Miután egy orvos megvizsgált, a rendőröknek adott át. Több órán keresztül bent tartottak. Azt hiszik, hogy én vagyok Aguri-kun gyilkosa.... Ráadásul az sem egy jó pont náluk, hogy összefogdostam és elmozdítottam a... Holttestét....

- Rendben. - Állt fel az őszes hajú rendőr egy sóhajtás közben. - Mára ennyi elég is lesz. Szabadon távozhat. Pihenje ki magát.

Az asztalba kapaszkodva emelem fel magam és az ajtó felé indulok el.

- Viszlát... - Hátra nézek, de a rendőr rám se pillant, csak őrülten szuggerálja az előtte elhelyezkedő jegyzetfüzetet. Ő is próbálja összerakni a képkockákat, eddig sikertelenül. Túl sok a gyanúsított és kevés a bizonyíték. Legalább annyira meg akarja találni a gyilkost, mint én.

Lenyomom a kilincset, s a folyosóra érve jövök rá arra, hogy mennyire sok pára is volt bent. Szinte felüdülés újra friss levegőt szívni.

Előhalászom a zsebem mélyéről a telefonomat, hogy meg tudjam nézni az időt. Fél óra múlva jön a buszom, ami majd vissza fog vinni a kollégiumba.

Felemelem a tekintetemet a képernyőről. Ekkor látom meg Aguri szüleit, akik feketébe öltözve sétálnak ki az egyik helységből. Még részvétet sem nyilvánítottam nekik...

Gyorsan szedem a lábaimat, hogy utol tudjam érni őket.

- Bocsánat...  - Érintem meg gyengéden az anyja vállát, aki lassú mozdulatokkal fordul felém. Az arcán a meglepettség, majd a szomorúság és az undor keveréke látszik. - Részvétem a fiuk elvesztése miatt.  Én...  Rettentően sajnálom, ami vele történt. Ha hamarabb oda értem volna, talán-...

Egy hatalmas pofont kapok. Először nem érzek semmit, csak később kezd el nagyon csípni. Döbbenten kapok az arcomhoz, miközben Aguri-kun anyjára pillantok. A kezét még mindig a levegőben tartja, a szemei szikrákat szórnak. Egy ideig még némán és feszülten mér végig.

- Hogy merészeled?! - Kiált rám hangosan, amitől csak még jobban megilletődök és összerezzenek. - Hogy van pofád még ide jönni, azok után, amit tettél?! Megölted a fiamat! Megölted! Miattad halt meg! Te utcasarki kurva!

- Nem, én nem... Nem öltem meg, nem miattam halt meg! - Dadogom, mikor már könnyek szöktek a szemembe. - Én szerettem őt! Tiszta szívemből szerettem!

- Hazudsz! Undorító vagy! - Kétségbe esetten nézek körbe, de senkit sem találok. Csak én, a nő és a férje, aki dühös pillantásokat vetve figyel engem. Reflexből hátra lépek, de ekkor Aguri-kun anyja kapja el a két vállam és rángatni kezd. - El fogom intézni, hogy a börtönben rohadj meg! Hallottad?! Elintézem!

Zokogni kezdek, a könnyeim teljesen elhomályosítják a látásomat. Észre sem veszem, hogy egy férfi siet a segítségemre. Csak akkor, amikor a mellkasunknál fogva lök minket távolabb egymástól.

- Jól vagy, kislány? - Kérdi meg tőlem aggódó hangon.

- Igen, köszönöm. - Megtörlöm a szemeimet, s próbálok valami rendes hangszínt magamra erőltetni, de egyszerűen nem megy.

- Elmegyek a mosdóba...

- Egyedül? Ne várjalak meg az ajtóban? - Csak megrázom a fejem, majd rögtön el is futok a helyhez. Az egyik wc fülkébe megyek és magamra zárom az ajtót. Kihúzom a zsebemből a borítékot, amit még aznap éjjel találtam. Az egész újságokból kivágott betűkből áll, amiket úgy ragasztottak össze, hogy értelmes szöveg jöjjön ki belőle.

,,Kedves [Név]-chan!

Sajnálom, hogy te fogod elvinni a balhét helyettem. Ne aggódj, igérem, elintézem neked, hogy ne te legyél a fő gyanusított.
Gondolom most szörnyetegnek hiszel. De miért is?... Én felszabadító vagyok. Egy őrangyal, aki csak miattad létezik, hogy megvédjen téged az emberi gonoszságoktól.
Aguri-kun... Hidd el, csak kihasznált téged.
De te mégis őt szereted... Nem érdekelt, hogy csak hatodik vagy a sorban, amíg vele lehetsz. Azt hiszed, hogy csak te voltál neki? Hah! Még a halála közben is folyamatosan kapta az üzeneteit a ribancaitól...
Nem érdemelt meg téged. Nem tudta, hogyan kell kezelni egy ekkora kincset, mint amilyen te vagy.  Gondoltam megtanítom neki, hogy hogyan is kell.

Egy életre.

Üdvözlettel,
Az Őrangyalod"

 A mosdóhoz megyek, hogy a csapot megnyitva eláztassam a lapot. Mikor ez kész,  egy apró labdává gyúrom és lehúzom a vécén. 

Soha, senki sem tudhatja meg, hogy írt nekem.

Négy órával később, a kollégiumban:

Még mindig nem vagyok képes felfogni az olvasottakat.

Őrangyal... 

Leülök az íróasztalomhoz és előveszek egy lapot. Talán a firkálás elveszi a figyelmemet.

De semmi... Több, mint tíz perc telt el, de még mindig rosszul vagyok.

A tekintetem az asztalon lévő magazinra vándorol. Még Eko-chan vette nekem, hogy elterelje a gondolataimat. Kedves tőle...

Kihúzom a fiókot és kiveszek egy újabb lapot, egy ollót és egy ragasztót.

Kivágom a betűket, majd gondos munkával egymás mellé ragasztom őket. Miután kész lettem, felkapok magamra egy fekete kapucnis felsőt, hogy ne tudjanak felismerni, hiszen az aulában mind a négy sarokban van egy kamera.

A terem közepén elhelyezett parafatáblára teszem a szöveget:

,,Kedves Őrangyalom! Találkozni akarok veled!"

Csak ő tudhatja, hogy kié ez a felirat. A levelem is hasonlóan "írtam" mint amit tőle kaptam.

Ez a mi titkunk, amit csak mi érthetünk.

És ha majd találkozunk...

Meg fogom ölni....