JIMIN

A zebránál állva várom, hogy zöldre váltson a lámpa. A kollégium épülete fölém magasodik, árnyékot vet az utcára és még mindig ugyan az az érzés kerít hatalmába, mint eddig, akárhányszor megláttam. Egy rövid időre elfeledteti velem a tegnap történteket, eszembe juttatja a közelgő búcsúkoncertünket. Végül úgy döntöttünk, megtartjuk és az előkészületek egyeztetése miatt hívott be minket az ügynökség.

A túloldalon egy fiú és egy lány kéz a kézben várakoznak. A fiú nem figyeli a lámpát, végig a barátnőjét nézi, aki viszont a jelzést várja, hogy végre elindulhassanak. A látványuktól ismét ellepi az agyamat a tegnap délután eltöltött idő Haeri-vel. A kezem megrándul az emlékek sokaságától, kiengedek egy halk nevetést.

Nem álltunk meg csupán a csókoknál. Azt hiszem a kettőnk között feltámadó érzelmek tegnap lényegesen nagyobb teret kaptak és kiteljesedhettek. Még most is érzem a bőrének citrusos illatát, a puhaságát a tenyerem alatt. Látom az arcát, fölötte térdeltem és úgy néztem le rá, nem győzve csodálni a szépségét. Az ajkaim hol az övéin voltak, hol az arca többi részén, majd a nyakán és egyre lejjebb is felfedezhettem velük a testét. A domborulatai tökéletesen beleillettek a tenyerembe, az érzékeny pontjait ugyan úgy megtaláltam, mint régen. Beleborzongok a gondolatba, ahogy ujjaival végig szántotta a hátam, beletúrt a hajamba és engedélyt adott, hogy megszabadítsam a ruhájától, miután ő teljesen kigombolta az ingem és a földre dobta.

- Fiatalember, villog a lámpa - egy idős hölgy bök oldalba, mire magamhoz térek és sietősen átszaladok a zebrán.

Örömmel venném át újra a történteket, szeretném megismételni is, de most egy picit másra kell koncentrálnom. A kollégium előtt fotósok várnak, meg testőrök, akik segítenek épségben bejutni az épületbe.

- Jimin! - nem számítok Bo-ra és Jeongguk-ra, akik a földszinti konyhából lépnek ki.

- Hát ti? - nézek rájuk értetlenül. Ezt a konyhát nem szoktuk használni. Legutóbb akkor csináltunk bent bármit is, mikor nekik szerveztünk egy romantikus vacsorát. Bo zavarba jön, Jeongguk átkarolja a vállát és egy puszit nyom a hajára. Aha! Szóval ezért voltak ott bent. - Már értem.

A lépcsők felé indulunk, de Jeongguk elkapja a karom és megállít.

- Beszélhetnénk?

- Persze - bólintok, követem őt a hátsó kijárathoz. Bo integet, arcán biztató mosollyal.

A hátsó kijáratban az a jó, hogy egy kis udvarra nyílik. Leülünk a fal melletti asztalhoz, ami amolyan dohányzóhelynek is ki van nyilvánítva, bár még sosem láttam egyetlen dolgozót sem itt rágyújtani.

- Hogy van az orrod? - Jeongguk az arcomat vizsgálja, hátha maradandó nyomot talál.

- Már nem is fáj.

- Remélem nincs harag, de nem fogok bocsánatot kérni érte.

- Az egyetlen, aki bocsánatkéréssel tartozik, az én vagyok. Belekevertem Bo-t az ügyeimbe, miattam kapta azt a pofont is Ayla-tól - a lány nevének említésére Jeongguk keze ökölbe szorul, rendezni próbálja a vonásait. - Tényleg sajnálom, nem szabadott volna hagynom, hogy így elharapódzanak a dolgok.

- És most már rendeződnek?

- Úgy tűnik.

- Ennek örülök.

Szűkszavúak vagyunk, de haladást érünk el. Látom rajta, hogy valóban örül, Jeongguk azonban nem az a fajta, aki ilyen könnyen kienged. Ennek ellenére tudom, hogy a közöttünk történt nézeteltérések a múlté és innentől kezdve akár tiszta lappal is kezdhetnénk. Ugyan elfelejteni nem fogja, mit kapott a barátnője az én hibámból, de már jó úton haladunk afelé, hogy ismét barátként tekintsen rám.

- Hogy állnak az előkészületek otthon? - kérdezem kis szünet után. Ettől a kérdéstől szemét forgatva dönti hátra a fejét és az égre mered.

- Kész káosz. A szüleim mindenképpen segíteni akarnak a babaszoba elrendezésében, Bo viszont örülne, ha mi ketten csinálnánk meg. Ismeri a szüleimet, de tudom, mennyire nehezen engedett engem is közel magához, így nyilván furcsa neki, hogy ennyien szerepet akarnak játszani az életünkben.

- Szöulban maradtok?

- Isten ments! Már nézegetjük a házakat Busan-ban, Bo oda szeretne költözni.

- Hm - én is, és Haeri is ott lakunk, már ami a hivatalos lakcímünket illeti. - A végén még szomszédok leszünk.

- Hát, legalább lesz kihez menekülnöm, ha nem bírom a strapát - neveti el magát, aztán megint komoly hangnemre vált. - Minden egyes pillanatát várom és nem akarok kimaradni semmiből. Izgultam már fellépések előtt, díjátadókon, de ez merőben más. Semmihez sem hasonlítható.

- Az életünk innentől nem lesz ugyan olyan, mint eddig. Ez benne a legjobb.

- Mi a helyzet a lánnyal? - céloz Haeri-re.

Elmosolyodok, mire Jeongguk arcán vigyor terül el, szórakozottan megrúgja a lábam és karba tett kézzel csúszik lejjebb a székén. Nem megyek bele a részletekbe, magától is rájön a dolgokra. A telefonom rezeg, üzenetem érkezett Haeri-től. A neve láttán fejben újra ott vagyok vele a szobájában, az ágyban és fölötte. Megrázom a fejem, hogy kitisztuljon az agyam.

" Hamarabb eljöhettem a munkából. "

Sejtésem szerint a kollégiumába megy. Nem beszéltük meg, hogy ma nála alszom-e, vagy itt, épp ezért már készülök megkérdezni tőle, mik a tervei ma estére, mikor megjelenik Bo az ajtóban.

- A többiek rátok várnak - kezét a hasára simítja, az ajtófélfának dől. Jeongguk egyből felpattan, oda megy hozzá és várakozva hátra fordul felém.

- Nem jössz?

A telefonomat nyomkodom, választ írok Haeri-nek.

" Nincs kedved ma nálam aludni? "

" Nálad? Úgy érted, hogy nálatok? "

" Igen. "

Arra gondolok, nem lenne rossz bemutatni őt a srácoknak. Meg persze, nagyon örülnék, ha Bo-val is jóban lennének.

" Rendben van. Összepakolok. "

Zsebre vágom a telefont és Jeongguk-ék után sietek. Az emeleten már várnak minket, Sejin is megérkezik, majd kezdetét veszi az utolsó koncertünk megbeszélése.

°°°

Igen, tudom. Ez a rész nem lett a legizgalmasabb, de a következő előtt szerettem volna letudni ezeket az "apróságokat". Nem véletlenül. Ha értitek... :)