Most már úgy ahogy képbe vagyok a dolgokkal. Legalábbis ami Zoli és az én kapcsolatomat illeti. A saját emlékeim ugyan elvesztek és a könyv Zoli szemszögéből íródott, de sokat segített, hogy el tudtam olvasni. Voltak dolgok amik teljesen megleptek, néhánynál nevettem, de volt, hogy elsírtam magam. 3 napja vagyok kórházban vagyis összesen 10 napja. Ez idő alatt megfordult jó pár ember nálam. Néhány osztálytársam, Máté és Reni, (Köpni nyelni nem tudtam amikor elmondták én hoztam össze őket) akkor Gergő és Constance, (Mikor komolyodott meg ennyire Gergő?) Stella és Kevin, (Stella nem színész lett hanem bölcsész??) Bereczki Zoltán, (Úr Isten!!!! Jóba lettem Bereczki Zolival???) Ákos és Gerda (Ő ugyanolyan maradt mint volt). Eddig ők voltak nálam, a családon kívül persze.
-Szia -köszönt hirtelen egy fiú hang. Felnéztem a telefonomból. Újat kaptam a régi darabokra tört. A fiúnál egy csokor vörösrózsa volt.
-Heló -köszöntem és gyanakodva figyeltem.
-Molnár Dani vagyok az énekes -mutatkozott be.
-Áá te karoltál fel vagy mi -bólintottam zavartan.
-Igen én voltam -jött közelebb. -Hogy érzed magad? -ült le az ágy melett lévő székre.
-Mint aki most született meg és nem emlékszik rá, hogy mi volt előző életében -válaszoltam.
-Sajnálom. Tudod ruhapróba volt azon a napon és felajánlottam, hogy elkísérlek. Azt kellett volna tennem és akkor most nem lennél itt -húzta el a száját.
-Mind ezt csináljátok. Mindenki saját magát hibáztatja. Te, Zsófi, Zoli, mindenki azt hiszi, hogy az ő hibájából történt mikor nem. Én tehetek az egészről -hadartam.
-Te semmiben nem vagy hibás Emma. Inkább az a paraszt az, aki beléd hajtott -komorodott el.
-Azt mondtad ruhapróba volt. Milyen ruhapróba? -váltottam témát.
-A klippünkhöz ami készülőben volt, de már nem lesz belőle semmi -túrt a hajába Dani.
-Miattam? -kérdeztem.
-Nem -vágta rá sietve. A magasba szaladt a szemöldököm. -Komolyan nem miattad -erősködött.
-Ha te mondod -hagytam rá.
-Mihez kezdesz ezután? -fürkészte az arcom.
-Előlről kezdem azt hiszem. Újra meg kell ismernem Zolit, vissza kell szoknom. Fejben 16 éves vagyok szóval van mit bepótolnom -sóhajtottam fel.
-Én itt leszek ha bármire szükséged van -ígérte.
-Ez kedves tőled -eresztettem meg egy halvány mosolyt. Dani visszamosolygott rám majd kinézett az ablakon.
-Ricsi gondolom eddig nem volt bent -harapott az ajkába.
-Ricsi? Ki az a Ricsi? -kérdeztem.
-A menedzsered -válaszolta.
-Nem, asszem nem. Nem volt bent -ráztam meg a fejem.
-Gyáva féreg -motyogta Dani maga elé.
-Történt valami amiről tudnom kell? -szaladt magasba a szemöldököm.
-Semmi fontos -mosolygott rám megnyugtatóan.
-Rosszul hazudsz. Ki vele mi van? Ennél nagyobb sokk már úgysem érhet -tártam szét a kezem.
-Ezt nem nekem kéne elmondanom, de a Cool records meg szeretné veled szüntetni a szerződést -mondta óvatosan.
-Szóval akkor munka nélküli leszek? -kérdeztem.
-Dehogy is. Segítek mint mondtam. Átjöhetsz hozzánk -hadarta.
-Köszönöm, bár azt hiszem megértem a döntésüket. Ki akarna együtt dolgozni egy amnéziás terhes lánnyal? -sütöttem le a szemem.
-Minden épeszű ember -válaszolta Dani.
-Ez kedves tőled -mondtam csendesen.
-Nem kellett volna elmondanom -fürkészte az arcom.
-De igen el kellett -válaszoltam.
-Sziasztok -köszönt Zoli.
-Heló -állt fel Dani és kezet fogott Zolival.
-Kösz, hogy benéztél -veregette meg Zoli Dani vállát. -Szia -jött oda hozzám és megpuszilta a homlokom.
-Heló -köszöntem zavartan.
-Hogy vagy? -kérdezte halkan.
-Megvagyok -haraptam az ajkamba.
-Én megyek is. Jobbulást Emma -mosolygott rám Dani.
-Köszi és azt is, hogy értesítettél -mosolyogtam vissza rá.
-Igazán nincs mit. Sziasztok -intett majd kiment és behúzta maga után az ajtót.
-Munkanélküli lettem -közöltem Zolival.
-Igen tudom, öhm érkezett egy levél, de nem akartalak felzaklatni -túrt a hajába.
-Értem -motyogtam. -Te öhm mi nem védekeztünk, hogy tudod -kerestem a szavakat zavartan.
-Mindig védekeztünk -vágta rá.
-De ekkor, hogy vagy mikor? Ne haragudj, de erre neked kell rájönnöd ugyanis én nem emlékszek -néztem magam elé.
-Nem tudom Emma tényleg nem -motyogta.
-Zoli 2 hónapos a kicsi, csak van valami sejtésed -próbálkoztam.
-Komolyan fontos ez? -nézett rám kínosan feszengve.
-Csak tudni akarom -vontam meg a vállam.
-Gondolkodok rajta -sóhajtott fel végül. -Hát az meg mi? -meredt az érintetlen reggelimre.
-Nem voltam éhes, edd meg ha gondolod -válaszoltam.
-Afrikába meg éheznek -csóválta meg a fejét.
-Küld el nekik postán -forgattam meg a szemem majd kényelmesebben elhelyezkedtem. A kezem a hasamon pihent. -Tényleg akarhattam ezt a gyereket ha őt védtem magam helyett -suttogtam.
-Te mindig másokat próbálsz megóvni Emma. Engem is folyton megmentettél -mosolyodott el.
-Bárcsak aput is sikerült volna -sóhajtottam fel. -Ha belegondolok, hogy anyu miket élt át miattam -lábadt könnybe a szemem.
-Anyukád szeret téged -fogta meg a kezem. Lenéztem és azon tűnődtem milyen jó érzés, milyen ismerős az érintése.
-Boldog ugye? Boldog Tomival? -kérdeztem.
-Igen nagyon boldog és ne gondold azt, hogy apum megpróbálja átvenni apukád helyét. Sosem akarta azt -rázta meg a fejét.
-Ahogy te sem akartál a bátyám lenni -motyogtam.
-Nem, mert az elejétől fogva a pasid akartam lenni -mosolyodott el és gyengéden megsimította az arcom.
-Próbálok emlékezni rád, kettőnkre de nem megy -néztem a szemébe.
-Nem kell erőltetned. Sok dolog van amit megbántam a múltban, most kaptunk egy újabb esélyt. Régen úgysem udvaroltam annyit hát most bepótolom -vigyorodott el.
-Nem vagyok teher neked? -húztam el a szám.
-Sosem lennél teher -jelentette ki.