Az éjfúria még mindig védelmezve állt előttem, én pedig a meglepődéstől semmi mozdulat megtételére se voltam képes. A hangot kiadó előlény ott áll a sárkány előtt. Egy kapucnis ember volt az.

-Most miért nézel így? -kérdezte az idegen.

-Hogy mi? -teljesen elbambultam.

-Talán a füleden ülsz vagy mi?! Azt kérdeztem, hogy miért nézel így??

-Bocsi...csak...kb 2 hete vagyok ezen a szigeten...de sárkányokon kívül nem nagyon találkoztam mással...

-Ja igen. Szóval te vagy az a lány, akiről a szüleim beszéltek? -mutatott rám.

-Oh, hogy te tudtál róla? Ilyenkor az embereknek nem segíteni kéne a másikon?! -kaptam fel a vizet.

-Tudod, nekem nem kötelességem segíteni a másikon. De ha nagyon akarod, akkor most segítek. -elkezdett felém sétálni egy jó nagy mosollyal a száján.

-Ne közelíts felém!! -torkom szakadtából ordítottam neki.

-Most meg azt akarod,hogy ne segítsek? Szerintem te sem vagy tisztában azzal, amit mondasz.

Továbbra is jött felém. Az éjfúria akárhogy is morgott rá mintha meg se hallotta volna, úgy folytatta a hozzám való közelítést. Hüllő "társam"-nak a határait kerülgeti ez a fiú. Nem kellett még sok és az éjfúria agya eldurrant és neki ugrott az idegennek. De hirtelen a földön találta magát. A semmiből előbukkanó hatalmas sárkány, a fiút védelmezve arrébb lökte az éjfúriát.

-Remek próbálkozás, de az éjfúriád semmit se ér az én Silver phantomommal szemben. -mondta hencegve.

-Silver phantom? Sose hallottam még ilyenről.

-Persze, hogy nem. Ez nem olyan sárkány, ami mindenhol őshonos lenne. Mellesleg, nem olyan puhány lovasoknak lett kitalálva, mint a magadfajtáknak.

-Magamfajta?! Elmondanám, hogy én rühellem az összes sárkányt a világon!

-Oh igen? Az az éjfúria nem azt gondolja. -mutatott rá a mellettem álló sárkányra.

-Félreértésben vagy, de ő nem az enyém.

-Mással próbáld meg elhitetni ezt. Láttam ahogy védelmez, szerintem még az életét is képes lenne feláldoznia érted.

-Nem tudsz te semmit!

-Akkor próbáljunk ki valamit. Most lépek egyet feléd -és úgyis tett.

-Ez most mire is jó? -tettem keresztbe a kezemet.

-Csak figyelj! -majd elővette a bárdját és telejes sebességgel felém rohant.

Az éjfúria dühösen csapta le a fiút a faroklapátjával. Pár másodpercig a földön feküdt, majd szép lassan felállt. Ahogy felemelte a fejét láttam, hogy egy vörös folt van az arcán. Nem szoktam más kárán nevetni, de most mégis kuncogtam egy kicsit.

-Ennyire azért nem vicces. Tudod mennyire fájdalmas?

-Hát, hogyha nem rohantál volna felém, mint egy elmebeteg, akkor nem lett volna ez.

-Legalább bebizonyítottam, hogy minden tagadás ellenére az éjfúria a tiéd.

-Most komolyan kezdjem előről?! -csaptam homlokon magamat- Nem. Az. Enyém. Mi olyan felfoghatatlan ebben? Azt sem tudom, hogy milyen nemű, a korát sem tudom.

-18 éves nőstény. De ez csak egy körülbelüli tipp.

-Azt sejtettem, hogy kislány - ahogy kimondtam ezt, az éjfúria a faroklapátjával kihúzta a lábaimat a helyéről és a földre estem.- Áú! Te kis szemét!

-Szerintem ne kislányozd le mégegyszer - mondta, miközben a sárkánya a háta mögött rajtam nevetett.

-Remek. Már a sárkányok is viccet űznek belőlem...-és elindultam vissza a tengerpartra.

-Hé! Most ne mond már, hogy egy kis poén meghátráltat.

-Tudod, nekem az egész életem egy rémálom. Mindegyis, most megyek és kitalálom, hogy juthatok vissza a családomhoz.

Aztán minden elköszönés nélkül ott hagytam őket. Azt hittem, hogy legalább itt nyugtom lesz a számomra bántó megjegyzésektől és tettektől. Ennyire nehéz ezt megérteni? Vagy talán csak én viszem túlzásba? Mindenen jár az agyam, csak azon nem, hogy hogyan tudnám újra jól érezni magamat. Milyen jó is volt nem félni semmitől sem. El is felejtettem milyen érzés ez. Régen még úszni is szerettem, most meg ledermedek a nagy víztömeg láttára. Miért velem történik ez? Mi rosszat tettem? Miért...miért nem tudok boldog lenni?

A nagy gondolkozás közben a tengerparton ültem és néztem a naplementét. Semmi új nem volt benne, de mégis gyönyörű volt. A horizont tökéletesen kirajzolódott a Nap lemenetekor. De valami megzavart. Az a fiú állt meg mellettem, akivel az erdőben összefutottam. Csodálom, hogy nincs melege abban a kapucniban. Egy jó 5 percig csendben állt és nézett kifele a fejéből. Aztán megszólított:

-Most megsértődtél?

-Miért érdekel ez téged?

-Csak bocsánatot akartam kérni. Tudom, hogy nehéz neked. Nem lehet könnyű távol lenni attól a környezettől, amit már megszoktál.

-Nem a környezettel van bajom...Hiányzik a családom...Na meg a sárkányok pokollá teszik az életemet.

-Tudom, hogy milyen utálni egy lényt. Én se szeretem őket.

-Mondja az, akinek van sárkánya, aki még meg is védi egy teljesen vad éjfúriától.

-Attól még, hogy sárkányom van nem azt jelenti, hogy oda is vagyok értük. Yasei csak azért van mellettem, mert a szüleim akaratának nehéz nemet mondani.

-Ismerős. De engem megértenek.

-Hhh...Amúgy azután, hogy megijesztettelek illene bemutatkoznom. Axel vagyok.

Levette a kapucnit a fejéről, a haja egy kicsit égnek állt, de legalább bemutatkozásnál leszedi a fejéről. Kézfogásra nyújtotta felém a kezét, én belecsaptam közben a nevemet mondva.

-Örülök a találkozásnak Saphira.

-Szintúgy -és éreztem, ahogy valami hozzáér a hátamhoz.

Az éjfúria volt az. Azt hittem felrobbanok.

-Már megint itt vagy te hülye gyík?! Nem látod, hogy nincs veled megtárgyalni valóm?! Hagyj magamra!

-Nem akarok beleszólni, de ha az a "hülye gyík" megmentette az életedet, nem érdemelné meg ha adnál neki nevet?

-Nem az enyém, nincs jogom hozzá.

-Pedig, ahogy én látom be van zsongva attól, hogy újra láthat.

-Én inkább csak a sajnálatot látom a fején.

-Biztos megbánta, hogy kinevetett.

-Mi vagy te gondolatolvasó?!

-Nem, de a szüleimtől tanultam néhány trükköt a "hülye gyíkokról". - majd hirtelen a sárkány felé nézett - Nos koleganő igaz, hogy bánod, amit tettél?

Az éjfúria, mint valami parancsszóra hallgató kutya bólogatta a fejét.

-És szeretnél egy nevet kapni? - kérdezte újra.

Megint bólogatott. Ezt nem hiszem el. Tátva maradt a szám. Ezek biztos ellenem alakítottak ki egy szövetséget.

-Csukd be a szád, belerepül a légy.

Olyan kimeredt és döbbent szemekkel néztem Axelre, mint még soha. Mi ütött ebbe? Ilyen idióta lenne, hogy nem értette meg a sárkányoktól való félelmemet?

-Na ez a "hülye gyík" már csak a nevére vár.

-Mégegyszer kimondod, hogy hülye gyík én komolyan leütlek.

-Hé nyugalom! Nem én kezdtem el ezt mondani. Na de akkor mire vársz? Nem olyan nehéz nevet adni.

-Dehogynem.

-Ha meg se próbálod, tényleg nem fog menni. Csak nézz rá!

És abban a pillanatban mellém ugrott és a sárkány felé fordította a fejemet. Az éjfúria mélyen a szemembe nézett...és én is az övébe. Végig néztem minden porcikáját, de a szeménél többre nem tudtam figyelni. A szinte mélylila szemei elfogták a tekintetemet. Nem tudom mennyi ideig néztem a sárkányt, de biztos nem 2 perc volt. Majd kinyögtem halkan egy szót.

-Amethyst...

-Hogy micsoda? Nem hallottam.

-Amethyst. A szemei, mint két ametiszt egymás mellett.

-Szerintem elég gagyi, de te tudod.

Na de Amethyst miatt most nem én voltam a földön, hanem Axel. Amethyst ugyanazt megcsinálta vele azt, amit velem tett az erdőben. Én csak nevettem rajta, de aztán ő is elkezdett. Minden jól ment addig, amíg Amethyst szokásához híven elhagyta a szigetet pontosan naplemente után 1 órával.

-Azelőtt is mindig elment, mielőtt én itt hajótörött lettem?

-Hát a sziget lakói mindig mondták, hogy van egy visszatérő éjfúria a szigetre. De hogy miért megy el és jön vissza azt csak ő tudja.

-Mennyi az esélye, hogy valaki megtaláljon itt?

-Hát...több száz sziget van itt a környéken, meg még több ezer a többi sziget körül. Nagyon kevés, sajnálom.

-Akkor várnom kell...

-Nem teljesen.

-A szüleidnek vannak hajói?? Haza tudnak vinni??

-Vegyél levegőt, oké? Vannak hajók, de nem használják őket az erős viharok miatt. Szóval erre ne is számíts.

-Akkor mégis mit akarsz, mit tegyek?

-Lépned kell a saját érdekedben.

-Ezt elmagyaráznád?

-Még mindig nem érted? A megoldás 5 perce tűnt el az orrod előtt. Amethyst a kulcs!

Folytatjuk...