Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Kérdések És Válaszok (1. Évados Különkiadás)

Marinette szemszöge
Immár egy hónap telt el a nagy csata óta. Két hete mentek el Alexáék, amit szintén elég nehezen fogadtunk, mert már eléggé összemelegedtünk. Alya meg Ninó addig piszkált minket, amíg Adriennel meg nem beszéltük normálisan a dolgokat. Kibékültünk. Mindkettőnknek nagyon nehéz. Ő elvesztette az utolsó élő rokonát, de szerencsére Nathalie lett a törvényes gondviselője, így nem került árvaházba vagy ismeretlenekhez. Nekem meghalt egy olyan barátom aki már születésem óta velem volt és mint az utolsó perceiben kiderült, szinte semmit sem tudtam róla. A mester összehívott minket egy kis beszélgetésre délutánra. Elkészültem és szóltam anyunak és apunak, hogy megyek találkozni a barátaimmal. Az átlagemberek, mint anyuék úgy tudják, hogy Halálfej megölte Gabrielt, aztán Macska védekezés közben halálosan megsebesítette őt. Marcoról senki sem tudja rajtunk kívül, hogy meghalt. Anyuéknak azt mondtam, hogy már visszament Amerikába. Egy ideig nagyon rossz volt. Igazából most is az. Május volt így már csak egy szoknyát egy rövidujjú pólót vettem fel. Szép lassan sétáltam a meleg, késő tavaszi délutánon. Megsimítottam az oldaltáskámban mozgolódó kwamimat.

Mikor odaértem, mosolyt erőltettem magamra és köszöntem a többieknek. Szokás szerint én jöttem utolsóként. Én is leültem Adrien mellé a földre az odakészített asztalhoz. Egy pillanat múlva a mester is megérkezett, kezében egy teáskannával.
-Örülök, hogy mindenki itt van. Azért csak most hívtalak titeket, hogy legyen egy kis időtök feldolgozni az eseményeket. Egy hét alatt nagyon sok minden történt veletek. Azt szeretném kérni, hogy valaki mesélje el a végső harcot.
-Otthon nézelődtem, mikor furcsa gombokat fedeztem fel az Ő irodájában. - kezdett bele Adrien. Még nem tudta kimondani azt, hogy Apa. - megnyomtam őket, így egy furcsa helyre kerültem, ami tele volt fehér pillangókra. Ott volt Ő és Denevér. Mikor észrevettek lekötöztek, de én kiszabadultam. Aztán észrevettem Marinettet, de valahogy más volt. Követtem, aztán láttam, hogy tényleg nem tőlünk való. Ő volt Lady Killer. Ahogy harcoltunk, súlyosan megsebesített, de egy férfi megmentett és elvitt Marinettehez.
- Jackson elhozta hozzám, én pedig elláttam. - vettem át a szót. - Felhívtam Ninót, hogy jöjjön és vigye át magához, de aztán jöttek Lylaék és szóltak, hogy harc lesz. Nem találtuk Méhkirálynőt, így el kezdtük keresni és félholtra verve találtuk.
-Összetalálkoztam Lady Killerrel, aki mint hallja uram, velem is elbánt. - egészítette ki Chloé.
-Harcoltunk a másik realitások szörnyeivel, mikor egyszer csak mindenki aki más realitásból érkezett, eltűnt. Mi nem érettünk semmit, viszont Mari... - folytatta volna Alya, de közbevágtam.
-Eltűntek a szörnyek, viszont az idő is megállt és csak én tudtam mozogni. Megjelent egy másik realitás Gabriel Agresteje - itt biztatóan megszorítottam szerelmem kezét - aki elmondta, hogy mindent rendbe tett, de lehetnek kisebb - nagyobb változások a mi világunkban.
-Kisebb - nagyobb változások? Más erőt kaptam! Mézözön helyett Méhcsípés! Szörnyű! - kiáltott fel Chloé.
-Folytassuk gyerekek!
-Utána ön meggyógyította Chloét és Adrient, majd Chloé nagyon megbántotta Marinettet, aki ettől nagyon ideges lett és akumatizálódott. Halálfej is tudta, hogy ez lesz a végső harc, mert nem csak őt változtatta Miss Fortune-né, hanem egy másik férfit is akumatizált, akit Bábelnek nevezett el, akinek a dolgok összekuszálása volt a képessége. Így történt, hogy én a vele való harc során kizárólag Spanyolul tudtam beszélni. Denevér pedig régi ellenfeleinket formázta meg. Mindenkit legyőztünk, de Halálfejjel nem bírtunk. Majdnem megölte Marit, de Marco feláldozta magát, majd Macska egy jó pillanatban megölte Halálfejet és ezzel az apját is. - összegezte Ninó.

-Értem. Nagyon nehéz lehetett nektek. Egy szomorú hírt kell még közölnöm. Marinetten és Adrienen kívül mindenkinek vissza kell adnia a talizmánját. De ha újra veszély fenyegetné Párizst, azonnal a segítségeteket fogom kérni. Még valami. Kérlek titeket, hogy folyamatosan ápoljátok a barátságotokat, mert ha ez erős, akkor mindent át tudtok vészelni.

Alya, Ninó és Chloé könnyes búcsút vettek kwamijaiktól, majd szomorúan visszaadták talizmánjaikat a mesternek. Mikor kiléptünk a masszázs szalon ajtaján, úgy éreztem, hogy együtt kell maradnunk.
-Nem fagyizunk egyet? Aztán mindenki átjöhetne hozzánk aludni, persze erről még a szülőkkel is egyeztetünk.
-Szuper ötlet! - egyeztek bele mind. Ez volt az első alkalom a harc óta, hogy mindannyian felhőtlenül nevettünk. Igen, még Chloé is.

---------------------------------

Sziasztok!
Legyen karácsonyi különkiadás? És még valami. Szeretnék ajánlani egy könyvet amit Silvercenturion - nál találtok meg. Kel forma a neve. Ez egy igazán fantáziadús és érdekes olvasmány és azt kell mondjam, hogy a többi íróhoz képest elég gyorsan jönnek a részek.

Süti🍪

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro