira gyönyörű és aranyos!

Ahogy meghallottuk Emma áradozását, azzal a tipikus WTF fejjel kezdtük el bámulni. Csak nem... szerelmes...?

Azonban még gondolkodni sem volt időm, mert Katy kiitta a poharát, rácsapta az asztalra és elkezdett kurjongatni.

– Nádfedeles kulipintyó áll a Tiszán.
Nem jár olyan lovas hintón rég a babám. Nem bánom, nem bánom
Ha gyalog jön, én akkor is megvárom. –énekel vigyorogva. Most meg mindenki Katyt bámulta, viszont ezúttal megbújt egy kis félmosoly a szájunk sarkában. Erre Katy felvillanyozva elővett egy literes, átlátszó üvegben tárolt vizet.

– Gyerekek! Az én hazámban a varázstalanok minden meccs előtt alapozni szoktak. Ezt ma nekünk el kell fogyasztani! –parancsolja ellentmondást nem tűrő hangon.

– Bocsi Katy! Én nem iszok. –biggyeszti le a száját Emma.

– Nemár...! Csak egy kicsit! –vínnyogja, de látszólag hasztalanul, majd ránézett a Malfoy ikrekre.

– Szívesen innánk, de a szüleink megtiltották. –sóhajtoznak kórusban. Katy tekintete végigment Gregen meg Vincenten át Pansyn és Milin, majd megállapodik rajtam, mint egy utolsó reménysugáron.

– Mi az az alapozás? –teszem fel ezt az ártatlan kérdést, mire Katy sírógörcshöz hasonlító morgást hallatott.

– Az az, amikor egy program kezdete előtt ezt isszák. –válaszolja Beth.

– Értem, de ez mi, amit most kínálgat Katy?

– Házi pálinka, ugye? Így nevezik nálatok...? –fordul Beth Katy felé.

– Leggyakrabban igen, de ez például kifejezetten versenypálinka és helyenként még "Tüzes Víznek", meg Holy Waternek is hívják. –szólal meg váratlanul Katy is.

– És ezt te honnan tudod, kisasszony? –nézek számon kérően a Malfoy ikrekre.

– Gyakran járunk le vadászni Magyarországra, mert a sűrű Bükkben sok a vad, így hát előtte Katy szülei megitatják a mi szüleinket is.

– És ez mitől "versenypálinka"? Díjjat is nyertetek vele? –kérdezi most Emma.

– Neeeem, dehooogy! –tagadja– Az úgy volt, hogy ősz elején mindig összejön a család, majd nagyanyám elkiáltja magát, hogy:
"– Mindent bele! Hajrá!" mire mindenki megrohamozza a fákat és minden létező gyümölcsöt leszednek róla, meg felszednek alóla és megtöltik vele a hordókat. Így készül az őszi vegyes gyümi. AMIBŐL MINDENKINEK KÖTELEZŐ INNIA! –ordítja jóindulatból és sorban mindenkinek elszedte a poharát, majd töltött bele.

– Igyunk a Mardekár győzelmére! –emeli poharát Katy, várva, hogy csatlakozzunk. Elsőre a Malfoy ikrek szálltak be, utána rögtön Greg és Vincent emeli poharát, majd Pansy és Milli. Én is megemeltem. Kíváncsi voltam mégis milyen az a híres "Tüzes Víz".

– Nem kérek, köszönöm! –tartózkodik Emma és illedelmesen visszatolja a pálinkát– Édesanyámék nem engedik.

– Ez nem lehet igaz! Milyen gonosz anyád van neked...! –háborodik fel Katy.

– Nem gonosz, csak felelősségteljes! Majd vigyázok rátok, ha esetleg elcsesznétek valamit.

– Akkor a Mardekárra! –kiálltja Beth, mire egyszerre mindenki kimondta ugyanezt és közösen koccintottunk. Sajnos az a drágalátos Katy nem magyarázta el, hogy a pálinkaivásnak van külön trükkje, így mint az üdítőt, elkezdtük kortyolgatni. Azon nyomban felégette a torkunkat és én majdnem sárkány módjára tüzet hánytam. De ehelyett inkább kulturáltan ordítottunk.

– Most jut eszembe! –kiálltja fel Beth– Ha ti a Mardekárnak szurkoltok, akkor hogy tudtok elvegyülni a Mardekáros szurkolók között? Mert csak merem remélni, hogy nem Hugrabugos egyenruhába jöttök... –közli sejtelmesen a két jómadárnak, mire hamar lehervadt a mosolyuk és összenéztek.

– Baszki, Emma! Erre nem is gondoltunk... –hápog Katy.

– Milyen igaz! Piton meglincselne minket... –kapott a szája elé Emma kétségbeesve. Ekkor csapott belém a villám és lett egy ötletem.

– Emberek! Mi lenne, ha a Szükség Szobájából lopnánk? Biztos adna, hiszen szükségünk van rá.

A környezetemben lévők eltátották a szájukat és döbbent pillantásokkal jutalmaztak.

– Szent Merlin, Andi! Hogy ez miért nem nekem jutott először eszembe. –csap a homlokára Beth.

– Milyen igaz... Tök logikus! –helyesel Emma.

– Ha a Magyar vegyes adott Andinak egy jó ötletet, akkor fizetek még egy pohárral Draconak. –nevet Pansy és kocsányon lógó szemeket mereszt az említett személyre– Hátha meghozza az eszét a gyógynövénytanhoz.

– Igazad van, Pansy! Igyunk erre a fantasztikus ötletre. –unszol minket, közben serényen töltögette a tüzes nedűt. Szájbarágósan kezdte tanítani, hogy hogyan kell leküldeni a pálinkát, de sajnos 5 perc semmire sem elég. Így hát beváltottuk az ötletemet és elindultunk felfele a 7.-re.

Már a lépcsőzés is kisebb kihívásba ütközött, de akkor voltunk a baj tetőfokán, amikor valahol a 6. és a 7. emelet között Mili és Draco belelépett egy csapdalépcsőbe. Azon nyomban nevetni kezdtünk a semmin –még a szorult helyzetben lévők is– és rohadtul nehezen, de sikerült kihúzni onnan őket.

A Szükség Szobájában elvégeztem kézzel egy invito Mardekáros cuccok nevű varázslatot és abból a nagyterem méretű szeméttelepből felénk repült egy hatalmas kupac ruha, ami leginkább zöld és ezüst színekben pompázott. A többiek is ismerték ezt a varázslatot, de csak én tudtam részegen elvégezni. Ebből következik az, hogy a Szükség Szobájából tulajdonképpen turkálót csináltunk.

Szétdobáltunk a kupacot, felpróbáltunk mindent, viszont Emma néhol használta a suvickus bűbájt, mert nem mindegyik volt kulturált tisztaság szempontjából. Tartottunk felvonulást, hogy melyik áll jól melyiknek, ámde éles szemeim megpillantottak valami érdekeset.

Egy zöld-ezüst színekben pompázó Mardekár zászló sarkát ragadtam meg és elkezdtem kihúzni a rakásból. Szépen leterítettük a földre és nagy döbbenet ült ki az arcunkra, amikor megláttuk a Mardekár címere alatt az alábbi szöveget:

WE LUV KAWAII MARDEKÁR!
UwU

– De cukii! –kiáltott fel először Emma és magához szorítja a zászlót– Ezt most rögtön elvisszük a Kviddics meccsre! A Mardekár aranyos! –követeli Bethtől.

– Oké... –válaszol kurtán Beth.

– Nem is rossz ötlet! –bólint rá Katy.

Az volt az érdekes, hegy én teljes mértékben azt hittem, hogy Pansy, vagy Draco hozzáfűz valami kínosan kritikus megjegyzést, de helyette csak vigyorogva bólogattak. Lehet, hogy én, aki még sohasem ivott, jobban bírom az alkoholt, mint ők.

– Igyunk arra, hogy Andi megtalálta ezt a fasza zászlót! –kiabálja Katy, majd gyorsan előkapott egy pár papírpoharat és Emmán kívül mindenkinek nyomott a kezébe pálinkát. Ez most különösen nagy adag volt, mert már kezdtem elveszteni a kontrollt a testem felett.

Emma terelgetett minket lefelé a Kviddics-pályához, mert már idő volt és elfoglaltuk a helyünket, mint 9 Mardekáros. Igazából a meccsre nem nagyon emlékszek, csak részletek vannak meg.

Annyira maradt meg, hogy Harry a Griffendél új fogójátékosaként feszülten vártuk, hogy mit fog csinálni a cikesszel. Elsőre Flint lökte le majdnem a seprűjéről, de végül ügyesen megmaradt rajta. Következő pillanatban meg rodeózott egy kicsit a seprűjén. Azután végül lendületbe jött és egy zuhanó repülés után lenyelte a cikeszt... Utána meg kihányta... fúj...

A látványától egy kicsit nekem is megfordult a gyomrom, de Katy újra letolt a torkomon még egy pohár pálinkát, így rögtön elszállt még a tudatom is. Ezt sorban mindenkivel megtette, mert a többiekre is rátört a hányhatnék. Emiatt viszont Emma is kapott a pálinkából és ez egyszer nem utasította el. Utána képszakadás.

A következő jelenet onnantól kezdődött, hogy felriadtam egy sötét szobában, egy karosszékbe ülök és infúzió volt kötve a vénámba. A gyéren megvilágított szobában lassan kirajzolódott a barátaim sziluettjei, akik egymás hegyén-hátán hevertek a kanapén és édesdeden alukáltak. Nehezen oldalra pillantottam és megláttam egy fekete foltot a szoba túlvégében. Engem nézett... ijesztően...

Megpróbáltam kinyitni a számat, de nem ment, mert valami ismeretlen anyaggal körbe volt kötözve. Mivel az embereknél jóval hosszabb az állkapcsom, így valamit simán rácsomózhatnak. Emiatt úgy döntöttem, hogy először leveszem azt a valamit, ami a szám körül volt és aztán kezdek érdeklődni. De ez is kudarcba fulladt, mert a kezeim is le voltak kötözve. Nagyon maximum 20 centit tudtam mozgatni. Erre már az árnyék is felfigyelt...

Közelebb sétált hozzám és letértel elém, hogy egy magasak legyünk. Így már tudom ki ő...

– Jó estét Miss Moon. Örvendek a szerencsének! –szólal meg Piton messzi, tompa hangja. Azonnal elfogott a nyugtalanság, majd nyöszörögni és fészkelődni kezdek.

– Ssssssssss... nehogy felkeltse a többit. –suttogja közel az arcomhoz mérges tekintettel. Nem tehettem mást, esetlenül bólintottam.

– Biztos felmerült magában az a kérdés, hogy hogy került ide. Az a helyzet, hogy amikor magukra találtunk Bimba professzorral a Fúriafűznél, beadtam önöknek az Élő Halál Eszenciájának egy legyengített változatát, mert kezeletlenek voltak a sok alkoholtól, így könnyedén ellebegtettem önöket a magánlakosztályomba. A maguk fiatal testénél tényleg halált okozott volna a normál adag. Gondolom ismeri az Élő Halál Eszenciát. –lassan bólintottam– Helyes...! Tényleg azt hitték, hogy nem veszem észre, hogy részegek? –fröcsögött tompa hangon– Különösen magának Miss Moon. Még a Griffendélnek is örült, amikor gólt szerzett. Szánalmas...

Piton szavai miatt egy kicsit elszégyelltem magam és oldalra fordultam, hogy kerüljem a tanár pillantását, de ő meglepően gyengéden visszahozta a tekintetem önmagára.

– Feltennék magának pár kérdést. Válaszolna rá őszintén?

Amióta megismertem Piton professzort, mindig csak fekete, vagy esetenként szürke volt az aurája, ami a közönyösséget, a titokzatosságot, a visszafogottságot és néhol az unalmat jelzik, de most hirtelen átváltott ciklámen színűre. Ez a szín a lágyságot és az igazságot jelenti.

Ettől az őszinteségi rohamtól annyira letaglóztam, hogy nem reagáltam rá. Erre a professzor felállt előlem és mögém sétált, majd egy kis idő múlva, még elmosódva is láttam, hogy egy tűt szúrt az infúziómba. Ezért újra elkezdtem idegesen nyöszörögni.

– Gondolom nem új magának a Veritaserum nevű bájital sem. –mondja halkan, ugyanakkor számon kérően, mire erőtlenül megráztam a fejem és reméltem, hogy nem kaptam olyat.

– Mivel korábban nem bólintott és nem is rázta a fejét a kérésemmel kapcsolatban, így kénytelen voltam egy cseppet tenni az infúziójába. –válaszul fáradtan nyögtem egyet. Akkor az a lila füstfelhő biztos csak délibáb volt...– Elég csak bólogatni, vagy esetleg rázza a fejét. Ne aggódjon! Semmi személyes... –majd újra visszajött és letérdelt elém.

Tényleg nem kérdezett a privát dolgaimról. Főleg a mai nappal kapcsolatban érdeklődött, hogy piáltunk-e, meg hogy mit csináltunk. Ezt persze úgy, hogy rákérdezett, de semmit sem tudtam neki válaszolni, mert a legtöbb kérdésre egyszerűen nem lehetett válaszolni igennel vagy nemmel.

– Rendben. Ez így nem fog működni. –sóhajt Piton és rám szegezi a pálcáját, mire pánikszerűen, ugyanakkor erőtlenül kapkodni kezdtem a fejem. Azonban a professzor az egyik kezét az arcomra helyezte és maga felé fordította, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Már megint láttam azt a bizonyos lila színt körülötte.

– Ssshhhhhhh... Nyugalom Miss Moon. Mindössze le akarom venni a nyakkendőt az arcáról, mert ragasztó bűbáj van rajta. –leheli a tanár a szavakat és a pálcája segítségével lecsúsztat rólam egy Matdekáros nyakkendőt. Magam sem tudom miért, de tényleg megnyugodtam az őszintén beszélő professzor szavaitól. Nem kiabáltam, nem kapálóztam, nem csináltam semmit, csak néztem. Néztem az ébenfekete szemeit, a görbe orrát, a fakó bőrét és a vékony ajkait. Látszólag Piton is ezen morfondírozott, mert elkezdte felfedezni fél kézzel a pihe-puha arcomat. Mindvégig lassan simította a forró tenyerét a bundámon és nem szólt egy szót sem.

Mivel félig macskából vagyok, így kifejezetten szeretem a simogatást és a még mindig bennem magasodó alkohol szint miatt ezt gátlástalanul ki is használtam. Alig érezhetően dorombolni kezdtem, majd lecsuktam a szemeim és lassan elaludtam a legellenszenvesebb tanárom érintésével.

– Szent Merlin! –kiáltottam fel és rémülten felültem a baldachinos ágyamban. Ez... Ez meg mi volt?

Szapora lélegzettel néztem körbe a napfelkeltével megvilágított közös hálószobánkban és meglepve tapasztaltam, hogy Pansy nincs a helyén. Csodálkoztam, hogy amikor felálltam az ágyról, nem szédültem és semmim sem fájt a másnaposságtól. Időközben a szobatársam kijött a WC‐ből és mielőtt észrevett volna, hullafáradtan beborult az ágyba, majd visszaaludt.

Értetlenül feküdtem vissza az ágyba és Merlinhez fohászkodtam, hogy ne legyen megint rémálmom a bájitaltanárommal.

Komment, ha van valami építőjellegű kritikád!     :3