Fejfájás. Borzalmas fejfájás, ami belém hasított. Nem mintha a többi testrészem valahogy jobban érezte volna magát, hiszen úgy sajgott mindenem, mintha tiszta erőből földhöz vágtak volna.

Azonnal kinyitottam a szememet és a hátamra fordultam. Próbáltam végiggondolni, hogy mi is történhetett velem, de nem jutott eszembe semmi. Gondolok itt a legutóbbi öt percre, vagy...
Egek, nem jut eszembe semmi!

Felültem a magasra növő füves gazban, és kétségbeesetten néztem körbe. Hogy a pokolba kerültem ide!?

Nem is olyan régen, még tudtam. Mielőtt az édes tudatlanság hatalmába nem kerített, egészen máshol jártam. Már nem tudtam felidézni egy arcot sem, egy helyet sem. Így talán el sem hinném, hogyan kezdődött az én történetem...

***

-Grace, az Isten szerelmére! Tedd le azt a mesekönyvet, és gyere ide most azonnal!-kiáltott rám a nevelőm.

-Ez nem mesekönyv-morogtam. Végül megadtam magam a harmadik felszólításnak, és végre én is az ajtóhoz álltam, a többi gyerek alkotta sor legvégére. A könyvről persze nem tettem le, a hátizsákomba csúsztattam.

Idén is, ahogy minden évben, elmentünk az árvaházzal a karácsonyi vásárba. Ilyenkor a nevelők kétszer annyira lobbanékonyak, mint alap esetben, ezért sokkal könnyebb náluk kihúzni a gyufát. Nekem viszont terveim voltak, amiről nem mondtam volna le egykönnyen. Már előző évben elhatároztam, hogy felülök az óriáskerékre, még akkor is, ha ezt nekünk megtiltották.

A vásár hangulata semmit sem változott. Kürtőskalács illat, sok-sok ember és a csodálatos fények...

Amikor a mi csoportunk megérkezett, a lelkünkre kötötték, hogy senki se maradjon le a többiektől. Én eközben oly sok ideje dédelgetett álmom megvalósítására készültem.

Amikor a kis csapatunk elhaladt az óriáskerék mellett, akkor érkezett el az én időm. Leguggoltam cipőfűzőt kötni, majd amikor a többiek már tovább haladtak, azonnal rohanni kezdtem, a soron utat törve magamnak. Hallottam magam mögött a sok méltatlankodó ember megjegyzéseit, de én csak futottam tovább, egészen a legelső emberig, ahol egy nálam néhány évvel idősebb fiú állt.

-Adok valamit, ha cserébe felmehetek előtted!

A srác lenézett rám. Kaján vigyor jelent meg a képén.

-Mit tudnál adni cserébe?

Belenyúltam a hátizsákomba, de csak a szuperhősős könyvem volt nálam. Félig kicsúsztattam, hogy ismét megnézhessem a borítóját, amikor a fiú kikapta a kezemből.

-Áll az alku!-kezdett benne lapozgatni. Kétségbeesetten nyúltam a kedvenc képeskönyvem után.

-Nem adtam neked!-szóltam rá a fiúra, de ekkor az óriáskerék karbantartója lépett oda hozzánk.

-Valaki szálljon fel, vagy mást állítok a sorba!-mordult ránk, mire összerezzentem. Ez volt az utolsó esélyem arra, hogy felülhessek az óriáskerékre, nem szalasztattam el!

Megragadva az alkalmat az alsó ülőhelyre dobtam magam. El sem hittem, hogy végre itt lehetek! Nyitott szájjal, előredőlve vártam, hogy mikor leszek végre én a legmagasabb ponton. Beláttam az egész vásárt, még a csoportomat is. Vicces volt látni a sok gyereket, akik a kerék felé mutattak. Valószínűleg már mindenki tudta, hogy fent vagyok. Ennek ellenére úgy éreztem, hogy sohasem voltam még ilyen boldog. Örömömet már csak az óriáskerék legtetejéhez érkezésem tetézte.

A boldogságom azonban hamar félelemmé vált. A vásár összes fénye egy pillanat alatt eltűnt, csak sötétség maradt helyette. Az óriáskerék is megállt, velem a leges-legtetején. Hirtelenjében levegőt se mertem venni, lassan előrehajoltam végig szorítva a kapaszkodót.

Jeges szél hasított át a kabátomon, amit azonnal összefogtam magam előtt. Aggódva próbáltam a viharfelhőkön túllátni. Hirtelen hatalmas fényt pillantottam meg a felhőkön átszűrődni, nagy robajt hozva magávan. Hatalmasat sikítottam, s a padra buktam, lehunyva a szemeimet.

***

Mikor legközelebb eszméletemhez tértem, éreztem, hogy valaki a karjában tart. Összerezzentem.

-Semmi baj, kis midgardi. Már minden rendben van. Én Thor vagyok, Odin fia. Téged hogy hívnak?

-Grace Russel-mondtam felgyorsult szívveréssel. Ha igaz, amit mondott, akkor...

***

Egy kisebb képszakadás után, még mindig Thor karjai közt találtam magam. Amikor észrevette, hogy ébren vagyok, óvatosan letett a földre.

-Atyád nem fog örülni neki, ugye tisztában vagy vele?

-Tudom Heimdall, de mégsem hagyhattam csak úgy ott! Eszméletlen volt, nem tudtam kihez tartozik.

-Hol nem hagytál?-szólaltam meg végre én is.-Hol vagyunk most?

-Grace kisasszony, üdvözöllek Asgardban!-mutatott Thor ünnepélyesen egy szivárvány színeiben pompázó hídra, majd azon is túl. Egy csodálatos városra.

Nem hittem a szememnek. Amiről idáig olvastam, amiért idáig kinevettek, hogy hittem benne... Mind létezhet?

-Hány éves vagy?-kérdezte Thor a város felé sétálva. Egészen odáig szinte megszólalni sem tudtam. Ő rántott ki ebből az állapotból.

-Te tényleg egy isten vagy?-néztem fel rá, mintha meg sem hallottam volna előbbi kérdését.

Thor nevetve megcsóválta a fejét.

-Ennyire hihetetlen?

-Reggel még csak egy nagy árvaházban voltam egy jelentéktelen gyerek, aztán estére Asgard városába sétálok a...a Menydörgés Istenével!-daráltam le egyszerre, mint egy megrögzött rajongó.-Egyébként hat éves vagyok-tettem hozzá.

-Hat?-kérdezte a férfi elgondolkodva.-Az már egész...tűrhetőnek számít.

-Ezt hogy érted?

***

-Felelőtlenség volt idehoznod egy midgardit, főleg egy gyereket! Te király leszel, Thor, nem pedig nevelő!-morrant fel az idős ember, akihez első dolgunk volt Thorral ellátogatnunk.

-Atyám, te ezt nem értheted! Nem hagyhattam őt csak úgy ott!-nézett le rám egy pillanatra a szőke férfi.-Különben is, már hat éves-tette hozzá kissé gyerekesen.

Apja tekintete ekkor megváltozott. Mintha megértette volna azt, amiről a fia beszélt, ami mindkettőnket meglepett. Nem tűnt engedékeny embernek, és mégis...
Persze Thor utolsó mondatát inkább figyelmen kívül hagyta.

-De, érthetem. A mithgadi maradhat, ha te vállalsz érte felelősséget, de nem mehet királyi teendőidnek a rovására, megértetted?

-Köszönöm, atyám!-biccentett Thor elismerően. Halvány, de szeretetteljes mosoly jelent meg arcán, majd megfogta a kezem s, kisétáltunk a teremből.

A nagy ajtó előtt, amint kiléptünk rajta szembe találtuk magunkat egy fiatal nővel. A többi asgardi lánnyal ellentétben ő harci öltözéket viselt. Thorra várt, ezt biztosan tudtam, amikor nem tágított előlünk.

-Sif, ő itt Grace-mutatott be a nőnek, aki el is intézte a bemutatkozás annyival, hogy végigfuttatta rajtam a tekintetét.

-Beszélnünk kell!-nézett fel komolyan a kezemet fogó férfire.

-Adj nekem néhány percet!-húzott félre a férfi, majd felsietett velem egy hosszú lépcsősoron.

Thor kopogás nélkül nyitott be a legközelebb eső ajtón, továbbra is fogva a kezemet.

-Szervusz, öcsém!-köszöntötte széles vigyorral az odabent tartózkodót.

Én nem láttam rendesen a szobában tartózkodó illetőt, csak miután beléptünk az ajtón. Odabent félhomály uralkodott, a függönyök szinte teljesen kiszorították a fényt. Csak az egyik volt elhúzva, pontosan ott, ahol a párkány menti párnázott részen ült az a valaki. Ez az illető egy férfi volt, aki épp valamilyen könyvet bújt. Az egyik lábát térdig felhúzta, megtámasztva rajta jobb karját, a másikat pedig lelógatta a földre. Sötét haját hátrasimítva vetett Thorra egy szúrós pillantást, akárcsak egy nemkívánatos személyre szokás.

-Bátyám...-nézett végig rajtunk-Ha jól látom felcsaptál nevelőnőnek. Félre ne értsd, nekem így is tetszel-vigyorodott el.

-Ez mulattat téged?-kérdezte a szőke férfi továbbra is mosollyal az arcán, mintha nem is őt gúnyolta volna ki fivére épp az imént.

-Lelkedre ne vedd!-ült fel teljesen a sötét hajú, a könyvét félretéve. Csak úgy sütött a szavaiból a szarkazmus.

-Tudod Loki, igazából azért jöttem, mert mindig is úgy gondoltam, egyenrangúak vagyunk-ekkor Thor fivére megforgatta a szemeit, de tovább hallgatta.-Éppen ezért, mivel rám épp szüksége van a birodalomnak, gondoltam te sem maradhatsz ki a jóból. Tudod, a testvérek tartsanak össze-kacsintott vigyorogva, majd elengedte a kezemet és az ajtóhoz lépett, így Lokinak ideje sem volt a tiltakozásra.-Jó szórakozást, nektek!