2010. szeptember. 29. 

Ma éjjel, mindenkire halál vár. Senki sem éli túl. Senki! Mindenki kibaszottul meg fog dögleni! 

-Yana, figyelsz te rám? 

-Kérem, ne tegezzen.-mondtam az új dokinak. 

Valamiért újat kaptam. Talán túlságosan nehéz eset voltam a másik féregnek? 

-Engem nem érdekel, hogy TE mit akarsz. Az lesz amit én mondok. 

-Érdekel ez engem? 

-Nem hiszem.-vigyorgott a nevenincs orvos. 

-Akkor ne pofázzon feleslegesen, és rakja el a papírokat. Nem hiszem, hogy egy idióta személyiség teszt fog nekem egyediséget adni, ha erre gondol.

Nem leszek az, akit egykönnyen be fognak gyógyszerezni, s gumiszobába dobni. Sosem fogom feladni a harcot, mert a király még nincs leütve. 

-Akkor is válaszolni fogsz, kis taknyos. 

-Azt hiszi félek?-kérdeztem flegma beszédstílussal, megvetően a dokira pillantva.-Ez szánalmas. Nem hiszem, hogy ön lenne a legjobb ebben a kócerájban. 

-Ne kezdj el feleselni!-emelte fel a hangját. 

-Ez a kőkemény igazság. 

-Igazság?!-röhögött, miközben felállt. 

Nadrágjából kihúzta az övét, összehajtotta. 

-Ha még egy szót szólsz, agyon verlek. 

-Akkor tegye csak. Menni fog magának? Nem hiszem hogy megúszna egy ilyet. De, ki tudja? Szerintem ön is, mint a másik orvos, elpusztul. Megdöglik, mint egy állat a természetben! Túl gyenge ehhez az élethez. El fogják taposni, s rothadó teteméből fognak lakmározni az erősebbek. Férgek fogják átjárni a testét, húsát! A vére bűzölögni fog, és tudja? Meg fogja érdemelni, hogy erre a sorsra jusson. Mit akar kezdeni azzal az övvel? Megütni? Véresre szaggatni bőröm? Tegye! Nézzük! Ne várjon már, verjen meg!