2010. október. 15. 

-Natasha halott. Meghalt a pszichológusod is. 

-Remek!-nevettem.

-Yana, ugye tudod, hogy kezded elveszteni az eszedet? 

-Leszarom! Élvezem, hogy mások szemeiben félelmet látok! Érted?! Uralkodok rajtuk! 

-Tudom mit érzel, de higgadj le. Nem akarlak...

-Te..Te is csak bántani akarsz.-motyogtam. 

-Tévedsz. Ki akarlak innen juttatni. 

-Hazudsz!

-Ha nem hagyod abba, kénytelen leszek eltűnni! 

-Tűnj csak! Nem érdekel!-nevettem fel hangosan. 

Őrülten ziháltam, forog a világ! Mi történik velem? 

Leszíjaztak, majd nyugtatókat kezdtek belém szúrkálni. Kurva idegesítő! 

Kezdtem elveszteni a kontrollt, és ez így nem lesz jó. 

-Hallom! Hallom! 

-Mégis mit? Mit hallasz?

Leköptem a dokit, aki reflexből pofon ütött. 

-Csak ennyire képes? Csak ennyire?!-nevettem-Gyáva! Gondolom a saját felesége mással bújik ágyba, mert maga nem tudja kielégíteni!

-Te kis...

-Mi lesz? Most meg fog verni?! Tegye csak! Nem fog fájni, mert hajt valami! Ki fogok jutni erről a rohadt helyről! Nem láncolhatnak le senkit sem, maguk mocskos emberek! 

-Azt hiszed, te nem ember vagy? 

-Így van! Én más vagyok! 

-Igazad van. Te csak egy szörny vagy! Ezért hoztak be ide, és hidd el...Nem fogsz innen kijutni. Itt fogsz megdögleni, vakarék szuka! 

A fehér csempére estem, amit beszennyezett a vörös vérem. Mégis hogy történhetett ez meg? 

Igaza van talán? Szörny vagyok? Mégis miért vagyok itt?! Miért? 

A nevelőknek túl szar voltam vagy mi a fasz? Azt hiszik, elszakíthatnak minden jótól? 

Tévednek. Nagyot, tévedtek.