JIMIN

Két pohár pezsgőt gurítok le egymás után. Kai és én egy kis asztal köré ültünk, mindkettőnk előtt üres pezsgőspoharak, mivel én az övét is megittam. Nyakkendőmet meglazítom, az ingem legfelső gombját kigombolom és azon vagyok, hogy lenyugodjak. Ez csak egy beszélgetés közöttük. Nyilván a pasas meg akarja őt győzni, de nem tudhatja előre, sikerül-e neki. 

- Kellett már előadást tartania máskor is, ennél kisebb rendezvényeken. Még sose láttam olyan riadtnak, mint ma - Kai maga elé meredve beszél. - Mintha nem is ő lett volna. 

- Az csak egy kis nyelvbotlás volt - emlékszem vissza az előadás azon részére, mikor Haeri megnémult. 

- Tényleg ennyire nem ismered? Semmi sem vonja el a figyelmét, ha olyat csinál, amit szeret. Lehetetlen megzavarni és ma valaminek mégis sikerült - pillant rám jelentőségteljesen. 

Fellángol bennem a hirtelen harag Kai iránt, amiért hozzám vágja, hogy nem ismerem Haeri-t. 

- Évekig voltam távol tőle, nélküle éltem le hét évet és nem, nem lehettem ott mellette mindig, mikor előadott. Most itt vagyok és van mit behoznom, ez tény. Szóval örülnék, ha nem dörgölnéd az orrom alá, hogy nem ismerem eléggé, mert tisztában vagyok a hiányosságaimmal - hadarom idegesen, Kai meglepetten hátra dől a széken. 

- Nyugodj meg, haver! Én épp úgy aggódom érte, mint te. Annyi különbséggel, hogy hezitálás nélkül vele tartanék, ha arra kérne. 

- Mit mondtál? 

- Téged úgy vakít el a féltékenység minden adandó alkalommal, hogy nehezemre esik vissza fognom a röhögést - Kai nem tűnik idegesnek, mi több, teljesen nyugodtan beszél. - Ellenséget látsz mindenkiben, aki csak fél szemmel is Haeri-t nézi. Szereted, érthető, ha védelmezni akarod, de meddig mennél el, hogy megtarthasd? 

- Bármeddig.

- Valóban? Ha Hollandiába menne, akkor oda is mennél vele? 

Összeszorítom a szám, Kai csapdába ejtett. Látja rajtam, hogy a kérdése nem ért annyira váratlanul, mint amire számított. 

- Honnan tudsz róla? - kérdezi, most már cseppet sem rejtegetve döbbenetét. 

- Maradjunk annyiban, hogy én nem tudok semmit. Ő még nem avatott be a terveibe. 

- Te is láttad, mi történt vele a színpadon. Haeri megijedt, fél egy ekkora dologba csak úgy belevágni. Őt is sok minden ide köti és most már te is egyike vagy ezeknek. Tedd félre a haragodat, irányítsd valaki másra. Meglepődnél, ha tudnád, mennyit aggódik azon, hogy vajon vele maradsz-e. 

- El akar menni? - nézek Kai-ra, aki vállat vonva tartja a szemkontaktust. 

- Ha elakarna, mit tennél? Légy őszinte magaddal, Jimin. Épp ideje lenne, hogy végre eldöntsétek, mit akarok. 

HAERI

Az igazgató jókedvűen ecseteli a pályázatainak részleteit, nem egyszer jócskán beletenyerelve a régi álmaim kellős közepébe. Egy frissen felépített kutatólaboratóriumban dolgozhatnék, segíthetném az ott lévő tudósok és kutatók munkáját, új dolgokat tanulhatnék és ezek mellett a szállás és fizetés teljesen magától értetődőnek tűnik náluk. Néha azt érzem, szinte már könyörög azért, hogy őket válasszam és ez ugyan hízelgő, mégis hatalmas nyomást tesz rám. 

Gondolataim hol itt járnak, hol Jimin felé, aki kitudja merre van most és vajon mit érez. Szeretnék vele beszélni, de nincs merszem faképnél hagyni az igazgatót. Csatlakozik hozzánk a dékán és a professzorom, akik szerencsére kellően fenntartják a beszélgetést és én így elnézést kérve, megköszönve az információkat és az érdeklődést, Jimin keresésére indulok. 

Izgalomba hoznak a hallottak, az agyam azt súgja, nincs min hezitáljak, ebbe bele kell vetni magam. Nem mindenkinek kínálkozik ilyen lehetőség és én évekig küzdöttem ezért, mire elértem. A szívem viszont mást mond. Ellenkezik az észérveimmel. 

Kai és Jimin az első emeleti büfé egyik kis asztalánál ülnek, előttük öt üres pezsgőspohár. Elég rájuk néznem, tudom, hogy Kai egy kortyot sem ivott. Amint meglátnak, Jimin felpattan a helyéről és sietősen elém lép, tekintete kissé ködös. 

- Minden jól ment? - kérdezi, nyelve belebotlik az utolsó szóba. Jól? Hogy menne minden jól, miközben azon aggódom, mit fogsz szólni ehhez a temérdek információhoz? 

- Menjünk vissza a kollégiumba!

°°°

Mire felérünk a szobához, Jimin megszabadul a nyakkendőjétől és az öltönye felső részétől. Látom rajta, hogy kimelegedett, haja is rakoncátlanul áll. Első dolgom lerúgni magamról a magassarkúmat és leveszem a harisnyámat is. Jimin kitárja az ablakot, behúzza a függönyt, élvezi a némileg hűvösebb levegőt. Hallgatagok vagyunk, kezdem azt hinni, nem is fog szóba állni velem. 

- Mit gondolsz, vagy annyira józan, hogy beszélni tudjunk? - kérdezem, miközben felfogom a hajam egy csattal. 

- Sosem voltam józanabb - a hangja rekedt, türelmetlen.

Mély levegőt veszek, mielőtt belekezdenék. Nincs visszaút, most kell megtennem.

- Kaptam egy ajánlatot egy Holland kutatóállomástól. Az igazgatójával beszéltem az előadás után. Szeretnék, ha náluk tölteném a gyakorlati időmet és a válaszomat várják. - persze, kevesebb feszültséggel, mint én Jimin reakcióját. 

- És te mit szeretnél? - hajába túr, nem veszi le a szemét rólam. 

- Még nem döntöttem. 

- Ez a döntéstől független kérdés volt. Mit szeretnél, Haeri? Azt már csak tudod, hogy mennél-e vagy maradnál. 

Bárcsak tudnám biztosra! Akkor nem lenne ilyen nehéz választ adnom neki. A falnak dőlök, a szoba két végében állunk és Jimin nem úgy tűnik, mint aki megbékél azzal, ha nem kap választ. 

- Mennék is, meg maradnék is. 

- Miért? Mi tart vissza? - te!

- Félek, hogy nem vihetnék magammal mindent.

Megdörzsöli az arcát, kienged egy fáradt, nehéz sóhajt. 

- Csak arra gondolj, amit el szeretnél érni. Ne befolyásoljon semmi más, mert a jövődről van szó és nem engedheted, hogy bármi is visszatartson. 

- Nem akarok közted és Hollandia között dönteni, Jimin - mondom, máris könnyek mardossák a szemem. Átfogom magam két karommal, hogy ne törjön ki belőlem a sírás. 

- Én sem akarom. Ezért mondtam, hogy hagyd figyelmen kívül a külső, zavaró tényezőket. 

- Te nem csak egy zavaró tényező vagy - emelem meg a hangom, Jimin arca is eltorzul az elfojtott indulatoktól. 

- De igen, ebben a helyzetben pont az vagyok és ez így van jól. Beletelt némi időbe, míg beláttam, hogy ezeket a döntéseket egyedül neked kell meghoznod és én vagy alkalmazkodom hozzájuk, vagy ennyi volt. Nem kérem, hogy miattam maradj. Képtelen vagyok rá. Azt szeretném, ha boldog lennél és ha a boldogságodhoz Hollandia kell, akkor az kell. Viszont ha elmész, nem hagysz más választást. 

- Mi? - a szám kiszárad, remegni kezdenek a kezeim és hirtelen jéghidegnek érződik a szoba levegője. - Más választást? Vagyis ha én elmegyek, akkor te...

- Akkor én is megyek veled. 

A végtagjaim ellazulnak, vissza kell dőlnöm a falhoz, hogy támaszt találjak. Kezemet a szám elé kapom, úgy nézek rá, mintha azt közölte volna, hogy elhagyna, pedig pont az ellenkezőjét mondta. Hozzám lép, gyengéden közre fogja az arcom és egy csókot lehel a homlokomra. 

- Melletted leszek, bárhová is mész. Még egyszer nem követem el azt a hibát, amit régen. Csak azt szeretném, ha azért és úgy hoznál döntést, mert te azt akarod. Ha itt maradsz, akkor itt leszünk, ha pedig mennél, hát keresünk egy lakást magunknak Hollandiában. Nyilván közel a kutatóállomáshoz, hogy ne kelljen olyan korán kelned... - beszél, beszél és beszél, de én nem hallom egy idő után, amit mond. Megemelem a fejem, amennyire csak tudom, hozzá préselődöm és még akkor is potyognak a könnyeim, mikor már elhallgatott. 

- Sajnálom, amiért nem mondtam el korábban. Még most sem biztos semmi. 

- Majd alakul. Nem kell sietni. Ó! - kuncogja el magát, mire értetlenül nézek rá. 

- Mi az? 

- Elképzeltelek fehér köpenyben. Tetszik. 

Nevetek, amitől a korábbi feszült hangulat feloldódik és sokkal kellemesebbnek érződik a légkör. Jimin felkarján nyugtatom a kezeimet, tenyerem alatt érzem, ahogy az izmai megfeszülnek, az ő ujjai a ruhám nyakrészénél időznek. 

- Tartozom egy vallomással - töri meg a meghitt csendet. - Lehet, hogy megharagszol.

- Hát, semmi sem kizárt. 

- Pár napja beleolvastam a professzoroddal folytatott levelezésedbe. 

Megdermedek egy pillanatra. Pár napja? Akkor Jimin már ezelőtt tudott Hollandiáról, hogy én ma...

- Park Jimin! - csapok rá bal felkarjára, amitől felnevet, de aztán ugyan úgy vissza húz magához. - Remélem szégyelled magad. Miért olvastál bele? 

- Nem volt szándékos, csak megakadt a szemem az egyik üzenet tárgyán, a többi meg már történelem. 

- Nagyon vicces kedvedben vagy - vonom fel a szemöldököm. 

- Ha szégyellem magam picit a kedvedért, megenyhülsz? 

Közelebb hajol, ajkai alig pár milliméternyire vannak az enyémektől. 

- Nem hinném, hogy beérem annyival. 

Túlcsordul bennem az öröm, az eddigi feszültség engedni kezd. Kezeimet mellkasára teszem, lassan kigombolok még két sort az ingén. Szája mosolyra húzódik, ajkait az enyémekre nyomja egy pillanatra, hogy aztán elszakadjon tőlem. 

- Sebaj, vannak más alternatívák a fejemben. 

Neki nyom a falnak, jobb kezével fejem mellett támaszkodik, míg balja a derekamra siklik. A szemébe nézek, keresem a jeleket, várom, hátha felébredek ebből a túl szép álomból. Ajkai találkoznak az enyémekkel, lélegzetünk keveredik és, ahogy testét hozzám préseli, teljes fizikai valómmal érzem őt. A csók és a köztünk lévő érzelmek valódiak. A jelen valódi, a jövővel együtt. Ez mind a valóság és mi benne élünk. 

°°°

A következő fejezet szinte ugyan ez lesz, csak Jimin szemszögéből, miután vissza indulnak a kollégiumba az egyetemről.