Alexander Valdimirovich Volkov

A filmbe illő drámai pillanatnak hirtelen vége szakadt, ugyanis telefonom hangos dallamos nótát játszva, megszólalt a kezemben. Azonnal felvettem, majd kicsit távolabb sétáltam a kiváncsi ábrázatú Hyosootól. Azért vannak dolgok amik miatt tényleg tartanom kell tőle a távolságot, ugyanis egyértelműen én sem vagyok teljesen ártatlan.

-Mondd!-szóltam a telefonba tekintélyt parancsoló hangon. Hátra sandítottam, így láthattam a kis zsarum érdeklődő pillantását. Hidd el szépfiú...ebből semmi hasznosat nem fogsz kideríteni.

-Lenne egy kis dolga, főnök!-szólalt meg a telefon túloldalán lévő emberem.

-Na most jól figyelj rám! Nekem akkor van dolgom, amikor azt én úgy akarom, szóval ha mégegyszer így mersz felhívni, a saját kezemmel végzek veled. Intézzétek el!-az utolsó mondatot szívem szerint kiabálva közöltem volna, de jelenleg nem voltam olyan helyzetben, hogy ezt meg tehessen. Ezután minden további szó nélkül csaptam rá a telefont, majd zsebembe csúsztattam.

-Mostmár tényleg indulhatunk.

-Mit kell elintézni kedves Alexander?-összehúzta szemeit és íriszeit az enyéimbe véste.

-Az legyen az én dolgom rendőrfőnök úr!-mosolyogtam rá halványan, majd elindultam előre. Szép komótosan jött utánam és végig éreztem ahogyan a hátamat stíröli.

-Hova akar menni?-halkan beszélt, de mégis határozottan.

-A sarkon van egy nagyon jó bár. Vagy nem felel meg?-hirtelen fordultam és álltam meg, ami azt eredményezte, hogy a nálam kicsivel alacsonyabb fiú mellkasomnak ütközött. Kicsit elgondolkodva néztem le rá, ő pedig nagy szemeivel figyelt felfelé. Olyan kis aranyos.

-Öhm...de megfelel.-tarkóját vakargatva válaszolt kissé zavartan. Pár percig néztünk egymás szemébe, ami kissé mindkettőnket megrémített, majd inkább további szó nélkül indultunk újra útnak.

A bárban ülve és iszogatva azt kezdtem érezni, hogy talán kicsit közelebb kerülünk egymáshoz. Persze csak szép lassan.

-Mit hozhatok?-kérdezte egy pincérnő mosolyogva. Viszonoztam tettét, aztán megszólaltam.

-Én egy pohár whiskyt szeretnék.

-Én pedig egy pohár kólát.-Hyosoo hangja flegma volt, amit nem tudtam hova tenni.

-Neki is azt hozd amit nekem, kérlek.-elbűvölő tekintettel pillantottam fel a lányra, aki bele is pirult a társalgásunkba. Ezután mosolyogva elsétált tőlünk, hogy hozza a rendelésünket.

-Na hogy tetszik a hely?-kérdeztem a rendőrkémet, hátha lehet vele beszélgetni.

-Voltam már itt, nem rossz. Habár ez nem teljesen egy bár.-fintorogva nézett körül, de grimaszának az okát nem igazán tudom megmondani, hiszen a helyiség egy igazán tiszta környezettel lett megáldva. Vagyis ezzel azt akartam kifejezni, hogy igényes és a díszítés is szép. Az italt meg is hozta a kislány és szépen lerakta elénk egy kis cetlivel együtt, majd visszament a helyére.

-Ön mindenhol így szokott járni?-utalt kérdésével a telefonszámra amit az asztalunkon hagyott a pincérnő.

-Nem mindenhol, de a legtöbb helyen igen. Kérdezhetek valamit?-válaszul egy bólintás kaptam, így hat folytattam.-Miért magázol még itt is?

-Mert idegeneket magázok és egy hozzád hasonlót nem is akarnék sosem tegezni. Az már túllépne egy határt számomra.-kis gondolkodás után ejtette ki szavait, amik nem túl kedvesen hangzottak el a kis ajkai közül.

-Remélem azt tudod, hogy nem ismersz. Amit nem értek, hogy mégis miért vádolsz még így is? Nem vagyok gyilkos.-a kis füllentésem után, nyugodtan ittam bele az italomba. Hyosoo szemeit forgatva dőlt előrébb és ő is szájához emelte az alkoholos löttyöt.

-Mert pontosan tudom, hogy ez, amit itt nekem előadsz, csak egy jól betanult álca. Tudom, hogy bűnös vagy és ezt be is fogom bizonyítani! Majd amikor ezt megtettem a börtönbe juttatlak és végignézem ahogyan bent rohadsz meg. Ugyanis egy gyerekgyilkos pontosan ezt érdemli. Sőt ennél sokkal rosszabbat!-összehúzta szemeit és kihívóan tekintett rám. Próbál kiszedni belőlem valamit, de ha azt hiszi ezzel majd sikerülni fog, akkor igazán félre ismertem a képességeit. Amin még csodálkoztam, hogy issza a whiskyt, amit pont én rendeltem neki. Nem gondoltam volna, hogy ilyet meg mer tenni. Talán még sem olyan biztos a vádakban.

-Elmondtam. Nem én voltam! Sosem ölnék meg egy kisgyereket. Főleg nem úgy, hogy az közel állt hozzám. Ugyanannyira akarom megtalálni a gyilkost mint ti!-kezdtem kiakadni ahogyan belegondoltam a történtekbe. Az a kisfiú velem nőtt fel és ha megtalálom a gyilkosát Istenre esküszöm, hogy lassú halálban lesz része.

(663 words)