Halihó. Itt is lennék. Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel, kicsit hosszabb résszel, és az előző részben törtentek közvetlen folytatásával.  Érezzétek jól magatokat a fiúk társaságában. 

- Beszélnünk kell.

- Azt hiszem tudom miről. Mivel te még szigorú ágynyugalomra vagy ítélve ezért Kayl az, aki továbbra is Harry mellett lesz.

- Ez mit takar? - kérdezem.

- Azt, amit eddig. A szobádon és a szobáján kívül ő fogja kísérgetni.

- Louis, remélem tudod, hogy ez sokba fog neked kerülni. – szólt be az említett és vigyorog.

- Fogd be Kayl. Ha rajta múlna, te már réges régen a pokolban lennél.

- Eltudom képzelni, de most nem csak Harry hanem te is rám vagy szorulva. Szóval erősen gondolkodom mit kérjek majd cserébe.

- Szóval főnök ezek szerint ti már meg is beszéltétek. – igyekeztem nem felbosszantani magam.

- Igen Louis. Még egy hétig feküdnöd kell. Csak ezzel a feltétellel engedte ki.

- Tudom csak az illemhelyre mehetek ki.

- Pontosan. Szóval Kayl intézi az ügyeiteket, az utasításaim a fiúval kapcsolatban ugyan azok, mint az elmúlt napokban volt. A változás csupán annyi, hogy napközben a fiú itt lesz melletted.

- Megértettem. Most szeretnék enni valamit. Kayl, vidd Harryt a konyhába dobjatok össze valamit. A vacsorát megoldjuk, rendelünk valamit. Neked csak be kell hoznod. Hidd el, igyekszem minél kevesebbet a nyakadon lenni.

- Jól van Louis. Egy hétig segítek, de ne feledd, sokkal tartozol majd nekem.

Legszívesebben most nemhogy egy káromkodást akartam kimondani, de a párnát is meg kell szorítanom, hogy ne mutassak be Kaylnak. Pár mélylevegő vétel után Harry felé fordultam, aki türelmesen várt.

- Te és Kayl menjetek a konyhába. Készíts nekem pár szendvicset is hozz kérlek narancslevet is. Na persze magadnak is készíts. Rendben?

Bólintott és már ment is rá várakozó elé.

- Gyere öcsi, hozzunk ennivalót a betegünknek. – mondta lassan Kayl és átkarolta Harry vállát, hogy így menjenek ki az ajtón.

Láttam a fiú ijedt össze rezzenését, de tudtam, ezt a bosszantásomra csinálta a drágalátos rokonom.

- Nyugalom Louis, nem árthat neki. Ez parancs, és bár a fiam, neki is be kell tartania.

- Kösz főnök megnyugtattál! - szóltam, de ez egyáltalán nem volt igaz.

Hamarosan ismét egyedül maradtam, de előtte a főnökkel megbeszéltük, amit kellett. Rávettem, hogy Harry itt maradhasson mellettem éjszakára. Így most én is fogoly lettem a saját szobámban, hiszen kívülről a kulcsra lesz zárva az ajtó. Ez nem is lenne bosszantó, ha nem Kayl tenné meg majd ezt. Már előre látom vigyorgó képet, ahogy ránk néz mielőtt bezárul az ajtó.

Alig várom, hogy ismét ki nyíljon az ajtó, ami elzár a többiektől. Pedig tudom, hogy csak pár percig lesz távol Harry és tudom itt lesz mindjárt mégis hiányzik. Elég volt ez a pár nap távol egymástól és olyan üresnek éreztem magam nélküle. Csak remélni tudom, hogy ő is nemcsak mondja, hanem így is érez. A színes karikákból álló képet nézem hiszen azt Harry készítette. Emlékszem arra a napra. A herkentyű megrendelés után több mint négy hónap telt el mikor kezébe vette és elkészítette nekem. Hiába hevert a csomag, amiben érkezett hetekig az asztalok mellett, Harry nem volt olyan állapotban, hogy rajzoláshoz fogjon. Kayl oly mértékű lelki sérülést okozott, amin nehezen tudta túltenni magát. Amikor pedig elkészült a büszke mosoly levakarhatatlan lett az arcán. Emlékszem leírt soraira is.

" ...Köszönök minden eddigi percet, amit vártál rám, amit mellettem voltál. Nincs semmim, amit adhatok. Csupán a képbe fektetett energiám, szeretetem, amivel készítettem. Elégedj meg ennyivel és fogadd el hálám jeléül!..." A félénk mosolya, amikor késznek nyilvánította a képet, örökké tudatomba égett. Most is a képet nézem, ami feletteti hiányát. Meg is ijedtem, amikor nyílik az ajtó. Gyorsan arrébb csúszok az ágyon fájdalmamat nem tudva titkolni. Megértve mozdulatomat teszi le az ágyra a dobozt.

- Louis este hatkor itt vagyok a fiúért. Visszaviszem és reggel megyek érte.

- Köszi Kayl, de csak az ágyneműért kell lemenned. A főnök engedte, hogy itt maradjon az éjszaka. Valószínű szükségem lesz a segítségére.

- Na csak ez meglepett, de ha apám így döntött hát így lesz.

Harryre néztem, aki csak állt az ágyam mellett. Nem értette szavainkat hiszen most a saját tempóinkban szóltunk egymáshoz.

- Akkor 18 órakor itt leszek. – indult ki az ajtó felé jelezve elege van belőlem.

- Ha megérkezik a kaja hozd majd be. – mondom normál módon igyekezve, hogy ne legyen kekeckedős a hangom. - Esetleg rendeljek neked is valamit?

- A kínai jó lesz. – nézet vissza majd bezárta ajtót és elfordította a kulcsot.

- Gyere ülj csak le. – intettem Harrynek mikor pár mély levegővétel után nyugodtnak nyilvánítottam magam.

- Mi a baj? – jeleli miután velem szembe leül.

- Az ajtó, kulcsra van zárva. - mondom, mire oda szalad és megbizonyosodik róla és látom, amit lebiggyesztett ajakkal jeleli az igen saját szobám fogja lettem.

Harry a füzetét nyúl és leült az ágyam szélére gyorsan írni kezd.

Louis

Ne szomorkodj emiatt, nem veszi figyelembe. Te játszod a szófogadó beteget én a türelmes ápolót és hidd el, gyorsan el fog telni ez a pár hét mire újra gyógyult leszel. Észre se fogjuk venni.

Harry.

A füzetet megkapva olvasom sorait és mire végzek egy rögtönzött pikniket rendezett nekem az ágyamon. Látvány szívet melengető volt. Kockás abrosz, tányér, rajta egy szendvics és egy pohár, amely tálcán volt. Felnézve rá félénk mosollyal várja mit szólok hozzá.

- Köszönöm szépen. - mondom és persze jelelem is, persze amennyire gipszes kezem engedi.

- Szívesen. - jött a válasz is rögtön és a gödröcskés mosoly, amint hozzá láttam az evéshez.

Ép kezemmel, konkrétan mutató ujjammal akarva akaratlanul de végig se fogadtam azokon a gödröcskéken, amit az elmúlt napokban hiányolnom kellett.

- Gyere egyél te is. - mondom és kissé ügyetlenül jelelem a szavakat, mire az egyik szendvicset kettévágja és az egyik felét elém teszi, míg a másikba beleharap.

A füzetet a kezébe veszi és míg eszik írni kezd. Én is eszem, de közben őt nézem.

Louis.

Szólj mire van szükséged. Egy papírra össze írjuk, és ha Kayl kíséretében ki mehetek innen be tudjam hozni neked. Rendben?

Harry.

U.i.: nagyon vártam, hogy haza gyere.

Én is vágytam haza, ezt mondtam neki, de azt eltitkoltam mennyire hiányzott. Mindent meg ettünk mosolyogva simítom végig a pocakomat.

- Jól laktam. - nyugtáztam magamban és rájövök, hogy egy egyszerű szendvics is mennyire jól tud esni, ha szeretettel gondoskodással készítik el. – Köszönöm.

Gipszes kezem használata bizony fájdalmakkal jár, amit nem tudtam titkolni. Harry a füzetet kezembe adja, hogy írjam le nyugodtan, amit mondani akarok neki.

Harry.

Tudd, életem legjobb és legfinomabb szendvicsét ettem meg az imént.

Lou.

Nem adtam kezébe a füzetet, így soraim elolvasása után arcát kezébe temeti, és ujjai között kikukucskálva néz engem. Engem, aki úgy mosolyog és bólogatok a nyomaték kedvéért, mint egy idióta, de nem érdekel. Gondoljon most bármit rólam. Jó újra érezni, hogy mellettem van. A tollat, ami a kezemben volt most ismét a füzet lapjához érintettem, hogy szavaimat leírhassam neki.

Harry.

Pár napig ágyhoz kötött vagyok. A főnök csak így engedte, hogy haza jöjjek. Való igaz, hogy a kórházban a távozásom után örömtáncot járhattak a dolgozók, amikor eljöttem onnan, de igazából pár napig még ott kellene lennem. Szóval itt maradsz mellettem éjszakára is. Este majd az ágyneműdet felhozod ide. Pár napig ez lesz a felállás. Én ágyban fekvő, te pedig a gondomat viselő ápolóm leszel éjjel nappal, hiszen állandó felügyelet kell mellém. 😃 Remélem nem bánod?

Louis.

Jól tudtam örülni fog. Mivel csak egy franciaágy van a szobában mi alvásra alkalmas. Így vagy mellettem vagy a földön fog aludni, de mindegy is. A lényeg itt lesz velem. Persze nem fogom kihasználni ugráltatni, de valóban tehetetlen vagyok. A támadóim jól helyben hagytak. A semmiből kerültek elő. A létszámfölény, én egyedül ők négyen, így a küzdelem kimenetelét már az elején tudni lehetett ki nyeri. Lehet nem kellett volna rózsaszín pulóverben menni, mert a szavaiból azonnal kiderült miért rontottak rám. A melegségem volt az indok. Ezt nem is titkolták el, mert a nem szeretem szót vágták hozzám, ami tőrdöfésként hatott szívembe. Mert bár régen tisztában vagyok magammal, mégis fájt. Nem az igazság fáj, hanem a hangsúly, ahogy használták, nem inkább kiköpi a szót.

Amint soraimat elolvasta és felfogta itt fog velem aludni azonnal egy kérdőjel társaságában mutat és az ágyra.

- Igen itt aludhatsz. - mondom neki és szavai után már el is osztja ágyam felületét. Természetesen pont annyi helyet lefoglalva magának, ahol hanyatt fekve éppen csak elfér. A mosoly, ami már nevezhető fülig érő vigyornak ott virított arcán az általam imádott gödröcskékkel. Az óráját megnézve látta hamarosan vacsoraidő.

- Hozd ide a laptopomat. - mutatok az asztalom felé.

Azonnal ugrik, hogy teljesítse a kérésemet. Ügyesen tevékenykedik és alig két perc alatt teremt körülöttem egy kellemes, és nagyon is kényelmes környezetet, ami bizony hiányzott

- Harry kérlek. Csak lassan. Ha kérek valamit ne az ne azonnal ugorj. Jó?

Rendben jelelve válaszol, de a füzetet magához veszi.

Louis.

Jó betegápolód akarok lenni, meg akarok felelni, hogy elmondhassam törlesztem mindazt, amit te tettél és teszel velem, miattam. Szóval kérlek ne kímélj.

Harry.

Hidd el örömmel teszek mindent érted, veled kapcsolatban.

Sorai egy sóhajt váltottak ki belőlem. Értettem jelentését szavainak. Ha ezt akarja, akkor hát azt hiszem játszhatunk egy kicsit. És a játékot bár neki nem feltűnően, de elkezdtem. Igaz ez a gyógyulásomat is szolgálja. A vacsora épp időben meg is érkezett. A szobában ettünk, az ágyam lett az ideiglenes asztal. Pár pillanat úgymond bénázás után tányéromat félre toltam. Harry látva abbahagyta az evést A tálcámat arrébb téve leült velem szembe és kanalamat kezébe véve hozzákezdett megetetni. Bizony tartanom kellett magam, hogy ne jelentkezzek, de komoly arcát látva hagytam magam. Az üres tányéromat félretéve téve vette volna a második fogást, de én jeleztem, egye meg ő is a saját levesét jelezve ne hűljön ki még jobban. Duzzogva tett eleget ennek, de láttam engem akar hamarabb jóllakottnak tudni. Így egy kicsit hosszúra nyúlt a vacsora időnk, de a végén egy megelégedett pillantással néztünk egymásra.

- Köszönöm a segítséged. - mondom lassan, de a kezét szám elé téve jelezi, maradjak már csendbe. Füzetet maga elé veszi és gyorsan írni kezd.

Louis.

Kérlek ne köszönd azt, amikor segítek neked. Szívességet kell megköszönni, nem pedig, azt, amit meg kell tenni a másikért. Ja és szólj, ha nem tudsz magad boldogulni megtenni valamit. Hidd el nekem, neked is jobb lesz, mintha a bénázásodból jövök rá. Kérlek szépen.

Harry.

Elolvasva sorait választ is írok.

Harry.

Jól tudom mennyire akarsz segíteni, és ezt bár nem akarod, akkor is köszönöm! Igen talán most a fekvés az, amihez nem kell segítség csak társaság. Rendben legyen. Tudni fogod miben kell a segítség számomra. Azért tud, nehezen viselem amikor másra vagyok utalva!!!

Louis.

Most én adom kicsit félve a füzetet a fiúnak, de amit elolvassa soraimat körmöli is a válaszát.

Lou.

A nehezen viselemet a muszáj most elviselni, és túl fogom élni, valamint a nem szeretem amikor másra vagyok utalva, ugyanaz az ember vagyok, aki eddig csak most nem boldogulok egyedül re kell cserélned. Gyerekfejjel is nehéz volt szinte tehetetlennek lenni, és tudom felnőttként még nehezebb. Most ezt kell megélni és együtt túl fogjuk élni. Rendben?

Válaszom a rendben jelelés volt, mire mosoly és a fájdalom egyszerre ült ki az arcomra. Gyors írásba kezdtem.

Harry.

Hozd ide a táskámat kérlek. Kaptam fájdalomcsillapítót. Muszáj bevennem. Ha Kayl érted jön, akkor irány a fürdő, majd hozd ide az ágyneműidet. Valami nasi is jól jönne. Ja és segítened kell, hogy a fürdőbe eljussak. Ki ne találd, hogy cipelni fogsz. Azt tényleg nem akarom. A végén még te is rokkant leszel, akkor bizony egyedül Kayl marad, aki pátyolgathat minket, azt pedig nem akarom. Gondolom te sem. Szóval ügyesen megoldunk mi ketten mindent.

L.

Most ismét olvassa soraimat. Én pedig figyelem őt. Mosolyog, majd bólogat. A füzetet letéve kezéből először az én mellkasomra bök, majd a sajátjára és az utolsó soraimra mutat.

- Ügyesen megoldunk mi ketten mindent. - beszélek hozzá lassan mire bólogat.

A kezén lévő órájára néz, amit felém is mutat és az ajtót nézi, hiszen hamarosan 18:00 és Kayl ezt az időpontot említette visszajövetelének. Ez most jó pár perces magányt is fog jelenteni, de az, hogy utána egész reggelig mellettem lesz elviselhetővé teszi a tudatot. Percre pontosan a megadott időben hallom a kulcs fordulását és nyílik is az ajtó. Egy vigyorgó Kayl lép be rajta az ágyam mellé sétál.

- Gyere Harry. Kezdődjék az esti ceremónia. - mondja lassan, ami egy mosoly idézet elő nálam.

- Köszönöm Kayl. - suttogom remélve nem figyel fel szavaimra.

- Gondolkodom mibe fog ez neked kerülni ne feledd. - lép egész közel mellém És megveregeti a vállamat.

- Nem fogom. - mondom most már ránézve. - Kérj bármit megkapod ezt megígérem.

- Remélem is. - nézz rám vigyorogva, majd egy együtt érző hangon folytatja. - Hogy vagy?

- Fáj, de rendben leszek hamarosan. Harry és persze a te segítségeddel könnyebb és könnyebb lesz.

- Tud. Sajnálom, ami történt. Soha nem kedveltek ezt jól tudod, de ezt nem kellett volna meg élned.

- Hidd el, nem kerestem a bajt magamnak, de egy időre elvették a kedvemet, hogy ismét a városba menjek. Főleg egyedül.

- Jó pénzért testőrséget is vállalok.

- Ha ezt komolyan mondod, akkor jól megjegyzem szavaidat.

- Jó pénzért bármit, ismerhetsz már.

A vigyor, amit villant engem is egy mosolyra sarkal, mert jól tudom az utolsó mondatot nem a szorult helyzetemet szól, hanem azért, hogy incselkedjen velem, ami most jól is esett. Harry figyelt bennünket. Bár szavainkat nem érthette, az egymás felé mutatott viselkedése és a mosolyt, amit a helyzet váltott ki belőlünk őt is mosolyra sarkalta. Intettem, hogy menjen nyugodtan. Mielőtt Harry az ajtó felé indul az ágyát megkerülve finoman fekvő helyzetbe nyom, a takaró eligazítja rajtam. Pár pillanatig csak néz. Rájöttem megjegyzi, hogy hagyott itt, hogy lássa a változást, amit mozdulnék.

- Louis azt hiszem kifogtál egy szigorú ápolót magadnak. Meg ne merj mozdulni.

- Igen én is ezt gondolom. - mondom majd végig nézem, ahogy ketten kisétálnak az ajtón.

Furcsa érzés lett pillanatokon belül rajtam, amit Harry és Kayl viselkedése okozott. Én, aki eddig életem során alig kaptam valamit jót, a fiúval való időt és a háláját leszámítva, most egy olyan személy is, aki eddig nem titkolva irántam való gyűlöletét másként viselkedik velem. Ezek szerint én is szerethető vagyok és nem csak a gyűlöletre megvetése vagyok méltó? Szemeimet lehunytam, és hagytam, hogy ez az én is érhetek valamit, fontos lehetek valakinek érzés rám telepedjen. A sors egy ilyen helyzetek sokaságát teremtette nekem, hogy megmutassa jó dolgok is jöhetnek közel hozzám, és kilétem ellenére is lehetek szerethető. Az ajtó is nyitódik, és Harry alig kilátszódva van ágynemű és a doboz mögül lépked az ágyon felé. Ügyelve ne tegyen rám semmit helyezi le kezében lévőket, majd engem illet tekintetével.

- Meg se mozdultam. - mondom ki, mire bólint és mosolyog a szófogadásom miatt. - Ki kellene jutnom a mosdóba.

Harry a szemről olvassa szavaimat Kayl ajtó mellett áll és hallja azokat.

- Hogyan gondoltad? - kérdezi mire egy nemleges fejrázással jeleztem fogalmam sincs. - Na gyere. - lépett az ágyhoz és mire észbe kaptam már kint is voltam a WC előtt.

- Jelzem, ez a lehetőség eszedbe nem jutott! - mondom, amikor ismét talajt érzek a lábam alatt, ugyanis mint egy kisgyereket úgy felkapott az ölébe és tette meg velem a pár métert.

- Louis. Mondtam pár napig segítek.

- Tudom, és közben gondolkodol mit kérj majd cserébe tőlem érte.

- Igen. - vigyorog ismét. - Innen remélem boldogulsz?

Borítottam és magamra zártam a WC ajtó. Persze vissza is Kayl az ölébe bevitt, és bár nem akartam, de el kellett ismerem meg kímélt pár fájdalommal járó perctől.

- Köszönöm. - mondom, mikor ismét az ágyon vagyok, ahol Harry már megágyazott kettőnknek ügyelve az elosztott fekvőfelület arányára. Találtam egy tiszta pizsamát és egy a levelet a párnámon,

Louis.

Szerintem a fürdést halaszd holnapra. Addig kitaláljuk, hogyan legyen. Szépen vedd át a pizsamát, utána pedig irány lefeküdni. Szeretném, ha nem ellenkeznél.

Harry.

Sorait elolvasva csak bólintottam és már nyúltam és a pizsamám felé. Na igen, de azonnal, illetve a kezembe hasító fájdalom meg is állított pulcsim levételének mozdulatát.

- Segítened kell! – mondom Harrynek, aki azonnal lép mellém és úgy, mint egy kisgyereket szokás öltöztetni kezd.

- Louis olyan vagy, mint egy nagyra nőtt gyerek. - hallom unokatesóm hangját.

- Kussolj Kayl. Szerintem neked már nem kellene itt lenned! – nézek rá haragosan.

- Jól van már itt sem vagyok. Tudom, hogy Harry nem jönne ki a szobából, de azért bezárom kívülről.

- Tedd úgy, ahogy a főnök akarja, és tényleg köszönöm.

- Hálálkodás elfogadva. Reggel hétkor jövök.

- Rendben. Remélem nem hamarkodom el, de tetszik a mostani Kayl. Maradj ilyen, ha lehet.

- Igyekszem féken tartani azt a Kaylt, aki voltam, hogy ne találkozzatok vele többet.

- Így legyen. Jó éjszakát.

Elindult az ajtó felé, de mielőtt behúzza volna maga után megáll, felénk fordul és amit csinál, attól még a lélegzetem is eláll akkor egy pillanatra.

- Jó éjszakát. - mondta és hibátlanul jeleli egyszerre. Tekintetemet pillanatig rajta felejtettem, majd Harryra nézek, aki jeleléssel válaszol, majd végig néztük, hogy bezáródik az ajtó és mindketten a szobám fogja lettünk.      

Köszönöm a türelmeteket. Remélem időnként sikerült mosolyt csalnom arcotokra.  

 Millió puszi.