2.fejezet

Még sötét volt, amikor én ébren azon agyaltam, hogyan éljem túl az elkövetkező napokat. Tovább még nem mertem előbbre nézni. A döntések, a hírtelen ötletek nem csak az én, hanem egy ártatlan életre is hatni fognak. Harryre, a göndör fürtök, a smaragd zöld szemek, hosszú kezek és lábak 15 éves tulajdonosára, aki pillanatok alatt borította fel a nyugodt, meglapuló életemet. Nyakamba vettem, egy alig két évvel fiatalabb fiúval való törődést, róla való gondoskodást, egy érzelmi hullámvasútra lépve ezzel, hiszen az érzéseivel, a lelkével is törődnöm kell majd. Hogy hogyan azt még én magam sem tudom.

Próbáltam rá kivetíteni egy normál nap teendőit, ébredés, WC, reggeli a bilincs eltüntetése terveim szerint véglegesen.

Órámra nézve még mindig kora reggel van, de már nem bírtam tovább az ágyamban maradni. Azzal a gondolattal indítottam a napot, hogy a fiúval közösen túléljük azt.

Méregdrága tabletemet, amin este az alap jeleléseket próbáltam felfogni, de altatónak inkább volt alkalmas a videó megnézése, indultam a konyhába. Otthonosan mozogtam a házban, de az okot rajtam kívül csak egy valaki tudja, és ő nem más, mint a főnök, aki nekem személy szerint a nagybátyám. Ígéretet tett húgának, beteg édes anyámnak évekkel ezelőtt, hogy szárnyai alá vesz. Igy lettem az alvilág egyik emberének az alkalmazottja, persze messze távol tartva a veszélytől.

tollászkodásom alatt a nap sugarai előbukkantak a látóhatáron. Én már a pince felé lépkedtem, kezemben egy dobozzal, benne reggelinek alkalmas ételekkel és egy doboz narancslével. nekem nem kezdődhet kedvencem nélkül a nap. Ha Harry eddig nem ivott ilyet márpedig nem hiszem, akkor mostantól fog döntöttem el önkényesen.

Az ajtót sikerült úgy kinyitnom, hogy semmi nem esett ki a kezeim közül.

Az esti plédgombóc most is ugyan úgy volt, csak most volt lét csoda zöld szene, ami kíváncsian nézett rám.

- Jó reggelt. – mondtam lassan megállva előtte.

Válasz gyanánt kezdet előbújni a pléd alól. Dobozt az asztalra teszem, füzetet és a tolat kézbe véve lépek ismét az ágy mellé, ahol még mindig fekszik, kezeit a pléd alatt tartva még mindig.

Írok pár sort, és elé tartom a füzetet.

Harry.

Jó reggelt ismét. Ülj fel, leveszem a bilincset, és utána felkísérlek. Rendben?

L

Azonnali bólintással és már veszi is elő a kezeit. Nekem ismét a hideg futkos a lánccsörgés miatt a hátamon. Lehet, a reakcióm az arcomra is kiülhetett, mert ijedt tekintettel néz rám.

Igyekeztem mosolyt varázsolni, hogy ne ijedjen meg nagyon. Majd megmagyarázom mit is látott rajtam, és már el is döntöttem, hogy nem lesz több bilincs és lánc. Magyarázkodom is ha kell, de nem akarom többet azt a hangot hallani.

Neki az érzést, nekem a hangot rossza elviselni. Felült, és a bilincs levétele után kíváncsian néz a dobot felé, majd rám néz és jelelni kezdett. Gyorsan lefogom a kezeit, majd a füzetért és tollért lépek, és miután egy mondatot ráírok a kezébe nyomok.

Harry.

Nem ismerem a jelelést. Inkább írj kérlek.

Amikor elolvassa homlokára csap, majd írni kezd.

L.

Jó reggelt Louis.

Bocsi elfelejtettem. Szomjas vagyok, utána pedig WC.

H.

Megkapom a füzetet és olvasás után lépek is a dobozhoz és a magammal hozott pohárba töltök neki a kedvenc ivólevemből. Megelégedve láttam, hogy ízlik neki, hiszen a pohárra mutatva igyekszik jelezni nekem, kér még. No csak ezek szerint hasonló az ízlésünk? Akkor már olyan nagy bajom nem lehet vele.

Ismét a pice felé tartottunk, amikor lépteket hallottunk magunk mögül, ezért hátra fordulta. Harry is megfordult, bár ne tette volna. Amint meglátta a léptek gazdáját azonnal térdre esett és kezével a térdére hajtott fejét karolta át.

- Kayl! Ott állj meg, most! – ordítottam el magam. – Ne merj közelebb jönni.

- Nyugodj meg Louis, Eszem ágában sincs. – mondta, és már fordult is meg, és csak távolodó lépteit hallottam.

Ahogy távoldó lépteit néztem, valami rossz érzés fogott el. Gyorsan leguggoltam Harry mellé, de amikor hozzá értem összerezzent.

- Én vagyok az. – mondom automatikusan ki a szavakat, de már csapom is homlokon magam gondolatban. A kezemet fejére raktam, és igyekeztem azt a lassú mozdulatot megismételni, amit este tettem. Gyengéden simítottam végig göndör fürtjein. Kezeit leemelte fejéről, amit kis idő múlva felemelt. A tekintetünk találkozott, és azt a félelmet láttam benn, amit a legelső pillanatban, amikor először beléptem be hozzá.

Mit tett vele Kayl, hogy csak a jelenlétére így reagált?

- Elment. – formálom a szavakat, amint légzése rendeződött. kezeimet csuklójára fontam és álló helyzetbe húztam. – Menjünk. – mondom és engedem el azonnal, amikor stabilan áll.

A szobában azonnal a füzetért lépett és remegő kezekkel írni kezdett. Betűi most zaklatottságát tükrözték. Befejezve a füzetet felém nyújtja.

Louis.

Adj pár percet amíg megnyugszom.

H.

Figyeli reakciómat. a bólintásomat kapja csak, mire a sarok felé mutat, mire ismét bólintok. Tudtam mit szeretne, és ezért a mozdulatait azonnal megértettem. Nézem, ahogy a sarok felé lépked, majd oda leülve lábait felhúzza, karjaival átkarolja. Homlokát térdeinek támasztja. Elzárkózik azért, hogy megnyugodhasson.

Vajon miért lett zaklatott Kayl láttán? Ha megtudom, hogy bántotta, isten bizony kitekerem a nyakát.

Az időt kihasználva írni kezdtem, amit reményeim szerint percek múlva olvasni is fog.

Harry.

Megnyugodtál? Bár nem tudom mi az oka, amiért így reagáltál a folyosón, de most nem kell elmondanod. Majd egyszer, de tudni akarom.

Hoztam reggelit. Miután azt megetted fontos megbeszélni valónk van. Jaj, majd el elejtettem. Többet nem lesz rajtad a bilincs éjszakára. Te nem hallottad, de a lánc csörgése nagyon hangos volt. Ezt láthattad az arcomon korábban. Rossz volt hallani. Ne haragudj. Tudom te szívesen hallanár. Na hagylak reggelizni. Utána beszélünk, mert tudd, bármolyan kommunikációt is fogunk használni az beszélgetés lesz! Rendben?

Jó étvágyat.

L.

A füzetet és a tollat az ágyra tettem, és vártam. Néha a sarok felé pillantottam. Láttam, ahogy lassan megnyugszik. Először csak a kezei voltak lazábban térdei körül. Percekkel később már az állát támasztotta a térdeire. Harmadszori oda nézésemkor már egy zöld szempárral találtam szembe magam. Vártam egy ideig, hogy mozdul- e, de végül én guggoltam el, de csak akkor szólaltam meg amikor tekintetem találkozott az övéve.

- Jól vagy?

Bólintással, és egy félénk, alig észrevehető mosolyt mutatott felém.

- Akkor gyere. – mondom lassan, és a bólintása után felálltam, és úgy, mint a folyosón csuklóit megfogva állítottam fel. Most is azonnal elengedtem és az ágy felé mutatta.

A füzetet észre véve azonnal olvasni kezdte. Az első mondat után rám néz, bólint, majd figyelmét ismét a soraimra fokuszálja. Olvasást befejezve a dobozba tekint. Hagyom azt vegyen ki belőle, amit enni akar. Soha nem fogok ételt rákényszeríteni. Természetesen a friss péksütemény mellett döntött. A narancslevet már én öntöttem neki, amit hamar meg is ivott és a poharat felém nyújtva jelzi kér még. Muszáj lesz felhalmozni majd ebből is bőven. Eddig is sok fogyott belőle, de most már ketten fogjuk inni. A második pohár után a tenyerét a pohárra teszi, annak száját lefedi. Igy tartja egy darabig, majd a füzetért nyúl.

Louis.

Jól laktam, és inni sem kérek többet. Ha a pohárra teszem a kezem legyen a jel, hogy befejeztem az étkezést, akár reggeli, ebéd vagy vacsoraidő legyen. Ja és köszi a reggelit.

H.

Nem írásban, hanem egy vigyorral a képemen vettem tudomásul sorait. Bólintottam, majd a dobozt az asztalra tettem. Láttam, amikor észrevette a tabletemet, ami eddig takarásban volt, majd érdeklődő tekintetét rám emelte. Csillogó zöld szemeiben a korábbi rettegés emléke még ott lapult, az érdeklődés, a kíváncsiság is beköltözni készül.

Nézem, ahogy ott ül. Kíváncsi vagyok gondolataira, mit szeretne csinálni éppen. Mintha olvasna gondolataimban a füzetért nyúl és írni kezd. Percekig csak ír, néha rám néz. Dolga végeztével kezembe adja.

Louis.

Örülök, hogy te vagy itt mellettem. Ne haragudj a reggeli viselkedésemért. Az a pasas rabolt el, tőle rettegek. Nem ismert, de te igen. Tudtad, hogy süket vagyok és nem tudok beszélni sem. A kezeimmel kommunikálok, igaz csak az intézeten belül volt alkalmam használni eddig. Ritkán voltam a falain kívül. Amikor rám rakta a bilincset, azt éreztem megfosztottak az egyetlen dologtól, ami még összeköt a világgal, az emberekkel, hiszen a kezeim számomra a kapocs az emberekhez. Most már érted miért voltam este olyan csalódott? Hálás vagyok, ha többet nem rakod rám, nélküle lehetek, bár tudom biztosan lesz alkalom, amikor lesz még rajtam.

Köszönöm Lou, hogy mellettem vagy.

H.

A sorok mély nyomot hagytak bennem. Elmagyarázta a saját szavaival, azt, amit én már tudtam, de most mégis más volt. Több, mélyebb értelmet kapott így tőle hallva mit jelent a kezére kattintott bilincs.

Harry.

Nem tudom ígérni, hogy 24 órából 24 órát veled leszek. igyekszem. Mint már mondtam 3 évig leszel itt. Most örülsz nekem, de a végére biztos meg is fogsz unni, sőt talán utálni is.

Most itt hagylak. Eszem én is valamit. Gondolkodj, hogyan tudjuk megkönnyíteni a beszélgetéseinket. Ja és igen, délutánonként tanítani fogsz engem. Meg kell tanítanod a jelnyelv alapjait. A tableten este keresgéltem a videók között, de csak azt értem el, hogy elálmosodtam. Na megyek. egy órán belül itt leszek.

L.

Gyorsan elolvassa a sorokat, majd bólint és rám néz mosolyogva, amire az arcán először látom megjelenni azt a két gödröcskét, amit eddig még senkinél nem láttam. Ezek szerint ilyet csak ő birtokol. Már most beleszerettem, és csak remélni tudom, hogy helyzete ellenére gyakran fog mosolyogni, hogy láthassam őket.

Az ajtó felé fordultam és már csak egy lépés és érintem a kilincset, amikor érzem, hogy egy kéz érinti a vállamat. lassan fordulok meg. Velem szemben áll lehajtott fejjel. Bár fiatalabb, de már most magasabb nálam. Figyelem, ahogy egy mély levegő véve rám emeli tekintetét. kezeit lassan felemeli, magára mutat, majd kezével jelel valamit, majd rám mutat.

Bár megértettem mit akar mondani, de int várjak. Gyorsan ír a füzetbe.

Louis.

Azt mondtam az imént neked, „én itt várlak téged".

H.

- Megértettem. – mondom a szavakat lassan. – Sietek vissza.

Bólint és leül az ágyra. A falnak támasztja hátát, lábait felhúzza, átkarolja térdeit, de nem oly erősen, mint korábban. Ezek szerint így fejezi ki a benne lévő félelmet, amit most az egyedül maradás okozott. 

Üdv. Mindenkinek. 

Remélem tetszett. Egy kicsit hamarabb mint ígértem, de holnap dolgozom, és a főnököm, nem biztos, hogy díjazná, ha éppen jelezném neki, hogy " Bocsi, halasztatatlan dolgom van!"  :) :)