JIMIN

Még jó ideig beszélgetünk a többiekkel, mind gratulálunk Jeongguk-nak és Bo-nak, majd közel két óra múlva ismét szétszéledünk. Sejin azt mondta, leegyezteti a dátumokat, a hátralévő teendőinket és, ha szeretnénk, természetesen búcsúkoncertet is tarthatunk. Erről nem esett több konkrét szó, megkért minket, hogy gondoljuk át. 

Furcsa ilyen érzelmekkel kilépni a kollégium épületéből. Tudom, hogy vissza fogok térni ide, még ha nagyon rövid ideig is és aztán vége. Vajon ilyenkor kell szólni a családtagoknak, vagy még várhatok vele? Nem hinném, hogy telefonbeszélgetést érdemelne ez a téma. 

Taxit hívok magamnak, megkérem a sofőrt, hogy tegyen egy kisebb kitérőt és csak úgy vigyen Haeri kollégiumához. Tizenöt perc kocsikázás után érkezünk meg, majd miután kifizetem a fuvart, besétálok a portán. Elveszem az ott letett kulcsot, felmegyek Haeri szobájához és magamra zárom. Jól esik kicsit egyedül lenni, hallani a saját gondolataimat. Leülök az ágya szélére, az ajtó melletti táskámra vándorol a tekintetem. Igaz is, arról volt szó, hogy ma elmegyek innen. Intézek egy telefont, szobát foglalok magamnak az innen tíz percnyi távolságra lévő egyik szállodában és elkezdem összepakolni a holmim. 

Haeri laptopja továbbra is bekapcsolva pihen az asztalán. Lehajolok a széke mellé, hogy felvegyem a földre esett pulóverem, és önkéntelenül is a képernyőre pillantok. Az email fiókja megnyitva maradt, két új, bejövő üzenetet is jelez. A szemem megakad az egyik tárgyán: Holland partnercégek. Micsoda? Mégis mi dolga lenne Haeri-nek bármiféle Holland partnercégekkel? Az üzenetek feladója ugyan az, egy bizonyos Min Kwanghyun. Minden bizonnyal ő lehet Haeri professzora az egyetemen. A gyomrom liftezni kezd egy kósza gondolatra, ám mielőtt parancsolhatnék magamnak, már meg is nyitottam az egyik üzenetet, majd a másikat is. Egymás után olvasom őket és döbbenek rá, mennyire könnyen elsiklanak egymás mellett az emberek. A professzor, azzal együtt, hogy felkérte Haeri-t, tartson előadást az ünnepnapon, egyúttal biztosította róla, hogy sok tengerbiológiával kapcsolatos, igencsak magas pozíciót és kutatásokban nagy sikereket elért ember is jelen lesz az előadása napján. Sőt, még valamiféle ösztöndíjat is megemlített, elküldte a Dél-Koreában lévő ócenáriumok listáját és továbbá Hollandia összes tengerbiológiával foglalkozó partnercégének, kutatóállomásának összefoglalóját. 

Lebénulok. Hollandia rohadtul nem itt van, azt mondanám, a világ másik vége. Nekem legalábbis minden annak számít, ami nem Dél-Koreán belül van. Ez a professzor nagyon is meg akarja győzni Haeri-t, hogy válassza valamelyik holland partnercéget gyakorlati helynek, mert szerinte nagyobb eséllyel marasztalnák ott. Haeri válaszai pedig...

Utálom magam, amiért beleolvastam a levelezéseibe. Azért  még inkább, mert elkezdek haragudni rá miattuk, holott Jin világosan megmondta: Haeri-nek is épp úgy vannak álmai, mint ahogy nekem voltak. Az álmok azért vannak, hogy az ember valóra váltsa őket. A válaszokból ítélve, Haeri is így akart tenni, és némi időt kért, hiszen jócskán át kell gondolnia a jövőjét egy ekkora lehetőség miatt. A szavaiból sütött a menni akarás, ugyanakkor félt is. És az utóbbi kissé megnyugtatott, ám teljesen nem. 

Olvasatlanra teszem a legutóbbi két üzenetet, majd folytatom a táskám elpakolását és valamivel ingerültebben vágom be magam után a szoba ajtaját. Nem maradok ott, hogy még utoljára beszívjam az illatát. Nem teketóriázok, csak megyek le a lépcsőn, a kulcsokat ledobom a porta párkányára - amiért az öregúr igencsak megvető pillantásokkal méreget -, majd mit sem törődve a gyülekező esőfelhőkkel, kapucnit húzok a fejemre és megindulok a szálloda felé. 

HAERI

Meglehetősen sok vendég érkezik ma, ezért szinte egy szabad percem sincs, hogy megkérdezzem Jimin-t, hogy ment a megbeszélésük. Közeledünk a hat órához és kezdem fáradtnak érezni magam. 

- Na, most, hogy az egész napot elvittem egyedül, megkérdezném, hogyan haladtok a szép fiúval - dől mellém Kai, mindketten a pultnak támaszkodunk.

- Mi az, hogy az egész napot egyedül vitted? 

- Drágám, azt sem tudtad, hol vagy. Az utolsó pillanatban főztem le egy új kávét annak a lánynak ott - mutat egy hátsó boksz felé -, mert sót tettél az előzőbe cukor helyett. Amit szintén nem értek, mert a vendég magának cukrozza a kávéját. 

Észre se vettem, hogy ennyire nem voltam jelen fejben. 

- Ne haragudj! A mai nap elég fontos Jimin-nek, mert... - egyszerre dörren meg az ég és esik le Kai álla. 

- Szóval, Jimin a neve? Milyen Jimin? 

Összeszorítom az ajkaimat, fejben jól lehordom magam. Kai szemébe nézek, esdekelve neki, hogy ne kiabáljon rám a válaszom hallatán. 

- Park Jimin. 

Mint valami égi jel, a rádióban felcsendül a banda egyik dala és Kai megmerevedik mellettem. Elnézek más irányba, mintha semmi lényegeset nem mondtam volna. A Park vezetéknév és a Jimin keresztnév külön-külön elég gyakori, egyben viszont még nem igazán találkoztam vele, ahogy szerintem Kai sem. Kivéve egy embert.

- Öntsünk tiszta poharat a vízbe... - kezdi lassan.

- Az úgy hangzik helyesen, hogy Öntsünk tiszta vizet a pohárba. 

- Ugyan arra a Park Jimin-re gondolunk? - elém lép, hogy kiharcolja a szemkontaktust. Tudja jól, mennyire nem bírok hazudni ilyenkor. - Haeri, válaszolj! 

- Nem tudom. Te kire gondolsz? - kérdezem ártatlanul. 

- A fenébe is! A jó Isten megáldjon, Haeri! Múltkor még én oktattam ki a srácot az asztalnál, szinte az arcába mondtam, hogy kaparja össze magát miattad és én észre sem vettem, hogy ő az. 

- Azért, mert maszk volt rajta, kapucnival és szemüveggel. 

Kai mérgesen fújtat rám, aztán kezd megenyhülni és hitetlenül elneveti magát, miközben vissza dől mellém a pultnak. 

- Ezt nem mondod komolyan. 

- De igen, tényleg ő az. 

Nem érzem rosszul magam amiatt, hogy Kai-t csak most avattam be ebbe a kis részletbe, ami nem is annyira kicsi. Ezidáig egyedül ez volt titok előtte, most pedig már mondhatni, tud mindent. 

- Lakat a számon - húzza el ujját a szája előtt. - Akkor ti tulajdonképpen...

- Igen, úgy néz ki. 

- Hű! - ritkán látom csodálkozni Kai-t, de úgy tűnik, most tényleg megleptem. - Már értem, miért voltál olyan bizonytalan. Viszont örülök, hogy végül sikerült egymásra találnotok. Ugye nincs benned megbánás vagy rossz érzés? 

- Csak némi félelem, de ez minden. Elvégre, nem lehet mindig mellettem és lehet, hogy hamarosan engem is máshová szólít a kötelesség. 

- Mi? Milyen kötelesség? 

Az üzenetekre gondolok, a bennük lévő töménytelen információra és a boldogságomra, ami csak részben van jelen, a többi helyet aggodalom tölti ki, bizonytalanság. 

- Egyelőre nem akarok erről beszélni. 

- Haeri - Kai megindul a pult felé, hogy kiszolgáljon két vendéget, de mielőtt megtenné, még hátrafelé lépkedve hozzám beszél. - Ha engem nem is avatsz be, jó lenne, ha Jimin-t nem hagynád ki a terveidből. Komoly dolgokat elhallgatni nem jó, mert még annál is komolyabb következményei lehetnek. 

- Tudom, és ha ott fogunk tartani, el is mondom neki. De még messze van, hogy lépjek. 

- Remélem, nem fogsz elkésni. Légy észnél, tényleg. 

Figyelme a két hölgy vendégre terelődik, én meg a pulttól elrugaszkodva a táskámhoz megyek és a telefonomat keresem elő. Üzenetet jelez Jimin-től. Megírta a szálloda címét, ahol mától megszáll. Azt nem írta, hogy találkozzunk, ezért nem is hozom fel. Biztosan történt valami, ami miatt a mai nap hátralévő részét szeretné egyedül tölteni. Vajon minden jól ment a megbeszélésén? Vagy talán valamiféle összetűzésbe keveredett a társaival? Akárhogy is, mivel mára én is kellően elfáradtam, úgy döntök, holnap reggel elmegyek hozzá. A nehéz időkben kell mellette lennem, igaz? Ilyen egy igazi, normális kapcsolat. 

" Gondolok rád. Pihend ki magad " - írom vissza neki, ám erre nem jön válasz. 

Az eső nagyobb erővel zúdul neki, és én bentről figyelem, ahogy szép lassan elmossa előttem a város fényeit és a viharfelhők sötétségbe borítanak mindent.