Este már lefekvéshez készülődtem. Gargarizáltam az anyukám által készített fog tisztító bájitallal és vettem egy gyors zuhanyt. Pizsama nélkül, bundásan befeküdtem az ágyamba, hiszen számomra ez volt a természetes. Elkezdtem simogatni Csörgőt –a házi pitonomat–, mivel nélküle sosem szoktam elaludni.

– Ssssssszépp álmokkkat Csörrrrgő! –sziszegem.

– Nekked issss sssszülinaposssssz! –suttogja a kígyóm, majd villás nyelvével megnyalja az orrom hegyét. Megpuszilta az orrom.

Nehezen tudtam elaludni az izgalomtól, de lassan álomra hajtottam a fejem és elszundítottam.

Éjszaka arról álmodtam, hogy egy ugandai idős ember át akart adni egy rúnával jelölt követ. Annyira valósághű volt, hogy nyújtottam a kezemet, de mire megkaptam volna, másnap felébredtem.

Hirtelen felültem az ágyba izzadságcseppekben úszva, mire Csörgő is felkelt.

– Rossssszat álmodthhál gassszdám? –nézett a kígyóm ijedten pupillája résén keresztül.

– Nehhmtudhhhom! –ziháltam kígyónyelven, majd felemeltem a jobb kezemet, ami most feltűnően éles fájdalmat mutat. A fájdalom okát megtudtam állapítani, hiszen ugyanaz a rúnával megjelölt kő volt a kezemben egy aprócska különbséggel. Mégpedig azzal, hogy görcsösen markoltam a követ és kifehéredett a kézfejem. Fájdalmasan szorítottam úgy, hogy egyszerűen nem tudtam elengedni.

– Gyerrre Csörrgő! Mhhegyünhk ahhhnyáhhoz! –szipogtam, majd bal kezemmel felkaptam a pitonom és lerohantam a földszintre édesanyámat keresve. Meg is találtam.

– Anya, anya! –rohantam sírva a konyhába és átöleltem édesanyám derekát.

– Mi történt kincsem? –simogatja a fejem fél kézzel, közben az üstöt kavarta a láng fölött.

– Ez! –emelem fel a jobb kezem, ami már kezdett hideg lenni a vér hiánytól.

Az üstön megkocogtatta a keverő kanalat, sürgősen eldobta és hozzám fordult.

– Kislányom, hát ez csodálatos! –majd egy kezével körbefonta görcsös öklömet és szikrázni kezdett a karma.– Felvételt nyertél az Uagadouba! –örvendezett, én meg alig hittem a szememnek. Hogy lehet annak örülni, hogy egy bűbáj segítségével majdnem leszakad a karom?

Édesanyám lassan lefejtette az ujjaimat a rúnáról és tüzetesen megvizsgálta a követ.

– Sssssszerrinted mi azz a kő? –sziszegi a fülembe Csörgő.

– Egggy rhhúna. –mondom kurtán, mert a görcs megszűnt, de a fájdalom nemhogy eltűnt, inkább erősödött.

Leszaladtam a földszintre és rakéta szerűen robbantam ki a házból egyenesen az udvarra. Ott a piramis házunkat megkerülve Sonic-ot meghazudtoló sebességgel szaladtam a bátyámhoz.

– Jó reggelt! Mi szél hozott erre hugi? –kérdezi kedvesen Sebastian. Csökkenő sorrendben a 3. bátyám.

– 'reggelt Seb! Nem tudsz valami görcsoldót, vagy fájdalomcsillapítót? Sürgős lenne... –türelmetlenkedek. A bátyám hirtelen lefehéredik és kidüllednek barna szemei.

– Atya ég! Ilyen fiatalon már megérkezett? –nézett ijedt arccal és a kezében egy elvarázsolt ollót lengetett.

– Hát persze. Hiszen mindenki 11 évesen kapja meg az értesítést, amiben felvették az Uagadouba! –nézek rá zaklatottan.

Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját és az arca is a "normális" színárnyalatokban pompázott.

– Értem. –feleli, majd elsétál egy növényhez és letör egy darabot annak vastag és kemény leveléből.– Ennek a nedvét iszogasd és közbe masszírozd az érintett helyet. –majd a kezembe nyomja a húsos levél darabkát. –Szerintem menj el a szfinxhez. Ő tehetségesen dagaszt. –mondja bohókásan a macska tulajdonságaira utalva.

Egy jóízűt nevetve elfutottam az egyetlen kapuhoz, ami a birtokunkat körülveszi. Kinyitottam az ajtót és a szfinx a fal előtt ül nézve a Nílust.

– Jó reggelt Andromeda! Mi járatban erre, ahol a madár se jár? –kérdezi élénken.

– Neked is jó reggelt! Van egy jó meg egy rossz hírem. –közlöm vele szomorkásan.

– Hallgatlak! –szólal meg, de közben rendületlenül figyeli a horizontot.

– A jó hír az, hogy felvettek az Uagadouba! –mondom egy pici vidámsággal.

– Gratulálok kiscserkész! –néz rám mosolyogva Melinda– És mi lenne a rossz?

– Hogy álmomban kaptam egy követ az igazgatótól, amin volt egy görcsös bűbáj és most fáj a kezem. –néztem magam elé fátyolos szemekkel.

– Előbb Csörgő menjen el, azután kezelésbe veszem. –mondja tüntető jelleggel. A pitonom lassan lecsúszott rólam a földre és a kapun belül még visszaszólt Melindának.

– Tohhhvábbi ssssssssszép napphhhot! –sziszegi udvariasan a szfinxnek, majd csúszva távozik. Sohasem bírták egymást.

– Egyáltalán nem értem miért barátkozol vele. –nézett vissza rám sóhajtva– Na, add ide szépen a kis kacsódat drágám! –utasított kedvesen. Az állat elé fektettem a fájó karomat és a bátyámtól kapott levélből inni kezdtem a nedűt, közben Melinda hatalmas oroszlán mancsaival elkezdte gyúrni a kezemet. Eszméletlen göndör haja szanaszét állt és ettől tűnik igazán az állatok királyának. Kis mosollyal az arcán csillogó szemekkel masszírozta a karomat. Szinte a nővéremnek tekintem. A világ legboldogabb szfinxe.

– Kész is vagyunk! –suttogja örömtelien. Lassan felemelem a karom és megmozgatom.

– Köszii Micis! –és hirtelen Melinda nyakába vetettem magam.

– Csak nyugalom, nem kell elveszteni a fejünket rögtön! –humorizált a szfinx– Nem maradsz itt egy kicsit sakkozni? –érdeklődik. Ebben a pillanatban kicsapódik a piramisunk ajtaja.

– Andromeda! Gyere be a házba! MOST! –ordít édesanyám a lakásunkból. Sunyin összenézünk Melindával.

– Ahogy látod, most jelenésem van. Majd máskor. –válaszoltam a kérdésére és megöleltem. Hamar felpattantam és amilyen sebesen csak tudtam, berohantam a lakásba. Ott megláttam édesanyámat egy felbontott levéllel a kezébe és sírt.

– Anya! Jól vagy? Valami rosszat tettem? –nézek aggódóan édesanyámra. Zaklatottnak tűnik, hiszen az aurája színe piros. Ő lassan rám emeli tekintetét és egy boldog mosoly terül el az arcán.

– Nem tettél te semmi rosszat kincsem. Ezek örömkönnyek! Hát felvettek a Roxfortba! –mondja sírógörccsel küszködve és egyértelműen narancs sárgára változott az aurája színe. Egy pillanatra megáll a szívem és közelebb megyek édesanyámhoz. Kiveszem a kezéből a levelet és elolvasom a borítékot.

A. Moon részére
Egyiptom, Gíza
Nílus folyó deltája
4. emelet, bal oldali szoba

Eltátottam a számat a döbbenettől. Vajon honnan tudják, hogy én melyik szobát foglalom el?

Megfordítottam a levelet és egy felbontott pecséttel találtam szembe magam, felette a Roxfort összetéveszthetetlen címere a négy házzal és a nagy R betűvel.

– Édesanyám! Ez azt jelenti, amire én gondolok? –kérdezem izgatottan.

– Igen kincsem, azt! –mondja és majd' kiugrik a bőréből.

Hirtelen egymás karjaiba vetődtünk és elkezdtünk ugrálni, mint a tinilányok, közben azt kántáltuk, hogy "felvettek"! Ugyanis ez azt jelentette, hogy hivatalosan is a Roxfort tanulója lettem.

– Egy hét múlva összepakolunk és utazunk Londonba a felszerelésedért! –mondja anyukám sírva az örömtől.

– Úr isten anya! Roxfortos diák leszek! –kiabálom adrenalintól fűtve.

– Igen, az én büszkeségem! –mondja patakokban folyt könnyekkel.

Komment ha van valami építőjellegű kritikád !   :3