Rövid bemutatkozás után megtudtam, hogy a bennem vetélytársat látó lány Juvia, a vízmágus, a folyton félmeztelen fiú Gray, aki jég alkotó mágiát használ, a Wendyvel mászkáló fehér cica pedig Charle. Ekkor Levy odavonszolt még egy embert, akinek arcát rengeteg piercing borította, hosszú fekete haja pedig kócosan meredezett az ég felé.

- Ő itt Gazille, a vas sárkányölő - mutatta be őt Levy, mire az csak biccentett egyet, mellé talán horkantott is. Gazille mellett egy fekete cica állt, aki kemény tekintettel méregetett engem. Értetlenkedve néztem Levyre, majd fejemmel a macska felé böktem, mire Levy a fejéhez kapott és magyarázni kezdett.

- Ó, persze. Ő itt Lily, a csapat 3. exceede. Ők igazábból nem macskák, nem ám. - rázta meg a fejét, miközben mutatóujját feltartva bölcsen magyarázott. - Mágikus lények, akik repülni is tudnak, sőt Lily még a harcban is ügyes. - mutatta be pár szóval a macskát, majd Gazille felé fordult, aki egy vasdarabot rágcsált. - Te meg folyton csak eszel! - dorgálta meg, de én már nem is figyeltem rájuk. Belül valami üresség járta át a lelkemet. Valami mintha hiányzott volna. Vagy inkább VALAKI? Hirtelen valamiért elszomorodtam és bánatosan böktem meg Levyt, aki hirtelen újra minden figyelmét rám fordította.

- Ennyi? - kérdeztem halkan, de mivel a lány csak értetlenül pislogott, jobban kifejtettem - Úgy értem, nincs még valaki? Valaki, akit...akit kihagytunk? - kérdeztem lehajtott fejjel, miközben folyton arra a bizonyos zöld szempárra és rózsaszín hajtincsre gondoltam, amit nemrég elmém villantott fel nekem. Levy gondolkodott egy kicsit, majd töprengve megszólalt.

- Hát...a legjobb barátaidat bemutattam...végül is még Kanna lenne, de ő most nincs olyan állapotban... - nézett a barna hajú lányra, akinek a felső testén már csak egy melltartó volt. "Biztosan bemelegedett a sok piától" - gondoltam mosolyogva. -Na meg persze a mester, de ő most nincs itt... -gondolkodott tovább Levy, majd hirtelen csettintett egyet és boldogan felkiáltott - Megvan! Natsu és Happy! De ők most sajnos ők sincsenek itt... - szomorodott el, majd vigasztalón hozzá tette - De nemsokára ők is megjönnek. Nehezen hagytak itt, mert tudod...- fecsegett tovább, de én már nem is hallottam őt. Emlékek sorai villantak fel szemeim előtt, melyek homályosak voltak ugyan, de jó és rossz érzésekkel töltöttek el.

A Natsu név hallatán újra beugrott a zöld szempár, a rózsaszín hajkorona. Ezek mellé társult még egy izmos felső test, meleg kisugárzás, megnyugtató ölelés emléke is, de...de arcot nem tudtam kapcsolni a névhez. Vajon ki lehet ez a fiú, akihez annyi emlékem fűződik. Senki más nem volt ismerős az itteniek közül csak ő. Az ő neve valahogy más volt. Még a saját nevem kimondásakor sem éreztem semmit, de a Natsu névre elég volt rágondolnom és a szívem máris gyorsabb iramba kapcsolt. Éreztem, ahogyan elpirulok, de az okát nem tudtam. Lassan leültem egy padra és arcomat két tenyerembe temettem. Mi ez az érzés? Mi ez az emlék? Már semmit sem értettem az egészből. Úgy éreztem, levegőre van szükségem, ezért egy gyors bocsánatkérés után az ajtó felé siettem. Villámgyorsan löktem ki és léptem át a küszöböt, amikor hirtelen beleütköztem valakibe. Kezemet a hasára téve nyomtam kissé távolabb magamat, majd felnéztem az illető arcára. Zöld szempár, rózsaszín haj. A légzésem szaporábbá vált, a szívverésem felgyorsult. Hirtelen megcsapott a fiúból áradó melegség, ami földöntúli nyugalommal töltött el. Hát ő lenne Natsu?