Lassan kezdtem magamhoz térni. Éreztem, hogy puha ágyba fekszek és hulla csend van a szobába. A fejem már egyáltalán nem zsongott és viszonylag kipihenten éreztem magam. Egy dolog volt, ami nagyon zavart és az az éhség. Rettentően fájt a hasam, hiszen farkaséhes vagyok. Biztos azért ájultam el, mert sok volt az ember és leeset a vércukrom. Hiszen Csörgő az összes kecskehúst felfalta. Azt a falánk kígyó mindenségit neki!

Mozgatni kezdtem a végtagjaimat, hátha megvannak még. Miután megtaláltam a kezeimet, a lábaimat és a cicafarkamat, a szemeimet is kinyitottam végre. Egyedül a korom sötétség nézett vissza rám. Szerencsére macska szemem van és látok az éjszakában. Egy bő félóra alatt felültem az ágyon és körbenéztem. A szoba hatalmasabb volt, mint amilyennek képzeltem, hiszen felismertem a gyengélkedőt, amiről édesanyám mesélt. Azzal viszont nem számoltam, hogy éjszaka fogok felkelni vacsora nélkül, a gyomrom úgy morog, mintha egy éhes oroszlán költözött volna oda és fogalmam sincs, hogy mennyi az idő és merre hány méter. Sőt! Nem túlzás azt állítani, hogy semmit sem tudok a roxforti kastélyról és fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ide. Gyönyörű kilátások...

A gyomrom újra megmordult, jelezvén, hogy ételre lenne szüksége. Sajnos fogalmam sincs, hogy hol a konyha, ezért már pánikolni akartam, amikor valami illat megcsapta az orrom.

Friss hús szaga terjengett a gyengélkedőn, amitől patakokban folyt a nyál a számból. Óvatosan felálltam az ágyról és illat alapján kutakodni kezdtem. Nemsokára rátaláltam egy nagy darab konzerváló bűbáj hatása alatt lévő pulyka combra a gyengélkedő egyik távoli sarkában. Azon nyomban odaszaladtam és fél perc alatt felfaltam az egészet. Még a csontokat is megettem. Viszont ez még a fél fogamra sem volt elég. Többet akarok. Még! MÉG!

A hús csábításának köszönhetően nem vettem észre valamit... A hús egy csapda volt.

- Jó reggelt, vagy mondjam inkább úgy, hogy jó estét? -kérdezi egy ismeretlen férfi hang. Ijedtségemben még ugrottam is egyet és gyorsan hátra fordultam.

- Ki van itt? -kérdezem reszkető hanggal.

- Ne félj kislány, én vagyok az. -mondja, majd a hang irányából egy kísértet lebeg elém. Üveges szeme lassan, de részletesen végigmér engem. Talárja vérfoltoktól szennyes és egy tollas kalapot hord.

- Ki maga? Szellem? -vizsgáltam ingerülten. Ő még közelebb jön.

- Kísértet. A Mardekár ház bentlakó szelleme vagyok. Becses nevem Véres Báró. -mondja és közben kihúzza magát.- Azért vagyok itt, mert a házvezetőd megkért, hogy vigyázzak rád. Mivel úgyis unatkoztam, elvállaltam. -sóhajt közönyösen.

- Miért kéne rám vigyázni? -nézek gyanakvóan a Báróra.

- Mert a házvezetőd úgy rendelte el! -arcoskodik a szellem.- Most pedig megyek és szólok neki, hogy felkelt a diákja. -morogja és azzal a lendülettel hátat fordított, majd az ajtó felé lebegett.

- Báró úr! Tudna valahonnan nyers ételt szerezni? Farkas éhes vagyok. -nyafogom, mire a Báró visszanéz a válla fölött.

- Meglátom mit tehetek... -és azzal a lendülettel átsuhant az ajtón.

Úgy gondoltam, amíg a Báró fölkeresi a tanárt, addig leülök az ágyam szélére és gondolkodok, hogy mégis ki lehet a tanár. Senkit sem láttam a tanárok közül, akit fel tudnék ismerni, kivéve a fekete taláros, kampós orrú fiatalembert. Miközben ezen filóztam, egyre jobban égett a gyomrom eleség után áhítozva. Sajnos az evés nagy úr és ez most úrrá lett rajtam. Hirtelen beindultak az ösztöneim és úgy döntöttem, hogy most azonnal vadászni megyek, különben éhen halok. A pulyka comb nem volt elég.

Csendesen távoztam a gyengélkedőből és kezdetét vette a préda keresése. Ilyenkor szoktak lenni nagy bajok, mert érzékeny vagyok a holdfényre és ha bevadulok, akkor ott kő kövön nem marad. Ezt a fehér halált a Taplilatuz errorum nevű átok borzalmas következménye. Disszociatív személyiségzavar.

Ehhez jó példa, amikor édesanyám magából kikelve ordít a tesóimmal. Akkor egy másik személyiségét láthattuk. Szaknyelven Alternek hívják, de mi simán csak démonnak, vagy a saját nevén nevezzük. Nálam is pont ugyanez van. A démonom holdfényre merészkedik elő és Annabellenek hívatja magát. Olyankor teljesen normálisnak nézek ki, de közben tudatában vagyok, hogy mit csinálok, csak épp nem tudom irányítani a testem. A démon megnevezés a személyiségem jellemzőire, még az Annabelle az átkozottságra utal. Hiszen ő a szöges ellentétem, ezáltal kegyetlen, erőszakra éhes és ha úgy adódnak a dolgok, akkor végtelenül perverz. Külső szempontjából, meg hófehér, közben én szénfekete vagyok.

Itt is pont az éjszakával kezdődött minden probléma...

Először a folyosón séta közben végigjárta a testemet a dagadó hold éles, fehér fénye. Ebből látszik, hogy nem tanultam a korábbi esetekből, hiszen lehettem volna óvatosabb. Később már az ujjaimon kezdett felfele terjedni a fehér szín, ami a veszélyhelyzetet jelzi számomra, hogyha szerepelni szándékozik Annabelle.

Gondolatban imádkoztam, hogy ne kerüljön senki a szemem elé, hiszen abból csak baj lenne. Pechem volt, mert egy fiatal, turbános alak jelent meg a távoli folyosó végén valamit nagyon keresve. Hirtelen gyorsabban kezdett terjedni a fehérség a végtagjaimon, amire figyelmeztettem a fiatal professzort.

- Meneküljön amíg megteheti! Ha kifehéredek, akkor vége mindennek. -kiabálom a turbános embernek a hosszú folyosó végén.- Menek...

A mondat többi részét már nem tudtam befejezni, mert a démonom nem engedett szóhoz jutni. Kívülről úgy nézhettem ki, mint egy pigment hiányos, emberi perzsa macska, bundájába olvadó egyhangú fehér szemekkel, ami a hold fényével világította meg a mágust. A prédámat.

A férfinek földbe gyökerezett a lába a látványomtól, de nem mutatott félelmet.

- Mi-mit keres itt fi-fiatal hölgy? Má-má-máris keresi a-a bajt az e-első éjszaka? -dadogja és előveszi a pálcaját- Má-má-már rég takarod-dó van! -próbál keménykedni, de mérföldekről látszik, hogy be van rezelve, hiszen vérvörös füst lebegi körbe, ami most a félelmét mutatja irántam. Elég szánalmas, hogyha retteg egy 11 éves gyerektől...

- Úgy látszik, hogy a Véres Báró tudja mi a kedvencem. -mondom egy idegen kislány hangján és lassan kezdek sétálni az áldozat felé. A démonom hangja eléggé érces, de még a női kategóriába sorolható. Egy hangos morgással jelezte a gyomrom, hogy vágyik a fiatal férfi húsára.

- Mi-miről be-beszél Miss... ööö... Miss... -hadarja, de durván közbevágtam.

- Feltennék magának egy kérdést. Ha helyesen válaszol, megmenekül. Ha helytelenül válaszol, élve felfalom. Ha pedig nem hajlandó választ adni, akkor tünjön a szemem elől. -harsogom, közben körülbelül a folyosó felénél járok és az utolsó mondatnál egy Jokeres vigyort is villantottam. Csakhogy pelenkát cseréljen éjszakára.

- Mi-mi-mi-mit a-akar től-lem? -kérdezi félelemtől átitatva és a pálcája is kezdett remegni, amit rám szegezett.

- Itt most én vagyok a kérdező! -morgom.

Fogj össze kettőt, s már többen leszünk;
Más hármat: akkor börtönben veszünk;
Siralmas sóhaj az ott maradó:
Vedd az egészet és mondjad...

A következményei nem voltak túl barátságosak. Sajnos a professzor nincs túlságosan otthon a rejtvények világába, ezért már az elején halálra volt ítélve. Egyébként a megfejtés a Mi-rab-ó (aki felismeri, hogy melyik költőnktől van, annak megajánlok egy random rajzot), amit nem sikerült eltalálnia. Szerencsétlen dadogós professzor nagyon megrémült, amikor a harmadik rossz válaszánál megálltam a sétában felé. Felemeltem a jobb kezem, ahol már szikrázott az éles karmom.

- Capitulatus! -csattanok, majd pár pillanat múlva a kezemben tartom a professzor pálcáját.- Hallottam olyan pletykákat, hogy a varázslók nincsenek kibékülve a rejtvényekkel és a megoldandó feladatokkal. -mondom halkan úgy, hogy a fiatal tanár tisztán hallja, közben az újonnan zsákmányolt pálcát forgattam az ujjaim között.- De hogy ennyire gyalázatosan pocsékok... - sóhajtok, majd egy hirtelen mozdulattal kivágtam a pálcát a legközelebbi zárt ablakon. A professzor elfehéredett, ahogy látta a fadarabot repülni.

- Mé-mé-mégis mit akar tő-tőlem? -kérdezi újra, rettegve.

- Azt szeretné, ha részletesebben mesélnék a haláláról? -nézek vissza a fickóra.- Annyit elárulok, hogy nem lesz éppen egy leányálom... -és most csak egy kicsi mosoly tűnt fel a szám szélén, majd folytattam az utam a professzor felé. A tanár arcára kiült az őszinte félelem. Ahogy lépkedtem úgy hátrált egészen a falig, ahol már nincs menekvés.

Gyaloglás helyett most futva közelítem meg a prédám, amitől tisztára vadászat feelingje volt az egésznek. Érkezésemkor tenyérrel bevágtam egy gyomrost a fiatal tanárnak, amitől össze görnyedt és egy kis krákogás közepette majdnem a padlóra hányt. Mivel a köhögésnél nyitva volt a szája, ezért belekapaszkodtam az állkapcsába és a nyelvét több helyen átlyukasztva szó szerint a földre rántottam.

- Eléggé nagyra tartjátok magatokat, hogyha nem tanultatok meg pálca nélkül küzdeni... -hányom a szavakat, közben ráülök a földön fekvő mágus hátára, hogy ne mozogjon és a füléhez hajolok- Ahogy ti mondjátok: Mugli módra. -suttogom közvetlen a hallójáratába.

A férfi vadul elkezdett kapálózni a kezével és próbált lelökni, mint egy betöretlen ló, de én sem adtam magam könnyen. Két kezemmel leszorítottam a karját a földre és ruhán keresztül bele méllyeztettem a karmomat a húsába, mire már ordítozni kezdett.

- Shhh... Ha befeszül, sokkal rosszabb lesz... -majd a fogaimmal elkezdtem tépni a férfi hátán a ruhákat, hogy a húsához férjek. Egy valamivel viszont nem számoltam...

A Véres Báró eredetileg elment segítségért és pont most futottak be a professzorral karöltve a másik hosszú, merőleges folyosóra.

-... De hát nem kapott engedélyt az ájuláshoz! Majd szépen elmagyarázza... -artikulál kissé álmosan Piton, de megdermed, mert kiabálásokat hall a közeli folyosóról. Összenéztek a Báróval, majd a professzor kézbe vette a pálcáját és rohanni kezdtek a hangok irányába. Miután befordultak a sarkon, egy pillanatra lefagyott döbbenetében. Ez lenne az? A fehér halál...?

Piton egy pillanat alatt végigmérte pigment hiányos alakomat és kollégája vergődő testét, majd azonnal cselekedett.

- Miss Moon! Azonnali hatájjal felszólítom önt, hogy álljon fel és lépjen hátra Mógus professzortól! -dörren meg a hangja a zsíros hajú tanárnak, közben a pálcáját rám szegezi.

Hirtelen abbahagytam a fiatal tanár ruhájának tépését, majd kiköpök egy adag szétrágott ruhát a számból és kínzó lassúsággal a denevérre emelem a tekintetemet.

- Ugyan miért tenném? Hát nem a Véres Báró küldte, hogy felfaljam? -nézek kérdőn a távolban álldogáló párosra.

A professzor nem hitt a félelmetes őszinteségemnek és feszülten a Báróra nézett.

- Ígértem neki ételt, de nem emberi húst! -néz felháborodottan a sötét taláros alakra.

Piton a helyzetet felismerve azonnal cselekedett. Éreztem, hogy készül valamire az idegen, ezért ösztönösen fújtam rá, majd hirtelen egy jól koncentrált bűbájnak köszönhetően lerepültem a fiatal professzor hátáról. A turbános a lehető leggyorsabban felpattant a földről és vértől csöpögő karral rohanni kezdett a folyosó végén álló kísértethez és barátjához.

- Sze-sze-szegítsz Perszelusz! Peg fo-fo-fog ehhi! -"fulldoklott" a professzor vérétől a szájában és futás közben még el is taknyolt. Miután a tanár a földbe fúrta az arcát, megjelent mellette a Perselusnak hívott személy és fölé hajolt.

- Mit csinál itt Quirinus? Nem tudott egyedül elbánni egy kölyök szfinxszel? Hiszen maga a Sötét Varázslatok Kivédése tanár... -cukkolja Piton.

Mógus professzor kiköpött egy adag vért, majd nagy nehezen megszólalt.

- Pegte-te-tehéd, hogy peggyógyítot a nye-nye-nyelvem? -kérleli.- Ass a tög khhitobta a pálszcáp!

A fekete taláros tanár lenézően, de eleget tett a kérésnek és néhány percnyi mormolás után összeforrasztotta. Az események közben elkezdtem magamhoz térni.

Egy másodpercig fetrengtem a földön, -hogy megtaláljam a jó pozíciót az alváshoz- amikor eszembe jutott valami. Most akkor az előbbit tényleg csak beflasheltem, vagy megtörtént?
Miközben ezen kattogott az agyam, komótosan megtöröltem fáradt szemeimet és körbepillantottam. Akkor vettem észre, hogy vért kentem a szemembe, amikor erősen csípni kezdett, mire mérgesen felmordultam. Második nekifutásra részletesebben megnéztem a környezetem és megláttam az emlékeimben segítségért kiabáló turbános alakot. Azonnal elsápadtam -a bundám alatt- és a kezemet a szám elé raktam.

- Szent Merlin... mit tettem... megint... -majd felálltam és majdnem elcsúsztam Mógus professzor vérén, de sikerült egyensúlyozni. Azonnal odarohantam a beteghez és biztos távolságból néztem mit művel Piton professzor.

- Miss Moon! Ugye tisztában van azzal, hogy mit követett el? -mondja kimérten, közben a sebet forrasztja a másik karján.

- Igen... -suttogom megsemmisülten és két kövér könnycsepp szaladt végig az arcom két oldalán utat "égetve" a bundámba.

- Akkor gondolom tudja milyen következményekkel jár a maga kis akciója. -sziszegi- 45... pont... a Mardekártól... -és rám emeli savanyú tekintetét, majd elővett a talárja alól egy fél csirkét, aminek mohón nekiestem, miután elém dobta.

Egy rövid ideig vizsgálja még a két karján ejtett kissebb sérüléseket, majd felrángatta a padlóról a félájult Mógust és visszaszólt.

- Báró úr! Legyen oly' szíves és kísérje el Miss Moont a klubhelyiségbe. Mutassa meg a szobáját. -néz a kísértetre fáradtan, majd amikor felém pillant, megkeményednek arcvonásai.- Ne higyje, hogy megúszta ennyivel... -és a professzor elindult a gyengélkedő felé. Szabályosan rettegtem tőle ebben a pillanatban. Nem túl jó első benyomás.

Miután elfogyasztottam a vacsorámat, a szellem elkísért a Mardekár klubhelyíségébe. Útközben részletesen megfigyeltem a kastélyt, amit a beosztáskor nem sikerült. Teljesen olyan volt, mint ahogy elképzeltem...

A klubhelyiségből néhány lépcső vezetett a hálószobákhoz. Mivel már mindenki berendezkedett, ezért nekem a maradék hely jutott. A Báró nagy vonalakban körbevezetett és megmutatta, hogy hol van az ágyam. Mivel mindenki az igazak álmát aludja, esélytelennek tartom, hogy megpillantsam a szobatársaimat.

Négy ágyas szoba volt, ahol Merlinnek hála nem az ablaknál kaptam helyet. Csörgő már régen az ágyon szundikált, amikor egy alapos kézmosás után befeküdtem mellé és *LÁ-LÁ landre utaztam el.

Komment ha van valami építőjellegű kritikád ! :3

By StoneRoseCaptain : *álomvilág