A telefonom üzeneteket is jelezte. Gyorsan elolvasom, majd Harry kíváncsi tekintetét látva felé mutattam a telefonomat, így elolvasta az üzenetet. Bólintva veszi tudomásul, hogy ismét egyedül marad, de azt  jelenti számára, hamarosan új ruhák tulajdonosa lesz, a ládája megtelik. Percekre ismét kikerül innen, hiszen fürdőt ígértem neki, amit meg lesznek az új ruhák.

A ládán ül, amikor magára hagyom és ott ül csaknem egy óra múlva is, amikor ismét kinyitom a pince ajtaját.

- Gyere segíts. - mondom hiszen kérdő tekintettet találom szembe magamat.

Leugrik a ládáról és mellettem terem.

Együtt indultunk fel a lakrész felé, hiszen a csomagokat odáig hoztam csak be, hogy esélyt teremtsek, ha párpercre de feljöhessen. A látvány, amit nyújtott, súrolta mókás kinézett határát. Amennyi csomagot csak tudott magához vett. Ha rajta múlik még a fülére is aggatott volna. Egy körre még ketten sem tudtuk volna bevinni, ezért visszavettem tőle pár papírzacskó.

- Menj, itt megvárlak. - mondom lassan és elsőre megérti.

Elindul és alig két perc eltelte után ismét ott áll előttem. A maradék csomagokat megosztottuk. Jutott nekem is, de így is ő vitt többet. Akartam, hogy jól érezze magát. Úgy döntöttem magára hagyom, amíg elrendezi, illetve berendezés ruhás ládáját.

Én vacsorát rendeltem, aminek érkezéséig volt még idő bőven. A gardrób szekrényem ágyneműs részénél régen használt párna és paplan huzatot kiválasztok, majd egy lepedőt is kerestem. Azt akartam, hogy ne folyjanak össze számára a nappalok és az éjszakák.

Gyorsan pár sorba leírtam döntésemet, és írásban jeleztem, hogy készüljön, mert élvezheti újra a fürdés adta kényeztetés örömeit. Jó érzés járt át, mikor a csodálkozáson túl a levelemet elolvadta. Először csak felnézett rám, majd felállt és elém lépett. Jelelve mondott köszönetet, majd hirtelen megölel. Mire felfogtam mit is csinál már el is engedett, és szaladt a ládához. Ráül, most az elzárkózó pózt veszi fel.

Azonnal tudtam szégyelli iménti tettél. Azt is tudtam, hogy szavakat pótolta az öleléssel, mégis félt a reakciómtól. Nem gondolkodva cselekszem. A ládához lépek, melle ülök és vállát átölelem.

Ő felém fordul, zokogva bújik hozzám, mire én már két karommal öleltem át őt. Megint a baromi hosszú három év érzése lépett el. Zokog egy ideig, majd lassan kezd megnyugodni. Én nem engedtem el, amíg teljesen normálisan nem lélegzik.

Karomat elveszem róla, mire ő félve néz rám. Biztató mosoly küldök felé jelezve, nincs semmi baj. Magára hagyom a ládán, de hamarosan követ és a füzetet kezében véve írni kezd.

Louis.

Ne haragudj. Elgyengültem. A ruhák, az, hogy gondoskodsz rólam. Tudod, néha az öleléssel fejezzük ki azt a szeretetet, amit a jeleléssel nem tudunk átadni. Ez olyan létszükség nekünk siketnémáknak. Igyekezni fogok ennek mellőzését. Bocsánat.

H.

Elolvasom sorait, majd tekintetemet rá emelve nézem majd én ölelem át őt. Nem visszük most sem túlzásba. Hamar eltávolodunk egymástól egy lépésre. Gyorsan papírra vetettek egy mondatot.

Harry.

Irány a fürdő, utána vacsora.

L.

Ennyi nem több. Nézem, ahogy összeszedi a cuccait. A papucs, amit én rendeltek neki már a lábán. Szürke melegítő alsót és fehér pólót választott magának az alvás idejére. Ennyire tetszik neki az én stílusom, de most már legalább az ő méretében lesz rajta.

Elém állva jelzi elkészült. A fürdő előtt karját megfogva jeleztem neki, figyeljen rám.

- Nem kell sietned. - mondom, majd kinyitom neki az ajtót. Tudtam bő tíz percre itt hagyhatom. A szobámba mentem, ahol a szépen bevetett ágyamra hanyatt dőltem. Olyan kimerültnek éreztem magam. Ez van, amikor valaki csak lézeng a világban hasztalan, majd az élet feladat elé állítja. Mit feladat! Kihívás ez, nem is akár milyen. Már most tudom, legyen akármilyen nehéz, fárasztó nem hátrálok meg. Harry mellett maradok.

Egy furcsa hang az ajtó való kopogás riaszt meg. Felnézve a hang irányába Harry megszeppenve, vizes hajjal áll a küszöbön kívül. Felülök, arcomat meg dörzsölőm, majd intek jöjjön beljebb. Órára nézve rájövök majd, fél órája jöttünk fel.

- Azt hiszem, kicsit elaludtam. - mondom úgy, hogy tudom, csak én hallom, de egy füzetet látok be érkezni a látó terembe.

Louis.

Nem bírtalak tovább várni. Ne haragudj, hogy engedélyed nélkül jöttem ki onnan. Bocsi, hogy felébresztettelek, de féltem.

H.

Gyorsan válaszolok neki, miután intettem üljön le mellém.

Harry.

Te ne haragudj. Azt hiszem kicsit elaludtam. Most szégyellem is magam.

L.

Nyújtanám felé a füzetet, de fejét nemlegesen ingatja és először a szemére mutat majd a füzetre. Miután megértettem olvasta soraimat írás közben. Válaszol.

Louis.

Fáradt vagy, ennyi. Fárasztó vagyok tudom.

H.

Szavai immár teljesen felébresztettek.

Harry.

Ezt most fejezd be, hallod!

L.

Pár pillanatig csak néz, majd lecsúszik az ágyról, lábait mellkasához húzza azt karjával átkarolja és fejét rá hajtja. Már megint. Hogyan lehet ennyire hangulat ingadozó. Igaz miért is csodálkozom ezen? Mert azt hiszi miatta vagyok fáradt. Muszáj vagyok magyarázkodni neki. A füzetbe írni kezdek.

Harry.

Figyelj most rám. Nem te vagy a hibás. Igen fáradt vagyok, ami titkolni akartam előtted, nem sikerült. Évekig magamnak való voltam, azt, és akkor tettem, csináltam valamit, amikor akartam. Ez most megváltozott abban a pillanatban, amikor elvállaltam, hogy a "védelmeződ" leszek. Most azt gondolod miattad vagyok fáradt. Talán de magamnak kerestem, én akartam melletted lenni. Tehát azt akarom, hogy emiatt ne legyél ilyen, ez legyen az utolsó alkalom. Rendben? Ha majd kialakul a napi rutinunk, és már nem igényled, hogy magad mellett tudjál, mert bár nem jelzett szemeiden látom a ki nem mondott kérésedet, a siess vissza mondatot amikor magadra hagylak. Akkor, amikor már magad is el leszel igaz bezárva, akkor, amikor már nem kell annyi mindenre koncentrálnom, akkor, amikor egyszer kialszom magam jó lesz nekem is minden. Igen fáradt vagyok, igen te miattad is, de csak azért, mert azon jár az agyam, hogy a te életedet megkönnyíthessem ezen az istenverte helyen. Én segítek neked, de te is segíts nekem. Hogyan tudsz? Ne légy ilyen, nem akarlak így látni többet. Együtt csináljuk ezt végig, rendben?

Louis.

Eddig egy L betűvel fejeztem be a leveleimet, de most úgy gondoltam, muszáj alá írnom. Kezei lazábban voltak már a felhúzott lábait körül, ezért a füzetet a kezébe raktam és örültem mikor ujjaival rá fog. Tudtam percek fognak eltelni mire olvasni kezd. Nem akartam siettetni. Hanyatdölten ismét az ágyon, de most nem éreztem a fáradtságot. A leírt szavak magukkal vitték azt. Nem igazán figyeltem az idő múlását, de percek sokasága telt el, amikor éreztem, hogy Harry megmozdul. Én mozdulatlan maradok, várok. Érzem, mellettem besüpped az ágyam széle. A fejemet úgy fordítom, hogy lássam őt. A hátával találom szembe magam. Látom keress valamit. Gondolom a tollat, ami még mindig a kezemben van. Felülök és felé nyújtom. Úgy veszi el, hogy nem néz rám. Nem haragszom meg rá mert tudom szégyelli magát. Ír, majd elém teszi a füzetet.

Louis.

Ígérni nem merem, de megpróbálom. Így jó lesz?

Harry.

Nyújtja a tollat, hiszen választ vár tőlem is. El is veszem, de a füzetet és tollat magam mellé teszem. Az ágyon oldalra fordulok és láttam ő is így tesz, de még lehajtott fejjel ül. Nem mozdulok. Ismét várok. Lassan felnéz, szemei igaz szomorúak, de már nem könnyesek. Engem néz szótlanul. Én pedig a kérdésére jelelve válaszolok, hogy igen. A jelelt köszönöm is érkezik hamarosan és bár félénken, de egy mosolyt is láthatók tőle. Nem tudom miért, nem tudom hogyan, de a fejéhez nyúlok, a mellkasomhoz húzom, és egy puszit nyomok rá a még nedves hajára. Érzem kellett ez mindkettőnknek. Neki, hogy érezze nem haragszom rá, nekem pedig mit tudom én, de kellett, hogy ezt tegyem.🙃

Sziasztok. Ismét itt lennénk. A szereplőim nevében is köszönöm, hogy itt vagytok. :) :) :)