Másnap reggel álmosan értem be a céhbe. Az éjjeli rémálmom újra és újra megtalált és amikor már harmadszor riadtam fel ugyanakkor, már nem is kíséreltem meg visszaaludni. Fél hattól már csak forgolódtam és azon gondolkodtam, vajon honnét olyan ismerős ez az álom és az a rettegés, amit a Natsu testéből áradó meleg okoz. Amikor a céh épülete elé értem, még egyszer utoljára megdörzsöltem a szememet és ásítottam egy hatalmasat, majd benyitottam az ajtón. A pult mögött álló, szokás szerint mosolygó Mirajane, azonnal vidáman intett felém, én pedig hozzá siettem. A pultnál Wendy és Gray ült, kezükben 1-1 pohár narancslével és süteménnyel. Gray pólóját, ahogyan mindig, most is elnyelte a föld, nadrágja pedig a bokáján lógott. Már meg sem lepett a látványa, sőt kezdtem emlékezni őrá is. Leültem melléjük és azonnal elfogadtam a pohár narancslevet, amit Mira lökött elém. 

- Hogy telt az este, Lucy? - kérdezte mosolyogva, mire eszembe jutott Natsu. Kíváncsian néztem körbe, de a fiúnak hűlt helyét találtam. Nem bírtam ki, muszáj volt rákérdeznem. 

- Natsu? - érdeklődtem utána, miközben tarkómat vakargattam. Mira, mint aki mindent tud, elmosolyodott és megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs, ma még nem láttam...Miért? - kérdezte és én úgy éreztem, hogy a pillantása mindjárt átdöf. Ilyen mélyreható tekintetet még sohasem láttam. Legalábbis nem emlékszem rá. Mivel válaszolni egyáltalán nem állt szándékomban, becsapni pedig úgysem tudtam volna, úgy döntöttem, inkább kikerülöm a kérdést.

- Köszi, jól.-mosolyogtam vissza Mirára, de ő csak összeráncolt szemöldökkel nézett rám. Nagyon is jól tudtam, nem szükséges megmagyaráznom neki a választ, hiszen Mira igen jó emberismerő. Ez már akkor világossá vált számomra, amikor bejött a gyengélkedőre hozzám, majd az, ahogyan egy pillanat alatt megnyugtatta Erzát, csak még jobban megerősített ebben. Tudtam, hogy azonnal levágja, nem szeretnék most Natsuról beszélni, ezért is válaszoltam inkább az eredeti kérdésére.

- Ennek örülök. - hunyt végül szemet éles témaváltásom felett és a mosogatóba tette Wendy és Gray üres poharát - Na és hogyan haladsz az emlékeid visszaszerzésével? - kérdezte aggódva. Hangjában féltés és segíteni akarás csengett, ahogyan újra felém fordulva a szemembe nézett. Írisze úgy csillogott, akár a gyémánt és ez megnyugtatott. Nyíltan válaszoltam neki.

- Lassan beugrik pár dolog. Például Gray mániákus vetkőzése. - nevettem fel hangosan. Mira és Wendy összenéztek, majd tekintetüket a mellettem lévő fiúra vetették, aki éppen ekkor lépett ki a nadrágjából és akasztotta azt széke támlájára. Mindannyian elnevettük magunkat a helyzeten, egyedül Gray pislogott ránk értetlenül, majd amikor felfogta, hogy most ő képezi a nevetség tárgyát, azonnal elpirult és morcosan odébb kullogott - Na meg... - hagytam abba a nevetést és bizonytalanul próbáltam folytatni a mondatomat. Félúton viszont elhallgattam, mivel nem tudtam, beszámoljak-e a lányoknak a furcsa álmomról és arról a különös félelemről, amit Natsu közelében érzek. Mirajane és Wendy rám néztek és átható tekintettel várták a választ. Már éppen szólásra nyitottam a számat, lesz ami lesz alapon, amikor hirtelen kivágódott a céh ajtaja és a számomra oly kedves fiú lépett be rajta. Rózsaszín tincsei kócosan meredeztek a szélrózsa minden irányába, szemei álmosan ragadtak le. Natsu lassan beljebb kullogott és kivételesen szóra sem méltatta Gray félmeztelen testét, vagy az őt azonnal piszkálni kezdő Gazille kihívó szavait. Ő csak álmosan leült mellém a pulthoz és könyörögve nézett fel Mirára, aki azonnal tudta, mi kell a fiúnak és egy nagy pohár kávét nyújtott felé. A következő pillanatban Happy is betántorgott az ajtón, hasonló állapotban mint Natsu, és ő is a pulthoz kullogott. Mira most is azonnal felmérte a helyzetet és nagy adag turmixot adott a cicának, aki hálás tekintettel nézett vissza rá. A pohár szélére egy apró hal volt dobva, éppen oda, ahová máskor a citromot, vagy a kis díszesernyőt helyezik.

- Tessék fiúk! - mondta Mira - Mi a fenét csináltatok az éjjel? - kérdezte, akár anyuka a rosszcsont gyerekektől, de arcán most is ott ült egy mosoly, mely most inkább volt elnéző, mint önfeledt - Majdnem úgy néztek ki, mint Lucy - nézett most rám gyanakvó tekintettel, melyben ott csillogott a vágy, hagy pletykáljon egy kicsikét, amit én egy szigorú tekintettel jutalmaztam és a poharamat kezdtem szuggerálni. 

- Jaj Mirajane... -sóhajtott mélyet Happy úgy, mint akinek a vállát nyomja a világ összes terhe -Ne tudd, mit csinált Natsu egész áldott éjjel... - panaszkodott tovább, miközben a pultra könyökölt és beleszürcsölt a turmixába. Mira és én kíváncsian pillantottuk Natsura, aki már csukott szemmel gubbasztott a kávéja felett és úgy tűnt, lassan elalszik. Happy követte a tekintetünket és szikrákat szóró szemekkel csapta tarkón a fiút, aki erre úgy ugrott ki az álmok világából, akár egy béka.

- Mi van már?! - nézett mérgesen körbe, majd ahogyan meglátta az exceed önelégült vigyorát, hatalmasat lekevert neki - Mi a rosseb ütött beléd, te?! - kiáltott rá. Happyt azonban nem kellett félteni, úgy pattan fel, mintha szögekbe ült volna és ős is kiáltozni kezdett.

- Ne merj nekem itt elaludni, Natsu! Egész éjjel nem bírtál nyugton maradni, ennek pedig most én iszom meg a levét! - sisteregtek a szavai, mellé pedig gyilkos tekintetet lövellt a sárkányölő felé - Ezt nem úszod meg szárazon! - halkult el fenyegetően a hangja, Natsu pedig ijedten hátrált pár lépést.

- Jól van már, pajtás...Nyugi van... - próbálta lenyugtatni feszült társát, kevés sikerrel. Ekkor egy ismerős arc jelent meg mellettünk és azonnal a két veszekedő barát közé állt, mielőtt még vérontás lett volna a "párbaj" vége.

- Na-na, srácok - mosolygott rájuk kedvesen az érkező és megsimogatta Happy fejét, aki erre megenyhült és visszaült a helyére.

- Nem bánom, most az egyszer megkegyelmezek - sóhajtotta, akár egy veterán, aki nem akar több életet kioltani, majd a következő pillanatban fenyegetőn Natsura mutatott - De ezt csakis Lisannának köszönheted.

- Ugyan, Happy. Natsu a legjobb barátod. Ne légy haragtartó - dorgálta meg a fehér hajú lány a macskát, majd a fiúra nézett - Te pedig, Natsu, mit követtél már megint el a kisfiunk ellen? - kérdezte mosolyogva, mire a megszólított durcásan fordította el a fejét.

- Én ugyan semmit...- mondta álszenten, de Lisanna átlátott rajta és kópésan megráncigálta a fülét - Ne gonoszkodj vele folyton, hiszen te keltetted ki - szidta le a fiút, aki pedig morogva tapogatta meg sajgó fülét és az orra alatt eldörmögött valami bocsánat félét. Erre mindenki felnevetett, kivéve engemet. Én csak értetlenül pislogtam Natsura és Lisannára. "Hogy-hogy a közös gyerekük? Egy pár lennének?" -kérdeztem magamtól. Lisannával alig váltottam egy mondatot mióta felébredtem és semmi információm nem volt róla, azon kívül, hogy Mirajane húga és, hogy sokáig halottnak hitték. Nem bírtam tovább, muszáj volt rákérdezni. A gondolttól, hogy Natsu foglalt, valamiért a sírás kerülgetett és ereimben megfagyott a vér. 

- Lisanna...-szólítottam meg óvatosan a lányt, mire ő kedvesen rám emelte gyönyörű kék szemeit és várta a folytatás - Ti Natsual együtt vagytok? - tettem fel bátortalanul a kérdést, melyre izgatottan vártam a választ. Meglepett szempárokat láttam magam körül és az idő, mely Lisanna válaszáig eltelt, hiába olt csupán pár másodperc, mégis több órányinak tűnt és alatta végig egyetlen dolog kattogott a fejemben: "Natsu nem lehet mással, csak velem"