A pocakom már szépen nőtt és nem tudtam tovább titkolni kisfiam előtt sem az igazságot. Neel egyre gyakrabban kérdezgetett afelől, miért ennyire nagy a hasam, így hát egy nap Natsuval magunkhoz hívtuk és közénk ültettük.

- Figyelj csak, kicsim! - mosolyogtam rá szelíden, apja pedig megsimogatta a buksiját. - Látod, hogy a mami hasa egyre nagyobb? - kérdeztem tőle, ezzel bevezetve őt a témába, mire hatalmasat bólintott és büszkén kihúzta magát.

- Én mindent észreveszek, anyu. De ne aggódj, titokban tartom, hogy éjjel mindig csokit eszel - suttogta, miközben rám kacsintott, akár egy jó cinkostárs, férjem pedig erre a válaszra hangosan felnevetett. A falaki szinte zengtek Natsu hangjától, miközben elismerőn hátba veregette fiát.

- Ez igen, fiam! - dicsérte meg Neelt - Te aztán tényleg mindent észreveszel! - mosolygott még mindig, gyermekünk pedig elégedetten nézett apjára.

- Na jó, bevallom, mostanában tényleg több csokit ettem, de a hasam nem ettől nőtt így meg... - néztem durcásan Natsura, aki csak kópésan Neelre kacsintott és halkan a fülébe súgta: "Inkább úgy mondanám, nem csak ettől" - szövetkezett a fiúval és mindketten felnevettek. Jókedvüket viszont sikeresen letörte, amikor fülön csíptem férjemet és szigorúan rászóltam.

- Befejezted, kedvesem? - ejtettem ki fenyegetően a szavakat, majd amikor kétségbeesetten bólintott, újra fiunk felé fordultam - Ne hidd el a papi egyetlen szavát sem. Anyu hasa nem a csokitól nő, ugye? - vetettem egy villámló pillantást Natsura, aki ismét bólogatni kezdett.

- Nem ám! Tudod, a mami hasában a kistestvéred növekszik. - magyarázta Neelnek csillogó szemekkel. Arcáról ekkor eltűnt a viccelődés és komolyan, mégis hatalmas örömmel folytatta a beszédet. Szemeiben a meghatottság és a türelmetlen várakozás tüze lobogott, ami minden egyes szava után kisfiunkra is egyre jobban átragadt. Amikor Natsu elmesélte neki, hogy nemsokára kis tesója lesz, fiunk rám emelte hatalmas barna szemeit és lelkesen várta megerősítésemet.

- Igaz ez, mami? A hasadban van a kis tesóm? - kérdezte vigyorogva, majd amikor bólintottam, rám vetette magát és boldogan kezdte el ölelgetni egyre nagyobb pocakomat. Fülét rátapasztva, halkan suttogni kezdett a bent lakó csöppségnek, majd apró kezével óvatosan megtapogatta a hasamat.

- Te itt vagy bent? - kérdezte izgatottan - Siess kifelé, biztosan alig férsz már el ott... Bár elég nagy helyed lehet - társalgott lelkese testvérével, Natsuval pedig meghatottan figyeltük a jelenetet. Neel egész nap a pocaklakóról kérdezett és este ragaszkodott hozzá, hogy apa mindkettőjüknek olvasson esti mesét, így ölembe kucorodott és fejét hasamra hajtva aludt el, velem együtt.

A maradék pár hónap, ami a kisbaba érkezéséig hátra volt még, gyorsan eltelt. Időközben Happy és Charles is egymásra találtak és külön költöztek tőlünk. Már nekik is megvolt a saját kis családjuk, de minden nap bejöttek a Fairy tailbe és találkozhattunk. Reggelente nem csak az ő, de kiscicáik érkezését is vártuk, főleg Neel és Asuka, akik rengeteget játszottak velük. Igazán jól összebarátkoztak, amit a szülők nem is bántak, hiszen igazán eleven porontyokkal ajándékozta meg őket a sors. Happy és Charles a nap végén már csak egy kis pihentető szundításra vágytak, amit én anyaként teljesen meg is értettem.

Gray és Juvia kapcsolata is kezdett kibontakozni, sőt még Gazille is nyitottabb lett Levi felé. Mindenkinek jól alakult a sorsa és a céh talán még sosem volt ilyen boldog. Amikor letelt a kilenc hónap és már a kis Layrose-al érkeztem haza a kórházból, mindenki boldogan várt. Natsu és Neel már mindent előkészítettek a kicsi érkezéséhez és izgatottan vették szemügyre kis családunk új tagját, aki rózsaszín tincsei mögül, huncutan csillogó szemekkel nézett vissza rájuk. Az idő villámgyorsan repült és a kislányunk pikk-pakk egy éves lett. Igyekeztünk jól megosztani figyelmünket a két kincsünk között és egyiket sem elhanyagolni. Főleg arra kellett vigyáznunk, nehogy Neel magányosnak érezze magát és féltékeny legyen. Szerencsére fiunk remekül megvolt a húgával és minden velük töltött nap igazi ajándék volt számunkra.

Mindkét gyermekünk felnézett apjukra és példaképként tekintettek rá, Natsu pedig igyekezett végre felnőttként viselkedni...legalábbis a srácok előtt. Nagyszerű éveket tudhatunk magunk mögött, melyekre mindig mosolyogva fogok visszaemlékezni. Egyetlen napot vagy percet sem hagytam volna ki az életemből és semelyik döntésemet sem hoztam volna meg másképp, hiszen mindezek együtt vezettek el idáig. Eddig a nyugalmas és meghitt otthonig, melyben ketten öregedtünk meg Natsuval. Itt szerettünk bele egymásba újra és újra, valamint itt nőttek fel a gyermekeink. Ennél már nem is kívánhatnék többet.

-És pont. Itt a vége. - csukom be a vastag könyvet, miközben hátam mögül lépteket hallok. Natsu az.

- Mit csinálsz, drágám? - kérdezi mosolyogva, majd az előttem lévő albumra néz és válaszol saját kérdésére - Megint ebbe írsz? 

- Éppen most fejeztem be. Hány éve is már? - kérdezem és felállok a székről.

- Legalább 30... - réved a távolba férjem tekintete.

- Igen. Csodás ajándék volt ez Wendytől... mindmáig meg is őriztem- hunyom le a szememet és köszönöm meg a lánynak képzeletben. - Ő maga készítette a születésnapomra. Mennyi emléket gyűjtöttünk már bele azóta... - sóhajtok fel boldogan.

- Gyere, nemsokára megjönnek a gyerekek - mosolyog rám Natsu és kéz a kézben elindulunk a nappaliba. Layrose és Neel  ma meglátogatnak minket és az unokákat is hozzák. Olyan régen láttam már a kicsiket. Útban a nappali felé lenézek összefonódott ujjainkra és magamban elmosolyodom. "Milyen vének lettünk" - állapítom meg ráncos kezeink láttán, majd vállat rándítva köszönöm meg ismét magamban ezt a csodálatos életet.

- Natsu, ugye örökké velem maradsz? - kérdezem meg ismét férjemet, mire ő a szokásos válasszal felel, ezzel még inkább bizonyítva, tökéletes döntést hoztam, amikor hozzámentem. Mindent köszönök neki. A sok csodás emléket, a gyönyörű esküvőnket, a csillagfényes éjszakákat. Egyszerűn mindent, amim van. Ezt nem tudom eléggé meghálálni neked, Natsu Dragneel.

- Örökké! - suttogja.

Vége

Na, itt a vége a bónusz részeknek is. Bevallom, nehéz volt elszakadnom ettől a sztoritól. Részben, mivel ez volt az első könyvem és részben, mert nagyon élveztem írni. Na de mindennek vége lesz egyszer, tehát ennek is. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki elolvasta és még sok könyvet szeretnék írni nektek. Sziasztok!