~ Hahó... ébren vagy? –szólalt meg egy halk, tompa hang. Rettenetesen távolról hallottam a szavakat, ami egy erős fejfájással társult és egy fáradt nyögést csalt ki belőlem.

~ Gyere! Felkelt! –suttogja izgatottan ugyanaz. Óvatosan kinyitottam a homályos szemem és megtámaszkodtam könyökölve az iszapban.

– Istenem! Annyira hasogat a fejem... –morgolódtam.

– Nincs semmi bajod. Csak az oxigénhiány miatt elájultál. –magyarázza az ismeretlen, ámde kedves hang– Meg persze majdnem agyonnyomott egy szikladarab...

– Bizony ám! Szerencséd van, hogy éppen erre jártunk! –mondja egy másik is.

– Aha, persze... –ironizálok, közben megdörzsölöm a szememet a homály elkerülése végett– Még éppen láttátok, hogy lezuhanok a sziklától, mi?

– Te meg miről beszélsz? –kérdezi az első. Ahogy eljutott a tudatomig ennek a kérdésnek az igazi jelentése, úgy pattant ki azonnal a szemem a félelemtől. Gyorsan végigfutottam a testem minden porcikáján és ha nem láttam volna a saját szememmel, sohasem hinném el...

Ugyanis deréktól lefelé elpárologtak a lábaim és helyette egy hatalmas halfarok díszelgett fekete pikkelyekkel. Zöldesszürke ujjaim között hatalmas úszóhártyák képeznek hidat, mint 2 torony összeköttetése és foltokban borította fekete pikkely a kézfejemet. A megszokott horgas karmaim helyett most egy csúfondáros, műkörömre hasonlító tompa valami díszelegtek. Félelemtől görccsel a gyomromban végigtapogattam az arcomat és a testem többi részét. Mindenhol foltokban fekete pikkelyeket lehetett találni, de mind közül a legdöbbenetesebb a nyakam volt! Mindkét oldalon éreztem 1-1 vágást, amin kizárólag csak víz folyt ki. Kopoltyú...

Ránéztem a megmentőimre, akiknek szürkészöld bőrük, nagy gülü szemük, raszta hatású hajuk és cápa szerű halfarkuk van. Eddig homályosan láttam őket, de most már megijedtem tőlük.

– Kik vagytok és mit akartok tőlem? –kérdezem indulatosan miközben támadóan előre tartottam tompa karmaimat.

– Nyugi, nyugi! Mi csak rád találtunk egy szikla alatt. Nem akarunk bántani... –csitítgatott ugyan az a kellemes hang egy gyermekies kinézetű női cápa külsejébe burkolózva.

– Igaza van a húginak! Nézd csak meg a saját szemeddel! –mire egy felnőtt alkatú ember-cápa felemelte ugyanazt a szikladarabot, ami korábban maga alá temetett.

– Rendben! Akkor csak arra válaszoljatok, hogy kik vagytok! –mondom enyhén követelőzve mire egymásra néztek és egyszerre bólintottak.

– Én April vagyok. –mondja a fiatalabbik– Ő pedig Limeta. –mutat a testvérére– Te?

– Andromeda... –suttogom megszeppenve.

– Gyere Andromeda! Ne feküdj itt az iszapban. –nyújtja a kezét Limeta.

– Gyorsan el kell rejtőzni, nehogy észrevegyenek az emberek! –teszi hozzá April.

– Miért? –kérdezem mindkettőtől, közben vonakodva megfogom Limeta szürke kezét, hogy felsegítsen. Ugyanis még mindig nem tudom hogyan kéne közlekedni uszonnyal.

– Mert a mágusok félnek tőlünk és bántanak minket! –közli elsötétülten April.

– Ohh, szegénykék... –világosodtam meg, közben elkezdtek húzni egy irányba, ahova készségesen mentem velük. Biztos az ijesztő külső miatt nem szeretik őket...– Teljes mértékben egyet tudok veletek érteni!

– Hát igen! A sellőknek össze kell tartani! –emlegeti fennhangon Limeta, miközben elhaladunk a Mardekár klubhelyisége előtt.– Jut eszembe! Te honnan jöttél?

– Én... ööö... –lepett meg a kérdés- Egyiptomból! –és magamra erőltettem egy mosolyt.

– Úúú! –lelkesedett be April– Csak nem a Vörös-tenger?

– Hát...

– Vagy talán a Holt-tenger? –találgatott tovább– Áh, neeeem! –legyintett– Akkor nem bírnád ki az édesvizet.

– Hé April! Legyél már eszednél! Ott a Nílus is! –hitetlenkedik Limeta. Én csak ámultam és bámultam, ahogy a feltételezett lakóhelyemről civakodnak. Egyszer sem tették ki a lábukat a roxforti tóból, mégis kenik-vágják a földrajzot. Ez hogy lehetséges?

– Egyébként hova visztek? –bátorkodtam megkérdezni, de oda se figyeltek. Egymásnak dobálták a Földrajzneveket lassan már az amerikai kontinensen lévőket
felsorolva. Én meg csak fogom a fejemet, hogy hova kerültem...

– Elég legyen! –kiabáltam egy idő után a hínárosban, ezzel párhuzamosan kirántottam a karomat a kezeik közül– Akárhány folyót, vagy tavat sorolnátok fel, akkor sem találnátok el, hogy hol lakok! –morgolódok. A két sellő értetlenül áll előttem.

– Miért? –nyögték ki egyszerre, vonakodva.

– Mert nem az vagyok akinek hisztek! –majd szúrós pillantást vetek tompa karmaimra és az ujjaim közti úszóhártyára. April és Limeta összeszűkült szemmel, ridegen magasodtak felettem a választ számon kérve.

– Akkor mégis mi vagy?! –kérdezi kimérten a nagyobbik sellő.

– Hybrid... –válaszolom vonakodva. A szó hallatán a két lánynak megenyhültek a vonásai és megkönnyebbülten fújták ki a "levegőt".

– Ne butáskodj már Andromeda! Ha szabályosan nézzük, akkor a sellők is hybridek! –közli velem elgondolkodva April– Nézz ránk! Egyharmad ember, kétharmad cápa. –mutogatja a kezével a testrészeit. Elismerem! Nem mondott hülyeséget, de félreérti amit próbálok közölni.

– Ezzel teljes mértékben tisztába vagyok, de nem értitek mire akarok kilyukadni! –tátogok szájbarágósan, nehogy megsértsem őket.

– Akkor folytassuk utunkat és majd közben elmeséled, hogy hol hibáztunk! Rendben? –és már intett is Limeta, de én továbbra sem mozdultam.

– Oké..., de akkor az irányt én szabom meg, mert a tó alján veszélyes lenne felfednem magam! –közöltem velük ellentmondást nem tűrően. Ugyanis volt egy elméletem...

Hiszen úgy működik a "képességemnek" nevezett átok, hogy kell annak a DNS-e amivé változni akarok és azt manifesztálom. Mivel halat ettem, majd utána beleestem a tóba, azonnal alkalmazkodtam a vízhez és sellő lett belőlem. Ezért hogyha partot érek, rögtön önmagam leszek miután beleszippantok a nyári szellőbe.

A két lány hitetlenkedve követett, miután nagy sebességgel elindultam visszafelé, egyenesen ahhoz a dombhoz, ahol először találkoztam a szentjánosbogarakkal. Az utunk szótlanul telt, mivel nagyon hamar odaértünk ahhoz a szikladarabhoz, ami velem együtt szakadt le. Elkezdtem a tónak egy sekélyesebb részéhez úszni, közben teljes gázra kapcsoltam.

– Ne, ne Andromeda! Meg fogsz fulladni a levegőn! –kiálltja utánam teli torokból April.

– Figyeljetek és hegyezzétek a fületeket! –ordítom vissza se nézve.

A sok energiának meglett az eredménye, ugyanis szépen, ívesen kiugrottam a tóból, mint egy partra vetett delfin. Ahogy földet értem a füvön, azonnal köhögő rohamban törtem ki, majd konkrétan kihánytam a vizet a tüdőmből. Utána rögtön összeforrt a kopoltyúm és eltűntek a felsőtestemről a pikkelyek, majd jött a feketeleves. Az uszonyom vége eltűnt és alulról fölfele kezdett el szétválni a két lábam majd a pikkelyek is visszahúzódtak a bőröm alá. Olyan érzés volt, mintha egy szűk bőrnacit húztak volna le rólam. Kissé fájdalmasan visszanőttek a füleim és a farkam, majd lassan újra bundás lettem.

– Wáo! –suttogja April.

– Vélemény? –kérdezem kicsit rekedten a kukkolókat. Félig ki volt a vízből a buksijuk.

– Én már hallottam rólatok! –hangzik a megdöbbent válasz Limetától– Régebben járt ide egy fekete szfinx, aki minden hónapban egyszer-kétszer meglátogatott minket. Nem tudom hogy nézhetett ki, mert még akkor nem éltem, de a történetekből hallottam, hogy saját bevallása szerint Egyiptomból jött! Rendkívül barátságos volt és meglátta bennünk a szépet a csúnya külsőnk ellenére.

Ezen a ponton már kezdett körvonalazódni, hogy ki lehet az a "valaki".

– Szerintem tudom hogy kiről beszélsz! –mondtam eltöprengve– Ő valószínűleg az édesanyám!

– Tényleg? –kíváncsiskodik April.

– Nem tudom biztosan, viszont most már mennem kell, mert fázok a vizes bundám miatt! –mondtam kicsit feszülten és felpattantan a földről– Még fogunk találkozni!

– Rendben! Fuss, nehogy megfázz! –figyelmeztet Limeta széles mosollyal, mire csak bólintottam és elkezdtem futni a tó partján. Mivel a szembe szél miatt nagyon hamar átfagytam, ezért csak kocogni tudtam a kis domb felé, ahol az egyenruhám hevert. Felkaptam, viszont nem vettem fel a testemre, nehogy nedves legyen és magam elé húztam, hátha véd valamennyit. Mire beértem a tölgyfaajtón, úgy átfagytam, hogy remegett az egész testem. Mivel tele volt a bundám sárral és iszappal, gyorsan eldöntöttem, hogy felmegyek a prefektusi fürdőbe, mert mostanra már Beth és Pansy tuti hogy elfogyasztották az összes meleg vizet.

Kettesével szedtem a lépcsőfokokat –néhányan meg is bámultak–, majd mihelyst befordultam a folyosóra rögtön megálltam Balgatag Boris szobránál. A Weasley ikrek szerint itt a 4. ajtót kell keresni, amit hamar fölfedek és odasúgom a jelszót, ami a Pacsuli! Azt tanácsolták, hogy vészhelyzet esetén használjuk, mert könnyen lebukhatunk. Az ajtó kitárul és én gyorsan berohanok rajta, majd egy kisebb csattanással becsukom azt.

– Végre itt! –sóhajtok fel megkönnyebbülten és a homlokomat az ajtóra támasztom. Gyorsan letettem az egyenruhámat egy kis sámlira és engedtem forró vizet. Mivel a szobámban hagytam a magam készített tusfürdőmet, ezért muszáj voltam felvenni a szőrtelen alakomat, majd engedtem a vízbe egy kis kecsketejet –mert az is volt az egyik csapban a több ezer közül–, meg néhány színes fürdősót. A végére világoslila lett az egész. Lassan belemerültem a lila löttybe és kezdett átjárni a forróság. Néha le is buktam a víz alá, hogy a hajamat is megtisztítsam a sártól. Miután átmelegedtem és selymesnek éreztem a bundámat, kiszálltam a kismedencéből, majd rápillantottam az ablakon díszelgő, mozgó sellőre.

– Szia! Nem tudnád nekem megmondani, hogy mennyi lehet az idő? –kérdeztem egy fehér törülközővel a testemen. A sellő csak bólintott egyet és az ujjaival rárajzolta az üvegre, hogy 19:30. Egy kicsit megdöbbentem hogy hogy szalad az idő, de nem siettem el a dolgot, hiszen rengeteg idő volt még takarodóig. Hamar felkaptam a kezembe az egyenruhámat és amilyen gyorsan bejöttem, olyan gyorsan el is tűntem onnan. Nem gyakran járok ide, de eléggé félek a lebukástól...

Most már lassabban, komótosan haladtam lefelé a lépcsőkön nem törődve a döbbent pillantásokkal. Most használtam először a Prefektusi fürdőt, de el kell ismernem, hogy jó hely...

Amint leértem a pincébe, rögtön összefutottam a Véres Báróval.

– Jó estét Báró úr! A Csillagvizsgálóba? –kérdezem incselkedve. Mert én megtehetem! Ha-ha...

– Nem Miss Moon! Most itt töltöm a klubhelyiségben a szabadidőmet. –válaszolja semlegesen– Maga honnan érkezett ilyen lenge hegrizsében? –kérdezi enyhe éllel a hangjában.

– Fürödtem, Báró úr! –suttogom pironkodva.

– Értem. Elnézést a kéretlenségemért! –mondja karót nyelten.

– Áhh... Spongyát rá! –legyintek, majd mosolyogva fölmegyek a lányok részlegébe. Már út közben is furcsálltam hogy nem találkozok Bethtel, de mikor beléptem a szobába, nem volt ott.

– Sziasztok! Beth? –nézek körbe tanácstalanul.

– Elment Pitonhoz beszélgetni. –válaszolja Milli. Ő és Pansy volt a szobában.

Hát persze! Amikor látványosan kihallgattam őket, mondta is Piton, hogy 8-kor várja. Máris elmúlt 8? Csakúgy repül az idő...

Levettem a törülközőt, mert már megszáradt a bundám és kiterítettem az ágy végébe, ahol Csörgő pihent összetekeredve. Előkaptam a pennámat és egy pergament, majd írni kezdtem:

Kedves Édesanyám!

A Mardekár házba osztottak be és nagyon jó érzem magamat. Emmával is jóba lettem, viszont ő a Hugrabugba került sajnos. A nyers hús friss és a házvezetőtanárom bunkózik velem. Egyébként jól vagyok.

Lenne még itt egy izgalmas történetem számodra, amit meg kéne magyarázni...

Röviden, ma beleestem a roxforti tóba és átváltoztam sellővé. Szerintem köze lehet a mai vacsorámhoz, mert halat ettem.

Kérlek küldj mihamarabb választ!

UI: Üdvözlöm Melindát és a bátyáimat! Remélem minden rendben odahaza! <3

UUI: Fogytán vagyok a Teafaolajból! Küldhetnél...

Üdv: A te kiscicád, Andromeda.

Miután megírtam a levelet, becsomagoltam egy borítékba és ráírtam a címet.

Egyiptom, Gíza
Nílus folyó deltája. Özv. Julia Moon

– Pansy! Kölcsön tudnád adni a baglyodat? –kérdezem tőle.

– Persze! Mire kéne? –teszi fel a kérdést csípőből.

– El kéne mennie Egyiptomba. Ott lakik a családom. –közlöm vele.

– Rendben! Szerintem bírni fogja. –egyezik bele és kinyitja az ablakát, majd kiordít rajta.

– Duci! Gyere bee! –hívja. Néhány perc múlva egy hatalmas, sötét színű Uhu repült be a kis ablakon. Tett felettünk 2 kört és leszállt a székem támlájára. Pansy elővette a bagolycsemegéjét és adott neki néhány falatot.

– Szia Duci! Arra szeretnélek megkérni, hogy repülj el Egyiptomba a barátnőm szüleihez. A levélen rajta a cím. –közben pofátlan módon lengetett a bagoly szeme előtt egy marék eleséget. Duci izgatottan huhogott egyet, mire Pansy odaadta neki az összeset. Miután a bagoly elfogyasztotta a vacsoráját, hamar a csőre közé kapta a levelet és kisuhant a nyitott ablakon.

– Azt a kurva... Mekkora madarad van? –kérdezem ledöbbenve.

– 60 cm. –feleli könnyedén és bebújik az ágyába– Jó éjt!

– Jó éjszakát! –feleli Milli és tovább simogatja doromboló cicáját.

– Álmodjatok szépeket! –suttogom és eloltom a fényt. Még félálomban éreztem, hogy Csörgő hozzá bújik a meleg testemhez, de hamar elnyomott az álom.

Komment, ha van valami építőjellegű kritikád! :3