Szép jó napot! Ismét két hét eltelétével vagyok/vagyunk. Jó olvasást. 

Három hónap múlva.

Hetek kellettek most, hogy Harry kiheverje a Kyllal való történteket. Hamar visszaállt a napirendünk, de a mai napig csak a fürdő járat idejére hagyja el a Harry rezidenciát, ahogyan elkeresztelte a pince szobáját. A szobáját, ahol immár öt hónapja - mondjuk ki - raboskodik. Igen, hiszen ez is egy rabság, csak itt az indokot nem ismerjük. Pedig szeretném tudni, de amikor nagybátyámnál rákérdeztem, ő is csak a három évnyi itt tartását ismételte meg.

Most ismét itt vagyunk a szobámban. Én az ágyon ülök, Harry ugyan úgy a földön ült és kezében egy rajzmappa, és csak néz maga elé.

- Harry. - ülök le elé. - Figyelj rám! - jelelem neki. - Nem kell félned.

A fejét rázva jelzi nem fél, de ezzel magát hazudtolja meg kicsit. Látom, ahogy az ajtóra pillant percenként többször is, pedig alig vagyunk itt 10 perce. A füzetet, amiben azóta a bizonyos nap óta nem került egyetlen sor sem, most magamhoz veszem, és írni kezdek.

Harry.

Tudom minden ígéret ellenére félsz, és bár te akartál, de miattam jöttél csak ide. Ezt köszönöm.

L.

Tekintetét ismét az ajtóhoz emeli és ijedten rezzen össze, amikor a füzetet kezéhez érintem. Ismét, immár sokadik alkalommal küldöm Kaylt a pokolba. Miután soraimat elolvasta, felálltam, és magam mellé húztam Harryt is, aki kérdőn néz, hiszen a füzetet és a mappát kivettem kezéből és az ágyra tettem. Az ajtónak háttal fordítottam, majd mutattam, hogy üljön le az ágyra. Félénk mosoly suhant át az arcán, hiszen rá jött, átláttam rajta, de eleget tett a kérésemnek és leült.

- Azt hiszem, én szebb vagyok, mint az az ajtó.

Olyan lassan ejtettem a szavakat, hogy szinte belefáradtam. A megjelenő gödröcskék, amit bár láttam néha az elmúlt hetekben, de szinte ritka vendégnek számított most kárpótolt a lassú beszédért. Gyorsan a füzetért nyúl és írni kezd.

Louis.

Tényleg szebb vagy mint az ajtó. És ha szót fogadok neked és örülsz, akkor még szebb. Sajnálom az elmúlt időszakot. Sajnálom, hogy olyan gyenge voltam, hogy ennyi időnek kellett eltelnie. Vágytam ide a szobádba, de féltem, és amint láthatod még mindig félek. Emlékszem a neked tett ígéretre, de mégis. Ahogy már a Harry rezidencia falai között nem félek, itt is pár nap és a régi leszek. Ugye van még türelmed hozzám? Tudom a türelmed végtelen, de akkor is. Az agyam leírhatja a kérdést pedig a szívem tudja a válaszodat. Kérlek, szeress most ilyennek, amilyen vagyok.

Harry.

Átnyújtja a füzetet és összekulcsolja a kezeit. Szavait elolvasva az iménti gödröcskéket látó zakatoló szívem most fájdalmasan ver mellkasomban. A fájdalom, melyet a leírt szavak, a kérése okoz.

- Szeretlek Harry - mondom és jelelem egyszerre.

A válasz sem marad el, a köszönöm és a szeretlek szót jeleli nekem. Te barátként szeretsz, én pedig oly módon, amit tudom, nem lehetne. Nekem is csak úgy szabadna. A két utolsó szó zakatol a fejemben miközben őt nézem.

-Harry. - érintem meg karját, hogy rám figyeljen. - Ne légy szomorú. - beszélek érthető lassúsággal. - Ilyennek szeretlek.

Félig mosollyal és egy bólintással jelzi, érti szavaimat. A mappát kezébe veszi ismét, majd egy ideig a félig elkészült rajzot nézi. A ceruza ismét a kezében van, de nem mozdul. Pár perc múlva kiveszem a kezéből és az ágy mellé teszem. Nem ellenkezik.

Harry.

Ne erőltesd. Ráérsz. A boldogság madarát el fogod készíteni, befogod fejezni, de nem most. Tudom mennyire szeretnéd. Csak akkor lesz tökéletes, ha nem félelemmel a szívedben fogod rajzolni. Várj, míg készen állsz rá. Én is várok.

Most mutatok valamit. Ez is rád vár már hónapok óta, de most ezzel sem akarlak sürgetni. Én már azért is hálás vagyok, hogy ismét itt vagy. Mellettem, és nem én te melletted.

L.

Olvas, majd rám néz, félénk mosoly jelenik meg az arcán.

- Mindig mellettem akarsz lenni. – mondom, miután jellel és a közösen kifejlesztett kommunikációnkat alkalmazva formálom szavakkal kézjeleit. Hevesen bólogat. Azonnal olvasni akarom a válaszát, de nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni sem. Tudom mit érez most. A félelem, a megadás, az akarni vágyás, a megfelelni akarás mind ott van benne, de a mi lesz velem, ha letelik a három év is ott van a gondolatai között.

- Gyere! - állok fel az ágyról, majd magammal húzva az ajtó felé indulok.

A karomat úgy szorítja, hogy szinte fáj és keze nyoma is ott fog maradni, de nem érdekel. A konyhában, amit üresen találunk szerencsére a hűtőhöz megyünk egyenesen. A fagyasztót szabad kezemmel kinyitom, majd Harryre nézek, aki félelem a szemében áll mellettem és rémülten tekint körbe.

- Jégkrémezni fogunk. - mondom felé fordulva és bizony látom azt a felcsillanást a szemeiben. - Választhatsz.

Eddig két kézzel fogta a kezemet, most az egyiket a korábban megrendelt jégkrémes dobozok felé nyújtja. Magam is tudom melyik a kedvence, de azt akartam, hogy ő vegye ki. Tudom őrültség, de akkor is el akarom űzni a félelmét. Türelemmel kitartással sikerülnie kell!

A közös jégkrémezés és az ágyamon a vártnál jobban sikerült, és amint kiürültek a hűsítő csábítást rejtő dobozok, a köröket tartalmazó herkentyűket tartalmazó papírzacskóért nyúl. Az ágyam úgy néz ki, mint egy kirakodóvásár standja. Egyáltalán nem bánom. Szétnéz a szobában és én már állok is föl és rajz mappát, valamint a rajztáblát vittem neki. Csillogó szemmel veszi el tőlem. Válaszképpen mosoly költözött az arcomra, hiszen hónapok óta nem láttam lelkesedését, a valódi tenni akarást Harryn. Most végre igen. Fel vackolom magam és csak nézem, hogy születik meg az első alkotása. A színek, amiket összeválogatott a szívemet melengeti. Most már nem csak a párnám jelképezi a szivárványt a szobámban, hanem egy Harry által készített kép is a birtokomban lesz. Mert bizony igényt tartok a most készülő alkotására.

Olyan átéléssel rajzol, hogy észre sem veszi amikor nyílik az ajtó és a főnök lép be rajta. Jelzem maradjon ott. Pár perc múlva az utolsó színű kőr is megszületik. Felnéz rám és gödröcskés mosollyal nyújtja át nekem.

- Köszönöm. - mondom és átveszem az elkészült rajzot. - Szeretném megmutatni a főnökömnek.

Erősen meg rázza a fejét, de én meg állítom.

- Ne ijedj meg. Percek óra itt van a szobában.

Hirtelen hátra fordul, és amikor meglátja a férfit, kezét arca elé emeli, majd ágyamra dőlve arcát az egyik párnában temeti. Nyugtatólag fejét simogatom, majd a képet nyújtom az immár ágyam mellett álló férfi felé.

- Ez gyönyörű! - mondja nyugtázva látottakat.

- És az enyém! - veszem el tőle a képet. - Életem legszebb ajándéka.

A nagybátyám a fiút nézi, aki még mindig a párnába temetkezve van.

- Hogy van? - kérdezi tőlem a fiúra mutatva.

- Még mindig fél nagyon. Mindent megteszek, hogy ezt elűzzem. Nem akarom a félelmet látni a szemében. Beletörődés a megváltoztathatatlanba még mindig jobb, mint félni és rettegni.

- Louis, Kayl egy ideig a házon kívül lesz.

- Hogy-hogy? - kérdezem, de egy nagy adag megkönnyebbülést érzek.

- Kapott egy megbízást és jó pénzért el is vállalta.

- Meddig tart? - néztem fel a csillogó szemekkel.

- Azt hiszem két hétig távol lesz.

Láttam, hogy a reakció a főnök szavaira tetszett. Tudja jól, hogy mennyire örülök a hírnek, hogy a „szeretett" unokatesóm nincs a közelünkben.

- Elmondom Harrynek is. Akkor talán megnyugszik és szívesebben lesz itt is.

- Csak nyugodtan. Van egy ígéretem neki egy kívánság teljesítés.

- Jelzem neki. Ugye teljesíted is amit kér?

- Határokon belül kérhetsz bármit, de azt látom rajtad, te már tudod mi lesz az.

- Igen, de majd ő elmondja kérését. Én csak arra kérlek teljesítsd.

- Legyen bármi, azt érzem teljesíthető lesz. Ezt most itt ígérem meg neked.

- Köszönöm bácsikám.

- Nincs mit Louis. Hidd el nekem is bele facsarodik a szívemet látni így. Üzenj, ha megvan Harry kívánsága.

- Azonnal jelentkezünk hidd el.

A vigyort, amit villantottam egy fejcsóválással nyugtázta a távozó férfi.

Igen jól sejtheti nagybátyám, hogy tudom mi lesz Harry kívánsága. Eszembe jutott, amikor egyik leírt soraiban azt kérdezte „Vajon ki mehetek innen, ha csak rövid időre is?" Akkor a válaszom valahogy így szólt „Ne akard annyira és egyszer talán igen" Azt hiszem most lesz az, amikor az akkori vágya teljesülhet. Nézem a fiút, aki már fejét a párnán nyugtatva néz engem.

- Elment. - mondom lassan.

Kíváncsian fejét felemelve néz körül a szobában, és amikor bebizonyosodik arról, hogy csak ketten vagyunk velem szemben felül az ágyon. Finoman megérinti a karomat kérve figyeljek rá.

- Bocsánatot kérek. – jeleli, majd a füzetét nyúl, hogy így folytassa gondolatait.

Louis.

Már megint mentegetőzöm a viselkedésem miatt. Félek, hamarosan megunod, elfogy a türelmed. Megérteném.

H.

Látom a félelmet ismét a tekintetében. Olvasok majd ki kapom kezéből az íróeszközt.

Harry.

Ne csináld ezt. Nem foglak megunni. Nem fogom megunni a viselkedésedet. Nem fog elfogyni a türelmem sem.

Na szóval. A főnököm jelezte, hogy Kayl két hétig nem lesz itthon. Szóval egy ideig nem kell számítanunk a felbukkanására. Szeretném, hogy kihasználd ezt, és a váratlanhelyzet most pozitívan hatna rád. Ja és kívánhatsz valamit, amit a főnököm valóra vált. Teljesíteni akarja korábban tett ígéretét. Szóval gondold át mit szeretnél nagyon.

L.

Szinte habzsolja a leírt betűimet, és csak egy mondatot ír le a papírra.

Louis.

Látni akarom a csillagokat.

H.

Mondat elolvasása után ránéztem és könnyes tekintetével találtam szembe magam.

- Látni fogod hiszen teljesíteni fogja a kérésed. – mondom lassan és a legördülő könnycseppet letörlöm arcáról. A lehetőség, hogy ismét a csillagos eget láthatja, érzelmek sokaságát zúdította rá. - Veled leszek. - mondom ki a ki nem mondott kérdésére a válaszomat, majd vigasztalás gyanánt karjaim közé zárom. Testét a zokogás rázza, hiszen a lehetőség, ha csak rövid időre, de kimehet a házból ezt váltotta ki belőle. A közel öt hónap bizony falak között igen hosszú idő. - Jól van na. - mondom és borzolok bele hajába, mert érzi és tudja, ez a mozdulat számomra felé irányuló szeretetem mozdulata.

Ölelésemből zavartam kibontakozik. Kezeit szégyenlősen emeli arca elé, de én a csuklóira ráfogva most nem engedem, hogy elbújjon.

- Írj pár sort a főnöknek és az estét kint tölthetjük.

Bólogat, majd a köszönöm jelét mutatja és egy félénk mosolyt is sikerült végre mutatnia.

Köszönöm, hogy vártál és megtisztelsz a soraim olvasásával. Elfogytak az előre megírt sorok, és nehéz időt ellopni a mindennapok  mókuskerekéből a hobbimra.  Főleg, ha Louis már tudja mit akkor, ha letelik a három év, és azt íratja le velem. :) :)  Egy szó mint száz, a két hetenti időszakot igyekszem tartani. Puszi és ölelés.