A víz csobogása sem tudta elnyomni a kintről beszűrődő hangos zajokat, én mégis megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a másik szobában bolondozó férjemet és kisfiamat. Utoljára kiöblítettem számból a fogkrémet, majd miután az arcomat is megmostam, elzártam a csapot és kiléptem a fürdőszobából. Ahogyan a hálóba értem, az ajtóban földbe gyökerezett a lábam a döbbenettől. "Pedig milyen jól indult a reggel" - gondoltam magamban bosszúsan, majd hogy kis családom figyelmét magamra vonjam, hangosan megköszörültem a torkomat.

- Natsu! Hányszor kértelek, hogy ne játszatok ilyen durván?! - tettem fel a költői kérdést férjemnek, aki ijedten kapta felém tekintetét. Mielőtt válaszolt volna nagyot nyelt és arcomat pásztázva próbálta kitalálni, mennyire vagyok rájuk mérges. Rájöhetett, hogy egyáltalán nem vagyok vicces kedvemben, ugyanis a következő pillanatban levette nyakából Neelt, majd maga mellé állította. A kisfiú szintén ijedten pislogott rám és akár csak az apja, ő is szálfa egyenesen, lehajtott fejjel topogott egy helyben. A füle mögött lévő rózsaszín hajtincset, mely teljesen eltért amúgy szőke hajától, idegesen kezdte el babrálni, majd lopva apjára pillantott, aki csak biztatón oldalba lökte.

- Sokszor, édes... - nézett rám ártatlan szemekkel, de engem nem tudott meghatni. A szoba romokban hevert, a frissen megvetett ágy össze volt ugrálva, minden fiók ki volt húzva és a benne lévő ruhadarabok szanaszét hevertek a földön. A világos lila szőnyeg a szoba egyik sarkában hevert gyűrötten, míg a nagy virágcserép a másikban, felborulva. A falra akasztott képek mind ferdén lógtak egymás mellett és már csak a lélek tartotta a szegen őket. Nagyon jól tudtam, hogy Natsu és a már 5 éves kisfiam megint sárkányosat játszottak, amivel semmi gondom nem lett volna, ha ezt nem a hálószoba közepén teszik. Még mindig szigorúan tartottam férjemmel a szemkontaktust, de éreztem, szívem kezd meglágyulni. A pontot az tette fel a "i" betűre, amikor kisfiam is apja példáját követte és bociszemeket meresztett rám. Tudtam, ennyi volt a méreg és kezdhetek takarítani. Nagyot sóhajtottam és megenyhült tekintettel guggoltam le a földre.

- Na gyere ide, Neel! - szólítottam magamhoz gyermekemet, mire ő engedelmesen, hatalmas mosollyal az arcán szaladt felém. Amint hozzámért én szorosan a karjaimba zártam és cuppanós puszit nyomtam homlokára.  - Soha többet ne kelljen ilyen rendetlenségre bejönnöm, értetted? - kérdezte, miközben finoman orron pöcköltem a fiú.

- Persze, mami... - nevette el magát és már szaladt is a konyha felé. Az ajtóban még megállt és kérlelő tekintettel kiáltott vissza nekem. - Bocsánat, mami...van még a tegnapi sütiből? - kérdezte, miközben ragyogó szemekkel nézett rám. Kezeit könyörgőn kulcsolta össze és én nem tudtam neki nemet mondani. Helyette mosolyogva válaszoltam.

- Sütit reggeli előtt? - kérdezte dorgálva, ám amikor láttam kisfiam szomorúan legörbült száját, úgy döntöttem megkegyelmezek neki - Na jó, nem bánom. Ott van a pulton, de csak egyet, megértetted? - kérdeztem tettetett szigorral, mire a válasz egy csintalan "persze" volt és a következő pillanatban már el is tűnt a szemem elől.

- Khmm... - hallottam meg a másik csínytevő hangját a szoba egyik sarkából. Natsu még mindig lehajtott fejjel állt előttem, miközben félve pislogott rám. Lassan elé léptem, de nem szóltam egy szót sem. Arra vártam, vajon mit fog felhozni a mentségére. A válasz nem is váratott magára sokáig.

- A papinak is megbocsájt a mami? - kérdezte, miközben ajka csibészes mosolyra húzódott. Fejét felemelte és ő is közelebb lépett hozzám. Szemeiben felfedeztem a bűntudat halvány szikráját, ám az semmi volt ahhoz a kisfiús ragyogáshoz képest, melyből rögtön meg tudtam állapítani, egyáltalán nem bánt meg semmit. Éppen azon voltam, hogy megdorgáljam őt, amikor hirtelen egy puha kezet éreztem meg a derekamon. Natsu erősen, mégis gyengéden húzott magához, majd amikor ajkunkat már csak milliméterek választották el egymástól, halkan suttogva hozzátette - Persze ha nem, akkor várom a büntetést - mosolyodott el még jobban és jobb kezével állam alá nyúlva húzott magához még közelebb. Már ajkamon éreztem forró leheletét és gondolataimban már meg is csókoltuk egymást, ám ekkor huncut terv született meg a fejemben. Szemeimet lehunyva, kacér mosollyal közeledtem én is Natsu ajkai felé, majd amikor már súroltam azokat, nyelvemet finoman végig húztam férjem alsó ajkán, aztán finoman megharaptam. Éreztem, hogy szaporábban veszi a levegőt és elnyílt ajkakkal várja a folytatást, de ekkor hirtelen két tenyeremet a mellkasának támasztottam és ellöktem magamtól, majd kisfiam után kiáltottam.

- Megtaláltad a sütit, kincsem? - kérdeztem, miközben tenyerem még mindig Natsu mellkasán pihent, így jól éreztem szapora szívverését. Elindultam én is a konyha felé, majd az ajtóból még visszaszóltam neki - Itt a büntid. - kacagtam rá és csintalanul hozzátettem - Csak ki ne ugorjon a szíved, édes - öltöttem ki rá a nyelvemet és kisfiamat követve, eltűntem a szobából.

A Nap szikrázóan sütött odakinn és a levegő is frissebb volt mint valaha. Natsuval éppen a céhbe tartottunk, közöttünk pedig a kis Neel szedte a lábát ugrálva. Mivel mindketten fogtuk a csöppség kezét, így néha-néha meghintáztattuk őt a levegőben, amit ő hatalmas nevetéssel díjazott. Már csak méterekre voltunk a céh bejáratától, amikor kisfiunk gondolt egyet és kitépte kezünkből a kezét, majd hatalmas léptekkel szaladt a céhajtó felé. Értetlenül pillantottam Natsura, aki csak megvonta a vállát és kezem után nyúlt. Az út hátralévő részét kéz a kézben tettük meg és mire mi is a bejárathoz értünk, kisfiunk már rég beszaladt rajta. Mit sem sejtve léptem be én is a terembe, de az elém táruló látványtól a lélegzetem is elállt.

Itt van az első "bónusz" rész. Remélem tetszett, nemsokára jön a folytatás. Ide is és a másik könyvemhez is. Addig is sziasztok!