Alexander Vladimirovich Volkov

Azt az arcot amit ő vágott soha életemben nem fogom elfelejteni. Nem értette az egész helyzetet és annyira kis édes volt, mint egy kisfiú. Igazából egyáltalán nem érdekel ez az egész faszság, csak tényleg szeretném kideríteni ki a faszom gyilkolja le a családomban lévő embereket. Tudni akarom, hogy elkaphassam és végleg végezhessek velük. Azt az egy dolgot megígérhetem nekik, hogy semmi jóban nem lesz részük.

-Mikor akar menni?-telibe a szemébe pillantottam, amikor megszólalt. Mintha kissé megremegett volna, de nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam. Jól tudja leplezni minden érzelmét, így még rajtam is kifog. Nem könnyű átlátni rajta és ami már nekem sem könnyű az másnak lehetetlen. Egyenlőre még azt sem tudtam eldönteni, hogy miért magáz. Két opciót tettem lehetséges kis buborékomba. Az egyik, hogy tiszteletből, a másik pedig hogy pusztán mert idegen vagyok és nem is akar ezen változtatni. Mondjuk miért is akarna változtatni a hozzám való állásán egy rendőr? Számára én csak egy újabb munka vagyok.

-Most.-arca felháborodott grimaszba torzult, mire igyekeznem kellett, hogy elrejtsem mosolyomat. Szeretem belőle kihozni azt az állatot amit annyira rejteget mindenki elől. Pedig van benne valami sötét is...Érzem rajta, hogy nem teljesen az akinek mutatja magát.

-Meg van húzatva?! Éppen dolgozok ha nem látná.-dörmögi a végét.

-Sokra eddig sem mentél.-visszafojtott nevetéssel figyeltem reakcióját, de szinte figyelembe sem vett csak megforgatta a szemét.

-Oké húzzunk el egy kávéra, aztán hagyja már végre, hogy végezzem azt az istenverte munkámat!-szerintem ő azt gondolta, hogy minél előbb jön annál előbb le tud majd rázni. Butuska fiúcska!

-Ígérem utána nem legyeskedek többet a hullád khm-köhintettem.-akarom mondani a hulláid körül.-egyik szemöldökömet felhúztam és egy enyhe mosoly kíséretével néztem rá. 

-Na lóduljon!-kezeit összecsapta és megpróbált kifelé terelni. Most először engedtem meg magamnak egy normális nevetést. Nem bírtam magammal muszáj volt felnevetni. Túlságosan vicces volt a kis ártatlan pásztorkám.-Ne nevess!-szúrós szemeivel figyelt, de amikor látta még mindig széles mosolyom, olyat tett amire nem számítottam. Ő is felfelé gördítette szája széleit, én pedig lefagytam. Megtetszett a mosolya és a szemei ahogy abban a pillanatban nézett rám. A jókedve mindkettőnknek egyből elillant, hiszen ő is és én is tudtuk miért mélyedtünk ennyire egymás íriszeibe. Tetszett nekünk a másik, de ezt egyikünk sem vallotta volna be semmi pénzért.

Tudoom ez kicsit rövid rész de tetszett így ennek a lezárása szóval majd a köviben kiderül mi lesz azon a bizonyos összeülésen.😁

(404 words)