JIMIN

Azt teszem, amit megbeszéltem Haeri-vel. Miután felébredek, emberi külsőt adok magamnak és megkeresem Sejin-t. Túl korán van még ahhoz, hogy a többiek ébren legyenek. Menedzserünk épp akkor ér fel az emeletre, mikor készülnék bekopogni az irodájába. 

- Téged kereslek.

- Feltűnt, különben nem ácsorognál az iroda előtt. 

Bemegyek utána, leülök az egyik kanapéra és megvárom, amíg elpakol és rám figyel. 

- Miben segíthetek, Jimin? 

- Szeretném tudni, melyik nap lesz a szabad nekünk jövő héten. Ha nem túl korai. 

Sejin szemöldöke a magasba szökik, a kérdésem nyilván váratlanul éri. Nem szoktunk problémázni szabad napokon, jönnek, amikor jönniük kell. Természetesen ez az ő figyelmét sem kerüli el. 

- Úgy néz ki eddig, hogy a szerda és a vasárnap is. Talán szeretnél hazautazni? 

- Nem, más terveim vannak. Ezek szerint még nem fix a szerda se, ugye? 

- Még nem, de ha beavatnál a kis programodba, ami ezek szerint fontos, mivel te nem szoktál szabadnap felől érdeklődni, meglátom, mit tehetek az ügy érdekében - ez volt az egyik szerencsém Sejin-nel. Szeretett segíteni és ritkán ugyan, de sikerült alkalmazkodni a terveinkhez.

Megfontolom, hogyan is tálalom neki a dolgokat, aztán úgy látom jónak, ha konkrét leszek.

- Randira szeretnék menni - ez a három szó nagyon furcsán hangzik a számból, de amint eszembe jut, kivel is mennék, már nem is törődöm ezzel. 

- Nahát! - Sejin a papírok közt kezd kutatni. - Komolyabbra fordultak a dolgok Ayla-val? 

- Ayla-nak ehhez semmi köze. Örülnék neki, ha többet nem is látnám. 

Erre nem reagál, csak végig mér és előhúz egy heti beosztásos papírt. 

- Mondanom sem kell a szükséges figyelmeztetéseket, ha minden igaz - pillant fel rám. - Nem az én ügyem, hogy kivel randiztok, az sem, hogyan teszitek ezt, de szeretném, ha óvatos lennél. 

- Hidd el, minden erőmmel azon leszek, hogy az eddigieknél is óvatosabb legyek. 

- A szerda mindegyikőtöknek szabad lesz. Amennyiben másban is segíthetek...

- Most, hogy így mondod, lenne itt még valami. 

°°°

Reménykedek, mást nem tehetek. A konyhába érve tojás és sült zöldségek illata csapja meg az orrom, mikor beérek, csak Bo van a tűzhely előtt. 

- Szia - köszönök neki és leülök az asztalhoz. Felém fordul, kezében egy fakanállal és rám bök vele.

- Szóval most már szóba állsz velem? 

- Csak ha te is velem. 

- Egy feltétellel - kiszedegeti a zöldségeket egy tányérra és elém teszi. - El kell mondanod mindent. 

Így teszek. Részletesen elmondom neki, mi történt Haeri-vel és velem, hová jutottam Ayla-val és hogyan akarom mindezt a hátam mögött hagyni, hogy csakis előre koncentrálhassak. Megemlítem a szerdai találkozót - amire Haeri is igent mondott, miután rögtön üzentem neki a beszélgetést követően -, Bo szemei felcsillannak. 

- Jimin, ez remek! - csapja össze két tenyerét. - Nagyon örülök nektek. Viszont...

- Igen, tudom. Ayla. 

- Megpróbálom elrendezni ezt, elvégre én hívtam ide és ha úgy vesszük, ez vezetett a ti...

- Ki ne mondd! 

Bo ugyan aggódik, az öröme felül kerekedik ezen és újból Haeri-ről kérdez. Mesélek a tegnap esti beszélgetésünkről is. A kettőnk diskurzusát Jin szakítja félbe, aki álmosan betántorog a konyhába egy üres pohárral és a csap alá tartja. A csönd kínossá válik. Nem akarom, hogy a többiek tudomást szerezzenek Haeri-ről. Egyelőre épp elég, hogy Bo tudja. Sejin-nek is mondanom kellett, lehetőleg ne jusson a másik hat srác fülébe. 

- Folytassátok csak, mintha itt se lennék - mondja Jin, de se Bo, se én nem szólalunk meg. - Hát, jó. 

Jin kimegy a konyhából, magunkra hagyva minket.

- Szerintem sejt valamit - Bo visszatér a reggeli készítéséhez.

- Tudom. Mikor oda mentem első alkalommal Haeri kollégiumához, Jin hozott haza. 

Legidősebb barátom nem hülye, közel sem. Bár nem tud sokat, annyival pont tisztában van, hogy titkolózom előtte. Ez pedig csak egy bizonyos ideig mehet így, előbb vagy utóbb úgyis megtudja, miért kellett aznap eljönnie értem a szakadó esőben. 

°°°

A munkával gyorsabban telnek a napok és mire felocsúdok, Haeri már a vonatról ír. Gyermeki öröm száll meg, amiért végre ismét a városban lesz, közelebb hozzám. Ez a hangulatom mindenkinek feltűnik, Bo-n kívül Hoseok és Yoongi is szóvá teszik. 

- Ma kivételesen nem bal lábbal keltél - Hoseok vigyorogva ül le mellém a padlóra, onnan nézzük, ahogy a többiek még próbálnak. - Mi a boldogság oka? 

- Nem örülhetek csak úgy? 

Hoseok maga elé emeli a kezeit, elneveti magát.

- Én vagyok az utolsó, aki emiatt megszólna téged. Jó így látni. 

Feláll mellőlem, oda megy Taehyung-hoz és az új koreográfiában segít neki. A telefonom rezeg, üzenetem érkezett.

" Nagyon elfoglalt vagy ma? " - Haeri.

" Nem. Egy óra és végzünk. "

Yoongi int, hogy csatlakozzak hozzájuk. Mielőtt a padra tenném a telefont, újabb sorok várnak Haeri-től. 

" Jó pihenést későbbre! " - ezen muszáj elmosolyodnom. 

" Adj másfél órát és ott vagyok nálad. " - írom vissza, majd a telefont leteszem és a többiekhez megyek, hogy minél hamarabb befejezhessük a próbát. 

°°°

Lépésről lépésre. Ez ismétlődik a fejemben, miközben a kollégiuma felé tartok. Mikor a portához érek, írok neki és Haeri fél percen belül leér. Beenged a kártyájával, mosollyal üdvözöl. Ismerem a járást, mégis szorosan mögötte haladok, hagyom, hogy vezessen. A haja hullámzóan lobog utána, mikor a lépcsőfokokat szedi felfelé. A múltkor érzett citrusos illat árad belőle, az érzékeimnek nagyon is tetszik ez. 

- Ne nézz körbe! Még nem pakoltam ki - szól, mielőtt kinyitná az ajtót. Egyből lehúzom a cipőmet, a pulóveremet leveszem - ami csak az álcához kellett, különben már megsülök benne a kora nyári időben -, és az íróasztalánál lévő szék támlájára teszem. Miután a maszktól és a sapkámtól is megszabadulok, Haeri-re nézek, aki az ablak előtt ácsorog és onnan figyeli, hogyan szabadulok meg az engem rejtő textildaraboktól. 

Több, mint két hete nem láttam. A testem teszi a dolgát anélkül, hogy átgondolnám. Oda lépek hozzá, magamhoz vonom és átölelem őt. Azonnal viszonozza ezt, kezei a derekamat fogják közre és belekuncog a mellkasomba. Szétárad bennem a melegség, ahogy kezeim a haját simítják és emlékeztetnem kell magam a megállapodásunkra, amit az út közben is mantráztam a fejemben. Lépésről lépésre. Elengedem, kicsit hátrébb is lépek. 

Az ágya szélén ülve nézem, ahogy kipakol a táskájából és a ruháit rendezgeti. Közben beszélgetünk, érdeklődöm az édesanyja felől és a Busan-ban töltött napjairól. Nem mintha nem beszéltünk volna az elmúlt két napban minden este, de jól esik hallgatni a hangját végre élőben is. Apró részleteket figyelek meg rajta: a nyaka vonalát, a kezei kecsességét és a háta ívét. Az emlékezetembe akarom vésni a haja esését, mikor beletúr. Ezt akkor csinálja, ha nem találja a megfelelő szót, amit mondani szeretne. Mezítláb van, apró lábfejével belöki a konyhaszekrényének ajtaját. Haeri minden porcikája gyönyörű, ahogy régen is az volt, csak most sokkal nőiesebb vonásai vannak. 

- Sietsz? - kérdezi a laptopjáért nyúlva. 

- Egyáltalán nem. 

- Nincs kedved megnézni egy filmet? - lépésekben, Jimin, lépésekben. Egy film is lépés, baj nem lehet belőle. 

- Te választasz. 

Haeri a Dirty Dancing mellett dönt, nem kicsit meglepve vele. Hátrébb ülök az ágyon, hátamat a falnak vetem, míg ő a párnáira ül és az ágytámla mögötti radiátornak támaszkodik. Fél méteres távolság van köztünk. 

Ám amikor oldalra nyúl és lekapcsolja a lámpát, az a fél méter mintha megszűnne. A film elkezdődik és az, hogy kívülről tudom az egészet, nem könnyíti meg a dolgom. A sötétben erősebben érzem Haeri jelenlétét, kényszerítenem kell magam, nehogy ránézzek. Nem beszélünk a film alatt, az első háromnegyed óra csöndben telik. A szikrák ott vannak közöttünk, feszültségként nehezednek ránk és óriási erőfeszítésembe kerül, hogy ne kiáltsak fel. 

Rá sandítok, röpke pillantásnak szánom. Aztán meglátom őt, ahogyan engem néz, szintúgy fél szemmel, ahogyan én teszem. A tekintetünk összefonódik, a film háttérzajjá alakul. Haeri mozdul először, hallom az ágynemű suhogását. 

- Ne! - csak ennyit tudok kinyögni. 

Mellém ér, összébb kuporodik és befészkeli magát a bal karomhoz. Nyugton marad, nem mozdul de hallom egyenetlen lélegzetvételeit. Megmerevedek, kezemmel átfogom a vállát, magamnál tartom. Összpontosítok a filmre, közben némán könyörgök valami felsőbb erőnek, hogy segítsen. 

Érjen véget a film most rögtön, vagy pedig soha.