Másnap

JIMIN

Azzal a gondolattal ébredek, hogy bármennyire is jó Haeri-vel lenni, másik helyet kell keresnem magamnak. Nem járkálhatok állandóan a kollégiuma közelében, könnyen szemet szúrna másoknak, akik felismernek engem. Ebből a szempontból akkor lennék a legóvatosabb, ha még ma átcuccolnék máshová.

Délelőtt tíz körül Haeri készülődni kezd a munkába, míg én az ágyán terpeszkedem. Még mindig hihetetlen számomra, ami közöttünk történik. Az ő ágyában fekszem, alszom. Vele kelek reggelente, őt ölelem magamhoz álmomban és ennél semmi sem tűnik természetesebbnek. Jin szavai járnak a fejemben, aztán a rémálmaim. Megszűnni látszanak, mióta itt vagyok vele, nyugodtak az éjszakáim.

- Ha minden igaz, hatkor végzek - mondja, miközben a haját fésüli. A pólója a derekánál kissé felcsúszik, láttatni engedi hibátlan bőrét és égnek az ujjaim azért, hogy hozzá érhessek ott. Ezt nem egyszer meg is tettem a tegnapi nap folyamán, de persze ésszerű keretek között. Egyetlen egyszer sem léptem át határokat.

- Keresek egy szállodát ma éjszakára. Nem ártana kicsit távolabb lennem ettől a helytől, túl veszélyes rád nézve.

Beszéltünk már erről ugyan, most mégis úgy néz rám, mint aki először hallja.

- Haeri...

- Mi lesz, ha vissza jönnek a rémálmaid?

Erre persze én is gondoltam már, de mit tehetnék? A rémálmokat még csak-csak túléli az ember, de ez itt a valóság, nem lehetek meggondolatlan és figyelmetlen.

- Talán elkerülnek.

Nálam hagyja a szobájának kulcsát, amit majd a portán adok le, mielőtt elmennék. Megigazítja a ruháját, vállára veszi a táskáját és elém lép. Kisebb terpeszben ülök, így beáll a két lábam közé, kezeit a vállamra helyezi és gyengéden megnyomogatja azokat. Végig szalad rajtam a hideg. Felnézek rá, az én tenyereim a derekára simulnak, mosolyt erőltetek magamra.

Lelki szemeim előtt a hét évvel ezelőtti Haeri arca lebeg, a testének körvonalait látom, amiket akkor fedeztem fel. Ismertem minden porcikáját, behatóan és részletesen. Azonban egyre erősebb a vágyam, hogy újra felelevenítsem a tudásom és meggyőződjek róla, vajon ugyan olyan maradt-e mindenhol, vagy valami változás érte. Lehunyom a szemem, morgás szakad fel belőlem.

- Az arcodra van írva, mire gondolsz - kuncog, majd lehajol hozzám és ajkait az enyémekre nyomja. Az ujjai elkalandoznak a hajamban, én rászorítok a csípőjére. Beleborzong, érzem. - Mikor látlak újra?

- Írok, mikor végeztem a srácokkal és megbeszéljük.

- Rendben van. Vigyázz magadra! - puszit nyom a homlokomra. Elcsodálkozom rajta, mennyire hétköznapian viselkedik. Mint egy teljesen átlagos lány, aki szerelembe esett újra a volt barátjával. Ő is gondol erre? Neki milyen érzés?

- Te is vigyázz magadra!

°°°

Dél előtt pár perccel érek a kollégiumhoz. Kivételesen nem csődül oda tömeg, alig egy-két ember pásztázza csak az épületet. Miközben felsétálok az emeletre, szállodák között válogatok és keresem azt, amelyik a legközelebb van Haeri-hez.

Amint felérek, sietős lépéshangok ütik meg a fülem és megfordulok.

- Jimin! - Bo veti magát a nyakamba. Örülök neki, viszonozom az ölelését. Mögötte nem sokkal megjelenik Jeongguk, aki a maga hűvös arckifejezésével kezet nyújt.

- A többiek? - kérdezi ugyan olyan mereven.

- Nem találkoztam velük.

- Persze, hogy nem. Neked még a füledben is süket van, az még hagyján, hogy vak vagy - valaki tarkón vág, nem durván, csak épp annyira, hogy a fejem előre bicsaklik. Jin az. Üdvözlésképp megpaskolja a vállam, majd Bo-hoz lép és vigyorral az arcán a hasához nyúl.

Oda nézek, már látható, hogy valóban várandós. Egy kismama ezen életszakaszának nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kéne lennie, Bo-ról viszont süt az aggodalom.

- Menjünk be a tárgyalóba, talán már ott vannak - terel minket tovább Jin és hátul marad velem. Nézem, ahogy Jeongguk ráfog a lány kezére, a szájához emeli és csókot nyom kézfejére.

Jin nem téved - jól mondta, nem szokása -, Hoseok, Taehyung és Yoongi már a teremben várnak ránk. Pár perc késéssel Namjoon is beesik, vele együtt megérkezik Sejin is. Némileg meglep, hogy itt van, de aztán eszembe jut, mi lesz a nagy tanácskozás várható tárgya. Sejin-nek épp annyira itt a helye, mint bármelyikőnknek.

Ami viszont őszintén megdöbbent, az a légkör. Egyedül Bo arcán látok némi aggodalmat továbbra is, mindenki más nyugodt, derűs hangulatban van. Jeongguk helyezkedik a székén, a szemek rá szegeződnek.

- Köszönöm, hogy eljöttetek és személyesen tudjuk megbeszélni a dolgokat. Nem akarok hazudni, szerintem rég gondolkoztam valamin ennyire kevés ideig, mert annyira magától értetődőnek tűnt.

És nem, még ezek után sem komorul el senki arca, nem kezdenek nyugtalan mozgolódásba. Mindenki úgy viselkedik, mintha tudnák, mi fog következni és egy cseppet sem zavarná őket. Elfogadták, mielőtt még kimondásra került volna.

- Bo gyermeket vár - mondja ki hirtelen. Ekkor azért Hoseok és Yoongi arckifejezése döbbentre változik, még Taehyung-é is, de ő a markába rejti a vigyorát. Nem teszek úgy, mintha nem tudnám és ez Jeongguk-nak is szemet szúr, azonban nem teszi szóvá. - Tudjátok, mennyire fontos nekem a család, hiszen ti is hozzá tartoztok, épp ezért szerettem volna, ha meg tudjuk beszélni a...

- Lehet hat keresztapja egy gyereknek? - vág közbe Hoseok, mire mindenki elneveti magát.

- Ebben az esetben - biccent Jeongguk felé. - Sok év van mögöttünk, kár lenne belemenni és kielemezni őket. Anélkül is tudjuk, mennyi mindent kitűztünk magunk elé és jó, ha azt mondom, mindent el is értünk. Miattam ugyan akadt egy kis szünet, de nem kérnék bocsánatot érte újra. Átformált minket, megtanultuk a helyes döntések fontosságát és azt hiszem ez az, ami még inkább megerősítette bennem, hogy most is jól döntök. Srácok, számomra itt ér véget ez az egész - tárja szét a karjait, balja Bo kezén állapodik meg. - Mindig is szerettem helytállni, jól játszani a szerepem és a maximumot nyújtani, ahogyan ezt most apaként szeretném tenni. Remélem, megértitek és nincs harag emiatt.

- Miért haragudnánk rád azért, mert boldog vagy? - kérdezi Yoongi, tekintetét ide-oda járatja hol Jeongguk-on, hol Bo-n. - Elég rátok nézni. Szerintem mi előbb tudtuk, hogy ez lesz, mint te.

- Az előretervezésben elég jók vagyunk, azt meg kell hagyni - Hoseok csapja össze a tenyerét, majd izgatottan rám néz. - Beszéltünk mi már korábban a terveinkről, voltunk ennél meredekebb helyzetben is.

Igen, valóban szóba került ez már akkor, mikor még nem tudtuk, vajon Jeongguk ügye hogyan zárul és, hogy Yoongi vissza jön-e hozzánk. Sőt, mi Hoseok-kal még régebben elterveztük, hogy tánciskolát nyitnánk, vagy pedig itt maradnánk a BigHit-nél, hogy koreografáljunk más bandák számára. Ennél testhezállóbb jövő nem igazán lenne, már ami a munkát illeti.

- Azért sok minden van még, amit el kell rendeznünk, mielőtt ennek vége lenne - Namjoon-t csak most kezdtem el figyelni. Ő mindvégig Bo-t figyelte, ha nem ismerném, azt hinném azért, mert érez iránta valamit. Ám ez részben igaz is. A lelki társ megtalálása nem csak szerelemben, de barátságban is létezik, sokszor a kettő kéz a kézben jár. Az ő esetük kivételes.

- Szóval akkor - szólal meg végül Sejin is. Rajta sem látok feszültséget vagy csalódottságot. - Hogy döntötök?

- Srácok, hé! - Jeongguk emeli magasba a kezét, arcán kétségbeesett ráncok jelennek meg. - Az, hogy én szeretnék kilépni, még nem azt jelenti, hogy nektek is mennetek kell a szélrózsa minden irányába.

- Kezdem azt hinni, a fiatalabbak tényleg hülyék és nem csak megjátsszák - masszírozza Jin az orrnyergét. - Heten vagyunk egy csapat, nem hatan. Ami tény, az tény és el kell fogadni. Ha lejár az időnk, azt tudni fogjuk és szerintem az most történik. Mindenki képes meghozni a számára kedvező döntéseket, de lássuk be, megpróbáltuk mi már hatan és nem sikerült. Kimaxoltuk ezt az életet, többet is belefektettünk, mint azt bárki gondolná. Több mindenen mentünk keresztül, a feléről a világ még csak nem is tud. Miért ne érdemelnénk meg, hogy tovább léphessünk? Én nem félek.

- Én sem - mondja Yoongi, mellette Taehyung egyetértően bólint.

Hoseok csak vállat von, arcán levakarhatatlan vigyor.

- A legjobbakat kívánom nektek, srácok - Namjoon karba tett kézzel, mosolyogva néz végig rajtunk. - Jól döntöttünk és időben.

Akkor hát, tényleg ennyi. Sokkal hosszabb beszélgetésre és több ellenkezésre számítottam, de mindenki keresztül húzta a számításaimat. Úgy tűnik, én vagyok az egyedüli, aki kétségekkel érkezett, mert nem tudhatta, hogyan reagálnak majd a társai. Azonban rajtam kívül mindenki úgy érkezett ide, hogy már tudta, mi lesz. Erre számítottak, erre készültek fel és nem érte őket meglepetés. Yoongi jól mondta, mi már sokkal előbb tudtuk, mi fog történni és épp itt az ideje, hogy felnőttek módjára, méltón kezeljük és búcsúzzunk el. Mert ezt kell tennünk, legbelül mind ezt szeretnénk.

Először nem értem magam. Mardosni kezd a bűntudat amiatt, hogy miattam mentünk kényszer szabadságra nem is olyan rég, aztán egyik pillanatról a másikra elmúlik. Helyét a megkönnyebbülés veszi át és azt veszem észre, hogy a könnyeim zavartalanul útnak indulnak, lefolynak az arcomon, elhomályosítják a szemem.

Csak úgy, mint Jeongguk korábban, sok rossz fát tettem a tűzre az utóbbi időkben. De mind egy irányba sodort minket, oda, ahová tartottunk és tartanunk is kell. Segített elérni, megalapozni a lehetőségeinket és felnyitotta a szemem: jó döntés volt. Valóban, életünk legjobb döntése ez. Még ha nem is tűnt minden annak, utólag már értem, mit miért és miért pont akkor tettem, amikor. A sors, amit nem mi irányítunk, bármennyire is szeretnénk. Így kellett lennie. Úgy történnek a dolgok, ahogy történniük kell és az marad az életünkben, akinek ott kell maradnia. Annyi ember vesz majd körül minket később, ahánynak ott a helye mellettünk és nekünk ő mellettük.

Se több, se kevesebb. Pont annyi.

°°°
Ez egy korábban már megírt rész, csak bele kellett javítgatnom. :)