A nap egyenesen rám sütött. Felültem és egy homokos tengerpaton találtam magamat. Tuti meghaltam. Valaki csípjen meg. Nem hiszek a szememnek, élek. De több kérdés is kavarog a fejemben. Hol vagyok? A szüleim vajon keresnek? És a legfontosabb, ki hozott ide? Nem tudom megállapítani, hogy a kar, aki elhúzott ide az férfi vagy nő. Erős lehetett, bár az alig 55 kilómat nem nehéz megemelni. Kilóról jut eszembe, éhes vagyok.

Felálltam és megfordultam. Nem messze láttam egy erdőt. Ott biztos találok valami ehető féleséget. Beléptem az erdőbe és mintha minden sötétebb lett volna abban a másodpercben. Ez nagyon ijesztő. Csak a szél susogását lehet hallani. Remek...belecsöppentem egy horror filmbe. Mi jöhet még? És ekkor egy faág reccsenését hallottam. Soha az életben nem kérdezem meg többet ezt. Bele se gondoltam még, hogy mennyi vad sárkány rohangálhat itt. Gyerünk Saphira, ne törődj semmivel! Folytasd a keresést!

Nem is kellett biztatnom magamat, tovább mentem. Elértem egy nagyobb tisztáshoz, ahol egy csomó bogyókkal teli bokor volt. Elmentem az egyikhez. A termése nagyon hasonlított az áfonyához. Mi baj történne, ha megkóstolom. Leszedtem pár szemet, de az az érzésem volt, hogy valaki figyel engem. Megfordultam, de nem láttam senkit. Biztos csak képzelődöm. Visszafordultam a bokorhoz, de ami a kezemben volt, az egyből a földön kötött ki. Fel sem tűnt, hogy a bokor előtt van egy nagy szikla, amin most az az éjfúria van, ami egyszerűen nem akarja levenni rólam a szemét. Szép lassan lépkedtem hátra, majd teljes gőzerőből visszafutottam a partra.

Én is csak ilyen szerencsétlen vagyok, egy sárkány kinézett magának ennivalónak. Gyors döntéshozatal után befutottam a vízbe, hogy bármibe is kerül hazamegyek, de az 100%, hogy azon a szigeten nem maradok. Térdig belementem aztán ledermedtem. A hatalmas víztömeg láttára leblokkoltam és világomat nem tudtam. Nem tudom mennyi ideig állhattam ott a vízben, de a nap elkezdett lemenni és én még mindig éhes voltam. Nagy lélegzetvételekkel visszamentem a partra.

Nem tudom, hogy hogyan, de azok a bogyók, amiket akkor szedtem ott voltak a homokban. Itt valami nagyon nem stimmel. Leültem és elkezdtem enni. Elég finom volt az úgymond 'vacsorám', de ahhoz, hogy ne haljak éhen tökéletes. Legalább abban szerencsém van, hogy csillagos ég alatt fogok aludni, már ha tudni fogok. A csillagos ég nézése közben még jobban gondolkoztam azon, hogy haza fogok-e még jutni. Szerintem nem tehetek semmit, reménytelennek látom azt, hogy még valaha látni fogom a családomat. Egyszercsak egy sárkányüvöltést hallottam meg. Egyből felpattantam és próbáltam kitalálni merről jöhet a hang. Hátra fordultam és láttam, ahogy egy sárkány elhagyta a szigetet. Egy problémával kevesebb. Bár kitudja, hogy csak egy kis esti repülésre vágyott-e vagy nem. Legjobb lesz ha lehunyom a szemem és próbálok aludni valamennyit.

Reggel, amikor felkeltem, még utoljára reménykedtem, hogy ez csak egy rossz rémálom. De nem így volt. Minden reményem elveszett. Körülnéztem és megláttam, hogy valaki megint hozott bogyókat. Na jó, ne törődjünk azzal, hogy ki hozhatta ide hanem együnk. Sárkányüvöltés, megint és egy sárkány visszajött a szigetre. Akkor nem egy problémával kevesebb. Úgy látszik ez a sárkány kivánkozik mindig visszajönni.

Ahogy teltek a napok, egyre jobban feltűnt, hogy minden ismétlődik. A sárkány éjjel elrepül és reggel visszatér, én meg étel kapok minden hajnalban. Furcsa volt, de ugyanakkor megnyugtató. A sárkányoknak eszükbe sincs a partra jönni, én pedig rendszeresen kapok ennivalót. Azért, egy kicsit zavar, hogy nem teszek semmit annak érdekében, hogy élelemhez jussak, mégis minden nap van tartalékom. Ki lehet ez a segítőkész idegen?

Ágreccsenést hallottam a hátam mögött. Felkaptam a fejemet és egyből felpattantam. És akkor szép lassan egy éjfúria sétált ki az erdőből. Egyenesen felém tartott, én pedig a sokktól hátrálás közben elestem. Egyre gyorsabban jön felém. Becsuktam a szemem és elmondtam magamban a végrendeletemet. Itt a vég.

5 percig becsukott szemmel ültem és nem történt semmi. Nem mertem kinyitni a szememet. Az egyiket egy kicsit felnyitottam és az éjfúria...előttem ült, mozdulatlanul. Meglepődten a védekező pozícióban lévő karjaimat elemeltem a fejem elől. Az éjfúria csak néz engem és forgatja a fejét. A szemei lilás-kékes szinűek voltak. Nem tudom mit csináljak.

-Menj innen! -kiabáltam rá és hasogattam el a kezemmel.- Nem fogok a mai kajád lenni!! Repülj el!!

Mintha forgatta volna a szemeit és úgy hagyott el. Nem értettem, hogy ez most mi akart lenni. Nem értem a sárkányok szándékát...utálom őket...

Naplementekor a sárkány visszatért pár hallal a szájában. Letette mellém, majd elhagyta a szigetet. Egy sárkány lát el...már idáig jutottam...nem fogok hazajutni...

Másnap reggel hamarabb felkeltem a szokásosnál, de az éjfúria épp akkor repült vissza. Egyből itt szállt le a kis táborhelyemnél. Szintúgy volt nála pár hal. Én próbáltam tartani tőle a távolságot, de ő mindig közelített felém. Mintha féltene engem...de miért is gondolok ilyenekre ha ezek a lények egyformán rosszak?!

2 hét telt el azóta, hogy itt ragadtam. Minden nap ugyanúgy zajlott le. Az éjfúria este elment, reggel visszajött. Hozott halat, én próbáltam visszautasítani az "ajándékát" de nála nem létezik olyan, hogy nem. Kezdtem elviselni, hogy a közelemben van.

De egy nap reggel nem jött vissza. Vártam rá 2 órát, de nem jött. Az éhségem átvette az uralmat a várakozás felett. Valamit ennem kell. A vízbe nem merek belemenni, mert megint ledermedek. Egy lehetőség maradt...a tisztás az erdő túloldalán. Mély levegő, csendben és biztonságban át fogsz érni a tisztásra Saphira. Indulás!

Az erdő ugyanolyan sötét és kopár volt most is. Sötétség van bármerre is nézek. Látom a fényt a tisztáshoz. Már csak 20 méter. A lábaim akaratom ellenére elkezdtek futni. 5 méter és ott vagyok. Vagy mégsem. Egy szárnyváltó. Jajj ne...ezek az egyedek csoportosan vadásznak. És most léptem rá egyiknek a lábára hátrálás közben. 2-en, 3-an...4-en vannak. Túlélés esélye egyenlő a nullával. Ha elfutnék a fák akadályoznának. Hiányozni fogtok Anya és Apa. Lecsuktam a szemem és vártam a halált.

De a szívrohamomat növelte, hogy mögöttem megmozdult valami. Az éjfúria! Kiugrott a mögöttem lévő fa mögül és elém állt támadó pozíciót felvéve. Én inkább hátrább húzódtam. Egy fa mögé leültem és félve vártam mi lesz itt. Végül is 4 az 1 ellen sehogyse igazságos. 10 perc után semmit se hallottam. Felálltam és kikukucskáltam. Csak az éjfúria maradt itt. Valahogy megérezte, hogy nézem őt. Felém fordult, elindult felém. Sántított, biztos fáj a lába. Kinyújtottam a kezemet szép lassan, hogy megsimogassam.

-Megmentetted az életemet. Köszönöm.

Mielőtt hozzá érhettem volna, felkapta a fejét és morogva elém ugrott. Talán visszajöttek a szárnyváltók? Egy kisebb farengetegtől jött a hang. De meglepetésere nem egy sárkány lépett ki a sötétből..

.

Folytatjuk...