Sziasztok. Itt lennénk ismét. Kellemes olvasással töltött perceket. 

- Beszélek, vele és megtiltom, hogy hozzá érjen a fiúhoz. Te pedig csak akkor hozd ki innen, amikor én is a házban tartózkodom. Megértetted? A fürdő kivétel ez alól egy ideig.

- Megértettem. Hidd el, csak jót akartam neki. Olyan boldog volt ott.

- Jól tudom, miért tetted. Azért nem is haragszom rád. Csak óvatosnak kellett volna lenned.

- Igen. Elaludtunk mindketten. Én az ágyon hason fekve, ő pedig a földön ülve az ágyamra dőlve. Csupán pár perccel jöhetett volna később az az idióta.

- Louis, a fiamról beszélsz. - lett a hangja ingerültebb.

- Bocsánat, de nézd meg mit tett vele! - mindketten a fiú felé fordultunk. – Szavak nélkül, így fejezi ki a lelki állapotát. Amíg Kayl volt vele oly mértékű rettegés alakult ki benne tőle, hogy ha már csak meg látja, így tesz. Most még fájdalmat is okozott neki.

Szándékosan nem említem, hogy ezzel, ahogy a fiúval bánik nekem is fájdalmat okozott, amit kifejezetten élvez is.

- Rendben. Azt hiszem hamarosan ismét itt. Üzenj, ha jobban lesz.

- Rendben, de időt nem tudok jósolni.

- Nem is kell hisz látom. Vigyázz rá.

- Igen főnök!

Miután az ajtó bezárult mellé lépkedek. Testét még mindig a zokogás rázza. Kezemet ismét fejére teszem, megsimogatva ezzel a mozdulattal. Érzem, ahogy fejét a tenyeremhez nyomja jelezve, tudja, vele maradok. Tudom, a mai vacsoráról nem kell gondoskodnom, hiszen biztos nem fog a történtek után enni. Lelkemet marcangolta a tudat, hogy az én butaságom miatt történt mindez. Én csak tényleg jót akartam neki, egy - egy órát adni a pincét kívüli világból. Egy puszit adok a fejére, hogy miért, nem tudom. Azért ezzel azt elértem, hogy legalább a megnyugvás útjára lép. Tekintetét rám emeli, majd szét húzza magát. Szeretné, ha ott maradnék mellette. Néma kérését teljesítem. Mögé ülök, vállát átölelve húzom magamhoz. Kicsit fészkelődik, majd hosszú kezeit a derekam köré kulcsolja, fejét vállamnak támasztja.

- Itt vagyok veled. - mondom a szavakat miközben hátát simogatom.

Gondolatok cikáznak a fejemben. Gondolatok, amik foglalkoztatnak, hiszen számomra nyilvánvaló nemi identitásom. Nem tudom mennyire szabad magam közel engednem Harryhez. Mert bármennyire tudom, hogy még csak egy 15 éves, tudom, hogy egy gyerek, na nem, mintha én nagyon felnőtt lennék, de mégis ő egy fiú. Szabad nekem őt így érintenem? Tudom, neki az érintés létszükség, főleg ilyen állapotban, de mégis. Szerintem hamarosan elárulom neki és megadom azt a lehetőséget, hogy eldönthesse, mennyit kér belőlem.

Szinte érzem, ahogy az események hatása kezd enyhülni benne. Szorítása ellazul, légzése normalizálódik. Próbál eltávolodni, de én szorítom finoman magamhoz, amit ő engedélyként vesz és úgy simul karjaim közé, mint egy kisgyermek szerető szülei ölelésébe. Érzem, én vagyok neki most minden, és mindenki egy személyben. Hagyom, hogy a maga módján szeressen, ezzel ki használjon engem.

Ismét óráknak tűnő percek teltek el. Egyszerre gondoltunk véget vetni a meghitt pillanatnak. Lassú mozdulattal távolodunk egymástól. Szomorú tekintettel néz fel rám.

- Jól vagy? - kérdeztem lassan tőle, mire nemlegesen ingatja a fejét. - Akkor gyere még vissza – tárom szét karjaimat jelezve vigasztalom tovább.

Egy gödröcskék nélküli, de apró mosollyal jelzi, él a felkínált lehetőséggel. Közelebb csúszik, most szinte bevackolja magát karjaim közé. Én ölelem, és csak az vezérli minden tettemet, hogy megnyugodjon. Érzem ahogy egyre nehezebb, ami tudtomra adja, el bóbiskolt karjaim között. Nem bánom, hiszen ha el tudott aludni, az a fáradtságot, de a megnyugvást is jelentheti egyaránt.

Nem sokáig szundikál amikor ijedten ébred és elhúzódik tőlem.

- Harry nyugalom! – kapok keze után, de azt kitépve az ágy és a fal közé húzódik. Nem megyek utána. Megértettem, hogy egyedül akar maradni. Megijedt a közelségemtől, a kialakult helyzetünktől. Ez jól látszott, és fél, hogy mit fogok szólni. A füzetért lépek.

Harry.

Semmi baj. Sajnálom, az események nem várt fordulatot vettek, amit nagyon - nagyon sajnálok. Kellemes délutánt szerettem volna adni számodra. Csak remélni merem, azok a pillanatok is megmaradnak. Azok, amikor mosollyal az arcodon rajzoltál és rendelted meg azt a szerkentyűt, amivel nekem fogsz képet készíteni. A később történteket magam is szeretném elfelejteni, de nem tehetem. Megtörtént és remélem a benned okozott érzéseket el fogod tudni felejteni. Bocsáss meg nekem, és tudd a közelséged nekem is gyógyírként szolgál. Majd biztosan felteszed ezt a kérdést: hogy miért is? Miért így nem rohantam ahhoz a seggfejhez, és nem vertem be a képét mindazért a fájdalomért, amit neked okozott amikor a kezedet szorította. Az, hogy magad mellé láncoltál, ő úszott meg pár pofont. Igaz én is megúszom így a főnök haragját. Harry, a főnök megkért szóljak neki ha jobban vagy. Szeretne bejönni hozzád. Szólj, ha készen állsz. Megteszed?

            L.

A füzetet az ágyra teszem úgy, hogy akár a mostani helyzetében is elérje. Nem sürgetem, nem erőltetek semmit. Gyógyuljon, térjen vissza a saját tempójában. Szembe vele ülök le és amikor ránézek találkozom zöld szempárjával. Tekintetünk egymásba fonódik, hiszem most ez beszél helyettünk. A köszönömöt jeleli, ami most nagyon jól esik. Tudom ez a jelenlétemnek szól, hiszen leírt soraimat még nem ismeri.

Az órámra nézek a napirend szerint lassan a fürdőjárat ideje lenne, de most minden úgy lesz, ahogy ő szeretné. Nem akar fürödni ma nem fog, nem akar vacsorázni, nem fog. Nem erőltetem, de a főnök ide jöttét azt szeretném. Egyfolytában csak néz, és én állom a tekintetét, tudatva vele itt vagyok. A füzetért nyúl, tekintetét nem levéve rólam.

- Itt leszek. Nem megyek sehova. – tátogom neki a szavakat.

Félénken bólint és olvasni kezd. Amint a végéhez ér maga elé teszi és eddig nem látott gyorsasággal jelelni kezd. Hagyom, nem állítom le. Érzem így is szüksége van, hogy kifejezze magát. Percekig csak jelel, míg én figyelem. Bevallom nem ismertem fel egy általa már ismert szót sem. Egy idő után kifulladva megáll, majd a füzetet kezébe véve írni kezd.

Louis.

Bocsáss meg. Tudom az előbb egy szót sem értettél, de nekem nagyon kellett, hogy a dühömet a magam módján adjam ki. Ne is akard megtudni a jelelésem mondanivalóját. Nem vagyok büszke most magamra. Louis. A szobádban történtek miután ránk tört az a férfi szörnyű volt. Az elfogásom ismétlődött meg szinte. Az a rettegés kerített hatalmába. Felismertem a pillanatot, amikor te voltál mellettem és köszönöm, hogy maradtál, és még most is itt vagy. Bár messziről, de hallottam a főnök hangját, ahogy beszélt. Szólj neki, hogy jobban vagyok és várom. Tőle nem félek, de másik férfitól igen. Nem szeretném, ha többé a közelemben jönne. Kérlek intézd el, vagy inkább itt maradok az elkövetkezendő összes napon.

Harry.

Lassan feláll mellém ül és azután adja nekem a füzetet. Amint a füzet a kezembe kerül olvasom immár a számodra is érthető szavait. Szavait melyek egy nem akart helyzet miatt kellett megírnia. Szavakat, amiket szalonképesen fogalmazott meg nekem, de emlékszem minden egyes mozdulatára. Végezve a sorokkal az órára nézek, majd rá. Telefonomat elővettem.

- Főnök jöhet - kérdezem.

Riadt tekintettel rám néz, majd a mellkasomat megbökve a helységben körbe mutatva tekintete kérdő lesz.

- Itt maradok.

Egy sóhajtást megejt, majd bólint, és én írom is az üzenetet: Harry vár téged. Mielőtt elküldeném az üzenetet megmutatom a fiúnak és bólintás után nyomok a küldés feliratra. A szinte azonnal érkező választ együtt olvassuk el: 10 perc és ott vagyok. Ijedten néz rám és a kezem után kap, majd én a füzetbe gyorsan írok pár sort.

Harry.

A főnök szavait igyekszem leírni neked.

         L.

Ahogy írom úgy olvassa soraimat. Tollat ki kapva kezemből válaszol.

Louis.

Ez ez nagyon jó ötlet. Így neki is könnyebb elmondani, amit szeretne, mintha lassan beszélne, és elolvasva jobban meg is fogom érteni. Köszönöm a segítségedet.

H.

Harry.

Én tartozom neked köszönettel, hogy az ötletem által okozott érzéseidet kezelni tudod.

       L.

Louis.

Mert mellettem vagy. Melletted erősnek érzem magam, még ha ez néha nem is látszik. Kérlek maradj itt mellettem.

        H.

Harry.

El sem tudnék menni

           L.

Miután elolvasta soraimat, kezemre mutatok, amit még mindig szorongat. Zavartan engedi el a kezemet.

- Itt vagyok és maradok is melletted, hiszen megígértem.

Kopogás majd az ajtó nyitódása jelezte a főnök érkezését. Tekintete kikerekedett amikor a földön ülve meglátott minket.

- Minden rendben? - kérdezte lassan.

Mindketten bólintunk, majd felállunk. Harry nem mozdul mellőlem, félénken kezet nyújt az érkezőnek.  

@EstherStylinson28 Köszönök minden egyes biztató szót, és minden egyes percért hálás vagyok, amit rám és a történetemre fordítasz.