A-yo!

Sajnálom a hosszú holtidőt, de nem rendelkezem állandó szabad idővel, vagy ha mégis van, akkor lehet nincs hangulatom az íráshoz. De ne szomorkodjunk, itt a folytatás az a lényeg. Vagyis Ooops! Elkiabáltam. Majd megértitek a fejezetben, remélem!

Illetve van egy hirdetni valóm! 

A jövőhéttől számítva 8 hétig biztosan nem lesz következő fejezet publikálva és nem is fogok írni, mivel sikerült elintézni, hogy a Külső komplex szakmai gyakorlatom elvégezhessem, aminek az utolsó két hetének valamelyik napján majd megnézik a munkámat. Hát mit ne mondjak, izgalmas lesz. Az utána következő államvizsga és szakdolgozat pedig még a jövő zenéje. 

Köszönöm a várakozásokat és a kitartásotokat a könyvem iránt!

"Az igaz szavak olyanok is, mint az eső: tisztára mosnak mindent."

Boldizsár Ildikó

Taehyung idegesen járkált a nappaliban, fogaival alsó ajkát rágcsálta, kezeit folyamatosan tördelte és sűrűn túrt a hajába. Veszélyesen gyorsan dobogott a szíve, a lakásban uralkodó kellemes meleg ellenére folyt róla a víz, így már másodszorra öltözött át. Egy örökkévalóságnak tűnt az a tíz perc, mire a csengő megszólalt. Mire végiggondolhatta volna a tetteit, már be is engedte Jungkookot a lépcsőházba. Izgatottan téblábolt az ajtó előtt, nem tudta eldönteni, hogy menjen vissza a nappaliba, vagy csak lazán dőljön neki a falnak. Ehelyett háttal állt az ajtónak mikor Jungkook bekopogott. Megdermedt és nem is tudta, hogy most beengedje vagy zavarja el, holott ő maga hívta át.

- Taehyung? Bejövök, jó? – kérdezte Jungkook, mikor már percek elteltével sem kapott választ. Ahogy belépett a lakásba, tekintete rögtön összefonódott a vörös hajúéval, aki ujjait tördelve álldogált zavartan, sűrűn pislogva. Jungkook sietősen becsukta az ajtót és bezárta, majd szembe fordult a házi gazdával. Perceken keresztül álldogáltak néma csendben, Taehyung csak néha-néha nézett rá, túlságosan zavarban érezte magát. Dadogva invitálta végül Jungkookot a nappaliba és egymástól messzebb telepedtek le a puha garnitúrára.

- Taehyung, nézz rám kérlek – szólította meg Jungkook a plédjébe burkolózott férfit. A fiatalabb magabiztosan kihúzta magát és rápillantott vendégére. – Biztos, hogy készen állsz arra, hogy megismerd a múltamat? – kérdezte, mire a másik határozottan válaszolt.

- Igen. Azért hívtalak, mert tudni akarom, hogy miként lehetséges az, hogy vámpír vagy. Még mindig nem tudom elhinni.

- Nem hibáztatlak érte, mert ez a mai világban már tényleg csak mese. Taehyung figyelmeztetlek, hogy amit most fogok elmondani az a teljes igazság és a józan ész számára talán felfoghatatlan lesz. Így is akarod? – Taehyung bólintása után Jungkook mélyet sóhajtott majd a konyhába sietett és két pohár vízzel és egy késsel tért vissza. Miután letette őket az üvegasztalra közelebb telepedett le Taehyunghoz, aki feszülten, szorosabban húzta maga köré a puha anyagot és a kés láttán megremegett a teste.

- Ne félj bébi, nem foglak bántani! Hozzád sem fogok érni – ígérte meg az idősebb szelíden mosolyogva.

- Akkor minek hoztad a kést? – kérdezte ijedtséggel átitatott hangon.

- Majd meglátod – halvány mosolyt küldve a vörös felé kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, hogy most először feltárhassa életének kezdetét, amit csak pár évig itatta át a naiv boldogság képzelete. Utána következett a rémálom.

- Emlékszel mit mondtam neked mikor a családomról érdeklődtél? Nem hazudtam sokat benne, tényleg programozóként dolgozok. A szüleim nem balesetben haltak meg, hanem megölték őket, ahogy a bátyámat is. Ezernégyszáznyolcvannégyben születtem Veronában, a családom három generációval hamarabb költözött oda. Abban az évben a keresztény vallás már mindenhol elterjedt és eretnekséggel vádolták azokat, akik nem gyakorolták és ekkor már viták folytak a boszorkányság kérdéséről. Tudsz követni? – kérdezte, mivel a fiatalabb információra éhesen kicsit közelebb hajolt hozzá. Taehyung bólintott. – Abban az évben a pápa kiadta a Summis desiderantes affectibus-t, vagyis ismertebb nevén a Boszorkánybullát. Ebben elismerik a boszorkányok létezését és eretnekséggel vádolták mindazokat, akik tagadták, vagy csak nem hitték el a létezésüket. A szüleim befolyásos nemesek voltak és talán ők voltak az egyetlenek, akik nem rabszolgaként bántak az emberekkel. Az édesapám erős kezű volt, szigorú, de igazságos és a családunkra mindig szakított időt. Ő volt a példaképem. Az édesanyám a világ leggyönyörűbb, legkedvesebb és legönzetlenebb asszonya volt. Tizenöt éves korában hozzáment az apámhoz, de mindenkitől bölcsebb volt. Ők állandóan azt tartották szem előtt, hogy az embereknek mi a jó. Anya tizenhét volt mikor a bátyám, Yoongi megszületett. Ő anyám alacsony magasságát örökölte, de rohadt ijesztő alak volt akárcsak az apám és kísértetiesen hasonlított őrá. Én öt évvel később születtem meg és anya azt mesélte, hogy az volt az egyik legszebb pillanat az életében mikor a karjába adtak. Azt mondta annyira üvöltöttem, hogy az ablakok megrepedtek – Jungkook a kedves emlékre szipogva felnevetett, majd az oldalát a kanapénak támasztva nézett Taehyungra, aki mosolygott.

- A szüleink nagyon szerettek bennünket, az ott dolgozók imádtak minket annak ellenére is, hogy Yoongival állandóan valami csínytevésen törtük a fejünket. Anya és apa taníttatott minket mikor ők nem tudtak velünk foglalkozni. Yoongival nyáron éjszakánként a kertben feküdtünk és bámultuk a csillagokat és volt néhány alkalom mikor a szüleink is velünk voltak. Boldog voltunk, szerettük egymást, de ez véget ért – Jungkook hangja elcsuklott, és pár percig néma csendben bámulta a kikapcsolt tévét. Taehyung bal kezével az övéire simított és mikor az idősebb rápillantott megszorította a kezét biztatásképpen.

- Nyugodtan tarthatsz szünetet Jungkook, nem kell egyszerre mindent elmondanod – nyugtatta a másikat, aki lassan megrázta a fejét és az ujjaikat összefűzte.

- Nem halogathatom tovább Tae. Nem akarlak elveszíteni és ehhez az kell, hogy megtudd miként lettem vámpír és miket tettem – magyarázta, majd folytatta – Veronától nem messze volt egy másik város, amit teljes mértékben az irányítása alatt tartott egy ugyanolyan nemesi család, mint a miénk. De ők kegyetlenek voltak az emberekkel és nyílt titok volt, hogy az Úr az összes nőt az ágyába vitte. Ők még több hatalmat akartak és ezért az a kígyó, aki az Úrnő volt, azt pletykálta, hogy az édesanyám boszorkány. Ez pedig nagyon hamar eljutott a papok fülébe és elfogadtatták őt. Akkor voltam tizenkilenc éves, a bátyám huszonnégy volt. Tárgyalást indítottak az anyám élete felett és elhitték minden hazugságát annak a keselyűnek és úgy döntöttek, hogy ki kell állnia a máglyahalál próbáját. Ha túléli boszorkány és megtisztítják az ördögtől, ha meghal, akkor ártatlan volt. Mivel anyámat boszorkánynak hitték, így minket is elvittek és ott a saját birtokunkon meggyújtották a máglyát. Apa meg akarta menteni őt, de nem tudta, még csak oda sem érhetett hozzá, mert leszúrták! Anya élve elégett, apa szívét átszúrták és mi egyedül maradtunk a testvéremmel. Nem volt otthonunk, mert azok a mocskos, hatalom éhes férgek elvették és hajtóvadászatot indítottak ellenünk. Próbáltunk a papoktól segítséget kérni, de azok elzavartak minket – Jungkook hangja elcsuklott és összegörnyedt a szívszaggató zokogás miatt. Taehyung vizenyős szemekkel ölelte át és hajtotta a fejét a hátára, apró pillangó puszikat nyomva reszkető testére. Végtelenül hosszú percek után Jungkook könnyáztatta arccal egyenesedett ki, majd elfogadta a felé nyújtott papírzsebkendőt. Amint újra kapott levegőt, kisírt szemekkel pillantott Taehyung ujjaira.

- Sajnálom, hogy nem tudom sírás nélkül elmondani az egészet – kért elnézést.

- Ne tedd, mert ez szörnyű! Én csak hallgatom, de elképzelni sem tudom, hogy mit élhettél át. Sose sajnáld Kook, hogy tudsz sírni, mert ez jelenti azt, hogy vannak érzéseid. Figyelj szeretném, ha most egy kicsit pihennél. Csinálok egy teát, amíg te lezuhanyozol, aztán ha akarod az ágyban fekve folytathatod, oké? – tanácsolta Taehyung kedvesen, majd megcirógatta a másik kipirult pofiját.

- Köszönöm Taehyung! – Jungkook az ajánlat elfogadásának jeleként, kezébe vette Taehyung szép kezét és szájához emelve csókot nyomott rá, majd a fürdőbe indult.

Taehyung szomorú mosollyal vitte vissza a kést a konyhába és miközben a forró italt készítette a hallottakon pörgött az agya. Annyira képtelenségnek tűnt, holott tudta, hogy a középkorban üldözték a boszorkányoknak kikiáltott embereket, dehogy egy alig tizenkilenc éves, szinte még gyerek ilyeneken menjen keresztül...

Megrázta a fejét, hogy kiűzze a síró Jungkook képét és két bögrével a szobájába indult. Mikor kinyitotta az ajtót meglátta Jungkookot, amint a szekrénye előtt állt, majd ledobta magáról a törülközőt, ezzel Taehyungnak tökéletes rálátást nyújtva testére, amit ő kendőzetlenül kihasznált. A fiatalabb az ajkába harapva mérte végig szemérmetlenül a szobájában öltözködő férfit, aki amint felvett egy alsónadrágot, becsukta a szekrényajtót.

- Tudom, hogy imádod amikor meztelen vagyok. Ha akarod levehetem mindkettőnkről a ruhákat – Taehyung fülig pirulva hunyta le pár másodpercre a szemeit, és mikor kinyitotta meglátta Jungkookot, ahogy pajkos mosollyal az ajkán támaszkodott karba tett kezekkel a szekrénynek.

- Inkább gyere és idd meg a teát – válaszolt a másik és leült az ágyára. Jungkook helyett foglalt párja mellett, majd a bögrét magához véve kortyolt bele az italba.

- Taehyung, akarsz még engem? – kérdezte reményvesztett hangon.

- Mielőtt válaszolok a kérdésedre, előbb szeretném megismerni a múltadat. De igen, szeretném, ha megint rendben lennénk, mert hiányoztál. Azonban ez csak úgy lehet, ha nem titkolsz el előlem semmit. Meg szeretnék benned újra bízni Kook, de nem megy, ha nem mondod el mi történt veled – válaszolta Taehyung, amivel az eddig halványan pislákoló remény egyre nagyobb lángra nyúlt Jungkook lelkében.

- Rendben van. Ma már nem mesélek többet, mert egyrészt szeretném, ha nyugodtan aludnál, másrészt ez már sokkal hosszabb és rémesebb lesz. Taehyung – szólította meg, majd hallgatásba burkolózva játszadozott a maradék italával.

- Mond, Kook.

- Aludhatok veled? Megígérem, hogy hozzád sem fogok érni, de kérlek, szeretnék melletted lenni – könyörgött az idősebb. Taehyung ajkába harapva gondolkodott el a dolgon és hiába lett volna, azaz ésszerű válasz, hogy megtagadja a kérést, be kellett ismernie magának, hogy nagyon szerette volna, ha újra Jungkook mellett aludhatna. Ha meg akarta volna ölni, bármikor megtehette volna, ráadásul most azért van itt, hogy rendbe tegye a dolgaikat.

- Menj fogat mosni, aztán bújj az ágyba. Mindjárt jövök én is.

SF.xx