- Hát ömm...tudod Lucy, 3 napja nyomod veszett. Én és a céh többi tagja... -kezdte el magyarázni a dolgokat Mira, de én izgatottan félbeszakítottam.

- Céh? Milyen céh? - kérdeztem csillogó szemekkel. Nem értem, mi ütött belém, de hirtelen olyan érzésem támadt, mintha midig egy bizonyos céhbe vágytam volna...de vajon milyen céhbe?

- Ó, persze! Hiszen erre sem emlékszel. - csapott a homlokára Mirjane nevetve - Te a Fairy tail varázsló céh tagja vagy. Nézd csak, ott a jele is. - mutatott a kézfejemre, ahol egy rózsaszín céhjel díszelgett. Csodálattal néztem a gyönyörű jelet, ami leginkább egy futó tündérhez hasonlított. - Úgy négy-öt hónapja csatlakoztál a hozzánk és azóta be is kerültél egy igen erős csapatba, ha nem a legerősebbe. - magyarázta büszkén, majd kérdőn nézett rám - Senki neve nem ugrik be? - kérdezte.

- Hát nem igazán tudom, hogy mire kéne emlékeznem. Talán...talán, ha - törtem a fejemet, majd felvilágosodva kiáltottam el magamat, mint aki megtalálta a rák ellenszerét - Megvan! Talán, ha bemutatnád a többieket! - vetettem fel, mire a fehér hajú lány a homlokomra, majd a nyakamra nézett, ahol 1-1 fáslival átkötözött seb volt. Ezután lejjebb húzta rólam a takarót és kétkedve nézett végig a hasamon, ami telis-tele volt sebekkel, melyet hol egy sebtapasszal, hol egy újabb adag fáslival voltak lefedve. 

- Nem kéne még felkelned. - mondta aggódva és újra betakart. - A sebeidet csak nemrég kezeltük le és még nem húzódtak össze teljesen. Tényleg, nem is fájnak? - kérdezte csodálkozva.

- Nem, nem igazán. Mondd csak Mirajane... - szólítottam meg lesütött szemekkel, mire ő kedvesen megsimogatta a fejem tetejét és mosolyogva kijavított.

- Csak Mira - nevetett fel és én hálás csillogással a szememben néztem ismét rá.

- Mondd csak, Mira... - kezdtem újra és most megnyomtam a nevét, ezzel is kihangsúlyozva és egyértelművé téve, hogy megértettem a becézést - Pontosan mikor találtatok rám?

- Ma ugye csütörtök van, akkor, mivel 3 napja tűntél el, az meg ugye hétfő volt...rá 2 napra meg is lettél az erdőben... - számolta ujjain a napokat Mira - tegnap volt, szerdán. - nézett rám büszkén, hogy elboldogult ezzel a nehéz matematikai feladvánnyal, mire én nem álltam meg mosolygás nélkül.

- Szóval akkor  tegnap, egy erdőben... - gondolkodtam hangosan - De vajon hogyan kerültem oda és mit csináltam abban a 2 napban?

- Erre sajnos nem tudom a választ, de majd együtt kiderítsük, jó? - mosolyodott ismét el, majd felállt és az ajtó felé indult. - Most pihenj egy kicsit, sok volt ez így egyszerre. Később benéznek majd a többiek is. - tűnt el a szobából egy búcsúzó mosoly és egy kacsintás kíséretében én pedig nagyot sóhajtva hunytam le a szememet.

"Szóval Lucy...Llucy Heartfilia" - ízlelgettem a nevet, mely állítólag az enyém, de semmiféle érzelem nem tört rám tőle, ezért hangosan is kimondtam, de úgy sem éreztem semmit.  Kinyitottam a szememet és nagy levegőt véve lassan feltápászkodtam az ágyból. Az ablakhoz sétáltam és elhúztam a függönyt. A vékony szövet darab puhán libbent el az ablak elől és fedte fel a kinti tájat. Amikor kinéztem gyönyörű zöld kertet láttam, mely után egy hatalmas nyüzsgő város foglalta el a horizontot. A nap káprázatosan szikrázott és az utcán csodaszép virágok nyíltak. "Tavasz van" - állapítottam meg. Kinyitottam az ablakot és megcsapott a kellemes hideg szellő, mely kintről áradt be. Mélyen beleszagoltam és lehunyt szemmel élveztem a pillanatot, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe és egy kép villant fel előttem. Kép egy ragyogó zöld szempárról, egy rózsaszín hajtincsről. Ezután egy különös érzés is elárasztott, mely melegséggel és félelemmel egyaránt eltöltött. Zihálva nyitottam ki a szememet és fogtam meg sajgó fejemet. "Ezek emlékek lettek volna?" - kérdeztem magamtól, majd megráztam a fejemet és Mirajane tiltása ellenére az ajtó felé indultam, hogy megismerjem a többieket.