És újra itt vannak a fiúk.  Folytatódjon hát a történetük. Jó olvasást. 

Órámon láttam, hogy közeleg az ebédidő. Az ebédet illetően hamar dűlőre jutottunk, amit meg is rendeltünk. Harry érdeklődve figyelte minden tevékenységemet. Azt hiszem felügyeletemmel hagyni fogom később, hogy ő rendeljen majd. Együnk azt, amit szeretne, amit ténylegesen ő választ. A nap a finom ebéddel és tanulással folytatódott. Szavakat tanultunk, helyesebben ő tanított, és pedig próbáltam tanulni. Szerinte a legegyszerűbbek, de férfiasan bevallom, na jó csak 17 éves, éppen csak férfiasodni akaró vért izzadtam már most. Mi lesz később, abba bele se mertem gondolni. Megrendeltünk pár rajzfüzetet, és egy alap ceruza készletet. Nem tudta megmondani, honnan szerezték be neki az eddigieket, ezért találomra és az ő emlékeire hagyatkozva virtuális képről való felismerés alapján rendeltünk. Visszajelzés szerint két nap múlva meg is fog érkezni. Addig csak el lesz valahogy.

Mire észbe kaptunk, már a vacsoraidő közeledett. Rövid időre magára hagyom, és a konyhában készítek pár szendvicset, és ismét a narancsleves dobozt veszem magamhoz. Mindent egy kisebb karton dobozba rakom, ezzel minimálisra csökkentve az elpergetés esélyét. Hát igen, vannak némi problémáim az egyensúlyozással. Nem véletlenül nem lett belőlem pincér valamelyik jól menő étteremben, ami kicsi gyerekként akartam lenni. Először elszörnyed a szendvics mennyiség láttán, de amikor a két pohár elő kertült, értette meg, hogy ott eszem vele. Köszönömöt jelelte, amit már felismerek, és a gödröcskéi tudatták velem, értékeli, hogy vele maradok. Vacsora után, amit bevallok igencsak jól esett, ismét próbál tanítani, de egy idő, után fintorral az arcomon, hajamba túrva jelzem, hogy nem tudok többet megjegyezni. Nagyot sóhajtva engedte le a kezeit és az ölében összekulcsolja azokat. Lelkiismeret furdalásom támadt. Csuklóit megfogva választom szét kezeit, majd fejét felemelem, hogy rám nézzen. Amikor tekintetünk találkozik, a sajnálom jelét mutatom neki. Látom bólintani, és egy félmosollyal jelzi, hogy megértette jelelésemet. A füzetért nyúlok.

Harry.

Túl sok volt ez mára, ne haragudj. Van még két kifejezés, amit meg kell még ma mutatnod. Meg akarom tanulni a jó éjszakát és a jó reggeltet jelelni mielőtt magadra hagylak.

L.

Louis.

Mondanám, hogy nem akarom, hogy magamra hagyj, de nem tudom mondani és nem is tehetném meg. Nagyon utálok egyedül lenni, de itt muszáj lesz. Vagy megszokom, vagy megszököm. Szerintem az elsőt választom. Ja igen a kérésed számomra parancs. A jó éjszakát és a jó reggelt már egy kicsit bonyolultabb, de megmutatom. előtte meg szeretném köszönni a mai napot. Jó éjszakát.

H.

A füzetet most is a kezembe adja. Elolvasom, majd a köszönömöt jelelem a sorokra mutatva. Figyelmemet neki szentelve várok. A soraimnál a jó éjszakára mutat, majd jelelni kezd. Ismét megmutatja és várja az én kézmozdulataimat. Már ügyesebben használom kezeimet és az utánzás is könnyebben megy. Mosolya jelzi sikerült, bólogatása pedig, hogy helyesen mutogattam. Rámutat a másik kifejezésre, a jó reggeltre. Kétszer mutatja meg, majd én leutánzom. A mosolya még szélesebb, amire már a gödröcskéi is megjelentek. A két tenyerét összeérinti, mintha tapsolna, de hangot nem ad ki a mozdulat, én mégis úgy veszem, hogy megtapsolja ügyességemet. Én felállok, és meghajlok előtte jelezve, hogy így fejezem ki hálámat majd a köszönöm jelét mutatom.

Miután kiörömködtük sikeremet a jelnyelv tanulását illetően, intek, hogy segítsen az asztalt visszatenni eredeti helyére, majd a dobozt és a laptopot fogom kezeimbe, illetve az utóbbit a hónom alá helyezem. Az ajtóból még visszafordulok, és bár az imént megtanultam a jó éjszakátot jelelni, most mégis lassan kiejtve mondom. A válasz sem marad el, hiszen jelelve kíván ő is jó éjszakát. Igen, jelelt, hiszen, ahogy ígértem, nem tettem rá a bilincset. Így nem könnyes szemét láttam, mint előző este, hanem igaz nem mosolygós, de nyugodt tekintettel nézett rám.

Szobámban a laptopomat az asztalra tettem. Ma már tuti nem fogom használni. Az esti rutin feladatok elvégzése után egy pohár narancslével tértem vissza szobám falai közé. Mérhetetlen kimerültséget éreztem, mégsem tudtam elaludni. Az elmúlt napon gondolkodtam. Csak 24 órája ismerjük egymást Harryvel, mégis mennyi mindent tettünk már ennyi idő alatt is együtt. Interneten való rendelések, jelnyelv tanulása, és az együtt vacsorázás. A nyugodt tekintetét, amit utoljára láttam, mert bilincs nélkül jelelni tudta a jó éjszakátot köszönhetett el tőlem. Most, bár fogoly, bezárva van, mégis elköszöntünk egymástól. Ez így lesz minden áldott nap, három évi minden reggel és este egyaránt.

Az ágyon ülünk, amin van két díszpárna. Hogyan került ide? Az én szobámból adtam neki, miután rövid időt ott töltöttünk. A szemem sarkából láttam, ahogy nézi a szivárvány színeiben pompázó párnákat. Kettő van belőle, így az egyiket felé hajítottam játékosan, de amint elkapta, úgy ölelte magához, hogy azonnal világossá vált számomra kincset kapott. Engedtem, hogy válasszon magától is egyet. Eldöntöttem, kicsit jobbá teszem neki azt a helyet. Most már az ebéden is túl vagyunk és ismét tanultunk nem is keveset. Kis pihenőt tartottunk és a nyugalom, ami körülvesz jó érzés. A némaságot egy kedvenc zeném dallamai foszlatták el. A telefonom csörög. Kihalásztam és fel is vettem. Jelezték, hogy a csomagok hamarosan megérkeznek. Láttam Harry meglepett arcát a telefonom láttán, majd elfordult. 

 Harry.

Jelezték, hogy hamarosan érkeznek a ruháid. Szükséges lesz egy szekrényt ide beszerezni sürgősen.

L

Írtam gyorsan a füzetbe.

Louis.

Hozzál egy ládat. Abba is tudom tartani a ruháimat, és arra rá is lehet ülni.

H.

Harry.

Milyen remek ötleted van! Azt hiszem, tudom is honnan fogom ide hozni. Majd találd ki hová tegyük. 

L.

Válasz helyett felpattan az ágyról, majd a sarokba megy, ahová az előző nap menekült. Bólintok, elfogadva javaslatát és azt is megértettem, hogy a sarkot választotta ki magának arra, ha egyedül akar maradni és bezárkózni, hogy megnyugodva újra az a fiú legyen, akinek lennie kell. Tudom lesznek olyan időszakok nála, de remélem nem gyakran és nem hosszú ideig. El kell fogadnom, hogy így fejezi ki, és temeti el magában belső zaklatott érzéseit. Az órámra nézve a futár érkezéséig volt még bő két óra. Füzetet kezembe véve írni kezdtem.

Harry.

Rövid időre magadra hagylak. Ide hozom a ládát. Most is segíteni akarsz ugye? Fogsz is. Készülj. Te fogod Kívülről belülről lemosni. Utálok takarítani.

L.

Figyeltem és tudtam mikor melyik mondatot olvassa. Szavaim egyre nagyobb mosolyt váltottak ki nála.

Louis.

Nyugi megtanítottak takarítani az intézetben. Ha szeretnéd, még a szobádat is szívesen ki takarítom. Na jó, remélve, addig is meglóghatok majd innen.

H.

Azonnal a választ írom.

Harry.

Vigyázz, egyszer szavadon foglak, de komolyan. Hidd el, este azon járt az agyam, hogyan tudnálak kivinni innen. Keresni fogom az alkalmat.

L.

Hamarosan a ládával, vödör vízzel és rongyokat térek vissza.

Olvasás után nem írt. Rám nézett és az ajtóra mutatott. Megértve mozdulatát, hagytam magára. Tudtam, a mozdulat csak azért volt, hogy hamarabb visszatérjek. A főnökhöz mentem először. Bár szabad kezet adott minden a fiúval kapcsolatos dologban, de azt akartam tudjon róla. Így majd később, ha merészebb kéréssel fordulok hozzá, engedékenyebb lesz. Hamarosan a nagy ládát húztam már a pince felé, és amikor kinyitottam az ajtót, egy smaragdzöld tekintet a jelzésemre várt, hogy segíthessen. Én ezt egy intéssel adtam meg neki. Azonnal a láda mellett termett és már húzta is, illetve húzni akarta, mert bizony egy centit sem mozdul meg. Igaz én sem vagyok olyan erős, de a fiú sokkal gyengébb volt. A láda súlyához a lelkesedése kevésnek bizonyult. Többszöri lendületvétel után talán pár centit, ha mozdult. Kétségbeesetten pillantott rám. Fejét ingatva indult vissza csalódottan az ágy felé, de én csuklója után kaptam, és visszavezettem a ládához.

- Te húzod. - mutatok a ládára miközben lassan beszélek. - Én pedig tolom. - lépek a láda másik végéhez. Nem ment így se egyszerűen, de ketten már a helyére varázsoltuk, és amint meglátta a vödröt és a rongyokat a kezemben, amit korábban a folyosóra hoztam, azonnal a láda kitakarításához fogott. Én a falnak dőlve, ez a kedvenc test tartásom néztem, ahogy tevékenykedik. Igen szeretem nézni, amikor más dolgozik, de most tudom, a fiú boldogan teszi azt. A sors ki babrált vele. Egyedül hagyta, mert hiába volt mellette mindig valaki, egyedül maradt a balesete után Elvette tőle azt, amit egy normális élethez szükséges. Igaz már ez a normál élet számára, na de mégis. Csupa próbatételt gördít útjába. Mindössze 15 éves, és mennyi mindent megélt. Most is olyat csinál, amit soha nem kellett volna, hogy megtörténjen. Azért takarít egy kopott, régi ládát, hogy a kapott ruháit egy börtönévé váló pince helységben, legyen hová tennie. Egy hely, ami bizony három évig otthona lesz. Nézem, ahogy az izzadság cseppek előbújnak haja tövéből majd a homlokán halántékán indulnak lefelé. Ellököm magam és az asztalon lévő narancsléből pohárban töltök, majd mellé lépek. Megérzi jelenlétem mert felpillant rám.

- Pihenj. – mondom, és felé nyújtom a poharat.

Mielőtt elveszi, homlokát megtörli, majd a köszönömöt jeleli, és jóízűen egy húzásra meg is issza a pohár tartalmát.

Még úgy negyedórát ügyködött a láda körül, mire elégedetten zárta le a tetejét és ült rá széles mosollyal, ragyogóan csillogó szemekkel. Lábát most nem felhúzva, hanem maga alá hajtogatva, törökülésben ült, ami még kifejezőbb jelzés volt részéről, hogy az ő tulajdona.

- Igen a tiéd. - mondom lassan és az öklöm felé nyújtottam és egy mosollyal jelzem, amikor ugyanúgy félénken, de hozzám érinti ugyanúgy ökölbe szorított kezét az enyémhez.

Megint azt az érzést érzem, amit a kibaszott hosszú három névnek neveztem el magamban.

Köszönöm, hogy olvassátok. Puszi. :)