-Makkachin! Gyere ide!-Viktor tölcsért csinálva a kezéből kiabált az önfeledten rohangáló kutyusnak. Egy órája járták a partot, és a levegő kezdett kicsit lehűlni. Yuri csendben figyelte a tengert, a lemenő Nap sugarai ugyan beterítettek mindent, de melegséget nem árasztottak. Rajtuk kívül egy kisgyerekes családot, néhány fiatalt, és egy idősebb párt látott.

Lassan mindenki hazafelé igyekezett, és Viktor is sikeresen ráadta Makkachinra a pórázát mire Yuri visszafordult. Elmosolyodott, arra gondolt, hogy Viktor mennyire másképp néz ki amikor a kutyájával lehet. Mint a 16 éves, -fogjuk rá, hogy ártatlan- Viktor, aki olyan kis tündibündi piros pofival mosolygott a kamerába úgy körülbelül minden újságban amiben szerepelt, és Yuri rá tudta tenni a praclijait. Legalább 200 cikk van Viktorról valahol Yuri régi szobájában, egy részük olyan nyelven amit Yuri fel sem ismert, nem hogy megértett volna.

Hirtelen bevillant neki a kép, amikor 14 évesen órákon át görnyedt a nővére laptopja felett, és Google fordítóval igyekezett minden létező információt megtudni a rajongása tárgyáról. Mostanra azért normálissá vált, hogy az orosz mindig mellette van.
-Hé, Viktor..-Szólalt meg csendesen, miközben a fiatal párt figyelte a nevetgélő kislánnyal az oldalukon.
-Igen?-Viktor nem nézett rá, így kellett neki egy kis idő mire rájött, hogy a szerelme lemaradt. Megfordult és fejét félrebillentve kémlelte Yurit, akinek az arckifejezéséből nem sok mindent lehetett kiolvasni.

A japán korcsolyázó csak állt egyhelyben, egyik oldalát még megvilágították a napsugarak, a másik lassan árnyékba borult.
-Arra gondoltam..-Szólalt meg végre-vagyis azt szeretném kérdezni..hogy te nem szeretnél apa lenni?-Yuri lopva Viktor döbbent arcára nézett, aztán elmosolyodott.-Bocsi, hírtelen jött, igaz? Majd otthon megbeszéljük.

A hazafelé tartó úton, mindketten csendben ültek egymás mellett, csak Makkachin vakkantott néha egyet. Végül Viktor törte meg a csendet. Lassan, vontatottan formálta a szavakat, egyiket a másik után.
-Te szeretnél gyerekeket Yuri?
-Még nem gondolkoztam rajta.-Szinte egyből válaszolt, de nem mondott igazat. Rengeteget töprengett már ezen, főleg az utóbbi időben.

Ha valamelyikőjük egyszer úgy dönt, hogy ideje családot alapítani, lesz a másiknak joga ebbe beleszólni? Valószínűleg nem. Hiszen egy életük van, nem foszthatja meg Vikort az apaságtól, még akkor sem ha ez azt jelenti, hogy el fogja hagyni Yurit. Vannak dolgok az életben amiket nem tud befolyásolni, még akkor sem, ha jelenleg együtt vannak. Ki tudja meddig lesz ez még így.

-Megint valami hülyeségen gondolkozol, igaz?-Ráncolta a homlokát Viktor.-És ha azt mondanám, hogy akarok gyereket? Egy kislányt és egy kisfiút, a fiú lesz az idősebb, és mindketten téged fognak anyának szólítani.
-Miért pont engem?-Nevetett Yuri.

-Csak nézz rám, én túl férfias vagyok hozzá!
-Miért, én nem?
-Hát..a mi kapcsolatunkban te vagy a cuki anya típus. De ez nem azt jelenti hogy nem tartalak férfiasnak!!
-Inkább figyelj az útra.-Mondta kuncogva Yuri, miután Viktor majdnem nekivezette magukat egy piros lámpánál álló kocsiba.

-Egy órával később-

-Viktor! Láttad ezt?
-Hm?-Viktor és Yuri frissen zuhanyozva kuporogtak az ágyukban, Viktor a híreket, Yuri a telefonját nézte. A japán fiúnak orosz névrokona keltette fel a figyelmét, aki egy képett posztolt, amin Otabek pörkölthöz kísértetiesen hasonló akármit eszik Yurio ágyán, míg annak macskája úgy nézte a kazah fiút mintha ki akarná kaparni a szemét.

Felette a leírás csak ennyi volt: „Lecserélve”
-Ah, szóval még nála van! Hé, Yuri, talán nekünk is kéne egy cica. Bár Makkachin lehet nem örülne neki.-Nézett kicsit szomorúan a pihenő kutyájára Viktor.
-És egy kiskutyának?
-Tessék?
-Talán egy másik kutyát könnyebben elfogadna, nem?

-Lehet. De én nem akarok másik kutyát.-Viktor nagyot ásított és kikapcsolta a Tv-t.
-Nincs még korán az alváshoz?
-Álmos vagyok..-Morogta Viktor, mégis, fáradtságát meghazudtoló gyorsasággal ugrott Yurira, aki kis híján kiejtette kezéből a telefont.-Simogass!-Parancsolta párjának, miközben arcát beletemette Yuri mellkasába.

-Ne takarjalak be?-Kérdezte halkan Yuri, óvatosan letéve a telefonját az éjjeliszekrényre. Hírtelen őt is fáradtság fogta el, amit a Viktorból áradó melegség csak fokozott. Úgy döntött megadja magát a jólesó álmosságnak, és kihasználja hogy másnap nincs edzésük. Most szépen kipiheni magát, holnap pedig egész nap ágyban maradhat Viktorral!

-Majd én..-Motyogott Viktor. Lassan felemelkedett, a szemébe lógó haját félresöpörte, és végigtapogatta az ágyat, mire a takarót megtalálta. Betakarta mindkettejüket, majd Yurit szoros ölelésébe zárta, és úgy tervezte hogy a következő nyolc órában el sem engedi.

-Szeretlek Yuri.
-Én is szeretlek.-kuncogott Yuri, miközben a szerelme ezüstös fürtjeit babrálta. Nyomott egy apró puszit a fejére, amit Viktor egy sokkalta hosszabb csókkal honorált.
-Meggondoltam magam..mégse akarok aludni.-Suttogta Viktor Yuri fülébe, lerúgva magukról a takarót.-Fázol?-Kérdezte, a párja libabőrös karját simogatva.-Mindjárt felmelegítelek.

-Eközben Yurio és Otabek-

-Muszáj visszamenned?
-Ne butáskodj. Ígyis tovább maradtam mint szabadott, hiányolnak otthon. Úgyis találkozunk nem sokára!-Utalt Otabek a versenyekre amelyeken idén mindketten részt fognak venni.
-De az nem olyaaan!!-Csimpaszkodott Yurio a kazahra, mindkettejüket ledöntve az ágyra, ahol már pakolásra készen feküdtek Otabek ruhái. Egészen addig, amíg a két srác össze nem gyűrte őket a fetrengésükkel.

-Eddig is így volt. És beszéltünk minden nap. Nyugi, nem fog változni semmi.
-Épp az a bajom hogy nem fog változni semmi!! Milyen kapcsolat az ahol el kell vernem a segged, hogy láthassalak??
-Azt hiszem ezt hívják BDSM-nek.-Tűnődött Otabek, az állát dörzsölgtve.-Nézd, nekem is nehéz,-folytatta-de te is tudod hogy nincs más választásunk.

-Hmph..-Duzzogott Yurio, de azért valahol mélyen érezte hogy ez nem az az idő amikor önző lehet. Ezért hát Otabekre dőlt, fejét a combjára fektetve.-Persze hogy tudom..-kezdte-de attól még lehetek szomorú, nem? Mármint, igaz, hogy egy héttel ezelőtt még nem tudtam hogy meg fogsz szexuálni..

-Minden percét élvezted!-Szakította félbe Otabek.
-Kuss! Az a lényeg hogy most hogy együtt vagyunk, természetes, hogy mindig veled akarok lenni, nem?
-Szóval előtte nem akartad a társaságom?-Évelődött Otabek a szőke fiúval, aki eltökélte, hogy megtartja a hidegvérét.

-De, minden percben. Ki is vertem rád. Sokszor.-Yurio monoton hangon, faarccal nézte Bekát, aki nem tudta, hogy röhögjön vagy meghatódjon. Végül sikerült neki mindkettő.