A-yo! 

WARNING!

Rövid rész, ami erős idegzetet igényel. Hisztizni, sírni, könyörögni szabad, sőt kötelező, árasszatok el kommentekkel. 

" Az élet megtanította: a biztosnak hitt dolgok is csupán illúziók, és sok lecke van, amit nem érdemes megtanulni. "

Carlos Ruiz Zafón

Jungkook rémülten pislogott párjára, aki a kanapé mellett ökölbe szorított kezekkel, haragos szemekkel nézte őt. Félt, rettegett a következményektől, az egyedülléttől, amire óriási esély van. Szíve őrült gyorsan vágtázott bordái között, zubogó vérét hallotta füleiben, feje kótyagos volt és úgy érezte elájul. Nem bírná ki, ha megint egyedül, a magánnyal karöltve kellene élnie az örökkévalóságban. Mikor végre talált magának egy embert, akit teljes szívéből szerethet - a létezése el is veheti tőle.

Mióta megismerte őt, most először érezte úgy, hogy bár meghalt volna akkor Yoongival. Inkább ne ismerte volna meg Taehyungot, ha most elveszíti.

- Jungkook, szépen kérlek válaszolj! Miért voltál ott és mit titkolsz? – kérdezte lágy hangon, majd helyet foglalt a kanapén, fejével maga mellé intve. Jungkook merev testtel mozdult és tett eleget a néma kérésnek. Óvatosan fogta kezeibe kedvese kacsóit, szorosan fogva attól rettegve, ha elengedi őket közös útjuk szétválik és ők soha többé nem találkoznak.

- Hiszel a természetfeletti dolgok létezésében? – kérdezte halkan.

- Mármint a szellemekben? Vagy mikre gondolsz? – értetlenkedett.

- Emlékszel, hogy gyerekkorodban milyen rémtörténetekkel ijesztgettek a felnőttek? „Ha rossz gyerek vagy eljön érted egy vámpír és elvisz magával. Éles metsző fogaival a nyakadba harap és kiszívja az összes véred, vörös szemei a lelkedig hatolnak majd." – idézte fel.

- Igen emlékeszem, de ezt csak kitalálták, hogy szót fogadjanak. Szerintem viszont nem ezzel kellene rájuk ijeszteni, sokan nem bírják.

- Tudod van valóság alapja. A mostani világban a vámpírok csak legendás lények, de évszázadokkal ezelőtt tényleg léteztek. Még ma is vannak, de elenyésző számban mivel a középkorban lemészárolták őket. Azóta rejtőzködnek és tökéletesen beilleszkedtek az emberek közé.

- Ennek a mesének mégis mi köze van hozzád? Ugye te nem hiszel ebben a kísértet históriában? – kuncogott fel hitetlenkedve. Jungkook komor arckifejezéssel figyelte, majd lepisszegte.

- Ez nem mese Taehyung és ez nagyon is komoly dolog – szidta meg gyengéden, mire a másik továbbra is szórakozottan vállat rántott.

- Ugyan már Kookie. Ennek semmi értelme és köze sincs hozzád. Ha csak nem azt akarod mondani, hogy vámpír vadász vagy – Taehyung most már könnyes szemekkel nevetett fel, de elgondolkodott azon, hogy az idősebbnek talán egy pszichológus kellene.

- Nem, Taehyung. Én vámpír vagyok - közölte Jungkook hihetetlenül gyorsan dobogó szívvel, idegessége miatt halántékán kidomborodtak az erek, tenyerei izzadtak és úgy érezte lángra lobban egész testében.

- Jungkook te nem vámpír vagy, csak egy kis zavar van a fejedben. Vámpírok nem léteznek csak a sok munka és kimerültség miatt hülyeségeket beszélsz – Jungkook idegesen pattant fel, majd az ablakhoz sétált. Némán figyelte őt a kanapén, majd lehunyta a szemeit, hagyta, hogy a vérvörös átvegye az uralmat a fekete szín felett. Mikor kinyitotta látta Taehyungot, aki abbahagyta a kuncogást, teste ledermedt és egy sikoly szökött ki ajkai közül mikor meglátta azokat az éles fogakat. Ezeket látta álmában, de az nem lehetséges, hogy Jungkook vámpír lehessen. Ijedten bámulták egymást, Taehyung nem mert megmozdulni, akaratlanul is rettegett az idősebbtől.

- Ez nem vicces Jungkook – dadogta a fiatalabb, enyhén könnyes szemekkel, borsódzott a háta a félelemtől.

- Ez a valóság Tae. Én nem vagyok ember, vámpír vagyok, de nem mutathattam meg neked hamarabb. Igazság szerint nem is akartam még – beszélt csüggedt hangon, szomorú szemekkel figyelve a remegő fiút.

- Most mennem kell. Igen, haza kell mennem – dadogta lassan felállva, majd sietős léptekkel az előszobába ment.

- Várj, Taehyung! Ne menj el így, ezt meg kell beszélnünk! Rengeteg mindenről kell mesélnem, kérlek maradj! – Jungkook kétségbeesetten ragadta meg Taehyung felkarját mikor az már felöltözve az ajtó kilincséért nyúlt. Taehyung összerezzent, félelmében szorosan lehunyta szemeit és lélegzete is elakadt. Jungkook rémülten kapaszkodott belé – így nem hagyhatja elmenni, ezt meg kell beszélniük. Nem veszítheti el Taehyungot, neki tudnia kell, hogy soha nem lenne képes bántani. Hisz szereti, annyira nagyon szereti, mint a halott testvérét, aki feláldozta az életét érte.

- Ne, ne érj hozzám! Nem akarok beszélni veled, nem akarok a közeledben lenni te gyilkos – kiáltotta Taehyung rémülten. Kirántotta karját a ledermedt férfi gyenge szorításából és rémülten kapott a kilincs után. Kivágta az ajtót, ami a falnak csapódott és a lépcsőfelé szaladt. Egy pillanatra nézett csak vissza az ajtóban álló Jungkookra – az összetört szívvel, falfehér élettelen arccal állt, fekete szemeiből záporoztak a könnyek. Tudta, hogy gyilkos, hisz annyi ember életét vette, de ezt a Szerelme szájából hallani a legfájdalmasabb volt.

Taehyung szíve, mely Jungkookért dobogott, megsebződött a látványra.

Jungkook könnyei szakadatlanul potyogtak, miközben a havas utcákat rótta céltalanul. Ordítani, üvölteni akart, törni és zúzni, tombolni, hogy minden fájdalmát kiadhassa és megszabaduljon attól az ólomsúlyú tehertől, mely most egész lényére nehezedett. Ezzel áltatta magát, holott nagyon jól tudta utána is fogja érezni, talán még jobban. Dühös volt magára, Taehyungra, a világra, a halott családjára, a férfira, aki átváltoztatta őt. Elkeseredetten ballagott az Inferno koszos, véres utcáin. El szeretett volna tűnni, nem akarta érezni a szívét mardosó kibírhatatlan fájdalmat. Figyelmetlensége okán megbotlott és térdre esett a latyakos járdán. Hátát a téglafalnak vetve zokogott fel szívbe markolóan. Elveszetten ücsörgött ott, védtelen prédaként a ragadozók gyűrűjében.

- Nézzétek már! Ki ez a bömbölő kölyök? – Jungkook nem akart velük foglalkozni csak tovább úszkálni az önócsárolás és depresszió fekete, mély óceánjában. Két férfi kötött belé, folyamatosan szitokszavakkal illették, a szájukra vették az édesanyját és apját. Jungkook alig bírta visszafogni magát, de mikor találgatásukkal szerelmét kezdték kigúnyolni, elszakadt a cérna.

Taehyung folyton hátra nézett az utcán, hogy követi-e a férfi, de csak akkor csillapodott zakatoló szíve, mikor az albérlet ajtaján beesve bezárta azt. Nekidőlt a falapnak és sírva csúszott le a földre, térdeit magához ölelve fejét ráhajtva. Keservesen zokogott a félelemtől, a hazugságoktól és nem tudta, hogy mi lesz ezek után. Még mindig szereti őt, de ez helytelen, retteg a másiktól, már csak ha rágondol remegni kezd egész testében.

Egyedül volt a néma lakásban. Remegő lábakkal küzdötte be magát a takaró alá, ahol álomba sírta magát. Mielőtt tudata nyugovóra tért, kívánt valamit.

Bárcsak egy ijesztő rémálom lenne az egész!

SF.xx