Natsu szemszöge:

Miután Erza elmagyarázta, nem bujkálhatok örökké az igazság elől, szilárd elhatározottsággal igyekeztem a bárpult felé, ahol nemrég Lucyt hagytam. Vörös hajú barátom kifejtette véleményét az ügyben, miszerint ne hagyjam veszni, oly nehezen megszerzett boldogságomat. Lucyvel végre jól álltak a dolgok, így ha elmagyarázom neki a történteket, biztosan meg fogja érteni. Legalábbis ez volt Erza nézőpontja, amivel én még mindig nem értettem 100 százalékosan egyet, mégis jobb ötletnek tartottam azt, hogy bevallom az igazságot, mint hogy hazudok annak a személynek, aki számomra a világot jelentette.

- Heló Mira, Lucy? - kérdeztem rá azonnal, mire a fehér hajú lány arcáról lehervadt a mosoly, melyből rögtön sejthettem, baj történt. Az, hogy Mira lesütött szemmel, szégyenlősen topogott, csak még inkább megerősített előbbi elgondolásomban. Nem bírtam tovább várni, így egy fokkal erélyesebben tettem fel újra a kérdést.

- Hol van Lucy, Mirajane?! - kérdeztem, miközben kissé fenyegetően összehúztam szemeimet.  lány ekkor halkan ugyan, de végre válaszra méltatott.

- Elment... - felelte.

- Tessék? Mégis hová? És hogyan engedhettétek neki? Hiszen nem is emlékszik a városra! - keltem ki magamból. Hirtelen rossz érzésem támadt szívem gyorsabb ütemre kapcsolt, ahogyan agyamban folyton csupán egy dolog kattogott. "Az nem lehet, hogy rátalált. Kérlek Uram, csak ő ne találja meg" - könyörögtem némán, majd miután kiszedtem Mirából, hogy pontosan mi történt és merre ment Lucy, az ajtó felé rohantam. Még mielőtt elérhettem volna célomat, gyorsan körbefuttattam tekintetemet a céhben, Happyt keresve, de a kék exceedet mintha a föld nyelte volna el, sehol sem láttam. Nem volt időm megkeresni, így fejemet újra előre fordítottam és erőteljesen téptem fel az ajtót. Az utcán ide-oda forogtam, hátha megpillantom Lucyt, de egyenlőre sehol sem láttam őt. Amikor elindultam balra és már éppen elhagytam volna az utcát, a céhépület sarkánál, a földön ülve megpillantottam egy szőke hajú lányt. Hátát a falnak támasztotta, térdeit mellkasa elé húzta. "Lucy, hát itt vagy"  -suttogtam magam elé halkan. Azonnal oda siettem és kezemmel megérintettem a vállát. A lány meglepetten fordította felém a fejét és ijedten pislogott rám. "A pokolba, ez nem Lucy" - jöttem rá azonnal, de mivel más ötletem nem volt, leguggoltam a lány mellé és kedves mosolyt erőltetve az arcomra, megszólítottam.

- Szia, én Natsu vagyok. Nem láttál erre felé egy vékony, szőke, barna szemű lányt? A haja 2 copfba volt kötve és az oldalán kulcsok és egy ostor lógott. - írtam körbe Lucyt, de a kislány csak közömbösen hallgatott. Legalábbis az elején. Amikor a kulcsok és az ostor kerültek szóba, szemei azonnal felcsillantak és ajka széles mosolyra húzódott.

- Lucy, a csillagmágus, ugye? - kérdezte lelkesen, mire hevesen bólogatni kezdtem.

- Igen, igen, ő az. Talán láttad, merre ment? - kérdeztem türelmetlenül, a kislány pedig csalódottan ingatta a fejét.

- Sajnos nem, de veled ment el. - mutatott rám vádlón - Hogy hogy nem tudod, merre van? - kérdezte. Szemeim meglepetten tágultak ki és éreztem, pulzusom  a magasba szökik. Már jól tudtam, mi folyik itt, de csak reméltem, hogy nem lesz komoly baj. Egyetlen szó nélkül fordultam sarkon és hagytam ott a kislányt. Magam előtt láttam Lucy meggyötört tekintetét, sápadt arcát és elernyedt izmait, ahogyan a sötét erdőben szorosa lefogva tartottam. Eleinte kapálózott, próbált szabadulni, de a végére már csak üveges szemekkel meredt előre. Igen, tudtam jól, mi váltotta ki ezt belőle. Az a kiáltás az én ereimben is megfagyasztotta a vért, de rá nagyobb hatással volt. Ahogyan visszaemlékeztem arra a csillagfényes éjszakára, újra hallottam Jude utolsó szavait, ahogyan életéért könyörgött és láttam magam előtt Lucy kétségbeesett pillantását. "Soha többé nem akarom azt az arcot látni"-zakatolt a fejemben és olyan gyorsaságba kapcsoltam, amennyire csak lábaim bírták. Szél sebesen rohantam végig az utcákon, egészen egy bizonyos épületig. Nagyon jól tudtam, merre lehet Lucy, ahogyan azt is, ki vette magával. Nem engedhettem, hogy újra bántódása essen a lánynak, akit teljes szívemből szerettem.

Lucy szemszöge:

Nem értettem, mit akarhat Natsu a történtek után. Amikor megláttam az arcát, először megörültem neki, azt remélve, végre magyarázatot ad az elmúlt napokra, ám ahogyan a szemébe néztem, nem láttam benne semmiféle érzelmet. Arca sápadt volt, szemei üresek, ajkaiból mintha kiszaladt volna a vér. Lassan felsegített a földről és kézen fogva maga után húzott. Csupán annyit mondott, "Kövess!", de ekkor sem nézett rám, szavait maga elé intézte. Fura érzés fogott el a közelében, mintha már éreztem volna ezt korábban. Szó nélkül követtem őt egy hídig, amin átvezetett, majd a végén megállt és szembe fordult velem.

- Sajnos tovább nem láthatod az utat. - jelentette ki, majd mielőtt még bármit kérdezhettem volna, minden elsötétült.  

"Újra itt vagyok, az erdőben. Az ég megint gyönyörű felettem, mégis rettegés fog el. Tudom, hogy a Hold baljósan világít, de valamiért nem futok el. Ekkor hirtelen lépéseket hallok, valaki rám veti magát a bokorból, majd együtt esünk a földre. A fiú tenyere a számon pihen, másik kezével pedig a talajra nyom. Ismerős meleg árad belőle, mely egyszerre nyugtat meg és tölt el félelemmel. Arca ismét homályos, de lassan kezd kitisztulni és én egy zöld szempárral találom szembe magamat. "Natsu az!" - állapítom meg. Számat szólásra nyitnám, de ő befogta azt, tehát nem tehetek semmit. Amikor a szorítása enged, s végre fellélegezhetnék, hirtelen éles fájdalmat érzek és minden elsötétül" 

Megint ez az emlék, ismét ez az este. Most végre kivettem Natsu arcát és pár dologgal többre emlékeztem, mégsem volt elég. Még mindig nem értettem, mit kerestem abban az erdőben, ráadásul...még most is...álmodnék? "Nem, ez más. Sötét van ugyan, de ébren vagyok" - értettem meg, ám akárhogy is igyekeztem felnyitni a szememet, nem jártam sikerrel. Fejem hasogatott és a szám kiszáradt. Éreztem, hogy csuklómon bilincs feszül, de még ahhoz sem volt elég erőm, hogy megmozdítsam a kezeimet. Helyzetem kilátástalannak tűnt és már éppen feladtam volna, amikor halk nyikorgást hallottam. Minden maradék energiámat összeszedve lassan felnyitottam a szememet és egy ismerős arcot pillantottam meg.

Itt az új rész, remélem tetszett. A következő holnap érkezik, addig is egy kommentel vagy voteoval jelezzétek a véleményeteket. Sziasztok!