Kétkedően felálltam a Mardekár asztalától és ólom súllyal a lábamon csoszogtam a tanári asztalhoz. Távolabb megálltam az asztal előtt és lesütöttem a szemem. Még mindig bűntudatom van a tegnap történtekért.

– Igen, professzor úr? –mondom elcsukló hangon.

– Maga szerint hol van a háziállata? –szűri ki a fogai közül a szavakat ingerülten és veszélyes füstfelhők kavarognak körülötte. Félelemből reflexszerűen húztam magam alá a farkam.

– Nos professzor úr... –kezdtem bele az epés mondandómba, de megakadtam. Végigtapogattam a testem, majd mikor nem találtam hideg testét, lehajoltam és benéztem a Mardekár asztala alá.– Hát... ööö... –kerestem. Sehol sincs sárga kígyó.

– Próbálja a tanári asztal alatt... –tanácsolja felettébb lekicsinylően. Legugoltam az asztallal szembe és megakadt a szemem egy elég szokatlan jelenségen. Megtaláltam Csörgőt Piton lábára rátekeredve. Ahogy végigkövettem a kígyóm testét, megállapítottam, hogy a feje éppen a férfiak híres-neves "gyenge pontjánál" ért véget. Mivel engem nem kimondottan átlagosan nevelt az édesanyám, ezért nem szokásom megrémülni az intimitás gondolataitól.

– Mit kéne tennem, professzor? –érdeklődök felegyenesedve semleges arckifejezéssel.

– Mivel a pitonja nem engedi, hogy hozzáérjek, ezért maga fogja leszedni. Minél hamarabb! –utasít ellentmondást nem tűrő hangon és szinte keresztül döfött a szúrós pillantásával. Kicsit megrémülve újra legugoltam és ezúttal eltűntem az asztal alatt. Bemásztam a két lába közé és óvatosan letekertem róla a kígyómat alulról fölfelé. Az érzékenyebb régiókat már nem volt merszem megközelíteni, ezért térd felett már csak egyszerűen lehúztam a kígyót a lábáról. Már így is felettébb kínos a helyzet.

– Meg is volnánk! –mondom kis vidámsággal, miután leporoltam magamat a tanári asztal előtt.

– Ide figyeljen Miss Moon! –forrong Piton. Persze halkan, hogy ne keltsen feltűnést.– Nem azért engedélyezte az igazgató úr ezt a dögöt, hogy aztán szabadon garázdálkodjon! –köpte szemrehányóan. Mindjárt én fogok forrongani, hogyha nem hagyja abba a sértegetést. Viszont az nem válik senki előnyére...– Tartsa féken, különben muszáj lesz levonnom a háza pontjaiból! Következő alkalommal büntetőmunka lesz belőle! Elmehet! –és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Köpni-nyelni nem tudtam a hallottaktól.

– Sajnálom professzor úr! További jó étvágyat. –közben a testemre tekertem a kígyómat.

– Nyalizós... –suttogja az orra alatt, majd vissza nézett rám az undor szikráival fekete szemeiben. Behúzott farokkal, lelapult fülekkel, kicsit megszégyenítve kullogtam vissza a nem messze lévő Mardekár asztalhoz, ahol már pattanásig feszülten ültek a barátaim.

– Ne hülyíts Andi! Első nap és te máris bajba kerülsz? –érdeklődik huncut mosollyal Emma, miután levetettem magamat az előző helyemre.

– Nem, de majdnem... –és orrnyergemet dörzsölgetve sóhajtok egyet.– Bocsássatok meg, de van egy kis elbeszélni valóm Csörgővel... –és azzal a lendülettel elfordultam az asztal társaságtól.

– Hhhogy mehhhréssssssszelsssssz elcsússssssszni azzz asszisztáltok engedély nhhhélküll? –rivallok Csörgőre párszaszóul.– Hhhhol járthhhhál báránykám?

– Egy mehhhleg helyhet kehhhhresssssztem... –válaszol félszegen. Miért nem jöttél hozzám?

Gondolataim közben hirtelen megcsapott egy számomra ismeretlen egzotikus illatanyag, ami a kígyóm testéből árad. Homlok ráncolva közelebb hajoltam a pitonomhoz és megállapítottam, hogy ez bizony nem az ő szaga... De nem ám! Piton professzor megkeseredett, régi cipőhöz hasonló förtelmes bűzétől szaglott a kígyóm feje.

– Szent Merlin! Fúúúj! Piton professzor mióta ilyen orrfacsaróan büdös? –hörgöm köhögőrohammal küszködve, majd egy kis idő múlva egy matt fekete szőrcsomó került elő a gyomromból, amit el is dobtam. Mondtam már, hogy szeretek macska lenni?

– Amióta csak ismerem keserűség és állott cipők szagára emlékeztető bűzfelhő lengte körbe! –mondja Malfoy féle lenézéssel és gőggel Beth.

– Amióta Potter anyja megpusztult, Perselus valósággal magába fordult. –hányja a szavakat Draco.

– Téééényleg! Hogy is hívták...? –töpreng Beth.

– Nem valami Lilla? Vagy Lina? –száll be a gondolkodásba Draco.

– Lily! Lilynek hívták! –ugrott be hirtelen Beth agyába a válasz.

– Hát persze! A kis sárvérű Lily Evans... –nevet halkan Draco.– Akit Tudjukki egy pálcaintéssel elintézett.

– Nem is értem mit evett Perselus azon a nőn... –nyafogja, de már nem figyelek rájuk.

Hát persze! Hogy én milyen tökkelütött vagyok! Harry Potter, aki túlélte a halálos átkot. Már nagyon sok helyen olvastam róla, de nem tanúsítottam neki túl sok figyelmet, hiszen egy egész kontinens áll közénk, olyan messze van.

Kicsit felemelkedtem a székről, hogy átnézzek a Griffendél asztalához. Éles látásomnak köszönhetően megállapítottam, hogy vagy háttal ül nekem, vagy már rég távozott a nagyteremből. Egyúttal kiszúrtam, hogy már sokan készülnek órára, amire figyelmeztettem barátaimat is.

– Emberek! Abba kéne hagyni végre Piton professzor nőjének a fikázását! Indulni kéne, különben elkésünk! –türelmetlenkedek és felpattanok az asztaltól.

– Hogy mondja, Miss Moon? –csattant Piton mély hangja, mire rémült arccal felé fordultam.

– Andromeda nem úgy gondolta! –karolt belém bizalmasan Draco– Igaz, Andi? –mire reflexből bólogatni kezdtem és mint egy plüssállatot, azonnal magamhoz szorítottam Csörgőt. Piton még mindig lesújtóan bámult –hol engem, hol a kígyót–, ami miatt képtelen voltam felvenni a szemkontaktust a professzorral.

– Perselus... –suttogja Beth– Ne nézd már olyan mogorván! Tudod, hogy nem ő szidta a drága Lilydet... –kuncog, majd ő is bizalmasan belémkaról.

– Meg egyébként is! Mardekárosok vagyunk! Szoktunk néha napján tahóként viselkedni... –célozgat a Malfoy féle lenézésre és gúnyra Draco. Mivel látszott, hogy nem sikerült az ikreknek enyhíteni Piton makacsságán, ezért egy sokkal primaszabb és furfangosabb eszközhöz nyúltak.

– Ugyan már Perselus. Ő a barátnőm! –dobta be az aduászt Beth és bociszemet meresztett Pitonra, majd nyomott egy puszit a szőrös arcomra. Piton egy sokatmondóan mély lélegzetvétel után dühös pillantást vetett a két Malfoyra.

– Nyilvánosság előtt kizárólag Piton professzor és ha megoldható, maradjunk a magázódásnál! –szűrte ki sértetten a fogai közül és azzal a lendülettel kiviharzott egy oldal ajtón. Hatalmas és megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem.

– Köszönöm skacok! Életet mentettetek! –hálálkodok az ikreknek, majd egy szoros ölelésbe zártam mindkettőt.

– Ez természetes! A barátok kihúzzák egymást a szarból! –mondja derűsen Beth.

– Főleg úgy, hogy egy szóval sem szidtad Lilyt. –vágja rá hitetlenkedve Draco, de hallottam a hangjában a jókedvet.

– Én is akarok furry ölelést! –nyávog Emma és úgy megszorított hátulról, hogy azt hittem kijön a reggelim.

Még egy darabig ölelkeztünk, majd Draco szállt ki először, mondván: Ő nem ér rá ilyenekre. Süket duma! Ugyanannyi órája van, mint nekünk.

A nap többi részében egymást közbevágva magyarázták, hogy milyen ijesztő volt, amikor összeestem és teljesen úgy néztem ki, mint a mosott szar. Ezeken a "kedves" szavakon kívül egyébként elmagyarázták, hogy miről maradtam le a beosztási ceremónia után.

Egy héttel később szépen, lassan kezdtem megszokni és megtanulni, hogy mi merre hány méter. Viszonylag jól kezdődött a tanítás, hiszen nem teljes mértékben az alapoktól indultam. Édesanyám tanított pár apróságot...

Merlinnek hála eléggé gyakran vagyunk órákon a Hugrabuggal, ezért Emmával is egymás mellé tudunk ülni. Első találkozásunk alkalmával szegény Mógus professzor krétafehér lett, amikor megpillantott, de néhány nappal később megbarátkozott a látványommal. Azonban még mindig tartja a 2 lépés távolságot. Általában a Hollóháttal maximum 5X a Griffendéllel meg 1 alkalommal találkozunk. Pont bájitaltanon az emlegetett szamár Piton professzorral...
Szerintem az a tanár engem már rég elátkozott a gondolataiban, csak nem meri a szemembe mondani. Pedig állítólag ő a Mardekár házvezetője és neki kell eljuttatnom a kígyóbőrt, meg a mérget. Úgy érzem állandóan engem fog szívatni, ha átmegyek hozzá, meg amikor átjön a klubhelyiségbe. Nem értem miért lehet rám zabos, hiszen Annabelle meg sem támadta. Maximum megfenyegette... de az mááás... meg is kaptam érte a méltó büntetésem.
A többi tanárral viszonylag semleges a viszonyom, bár néhol megfigyelek 1-2 ferde pillantást. Azért látszik, hogy MEGPRÓBÁLNAK semlegesen kezelni, de az már kapásból ott megbukott, hogy bűbájtanon először nem a tüskés pálcámat akartam használni, hanem a két kezemet. Flitwick professzor nem tudta mire vélni a cselekedetemet, de óra végén mosolyogva elmagyaráztam, hogy Afrikában a pálca "nem menő" és egyébként is bevett szokás a hybrideknél kézzel varázsolni. A részletes beszámolóm után az alacsony professzor megígérte nekem, hogy ezek fényében az óra utolsó 10 percében varázsolhatok kézzel.
Bimba professzor az egyik kedvenc tanárom, mert viszonylag elfogadhatóan szerepeltem gyógynövénytanon és egyébként is kedves asszony. Ő kivételesen nem ítélkezik első látásra és normális emberként kezel. Nem úgy, mint a többi tanár, akik csak egy dzsungelből érkezett vadembert látnak, ha rám néznek. Ez főleg Pitonnál észlelhető... A puszta tekintetével is felnégyelne.

Általában a könyvtárban lopom a napot, viszont kezdetekben a szabadidőmben leginkább a két szőke, bolond lánnyal lógtam ki esténként. Ennek a szórakozásnak az volt a hátránya, hogy egyszer-kétszer lebuktunk a tevékenységünk végzése közben.

Komment ha van valami építőjellegű kritikád!    :3