Miután Lokit sikeresen felnyaláboltam, visszakísértem őt a hotel szobájába. Nagyon furcsa volt őt így látni, amikor az a nő pedig kést fogott a torkához legalább annyira rettegtem, mintha csak engem fenyegetett volna halálos veszély. Belegondolva én is bajban voltam, talán halott is lennék, ha a herceg nem tereli el a kés tulajának figyelmét. Az igazat megvallva, Loki rám volt utalva egy számára idegen világban.

A szobába érve az ágyig kísértem. Csak ekkor néztem vele szembe és őszintén szólva megrémített a látványa. Hátrébb is léptem egy ijedt nyögés kíséretében.

-Grace?-emelte fel a fejét.

-Loki, a szemed... opálos és a bőröd vörös körülötte. Olyan vagy, mint egy élőhalott!-bukott ki belőlem. Nem akartam megriasztani, de én is megrettentem a látványától.

-Legközelebb akkor szólalj meg, ha valami használhatóval tudsz előrukkolni-meredt az ajtó irányába.

Fogalmam sem volt, mit érezhetett. A helyében biztosan kétségbeesett lennék, hatalmas rejtély volt számomra, hogyan sikerült így megőriznie a hidegvérét. Hogy miért akart ennyire erősnek tűnni...

Leültem mellé az ágyra, és ugyanúgy magam elé meredtem, csak én a fáradtság és a sokk hatására. Minden esetre mind a ketten egy hosszú, tartalmas napot tudhattunk a hátunk mögött. Én elvesztettem a reményem minden morzsáját, hogy valaha is lehet egy rendes családom, Loki pedig a látását. A sikátoros jelenetre inkább nem is akartam visszagondolni...

Úgy ültünk ott az ágy szélén, mint két reményvesztett, akikkel rendesen kibabrált az élet. Kicsit sem hasonlítottunk. Egy isten, és egy halandó, akiket mégis összekötött valami. Ezt nevezem én véletlennek...

-Mi is történt köztetek, amiért ezt tette veled?-törtem meg a csendet, amit a kettőnk hosszas hallgatása teremtett.

-Ez hosszú és bonyolult-intett le, mintha akkora fáradtságot okozna neki, ha megosztaná velem.

-Nem sietek sehova, ahogy te sem. A Bifröst nem működik, te pedig jelenleg nem úgy festesz, mint aki mindjárt elszalad keresni egy új kaput...-fordultam felé.

Loki ugyan nem pontosan rám nézett, de a fejét felém fordította és keserűen elmosolyodott.

-Kevesebbért is öltem már embert, ugye tudod?

Megdöbbentem. Olyan nyugodtan tette fel a kérdést, hogy először rá sem tudtam jönni, mit is mondott. Vártam pár másodpercet, mialatt újra lepörgettem magamban a kérdését, és bólintottam. Sok értelme ugyan nem volt, de megszólalni sem igazán tudtam ezek után.

-Pár száz évvel ezelőtt megszereztem Andvaritól a gyűrűjét. A törpe ezért megátkozta, hogy pusztulást hozzon arra, aki birtokolja. Ezek után nem maradhatott nálam, így túladtam rajta. Siegfriendhez került, aki később Brünhildenek ajándékozta. A történetnek pedig nem lett valami szép vége, mint láthattad. „Igaz szerelem...!"-nevezett fel végül cinikusan.

-Nem hiszel benne?-szólaltam meg végre én is.

-Mire mentek vele? Most mind a ketten halottak miatta, én pedig vak vagyok.

-Ez nem csak a szerelem bűne...-köszörültem meg a torkom.

-Nem látom ugyan az arcodat, de elég jó a fantáziám ahhoz, hogy tudjam, hogy nézel most rám.

-Akkor jók a megérzéseid. Hallgass rájuk!-mosolyodtam el, és felálltam mellőle.

***

-Lady M. varázsirodája?-kérdezett vissza Loki, mintha az egész csak egy vicc lenne.

-A neve nem valami meggyőző, de nincs jobb ötletem!-tártam szét a karom tehetetlenül.

-Midgardon szokatlan dolog a varázslat. Akkor miért van kitáblázva ez a város közepén?-vonta fel a szemöldökét.

Csodálkozva néztem fel rá, hogy a vaksága ellenére mennyire élénk a mimikája továbbra is.

-Ha nem próbáljuk ki, egész biztos, hogy sohasem fog kiderülni. Gyere!-léptem fel az ajtóhoz vezető néhány lépcsőfokon, és benyitottam a kis helyiségbe.

Azonnal megcsapott a füstölő erős, talán már túlzásba vitt illata. Prüszköltem egyet még mielőtt köszönhettem volna, bár nem is láttam senkit. Az ablakokat hosszú lila függönyök fedték, így odabent félhomály uralkodott. Szinte csak néhány gyertya világított, melyek egy-egy kis szekrényen álltak. Ezen kívül két szék, és egy asztal foglalta a helyet, összességében nem nagyon volt lehetősége az embernek az ülésen kívül másra. Loki nem sokkal később érkezett meg, róla valahol a lépcsőnél megfeledkeztem.

-Ezzel a szaggal csak ördögűzőnek tudom elképzelni, nem pedig boszorkánynak...-jegyezte meg ahogy mellém lépett.-Mi van idebent?

-Nem sokkal látok többet nálad-hunyorogtam, ugyanis ekkor az egyik függöny mögött egy alak jelent meg.

Kissé megrettenve léptem hátra a férfi mögé, mintha ő bármivel is többet tudna tenni ha esetleg veszély fenyegetne.

-Üdvözöllek titeket gyermekeim! A nevem Lady Magika, és örülök, hogy az Univerzum hozzám vezérelt benneteket!-lépett ki a „fényre" egy teltebb, hosszú mintás ruhát viselő nő. A haját is kendő fedte, így annak színére csak a sötét szemeiből tudtam következtetni.

-Jó napot... A segítségére lenne szükségünk. Pontosabban mágiára-kezdtem bele a magyarázatba, de szinte be sem tudtam fejezni, mikor leült a gömbje elé, és a két szék felé intett.

-Tudom mire van szükségetek! Üljetek le ide, azonnal megmondom nektek mi a teendő!

Vonakodva ugyan, de leültem a székre, Loki pedig kicsivel lassabban de követte a példámat. Megegyeztünk még a jós táblája előtt, hogy rám fog hagyni mindent, és szent esküvel támasztotta alá, hogy nem fogja a kezébe venni az irányítást. Kezdtem látni az arcán a jeleket, hogy nehezen fog tudni eleget tenni ennek a kérésnek, de erősen rajta lehetett, mivel nem szólt semmit.

-Húzz egy lapot kedvesem! Az Univerzum megmondja mit kell tenned a jövőben-terítette az asztalra a lapokat.

Lokinak csak véletlenszerűen rá kellett böknie egyre, majd a hölgy azonnal fel is kapta, és olvadni kezdett belőle...

-Látom! Látom, hogy hatalmas áldást küld rád az Univerzum! Hamarosan gazdag leszel, luxus házzal és egész biztosan állítom, hogy nyolc gyereked is fog születni. A kapcsolataid rendeződni fognak a külvilággal, és hamarosan a főnököd előléptet a munkahelyeden. A szerelem is megtalál, ne aggódj a válás miatt, hamarosan közeledik a házasság!-vázolta a lap tartalmát.

Lemerevedve néztem magam elé. Csak pislogni voltam képes, egyéb emberi reakciókra nem igazán voltam képes, ezután a kimerítő perc után. Volt ennek egyáltalán értelme, amit itt összehordott?

Loki lényegesen gyorsabban kapcsolt, vaksága ellenére mértani pontossággal kapta el a hölgy nyakát, és az asztalra nyomta, ezzel leverve a gömbjét is, ami a földre érve menten szilánkokra törött szét.

-Nehogy azt higgye, hogy vakon nem tudom megfojtani!-fenyegetőzött, a fogait összeszorítva.

-Az Univerzum ezért bosszút fog állni!-kiabálta a nő.

Szívesen néztem volna még ezt a jelenetet egy darabig, de mégsem hagyhattam, hogy Loki megölje. Elvégre itt büntetik az ilyesmit, ha a herceg nem is tartozik a földiek közé.

-Loki az istenért, engedd már el! Meg fogod így ölni!-próbáltam elhúzni a karját a nő nyakától.

-Ne mondd Grace! Tényleg azt tenném?-hajolt közelebb az asszonyhoz, aki ekkor már alig kapott levegőt, de végül csak ellépett tőle. Elengedte.

Felsóhajtottam, és megragadva Loki kezét kivezettem őt a füstölőtől szagos helyiségből. Hogy mekkora megkönnyebbülés volt, végre ismét szabad levegőt szívni!

-Azt mondtad, nem kezdesz semmiféle akcióba!-fordultam felé, mintha képes lennék benne bűntudatot kelteni.

-Nagyon egyszerű. Hazudtam.

***

A tétlenség olyan volt, mintha felemésztett volna belülről. Ha összességében számítjuk a dolgokat, én jártam jobban. Már hat napja, hogy kerestük a megoldást égen, földön. Loki varázsereje megmaradt ugyan, de édes kevés volt ahhoz hogy bármit is tudjon kezdeni a látásával. Régen mindig azt mondták nekem, hogy a szándék a fontos, de rá kellett jönnöm, hogy semmit sem számít. Az egész hazugság. Szerettem volna segíteni Lokin, a megoldásért bármit meg is tettem volna, de mi haszna ennek, ha a megoldás nem létezik?

Bőven éjszaka volt már, én pedig a szálloda előtti szökőkúthoz sétáltam. Régen a főtéren álló csatornába dobtam olykor egy-két érmét, hátha valóra válhat majd az álmom: kiszabadulhassak onnan.
Nosztalgikus mosoly kúszott az arcomra, amikor találtam a földön egy koszos érmét. Letörölgettem az ujjaimmal és a kút peremére ültem felhúzott lábakkal. Lehunytam a szemem és kívántam.

-Kérlek...-suttogtam, majd a vízbe dobtam az érmét, amely kicsit csobbant, majd lassan elmerült.

-Ez nem fog segíteni rajtad-hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögött.

Brünhilde volt az, ugyan olyan rongyokkal körbetekert testtel, mint aznap este, amikor megvakította Lokit.
-Bosszút álltam rajta, de téged nem gyűlöllek. Elmehetsz, és szabad leszel-lépett hozzám közelebb.

„Nem gyűlöl?" Akkor ugyan miért akart belém kést ereszteni?

-Rajtam álltál bosszút. Nélküle nem juthatok vissza Asgardba. Mondd, miért gyűlölöd őt annyira?

-Nem mesélte el neked mit tett velem?

-És te képes voltál emiatt visszajönni a halálból? Figyelj, hallgass meg! Te a szerelmed miatt haltál meg, és miatta is jöttél vissza, hogy bosszút állhass rajta. Ha valamire tartod még az eszmét ami erre késztetett, akkor meg kell értened engem. Kérlek, add vissza a látását!

Furcsa érzés volt ezt mind kimondanom. Az ellenségemnek öntöttem ki a lelkemet először, úgy igazán őszintén, és ha jól láttam talán el is értem valamicske hatást, mert Brünhilde tekintete komoran fürkészte a kút vizét. Talán sikerült volna a lelkére hatnom?

-Nem Loki miatt teszek eleget a kérésednek, de cserébe adnod kell valamit! Nem tudom visszavonni, ha nem fizetik meg a kellő árát.

-Beleegyezem!-vágtam rá habozás nélkül.

Brünhilde nem válaszolt nekem csak hosszú egy pillanatig a szemembe nézett, majd olyat tett, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Belökött a kútba melynek a szélén ültünk.

Levegőt sem volt időm venni, ezért szerettem volna mihamarabb felbukkanni a vízből, de valami visszatartott. A fejem tompán fájt az összes testrészemet beleértve. Biztos voltam benne, hogy Brünhilde átvert. Itt a vége.

Ám ez a szorító erő eltűnt, én pedig hatalmas lélegzetet véve végre ki tudtam emelni a fejem a vízből.

Azonnal kimásztam és a kút pereméről a földre gördültem. Nem foglalkoztam semmivel, csak hogy végre kaptam levegőt.

A halál közeli élményem után felálltam a lábaimra, de ekkor észrevettem valami nagyon furcsát. Sokkal magasabb voltam, mint előtte bármikor. Az ajkamba harapva léptem a szálloda ajtajához, amiben láthattam a tükörképemet. Egy fiatal nő nézett velem szembe a tükörben.

„-Nem Loki miatt teszek eleget a kérésednek, de cserébe adnod kell valamit!"-visszhangzott a fejemben a nő mondata.

Miután már belökött a kútba halványan ugyan, de már értettem mit vett el tőlem.

Éveket.