A folyosón ismét Kaylba botlottam. Miért kell neki itt lennie? Ja, mert ő a főnök fia. Egyben az unokatestvérem, de ezt ő nem tudhatja, én pedig ezt mindig elfelejtem. Már éppen a konyhába értem, amikor karomat megragadta olyan erővel, hogy a doboz kiesett a kezemből. Rémülten néztem rá és összerezzentem a csörömpölés hallatán.

- Nézzenek oda a főnök előtt játszod a nagymenő mindent tudó seggfejt, most meg egy érintésemtől is elejted ijedtedben, ami a kezedben van.

Karomat még mindig fogja, pedig én már a dobozt és tartalmát szeretném összeszedni. Próbálom karomat kirángatni a keze közül és dühösen nézek rá.

- Nézzenek oda előbb rettegő Louis most egy harcias Louis lett. Hogy csinálod?

- Menj a fenébe, és hagyj engem békén. Foglalkozz a saját dolgoddal.

- Máséval sokkal jobb. Azt hiszem jól fogok szórakozni a három év alatt.

Ismét felkapom a fejemet.

- Mit akarsz ezen érteni? Elárulod nekem? Hozzá ne merj nyúlni a fiúhoz!

- Ne félj Louis. Hozzá egy ujjal sem érek. Elég nekem az, amikor előlem akarsz menekülni hozzá, én pedig még nem engedlek. Na ez az igazi szórakozás, látni téged ilyenkor.

- Tudod mit, mondj amit akarsz. - adtam fel a küzdelmet Kyle ellen.

- Ez az! – ujjongott, de karomat még mindig fogta. - Olyat akarok reggelizni, amit ő is. Most!

Talán fél percig néztük egymással farkasszemet.

- Akkor engedd el a karomat. Most! – sziszegem.

Megteszi, és már ül is le az asztalhoz. A doboz tartalmát a szekrény mellé teszem, majd később foglalkozom vele. Én pedig megismétlem a talán fél órával korábbi tevékenységemet. Alig 10 perc és már előtte is van a sült kolbász és virsli, a friss kenyér.

- Mosogass el magad után. - vetem oda és már indulok is Harryhez.

Az ajtó előtt, ami most elrejti előlem percekig állok. Igyekszem megnyugodni, hiszen Harry szemét nem kerüli el semmi, és nem akarom, hogy lássa zaklatott állapotomat. Belépve az ajtón az asztal mellett találom. Én nem akartam őt megijeszteni állapotommal, erre őt találom olyan állapotban, amitől én rémülök meg. Ismét az elzárkózó pózban találom. Azonnal ott termek mellette és a füzetre nézek. Hosszú sorok vannak írva, majd számok egytől. Az utolsó az ezres és egy szomorú smiley. Ennyire várt vissza, és amikor nem jöttem megijedt. Kayl! villanyt be vigyorgó képe. Te szemét dög.

Óvatosan, hogy ne ijedjen meg, egyik kezemmel meg simogatom a fejét, másikat térdét ölelő karjára teszem. Nem mozdulok. Tudom, érzékeli jelenlétemet. Percekig mozdulatlanok vagyunk, majd rám emeli a tekintetét. Könnyes szemekkel néz rám.

- Itt vagyok. - tátogom a szavakat. - Ne haragudj. Tudom, hogy vártál.

Nem jelel, nem nyúl a füzetért. Csak engem néz, majd mikor már nem tudja könnyeit visszatartani átöleli derekamat és arcát vállamba fúrja. Zokog, miközben úgy szorít magához, hogy a legnagyobb hurrikán sem tud már elszakítani tőle.

Jól tudom, hogy nem hallja mégis hangosan próbálom vigasztalni.

- Jól van jól van most már itt vagyok.

Olyan most, mint amikor egy fuldokló, akinek az utolsó pillanatban akad egy fatörzs és bele tud kapaszkodni. Most én vagyok az az életet jelentő fatörzs. Tudta, hogy vissza fogok jönni, mégis soknak találta az időt, ami megrémítette, hogy egyedül kell lennie. Zokogása szipogás szédülve, magát szégyellve tekintett rám, mikor kissé hátrébb léptem, amint engedett a szorításból.

- Semmi baj, itt vagyok.

Könnyáztatta szemei, lefelé görbülő szája beszédesebb bárminél. A füzetett maga elé veszi, de még nem mozdul korábbi helyzetéből, egy szót ír csupán.

Féltem!!!

Elolvastam válaszoltam gyorsan

Feltartottak!!

Elolvassa és válaszol.

1-1000. Ez sok idő nekem itt egyedül dupla annyinak tűnik, mint neked.

H.

Azonnal írtam a választ.

Harry.

Tudtam mennyire vársz, és én is jönni akartam vissza hozzád minél hamarabb. Teszek egy ígéretet. Ma nélküled ki nem lépek az ajtón, de jöjjön vissza az a mosolygós Harry. Rendben? Őt akarom magam mellett tudni.

Szokásos sorrend olvasás tollat kezébe veszi majd ír.

Louis.

Várj pár percet és visszakapod a mosolygós Harryt, akit magad mellett akarsz tudni, de ne hagyd őt magára. Fél a délutántól és kérlek ne zaklass az ebéddel majd a vacsoránál bepótolom a kimaradt étkezést.

Harry

A sorokat elolvasva mosolyogva nézek rá, mire egy halvány, nagyítóval is alig észrevehető mosolyt kapok válaszul. Magára hagyva ülök le az ágyra, tudva hamarosan ott lesz mellettem. Így is lett. Először csak leült mellém, utána megbökte a karomat jelezve nekem, hogy ott van, majd, amikor felé fordultam ugyan egy alig, de mosolygós Harryt láttam.

Önkéntelenül magamhoz húztam így üdvözölve őt.

- Nem mozdulok mellőled. - beszélek lassan.

Bólogat a mellkasomra majd a sajátjára bök és a szívére mutat, majd ismét hozzám bújik. Végre mosolyog megint. Amikor újra egymásra nézünk a mosoly mellett a gödröcskék is előbújtak. Őt az én jelenlétem engem, pedig a gödröcskéi nyugtatnak meg.

Most szótlanul ülünk. Tudom furcsán hangzik, hogy szótlanul, mert nekünk ez a szó nem a szavak, hangok hiányát jelenti. Nyugodtan ülünk egymás mellett. Nem írunk, nem jelenünk, én nem beszélek lassan.

Ismét a telefonom ijeszt meg, ami az éléskamrába megrendelt áruk hamarosan érkezését jelezte email formájában. Elolvasom és mutatom Harry felé, az időpont elolvasás után a karomon lévő órát nézi. Több mint két óra van addig. Az asztalon hagyott füzethet lép, majd a rajzolt táblázatra mutatva invitál az asztalhoz. Szeretné megalkotni az úgymond napirendjét. Hát legyen. Egy gyorsan emlékeztetőt állítok be 90 perccel későbbre, hogy fent legyek amikor a futár megérkezik. Az asztalnál mellé ülök, és maga elé veszek füzetet tollat és kezdi kitölteni táblázat első oszlopát.

Író megjegyzése: csak az első oszlopot kéretik elolvasni. Köszi.

Amint kitöltötte a táblát első oszlopát felém nyújtja a füzetet. Mosolyogva olvasom, és már kezdem is kitölteni az én szavaimra váró oszlopot.

Írói megjegyzés: most lehet olvasni a második oszlopot. 

Köszönöm, hogy ismét olvastad soraimat.