3. fejezet

Egy órába sok mindent kellett elintéznem. Gyors reggeli, majd egy

beszélgetés a főnökkel, aki mint mondottam, anyai nagybátyám. Rövid,

lényegre törő volt, melynek eredménye egy bankkártya, rajta nem kevés

pénzzel, amit arra költök, amire szükségünk van. Igen, a pincébe zárt

fiúnak és nekem. Jeleztem, hogy az internetet fogjuk használni, de

azonnal hozzátettem, csak azokat az oldalakat, amire kimondottan

szükségünk van. Példának okáért vásárlásra, és elmondtam, hogy mit

szeretnék, mire ő kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Meg akarom magam értetni vele. Nem kényszeríthetem, hogy három

éven keresztül csak írjon. Én akarom megtanulni a jelnyelv alapjait.

- Ez nemes cselekedet fiam. – lágyult el a főnök tekintete. – Örülök,

hogy megmaradtál annak, aki vagy. Nem rontottalak el.

- Nem hagytam Rocher bácsi, de tudd fáj, hogy ilyen helyzetet

teremtettél. Miért kell egy fiúval, és annak érzelmeivel játszani?

- Egyszer megérted!

Ahogy ránéztem, tekintete a távolba meredt. Őt otthagyva, csendben

léptem ki a szobából.

Ismét a fiúhoz mentem, aki az ágyon ült, a tablet ott, ahol hagytam. A

mozgást érzékelhette, mert felnézett, és mosolygott, amikor meglátott.

- Itt vagyok. – mondom lassan.

Jelelve válaszol. Magára, majd az ágyra mutatott. Tudtomra adta, hogy

nem mozdult el a helyéről. Éreztem, fog ez menni nekünk. Leültem az ágy

szélére, és csak néztem magam elé. Percek múlva érzékeltem, amikor

megmozdult, de én ugyan úgy maradtam, hagytam, tegye azt, amit akar.

A füzetet vette a kezébe és írni kezdett.

Szia Louis.

Mit reggeliztél? Mit fogunk csinálni?

H.

Óvatosan, félénken karomhoz ér, hogy figyeljek rá, és a füzetet felém

nyújtja.

Elolvasom, és már írom is a választ.

Harry.

Azt ettem, amit te, csak a konyhában. Eddig kerültem a kakaós péksüti

és narancslé kombót, de nem is olyan rossz. Mit csinálunk? Hát, először

ruhát kell rendelni neked, hiszen ami nekem van, az minimum két

számmal kisebb a te méretednél. Ha majd hív a természet, akkor szólj,

felkísérlek. Rendelünk ebédet, majd elkezdesz tanítani. Rendben?

L.

A sorok elolvasása után ismét a karomhoz ér, figyeljek rá. A sorokra

mutat, bólint, jelezve, tetszik a napra való elképzelésem.

A finom kézmozdulata, ahogy félénken hozzám érve kéri, figyeljek rá, úgy

mond alázatottsága a süketsége és némasága mellett, a helyzet miatt is

érthető.

A tollat kezébe veszi és írni kezd.

Lou.

Tetszik a ruha, ami rajtam van. Igaz kicsi, de ezt is megtartanám.

Rendeljünk ilyet nekem is a méretemben. Kérlek szépen. Nem kell sok

ruha, de ami lesz az kényelmes legyen. Legyen egy kimenő ruhám is,

egy fekete szűk farmer, egy fehér póló, egy szürke kardigán. Ja és egy

olyan sál, amit csak divatból hordanak. Vajon kimehetek innen, ha csak

rövid időre is? Merjek reménykedni, hogy felöltözhetek majd ezekbe?

H.

Talán két perc, és írtam is a választ.

Harry.

Ne kérdezd mi lesz veled, mert nem tudom rá a választ. A fürdőig, a

szobámig és talán a konyhába igen. Ne akarj ennél többet, és akkor

legyen meglepetés, ha mégis. A ruhákat akár már most

megrendelhetjük. Akarod???

L

Louis

Igen akarom Lou.

H.

Most ismét csak felém fordítja a füzetet, és mikor elolvasom, maga mellé

teszi, majd rám néz. Int, hogy figyeljek rá. Rámutat a szavakra és jelel.

Néz kíváncsian, és amikor bólintok, kicsit elmosolyodik, de a gödröcskéi

nincsenek meg. Miért is akarom azokat látni? Örüljek annak, ha legalább

egy mosolyt látok tőle ebben a helyzetben. Rájöttem, a tanítással nem

várja meg a délutánt. Úgy tesz, hogy az egyszerű szavakat folyamatosan

mutatja, ezzel is megértetni magát. Látom, nem lesz könnyű dolgunk, de

akkor is meg fogom tanulni.

Harry.

Most használni fogjuk az internetet. Kérlek, ne akarj fellépni sehová.

Csak azt használjuk, ami a ruha rendeléshez kell, rendben?

L.

Gyorsan írni kezdett.

Louis.

Ne aggódj. Nem hozlak olyan helyzetbe, hogy tiltanod kelljen valamit.

Azt pedig végképp nem akarom, hogy megharagudj rám

engedetlenségem miatt. Nem Lou, azt akarom, hogy te legyél

mellettem. Benned megbízom.

H.

Harry

Hogy mutatják a süketek, hogy köszönöm szépen?

L.

Írtam gyorsan a szavakat, és arca felvidult, amikor soraimat elolvasta.

Félénken megfogta mindkét felkaromat, és magával szembe fordított,

majd gyorsan írni kezdett.

Louis.

Ügyelj arra, hogy mindig szemben legyél azzal, akivel beszélsz, jelen

esetben velem. Eddig is jól csináltad, hiszen amikor beszéltél, én a

szádról le tudtam olvasni az egyszerű szavakat. Louis, figyeld a

kézmozdulataimat.

H.

A sorok elolvasása után tekintetem rá emelem, és a kékjeimmel az ő

csillogó zöldjeit nézem. Várakozva figyelem őt. Először az arcát, majd a

kezeire vándorol tekintetem, és követem minden mozdulatát. A füzetre

mutat, ott is a két utolsó, általam írt szóra. Mély levegőt véve emeli

kezeit maga elé, jelel.

Többször elmutatja rövid szünetekkel, majd vár. Kell pár pillanat mire

rájövök, szeretné, ha megismételném én is a mozdulatot. Nagy levegőt

véve koncentrálok, hogy ugyanazokat a mozdulatokat tegyem, amit ő.

Nem tudom, de remeg mindenem, és abban bíztam ezt ő nem veszi

észre. Istenem mire is vállalkoztam! Arra, hogy tudjak a smaragdzöld

szemű fiúval beszélgetni.

Kezeimmel megteszem azokat a mozdulatokat, amit mutatott, és

figyelem arcát. A széles mosoly, amit mozdulatom után láttam és a két

gödröcske megjelenése adja tudtomra, jól csináltam. A bólogatása csak

pontot tett az í — re. Megismétlem a mozdulatot, és már én is

mosolygok.

A füzetért nyúl, és ír pár sort.

Louis.

Akkor rendeljük meg a ruháimat. Könnyen tanulsz.

Ja és nem vettem észre, hogy mennyire remegett a kezed. Ügyes voltál.

H.

Nekem adja a füzetet, hogy olvassam el mit írt. Válaszom egy bólintás, de

jól esett minden szava, hiszen a figyelmét sugallja.

Szétnéztem, de csak egy széket láttam az asztal mellett. Egy ötlettől

vezérelve az asztalt az ágy elé cipelem. Látom, hogy segíteni akar Harry,

de mivel nem szóltam, és engedélyt sem adtam, hogy felkeljen, ezért

nyugton maradt.

Felé fordulva jelelem neki a köszönöm szót, mire kérdőn néz rám.

Harry.

Azt köszöntem meg, hogy a helyeden maradtál, pedig segíteni akartál.

L.

Louis.

Így igaz, de te nem kértél, és engedélyt sem kaptam. De szeretném, ha

én is tehetnék valami hasznosat. Utálok unatkozni.

H.

Harry.

Rendben, gondolkodom rajta. Most nézzük a ruhatárad beszerzését,

csak hogy nehogy unatkozz itt nekem.

L.

Közel két órát töltöttünk azzal, hogy beszerezzünk mindent. Igyekeztem

saját stílusát rendelni, de ragaszkodott a rajta lévő nagyobb méretben

rendeléséhez is. Amikor mindennel meg voltunk, és persze a szállítás

időpontját is tudtuk, egy ötlettől vezérelve a füzetet a kezembe véve írni

kezdtem.

Harry.

Mint már említettem, sok mindent tudok rólad, de téged nem ismerlek.

Mondd csak, van valami, amit szerettél és eddig csináltál, és ha módod

lenne rá itt is folytatnád?

L.

A füzetet odaadom neki, és amikor elolvassa, fejét ingatja nemlegesen,

de nem néz rám. A füzetet hevesen kiveszem a kezéből.

Harry.

Írd le mire lenne szükséged, mit szeretnél. Most!

L.

A füzetet kicsit erősebben adom a kezébe, jelezve, makacssága bosszant.

Ismét a soraimra pillant, majd írni kezd.

Louis.

Ne haragudj rám kérlek. Tudom jót akarsz, de olyan nehéz. Itt vagyok

elzárva az eddig megszokott környezetemtől. A legnagyobb vágyamat

szóban már teljesítetted. Azt mondtam magamban, ha bilincs nélkül

lehetek, nem lesz több kérésem. Ma ezt már egyszer megszegtem,

amikor hasznos akartam lenni. De hogy még a hobbimnak is

hódolhatok itt, az már sok nekem. Ezért ingattam a fejemet. Tudd, igen

van, amit szeretnék. Van, amihez nem kellenek szavak és a hangokat

sem kell hallanom hozzá. Lou. A süketségemmel sok mindent

elveszítettem. Barátokat, családot, zenét. Imádtam zenét hallgatni,

sokszor ez éltetett. 4 éve kezembe került egy papírdarab és egy grafit

ceruza. Rajzolni kezdtem. Sok időt töltöttem ezzel. Nagyon hiányzik, de

már lemondtam róla, hogy itt valaha rajzolhatok. Igen szükségem

lenne, illetve szeretnék sok rajzfüzetet, és sok-sok grafit ceruzát. Lehet?

H.

Félénken nyújtja felém a füzetet, és a falig húzódik. Már most tudom,

hogy olyan sorokat fogok olvasni, ami érzelmeit tartalmazza. Nem is

tévedem. Egy 'mire van szükséged' kérdés, és mennyi gondolat szabadul

ki a fejéből? És az írás segítségével tudatja velem. A szavait végigolvasva,

a saját szavaimat nem találom.

Felé fordulok és látom, hogy szemét eltakarva ül. Miért teszi ezt? Mitől

fél? Kezeit elemelem szemei elől, amikor meglátom, hogy sír. Ne már, ezt

nem akarom. Láttam megijedni, most látom sírni, és alig 24 órája vagyok

mellette. Ismét csak arra a megállapításra jutok, hogy kibaszott hosszú 3

évünk lesz.

Mellé ülök. Megvárom míg lenyugszik, majd magam felé fordítom.

Köszönöm, jelelem remélhetőleg helyesen, és a leírt szavaira mutatok.

Egy szót ír válaszul a lapra.

Louis

Sajnálom.

H.

Rámutat, majd vár, míg tekintetem találkozik az övével, majd mutogat

kezeivel. Jól esik, hogy jelelve is beszél hozzám. Megjegyezve a

mozdulatot, magamra mutatok, és megismétlem a mozdulatot, jelezve,

hogy én is sajnálom. Bólint, elmosolyodik, kezét arcom elé emeli, majd a

szemeim elé hulló frufrumat félre söpri. Rám néz, majd írni kezd.

Louis.

Jól áll, csak te nem látsz rendesen tőle, én pedig nem látom a

szemeidet.

H.

Fejemet most én hajtom le zavartan, mire hajam ismét szemem elé

hullik. Kacagást hallok, mire ránézek, és ismét a két gödröcskével találom

szembe magam. Most én seprem félre a hajamat, de a következő

pillanatban már az ő haját borzolom össze.

Gyorsan messzebb húzódik, haját megigazítja, de a mosolya nem tűnik el.

Azt hiszem, sikerült a gyorsan jött szomorú hangulatot elkergetni,

miközben megtaláltuk egymás egyik gyenge pontját, mert nagyon úgy

látszik a hajunk az egyik a sok közül.

Üdvözlet Mindenkinek. Remélem a soraimmal való pár percnyi  kikapcsolódás megérte az egy hetes várakozást. Köszi, hogy olvastok.  Puszi.