Istentelen fényáradat égette ki a retinámat. Ez a reggeli napsütés volt. Lassan hozzászokott a szemem a fényhez és megláttam, hogy a gyengélkedőben fekszek. Előttem pedig Madam Pomfrey ült egy hokedlin és az ágyamon körmölt valamit egy pergamenre.

– Nahát! Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű a túlvilág...! –ámuldozok harmatgyengén.

– Ne butáskodjon Miss Moon! Életben van! De csak egy hajszál híján! –mondja aggódóan– Nyílt törése lett, amit eleve nehezebb gyógyítani és a testében hirtelen megnövekedett CO² hatására elájult. –sorolja a diagnózist.

– Szent Merlin! Most érzem én is, hogy fáj egy kicsit a nyakam. –masszírozom a torkom.

– Bízom benne, hogy a lába már nem fáj. Tegnapelőtt összeraktam a szilánkos csontjait és infúzión kapta a csontforrasztó főzetet, ráadásul abban az állatias lábában nem olyan könnyű kiigazodni. –folytatja. Kibújtattam a sérült lábamat a takaró alól, hogy szemügyre vegyem, de sajnos be volt fáslizva.

– A Griffendélesek? –kíváncsiskodok.

– Közülük csak Mr. Potter szenvedett súlyosabb kárt, de már normalizálódott az állapota. –válaszolta és behajtogatta a pergament, majd elvonult a szobájába. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Szerencsére nem esett bajuk.

Később, miközben csukott szemmel pihengettem, hallottam ahogy besétál valaki a gyengélkedőbe. Rögtön felültem rémületemben, mert azt hittem, hogy Mógus az, de nem ő volt, hanem Dumbledore igazgató.

– Jó napot Andromeda! Kipihente magát? –kíváncsiskodott a professzor, mintha valami nyaralásról jöttem volna haza.

– Igen, uram! –felelek habozva– Megkérdezhetem, hogy hogy kerültem ide?

– Egyszerűen csak lementem magukhoz és felhoztam önöket.

– Gondolom most elsősorban Harryhez jött... –pillantok a békésen alvó srácra.

– Azért jöttem, hogy meglátogassam a Bölcsek Köve kitartóan küzdő szfinxét! –feleli a férfi szakálla alatt mosolyogva. A kedves szavak hallatán én is mosolyogtam, de aztán belegondoltam a dolgokba és falfehér lettem.

– Mi a gond, Andromeda kedves? –kérdezi gyanakvóan a professzor.

– Az, hogy nem védte meg a másik személyiségem a követ. Gondolom az lett volna a cél, hogy senki se jusson hozzá a kőhöz. Pontosan ezen buktam el, mert Harry megszerezte. –vázolom fel remegő hanggal– Kudarcot vallottam, mint hivatásos szfinx! Hogy fogok így édesanyám szemébe nézni? –pánikolok, közben egy könnycsepp kifolyt a szememből.

– Nem kell ostoroznia magát! Hiszen még fiatal. Nincs olyan fizikuma, amivel le tudná győzni Voldemortot. Vele néha még jómagam is nehezen bánok el. –csicsereg az igazgató, mire visszanyerem a mosolyodom. Átnézek Harryhez és meglátom azt a rengeteg édességet és egyéb dolgot, majd a sajátomra pillantok. Azon csak egy csokor virág volt és Csörgő pihent mellette.

– Nem kell elszomorodnia, Andromeda! Hoztak volna magának ajándékot, de a nyers étel megromlott volna. –közli Dumbledore, mire újra elnevetem magam.

– Mi történt, miután elájultam? –faggatom a professzort.

– Valószínűleg Harry Mógusnak támadt és elterelte rólad a figyelmet, mert amikor beléptem a terembe, Harry Mógussal küzdött. –állítja a professzor.

– Esküszöm a nagy Ré istenre, igazgató úr, hogy megpróbálta Annabelle megvédeni a követ, de túljártak az eszén. –szipogom, közben újra 2 kövér könnycsepp csorog le az arcomon.

– Elismerem butaság volt odaküldeni téged a tűzvonalra. –vallja be a professzor sóhajtva.

– Mi lett a kővel aztán? –kérdezem tovább.

– Megsemmisítettük... –mondja lehangoltan a tanár.

– Ne! Akkor Nicolas bácsi és Perenelle néni meg fog halni! –kiáltom fel ijedtembe.

– Van még nekik életelixírjük, de sajnos igen. Meg fognak halni... –helyesel az igazgató.

– Gondolom Voldemort még mindig életben van... –váltok gyorsan témát.

– Úgy van... Valahol a világban ólálkodik és csak a megfelelő alkalomra vár. –válaszolja.

– Még egy utolsó kérdés! Miért utál engem Piton professzor? –pillantok Dumbledorera erősen elgondolkozva.

– Erre igazából csak Piton professzor tudna választ adni, de sejtésem szerint a modorod és a külsőd miatt. Ha hiszi, ha nem, a szelídsége Hugrabugra hajaz, a külseje meg a Griffendélre. –magyaráz a tanár.

– Gondolom azért Griffendél, mert a macska is egyfajta oroszlán... –találgatok.

– Így is mondhatnánk... –kuncog megint Dumbledore a szakálla alatt.

– Kérhetek egy nagy szívességet? –nézek az igazgatóra.

– Hogyne kedves!

– Ne mondja el a barátaimnak, hogy megvédtem Harryt! Draco meg a többiek nagyon rossz néven vennék és megutálnának. –lógatom az orrom.

– Végül is megoldható... –töprengett az igazgató.

– Láttam ahogy Harry zsebébe csúszik a kő. Elismerem professzor úr, fantasztikus ötlet volt Edevis tükrét beállítani oda! Csak az kaphatja meg a követ, aki meg akarja találni, de használni nem. –bólogatok csodálkozva.

– Köszönöm Andromeda! Legpazarabb ötleteim egyike. –biccent büszkén.

Később, úgy délután fele, már a barátaim is meglátogattak. Még Katy és Emma is ott volt velük. Megtudták, hogy én voltam a kő egyik őrzője és megtámadtam Mógust.

– És miért nem verted meg Harryt is. Az lett volna a lényeg! –erősködik Draco.

– Sajnos miután Mógus majdnem megfojtott, a testem úgy döntött, hogy kivesz egy pár nap pihenőt... –zagyválom zavartan és segélykérően a 3 lányra nézek. Katy erre mérges fejjel lekevert neki egy nyaklevest.

– Nem szégyelled magad?! A barátod életveszélyes harcba keveredett Tudjukkivel és majdnem otthagyta a fogát! –dühöng vele a lány.

– Igaza van Katynek! Ne majmold már mindig őket. Ez kezd már átmenni üldözési mániába. –folytatja Beth.

– És eléggé idegesítő! –teszi hozzá Emma.

Az indokok hallatán Draco a hátralévő időben csendesen fortyogott magában. A többieknek elmeséltem, hogy mi történt odalent. Persze úgy adtam elő, hogy engem kizárólag a kő védelme érdekelt. Harryt csak a fontosabb helyeken említettem undorral. Nyilván Emmáéknak később elmeséltem az eredetit.

Még a távozásom előtt Madam Pomfrey a lelkemre kötötte, hogy gyakran masszírozzam meg a gyógyult lábam, mert lehetnek a törés környékén izomletapadások. Így hát aznap este kértem a Weasley ikrektől pár cukorkát és ezeket felhasználva rávettem Greget, hogy nyomkodja meg a lábam. Hát mit ne mondjak... Kiváló keze van...

Az idő múlásával aztán elérkezett az év végi ünnepség és a házkupa kiosztása. Mivel mindenki tudta, hogy mi nyertük a kupát, már aznap reggel elkezdtek mulatozni a Mardekárosok a klubhelyiségben, de csak este jött a java.

Igazi partyhangulatban indultunk el a nagyterembe. A helyiség teljes mértékben zöld-ezüst színbe volt öltöztetve. Zászlók lógtak a mi címerünkkel a plafonról és a terítő is zöld volt. Boldogan letettük magunkat az asztalhoz és próbálok nem koncentrálni a sok ember füstölő aurájára.

– Eltelt egy újabb év! –csendült fel az igazgató hangja– Sajnos néhány percig kénytelenek vagytok egy öregember szikkadt szavait hallgatni. Remélem Szeptember óta sok mindent sikerült a fejetekbe tölteni... Ha igen, semmi baj. Nyáron úgyis kitisztíthatják a kobakokat. –itt tartott egy kis hatásszünetet– Eljött az ideje, hogy ünnepélyesen átadjuk a házkupát. A negyedik helyen a Griffendél végzett 312 ponttal; a harmadik a Hugrabug 352 ponttal; a második a Hollóhát 426 ponttal, és a Mardekár meg 472 ponttal az első helyen van. –sorolja a professzor. Erre rögtön örömittasan felordítottak mellettem a barátaim. Én inkább a fejemre húztam a süvegem, mert olyan hangosak voltak.

– Gratulálunk a Mardekár teljesítményéhez –folytatja Dumbledore– Mindazonáltal nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közelmúlt eseményeit.

Dracoék mosolya szempillantás alatt eltűnt.

– Szeretnék kiosztani néhány kiegészítő pontot. Lássuk csak... –nézett körbe– Ronald Weasley, aki az utóbbi évek legszebb sakkjátszmájával ajándékozott meg minket. 50 pont!

Lopva Ron felé néztem, aki fülig volt vörösödve az őt bámuló Griffendélesektől.

– Hermione Granger, aki a tűzzel szemben is hideg fejjel tudott gondolkodni. 50 pont.

Hermione örömében elsírta magát, közben a Griffendélesek ordibáltak a 100 pont nyereség miatt. Én fülemet fogva az igazgatóra néztem, aki mosolyogva bámult vissza rám és alig észrevehetően bólintott egyet. Sejtettem, hogy mit szeretne, ezért lassan, nemlegesen ráztam a fejem. A tanár még jobban elmosolyodott a szakálla alatt és előre nézett.

– Harry Potter, akinek a hatalmas bátorsága és lélekjelenléte 60 pontot érdemel.

A terem másik végében tartózkodó Griffendélesek őrültebbnél őrültebb dolgokat ordibáltak, ezzel demonstrálva teljes meglepettségüket. A mi asztalunknál ücsörgő Mardekárosok arcáról tisztán és érthetően le lehetett olvasni a meglepődöttséget. Némelyik álla a padlót súrolta a döbbenettől, mint pl. Pansy, mások meg méregzsák módjára gubbasztottak a székükön. Pl. Draco. Tudták, hogy utolértek minket.

– Sokfajta bátorság van –mosolyog Dumbledore– Bátor ember az, aki szembe mer szállni az ellenséggel, de még bátrabb az, aki a barátaival száll szembe. 10 pontot kap Neville Longbottom!

A nagyteremben hangrobbanás keletkezett. A Griffendél, a Hugrabug és a Hollóhát egyszerre sikoltott fel. Az előző ordítást még talán tűrtem, de ez a 3x adag kikészített.

– Nos akkor... Ideje változtatni a dekoráción. –harsogja az igazgató és tapsolt egyet. Nyomban minden szín vörös-arannyá változott. Mind a 3 ház össze-vissza dobálgatta a süvegét, kivéve minket. Nekem is lett volna kedvem elhajítani a süvegem, de túl nagy volt a hangzavar. A szemem sarkából láttam, ahogy Piton professzor kezet fog McGalagonnyal. Piton annyira természetellenesen vicsorgós mosolyt produkált, hogy a 2 tenyeremet kellett a számra tapasztani, hogy visszafogjam a nevetésem.

– Hey, Beth! –böktem oldalba– Lehet, hogy agyfaszt kapott a keresztapád... –mutatok a tanár felé. Beth visszafoghatatlanul röhögni kezdett, de szerencsére elnyomta a brutális hangzavar. Egy perccel később a lehető legfeltűnőbben kezdtem integetni Emmáék felé. Szerencsére Katy észrevett és ő is megütötte Emma vállát. Mi ketten Bethtel Piton felé mutogattunk, mire a lányok is sírva kezdtek nevetni.

Végül a bizonyítványom egészen jól sikerült. Évfolyamelső lettem Hermionéval egyetemben, miközben Greg és Vincent éppenhogy átment a vizsgán.

Este már nagyban pakoltuk bele a cuccainkat a ládáinkba. Mindent szépen kitakarítottunk, elpakoltunk és úgy rendeztük, ahogy az elején megkaptuk. De azért Beth rajta hagyta a falain a BTS posztereket, mert lusta volt leszedni és Piton azt mondta, hogy a 7. évünkig ugyanez lesz a szobánk. Egyébként annyira kedvesek voltunk a fiúkkal, hogy segítettünk az ő szobájukat is kitakarítani.

Reggel már utoljára etettem meg őzzel Csörgőt... Kaptunk egy elbocsájtó levelet, amiben az állt, hogy otthon nem szabad varázsolni. Ez nyilván csak a pálcát használó emberre vonatkozik, így én egy picikét kivétel vagyok...

Hagrid lekísérte az egész évfolyamot a kis csónakokon és felpaterolt minket a Roxfort Expresszre. Utazás közben összeültünk szűkösen a kabinban és BTS-t hallgatva társalogtunk. Majd aztán vettek a többiek a büfés nénitől mindenféle édességet. A vége felé elkezdtünk átöltözni normális ruhába és mire beértünk a 9¾ vágányra, már szép fehér pamutban feszítettem. A peronon tettem magamra egy rejtő varázslatot, hogy a bidsik ne ijedjenek meg egy két lábon járó macskától.

– Nyáron majd meglátogathatnánk egymást! –invitál minket Pansy.

– Nem is rossz ötlet! –helyeselek.

– Én is benne vagyok! –csatlakozik Emma meg Katy.

– Hozzánk is megint el akartok jönni? Hisz már voltatok nálunk... –értetlenkedik Beth.

– Hát hogyne mennénk! –közli vele egyértelműséget sugallva Emma, mire mindannyian bólogattunk.

Hármasával engedtek át azon a falon, hogy ne legyünk túl feltűnőek a bidsiknek, majd egy kicsit arrébb megláttam a családomat. Édesanyámat és a bátyáimat. Rögtön odarohantam hozzájuk és anya nyakába ugrottam.

– Szent Merlin, anya! Úgy örülök, hogy látlak titeket. –suttogom a füleibe, közben a tesóim is körbevettek minket. Miután elengedtek, körbenéztem az állomáson. Ott voltak a Malfoy ikrek szülei, Katy családja, Emma családja –már az újszülött öcsikével– és Pansyé is. Nekik mind látásból ismerem a szüleit, viszont valami felvillanyozott. Ronnak kb. olyan a családja, mint nekünk, Hermionének ott álltak a bidsi szülei a másik falnál, Harrynek a nevelőszülei pedig undorodva bámultak ránk. Fantasztikus népség lehet... Őket hagyom majd utoljára az utazásnál...

Komment, ha van valami építő jellegű kritikád!!!   :3