Shin Hyo Soo

Tehetetlenül hátra dőltem a székben és a plafont kezdtem bámulni.

-Hogy a picsába tud ez innen mindig elmenni?-csodálkozva kérdeztem magamtól, de mivel kaptam egy választ így felegyenesedtem az ülőhelyemen.

-Túl sok pénz és túl sok befolyás. Ilyen egyszerű látod? Persze ha rám fognának valamit már bent is lennék a dutyiban. Még akkor is ha ártatlan lennék. Vicc az egész baszki.-szemöldökét összehúzva dörzsölve homlokát mintha agyalna a történteken.

-Következőleg nem menekül. Olyan bizonyítékot szerzek ellenne, hogy egész életében a börtönben fog rohadni.-morgolódtam magamban, ugyanis mást jelenleg nem tehettem. A telefonom hirtelen csengése szakította meg mindkettőnk sokkolódását. Gyorsan nyúltam a farzsebembe hátha valami fontos információt szeretnének közölni velem.

-Itt Hyosoo.
-Főnök újabb nyom. Nem messze az előző helyen talált testtől találtunk egy újabb áldozatot. Ide kéne hogy jöjjön.-mondata után azonnal kinyomtam a telefont és miután a kabátomat leakasztottam a sarokban levő fogasról, elindultam az autóm felé. A járművembe gyors mozdulattal pattantam be, majd az elindítás után a helyszín felé vettem az irányt. Az út nagyon gyorsan eltelt hiszen túl messze nem voltam a tetthelytől. Komótos léptekkel a többiekhez mentem, ahol Andrej azonnal jött elmondani mit lehet tudni a holttestről.

-A halált egy szakácskés okozta. Az áldozat egy 30-ás éveiben járó nő és ami a legfontosabb, hogy a férfinek akit nemrégiben találtunk tudja. Na! Ő volt a felesége.-erre felfigyeltem és gondolkozni kezdtem. Egy fiatal nő mégis mit árthatott bárkinek is. Arca lágy és kisimult mintha csak aludna.

-Gyanúsított vagy ujjlenyomat? Esetleg szemtanú?-kérdéseimmel záporoztam, de megszólalni nem volt ideje, ugyanis más válaszolt helyette.

-Szemtanú van egy darab de semmi más.-lassan hátra fordultam és szembe találtam magam Alexanderrel. Mégis mi a frászt keres ez itt. Annyival magasabb nálam...

-Te mégis mit keresel itt?-hangom mogorva volt ugyanis semmi kedvem nem volt most hozzá. Az ügyre akartam koncentrálni nem pedig figyelni őt. Habár...ha már itt van meg is tudom figyelni és esetleg gyűjthetek ellene bizonyítékot amivel egyből a helyére tudom juttatni.

-Nyomozok. Tudod többre megyek mint a te szaros csapatod. De leszek olyan kedves és nagylelkű, hogy megosztom veled az információimat.-félmosolya talán egy másodpercre kábulatba ejtett, de persze arcomon ez nem mutatkozott meg.-Tehát az utca sarkán van egy étterem és mivel Szakácskésről beszélünk, így gondoltam felkeresem a szakácsot. Viszont kis bökkenőbe ütköztem, ugyanis azt a hírt kaptam hogy már egy jó pár napja nem ment be dolgozni. A főnöke annyit mondott, hogy úgy gondolta csak lebetegedett. Szerintem ez fura mert nem hinném, hogy egy főnök ennyivel reagál le egy ilyen dolgot. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit gyanús?-szemöldökét felhúzta és kérdőjel tekintett rám. Úgy éreztem többet tud és valamit próbál előlem eltitkolni. Na meg én úgy gondolom köze van az ügyhöz és csak próbálja eljátszani a jó fiút, hogy még véletlenül se ő legyen az elsőszámú gyanúsítottunk. Okos srác.

-Ön csak menjen haza ezt majd mi intézzük.-hátat fordítottam neki és közelebb sétáltam a testhez. Alexander követett én pedig sóhajtottam egyet elfáradva.-Figyeljen! Ne tartsa fel a munkánkat. El tudjuk intézni mi is. Nem kell az egyik gyanúsított segítsége.-a végét orrom alatt mormoltam mert már teljesen ki voltam a gondolattól is, hogy ez itt fog lógni a nyakamon és osztani azt észt. Ez a munkám, csak eltudom végezni baszki! Szembe fordultam vele így láthattam szemforgatását, mire még az eddigieknél jobban is megakartam ütni.

-Te mindig ennyire be vagy feszülve szépfiú?

-Kurvára ne hívj így!-csattantam fel. Láttam ahogy elmosolyodik, így homlokomra csaptam. Nem magáztam mert elöntött a méreg.

-Ez a beszéd gyönyörűség! Ez már igen. Még csak álmodni sem mertem volna arról, hogy így hallak majd egyszer beszélni.-önelégült volt a hangja és az ábrázata is. Ki vagyok ettől a sráctól már. Legszívesebben itt és most megfojtanám.
A nap hátralévő felében igyekeztem nem tudomásul venni, hogy szinte a fülembe liheg mint egy kiskutya és végezni a munkámat. Akárhányszor hozzám szólt levegőnek néztem. Persze mindeközben próbáltam őt figyelni és elemezni hátha találok valami terhelő bizonyítékot ellene, de eddig csak annyira mentem, hogy kibaszottul sokszor hívják őt telefonon. Erről eszembe jutott, hogy megkéne néznem mennyi is az idő. Előhalásztam a készülékemet és a kijelzőre pillantottam. Negyed hat. Aztakurva ilyenkor már rég otthon szoktam lenni.

-Most, hogy rájöttél hogy később jár, nem akarsz meginni valamit?-lassan fordultam felé és nagy, kérdő szemekkel pásztáztam őt. Mi vagyok én valami kislány vagy mit képzel ez?!

-Mivan?-kérdeztem értetlenül, hangomban egy kis sértettséggel.

-Ugyan rendőrfőnök úr!-legyintett egyet, aztán folytatta.-Egy estére csak elengedheti magát.-most először láttam tőle egy kedves mosolyt, amin hadd ne mondjam mennyire lepődtem meg. Sóhajtottam egy nagyot és egyenesen a szemeibe néztem. Úgy éreztem mintha egy pillanatra lefagyott volna, de biztosan csak beképzeltem.

-Nem.-mondtam nemes egyszerűséggel, majd fogtam magam és ott hagytam őt a félig sötét égbolt alatt.

(790 words)