7.
Violet:
Ahogy haladunk a víz felé, egyre jobban szorítom Luke kezét. Minden egyes lépés egy újabb fokozata a kezének szorításán. Pedig esküszöm, hogy magabiztosnak éreztem magam, amikor elindultunk a tenger felé a kis lelki fröccs után, de most mégsem tudok parancsolni a kezemnek. Bár lehet, hogy ez nem egy rossz dolog. Igazából a félelem minimális bennem és már a testem miatt sem aggodalmaskodom annyira, de az izgalommal vegyes idegesség bizsereg bennem, méghozzá elég erősen. Annyira, hogy már kezdek attól félni, hogy eltöröm a fiú kezét.
Nem tudom, hogy érzi-e, amit én vagy valami csoda folytán olvas a gondolataimban - ami az álmok után már nem is tűnik annyira lehetetlennek - de a lényeg, hogy hátra néz rám a válla fölött és kedvesen elmosolyodik.
- Készen állsz életed első tengerbe lépésére? - kérdezi és finoman ő is megszorítja a kezem.
- Továbbra is áll, hogy nem hagysz megfulladni? - kérdezek vissza és az ajkaim maguktól elindulnak felfelé.
- Ez nem is kérdés - biccent - Calum ki is nyírna, ha ilyet tennék, de ettől függetlenül is vigyázom rád, ne aggódj - lép be a vízbe, majd teljes testével felém fordul és megfogja a másik kezemet is. - Mi lenne, ha lassan bevezetnélek? Én hátrálok, te pedig követsz és szólsz, ha meg akarsz állni. Ha már nagyon mély a víz és nem ér le a lábad, akkor megállunk és visszamegyünk a kisebb vízszinthez, vagy belém kapaszkodsz és úgy maradunk a mélyebb részen. Mindent, ahogy te akarod. Mit gondolsz?
A gondolat, miszerint a hátára ülök és belé kapaszkodom, hogy ne fulladjak meg, furcsa bizsergéssel látja el a mellkasomat és váltja pirosra az arcomat. Legalábbis én úgy érzem, hogy lángol az arcom, de azért nem bánnám, ha nem látszana, csak az érzete lenne meg.
Luke nem tesz rá megjegyzést, az biztos, de ez nem jelent semmit. Bár amennyire süt a nap, foghatnám akár arra is, ha cukkolna vele, hogy a bőröm nincs hozzászokva ennyire erős napfényhez, ami igazából részben a valóságot is tükrözné. Hiszen a kórház termeiben valahogy nincs napfény. Vagyis annyi van, amennyi besüt az ablakokon és néha kimentünk anyával a kórház kertjébe sétálni, de erre nem mindig volt alkalmunk és olyankor sem sok időre. A rossz állapotaim miatt nem igazán volt olyan szabad mozgású az egész. Sokszor, amikor ki is mentünk, nagyjából tíz percet bírtam kint, mert annyira elfáradtam abban, hogy lementünk, kisétáltunk, majd kerestünk egy padot, hogy kábé azonnal mehettünk is vissza, hogy lefeküdjek aludni. Így pedig a nap sugarainak melege, ami most simogatja az arcom két okból is jól jön. Egyrészt, baromi kellemes, bármeddig el tudnék itt állni és élvezni a meleget; másrészt pedig, foghatom erre, ha elpirulok.
- De te nem fogsz elmerülni? - kérdezem a szemébe nézve, ugyanis nem akarom, hogy miattam baja essen.
Márpedig nekem elég kockázatosnak tűnik, hogy Luke háttal menjen az iránynak.
A tenger így is hatalmas és veszélyes tud lenni a mi apró, emberi felépítésünkhöz. Persze innen közelről kicsit másképp fest, mint mondjuk egy drón felvételén - bár tény, hogy valamilyen szinten ijesztő, hogy bármerre nézek a távolban, csakis a kék vizet látom - de bárhol lehet egy lyuk, vagy egy hirtelen mélyülő pont, amibe, ha Luke beleesik, akkor legalább akkora baja eshet, mintha engem most bedobnának a mély vízbe, hogy ússzak.
- Elég magas vagyok és itt az elején még nincs olyan mély rész, ami rám nézve veszélyes lenne, ne aggódj - szorítja meg finoman a kezem. - Csak szólj, ha meg akarsz állni vagy valami nem jó és bízz bennem.
Nem győz meg teljesen, hogy nem lehet baj, de nem akarok vészmadárkodni. Már így is elég fejfájást okoztam neki, nem hiányzik még egy ilyen is. Ráadásul már egészséges ember vagyok, ideje leküzdenem a paranoiám, ami arra késztet, hogy mindig, mindentől féljek. Nyelek egy nagyot, hogy lenyugtassam az izgalomtól ugrándozó idegeim és eltűntessem a gombócot a torkomban, majd bólintok.
- Oké, próbáljuk meg - teszem hozzá nagy levegőt véve.
- Ne aggódj, jó lesz - küld felém bíztató mosolyt a fiú. - Odamegyünk a többiekhez kezdésnek, rendben? Csak arra figyelj, hogy bár a cipő, ami rajtunk van, véd a kövektől meg elvileg a tengerisünöktől is, de azért igyekezz ne rálépni, mert nem kellemes, ha az megszúr.
- Te léptél már bele?
- Egyszer. Nem kívánom senkinek - nevet fel, de engem megint elönt az aggodalom.
- Ha te háttal mész, akkor hogyan fogod látni, hogy hol van a sünből és hol nincs?
- Csak bízz bennem - feleli kedvesen, majd tesz egy lépést hátra, én pedig ahogy követem, belelépek a tengerbe.
Abban a pillanatban, hogy a víz átfolyik a lábunkat védő cípőn, mindenem bizseregni kezd. A kékség kellemesen hűvös, ami jót tesz a lángoló testemnek a melegben és ahogy simogatja a bőröm, minden eddigi aggodalmam a testemmel kapcsolatban eloszlik.
Tényleg a tengerben állok.
Nem is olyan régen még az is kérdés volt, hogy egyáltalán életben maradok-e, most pedig itt állok Luke kezét fogva a tengerben.
Túléltem és az igazi élet most kezdődik majd el számomra.
A gondolat, a tény és az élmény annyi érzelemmel önti el a testem, hogy képtelen vagyok parancsolni magamnak és a sós cseppjeimnek.
A könnyek beszaladnak a szemembe, majd el is kezdenek folyni az arcomon, ahogy lenézek a lábamra, ami elmerül a vízben. Nevetve és szipigva teszek meg még egy lépést, ahogy Luke hátrál, de ahogy meghallja, hogy sírok, lemerevedik.
- Hé, Vi, minden rendben? - lép vissza hozzám és az állam alá nyúlva, finoman megemeli az állam.
- Persze, minden tökéletes - mosolygok rá, de a cseppek még mindig szaladnak az arcomon. - Csak...sosem hittem volna, hogy egyszer tényleg megtörténik majd ez velem. Olyan az egész, mint egy álom - felelem és újabb kacaj hagyja el a számat.
Idegenek, akik figyelnek engem, biztos, hogy azt hiszik, hogy megőrültem. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy olyan ember, aki ismer, az tudná kezelni a hirtelen érzelemkitörésem, ami egyszerre sírás és nevetés, de Luke szemében nem látom azt, hogy zakkantnak nézne. Igazából kedvesség árad kék íriszeiből, ami keveredik a megértéssel.
Luke megért engem.
Mégcsak egy napja ismerjük egymást, mégis megért engem. Lehet, hogy azért, mert hasonlóan érez a túrnék és a hírnév miatt, de a lényeg, hogy ő nem ítélkezik felettem egy ilyen vegyes reakció miatt.
- Pedig ez a valóság - simítja meg az arcom óvatosan. - Menjünk még beljebb?
- Most nehogy megálljunk - bólogatok hevesen, ami újabb mosolyt csal az ajkaira.
- Akkor gyere - fogja meg ismét a kezemet és elindul velem a többiekhez.
Lépésről lépésre egyre jobban elmerülök a kékségben és ezzel egyidőben, egyre inkább oldódik bennem a feszültség. Már nem félek, hogy baj lesz, mert tudom, hogy Luke vigyáz rám és tényleg nem hagy megfulladni.
És ahogy odaérünk a többiekhez, az ő szemükben is hasonló dolgot látok.
- Na milyen érzés, Violet? - kérdezi egy kedves mosollyal Michael.
- Varázslatos - vágom rá gondolkozás nélkül, s letörlöm a könnyeimet.
- Olyan, amilyennek elképzelted? - pillant rám Liv, Calum kezét fogva, de most meg kell ingatnom a fejem.
- Még annál is jobb.
- De ugye minden rendben? - kezdi az arcomat fürkészni Calum. - Nem vagy rosszul? Nem érzel se...
- Minden a lehető legnagyobb rendben - szakítom félbe a kezemet a vállára téve, hogy megnyugtassam.
A fiú egy darabig hallgat és tovább fürkészi az arcom, azt figyelve - gondolom én - hogy biztosan jól vagyok-e, de aztán biccent egyet és megengedi az ajkainak, hogy felfelé görbüljenek.
- Ha bármi van, szólj - teszi hozzá mélyen a szemembe nézve, így most rajtam a sor, hogy biccentsek.
- Ha a vízben álldogálás tetszik - szólal meg Ashton egy csibészes mosollyal. - Akkor azt imádni fogod - szedi le a csuklóján lógó búvárszemüveget.
- Mire készülsz? - kérdezem értetlenül összevonva a szemöldökömet.
- Belesek a víz alatti világba - közli, majd beljebb meg a mi kis körünkben és elém lép.
- Azt nem a fejünkre kell venni? - súgom oda Luke-nak, felnézve rám.
- De igen - biccent - viszont így is kehet használni, ha az ember nem akar merülgetni - int a fejével Ashton felé, aki a víz felszínére helyezi a szemüveget.
Ahogy ez megtörténik, a szabad szemnek a hullámokról zavaros vízfelszín teljesen tiszta lesz, mintha csak egy akváriumon keresztül nézné az ember.
- Na most nézz bele - pillant rám Ashton, én pedig teszek egy lépést felé, de Luke kezét nem merem elengedni.
Olyan, mintha ő lenne az én horgonyom.
Ashton kérésének eleget téve, belenézek a szemüvegbe, amit ő erősen tart, hogy ne sodorja el a víz, vagy ne merüljön el, s abban a pillanatban, nekem leesik az állam. Persze képletesen. Na jó, az ajkaim tényleg elválnak egymástól, ahogy beláthatok a víz alá.
A víz alá, ahol kis halak csoportba verődve úszkálnak, apró rákok mászkálnak a kavicsokon és hébe-hóba látni egy-két tengerisünt, meg kagylókat. Annyira gyönyörű a látvány, hogy teljesen megigéz. A tévében néha láttam víz alatti felvételeket, de az fele annyira sem adja vissza a valóságot, amit most én is megtapasztalhatok. Élőben látni ezerszer szebb, mint egy képernyőn át.
- Várj egy picit - húzza ki a kezét az enyémből Luke, ami megrémiszt, főleg, amikor nagy levegőt vesz és lemerül.
A szemüvegen át látom, ahogy lemegy az aljához és felmarkol valamit, de csak akkor tudom meg, hogy mit, amikor már ismét a kezemet fogja.
- Tessék - nyújtja át a kagylót, ami lilás-rózsaszín színben pompázik. - Hogy legyen valami emléked erről a napról - mosolyodik el az értetlen pillantásomat látva, de abban a pillanatban nekem megint égni kezd az arcom.
- Add, kiviszem neked, hogy ne legyen baja - ajánlja fel Calum, én pedig egy hálás mosoly kíséretében elfogadom a segítséget.
Luke:
- Nem eszünk valamit? - dobja fel az ötletet Liv, miután kijöttünk a vízből.
- Jól hangzik - karolja át a lányt Calum - vehetnénk három ropogós tálat kezdésnek.
- Mi az a ropogós tál? - néz fel rám Violet, miközben követjük a többieket a cuccunkhoz.
Szóra nyitom az ajkaim, de Ashton még előttem válaszol:
- A ropogós tál a világ legolajosabb kajája, tele kalóriával. De megéri a bűnözés, mert állati finom - vigyorodik el a hajába túrva.
Ugyan szép jellemzése volt a kajának, de szegény Violet, aki életében nem evett még ilyet, nem igazán van előrébb a dologban. Ezt anélkül is tudom, hogy ő bármit is mondana, de a tekintete is elárulja, ahogy visszanéz rám. Felvonja az egyik szemöldökét és a szemében ott csillog a kíváncsiság.
- Gyakorlatilag igaza van Ashtonnak - bólintok - csak a lényeget felejtette el mondani, hogy mi van benne - teszem hozzá, mire Ashton felém legyint, hogy rám locsolja a szemüvegben maradt vizet.
Biztosan nagy büntetés lenne, ha nem lennék így is csurom vizes.
- Akkor, megtudom, hogy mi van benne, vagy titok? - kérdezi Violet közöttünk kapkodva a szemét.
- Van benne - szólal meg Michael hátra fordulva hozzánk - sima sültkrumpli, sült édesburgonya, sült krumpli karikák, rántott hagymakarika és jalapeños sajtgombócok rántva.
- Olajos kalória bomba - pislog nagyokat Violet, ahogy emészti a hallottakat.
- Ki ne hagyd, hogy két szósz is jár hozzá - kap fel egy törülközőt Calum, Michaelre mutatva, majd a lányra néz. - Te választhatod meg, hogy milyen szószt akarsz hozzá. Olyan jól lakik vele az ember, hogy nem is gondolná.
- De ha valami mást szeretnél enni, akkor...
- Nem, jó az nekem is - szakít félbe a fejét rázva Violet, mire biccentek.
- Megyek, segítek Calumnak idehozni. Inni kértek valamit?
- Uh, én Mojitot - csillan meg Liv szeme.
- Én csak vizet - jekentkezik Ahston és Michael is egyetértőn bólint, jelezve, hogy ő is azt kér.
- Violet? - pillant az újdonsült húgára Calum.
A lány látványosan zavarban van, miközben gondolkozik.
Hezitál.
Látszik, mert rágcsálja az alsó ajkát és lesüti a szemeit, de végül csak megkérdezi:
- Mi az a Mojito?
Halványan elmosolyodom. Nem azért, mert kinevetem, hanem mert nagyon aranyosnak találom, ahogy ismerkedik az új dolgokkal. Nem tudom, hogy őt ez mennyire zavarja vagy vajon mit érezhet, amiért nem ismeri ezeket a dolgokat - bár kiindulva abból, hogy félt, hogy nem elég jó a teste ahhiz, hogy megmutassa, biztosan zavarja - de szerintem hihetetlenül édes. Túlélt egy betegséget, átesett beavatkozásokon, megélt hullámvölgyeket és most végre itt van. Szerintem nem kellene magát rosszul éreznie sem amiatt, mert nem ismer bizonyos dolgokat, sem azért, mert van egy heg a hasán. Különben is...gyönyörű ő is és a teste is. A heggel együtt.
- Az egy koktél - válaszolja Liv egy kedves mosollyal. - Alkoholos. De lehet anélkül is kérni, viszont úgy szerintem nem jönnek elő az ízek annyira jól. Megkóstolod?
- Én - pirul el Vi, ahogy habozik - nem tudom, soha nem ittam még alkoholt.
Látom a szemein, hogy egyre jobban kétségbeesik, ezért leguggolok hozzá és megfogom a kezét.
- Veszek neked is egy Mojitoz, de hozok vizet is. Ha nem ízlik, akkor majd Liv megissza helyetted, te pedig iszol vizet, úgy jó?
Violet nagyot nyel, ahogy a szemembe néz és néhány pillanatig nem válaszol, de aztán bólint.
- De kifizetem majd - teszi hozzá halkan, ami újabb mosolyt csal az ajkaimra.
- Vegyük úgy, hogy már kifizetted - szorítom meg a kezét finoman, majd felállok és fogva a tárcám, elindulok a kajás bódé felé, ahol venni szoktuk a ropogós tálakat.
Próbálok úgy tenni, mint aki nem veszi észre a sok kamerát, ami ránk irányul, miközben sétálunk a bódéhoz, de ez nem olyan egyszerű. Nincs azzal semmi bajom, ha valaki odajön hozzánk vagy hozzám egy kép érdekében, esetleg dedikálásért, de azt nagyon nem szeretem, amikor messziről figyelnek, fotóznak, majd feltöltik a netre vagy elküldik valami pletyka lapnak. Ettől úgy érzem magam, mintha egy állat lennék az állatkertben, pedig alapvetően nagyon szeretem a rajongóinkat, de ez...valahogy mindig kiborít.
Calumnak is valami hasonló járhat a fejében, mert miután leadtuk a rendelésünket, nekidől a pultnak, amíg várjuk, majd végignéz a strandon.
- Mit gondolsz, van rá esély, hogy holnap ne legyen tele minden a lesifotókkal és a cikkel, hogy "az új lány a társaságunkban vajon kinek a barátnője?" - imitál a kezeivel szalagcímet.
Szeretném azt mondani, hogy igen, de a rengeteg pillantásból és a mai világból ítélve, sajnos tudom, hogy mi a válasz:
- Azt erősen kétlem - ingatom meg a fejem egy sóhaj kíséretében. - Már az is csoda lesz, ha este nem lesz minden tele vele.
- Nem akarom, hogy Violeten csüngjön az egész internet - túr a hajába s ő is hallat egy sóhajt.
Újabb pont, amiben egyetértek vele, de erről is tudom, hogy nem így működik. Violet már két napja velünk lóg, méghozzá nyilvános helyeken. Mind a két esetben rengeteg kép készült rólunk és bár szándékosan nem nézegettem a közösségi médiát tegnap este, van egy olyan érzésem, hogy már most ezen csámcsog a fél világ. De Calum szavaiból kiindulva, ő sem ezzel volt elfoglalva tegnap - mondjuk még jó is, amikor Livvel volt - így megpróbálom nem teljesen letörni.
- Violet felnőtt nő, Calum - nézek a szemébe - rengeteg mindent megélt és a szüleitek biztosan mondták neki, hogy kik vagyunk. Tudta, hogy mit csinálunk és hogy ismernek minket, biztos vagyok benne, hogy tudja kezelni ezt is. Segítünk majd neki, nem lesz semmi baj.
- Violet azt hitte, hogy a szüleink túloznak - közli Calum, de a szemében valami újszerű szeretet halvány fénye csillan. - Mesélte, amikor volt a családi kajálás, hogy azt hitte, hogy túlzás, hogy ennyire híresek vagyunk. Hiszen nektek is mondta, hogy nem hallott még rólunk. És más fejben azt gondolni, hogy ezt bírni fogja, meg tudja kezelni és más át is élni. Baromira nem olyan egyszerű.
- Ki akarod zárni az életedből?
- Dehogyis - vágja rá. - Nem, isten ments. Kedvelem őt és valójában jó kapni egy húgocskát a nővérem mellé. És annyira boldognak tűnt tegnap és ma is, csak meg akarom óvni ettől az egész pletykás világtól.
- Meg is fogjuk - biztosítom. - Valamit kitalálunk majd, próbálj meg nem ezen pörögni - veregetem meg a vállát, majd elterelem a témát. - Hamár a nővéred, Mali találkozott már vele?
- Londonban van - ingatja meg a fejét. - Elvileg a jövő héten hazautazik, akkor lesz esedékes a találkozásuk, ami miatt Violet eléggé izgul, de szerintem kedvelni fogják egymást.
Ez is egy olyan dolog, amiben egyetértek Calummal. A nővére nagyon jó fej csaj, régen sokat lógott velünk és mindig baromi jól éreztük magunkat vele, de egy ideje már Londonban él és ott zenél. Azért igyekszik hazajönni, meglátogatni a családját és olyankor mi is összefutunk vele, de az év nagy részét nem itt tölti. Viszont az, hogy lett egy húga azért valószínűleg van annyira nagy dolog, hogy már csak ezért is haza ugorjon és megismerkedjen vele. Kíváncsi vagyok, hogy Violet mit gondol erről az egész új családosdiról, de ezt majd akkor kérdezem meg tőle, amikor kettesben leszünk. Mondjuk a pletykák szempontjából nem biztos, hogy az olyan jó ötlet, de nem igazán érdekel ez a része. Az igaz, hogy én is meg akarom óvni a felhajtástól, de az is igaz rám is, hogy nem akarom kizárni az életemből. Ahhoz túl jól érzem magam a közelében.
- Hát, kíváncsi leszek, bár biztos minden okés lesz - mosolyodom el, ami Calumból kicsal egy kacajt.
- Milyen pozitív vagy ma, mi van veled? Csak nem Violet van rád ilyen jó hatással? - veszi el az út közben elkészült rendelésünk egyik felét, a másikat pedig meghagyja nekem.
- Jobban tetszene, ha negatívan látnám a dolgokat és letörnélek?
- Ezt nem mondtam - rázza meg a fejét - csak megjegyeztem, hogy kifejezetten pozitívan állsz a dolgokhoz ma.
- Jól érzem magam - vonom meg a vállam.
- Oké, szóval holnap mit csináljunk? - kérdezi Ashton, amikor visszaérünk.
- Nektek nem kéne olyan dolgokat csinálnotok, amiket a híres emberek szoktak? - vonja fel a szemöldökét Violet, de látom, hogy cukkolás lesz a vége. - Tudjátok, fogadásokra járni, random elrepülni valahova, mert megtehetitek, meg ilyenek?
- Baromi vicces - böki meg Ashton a lányt, amitől az ugrik egyet. - De képzeld, dolgozunk egy új albumon, de Mr. Maximalista - bök felém, amikor leülök Violet mellé - egész héten ezerrel hajtott minket, pedig azt beszéltük, hogy most majd lazítunk, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a te tiszteletedre behajtom ezt a pihenést a bandán.
- Alapvetően egyet is értenék veled - szólal meg Michael - mert igaz, hogy Luke nagyon hajtott a héten, de talán azt a dalt befejezhetnénk, hamár elkezdtük. Vagy legalábbis csiszolhatnánk rajta.
- Átálltál a sötét oldalra - kap a mellkasához Ashton drámaian. - Vagy megcsípett egy medúza és így jön ki rajtad a méreg hatása?
- Nagyon vicces - löki meg a fiút Michael - csak azt mondom, hogy egy kicsit haladjunk, aztán délután csinálhatnánk valamit. Akár a lányok is eljöhetnének a stúdióba. Crystal is hazajön a nyaralásból, lehet, hogy ő is benéz a próbára akkor.
- Crystal? - pillant rám segélykérőn Violet.
- Michael barátnője - segítem ki.
- Hamarosan menyasszonya - tapsol Calum mosolyogva és mi is becsatlakozunk, ami mosolyt csal Michael ajkaira.
- Egyébként én benne vagyok - lop az egyik ropogós tálról Liv, amikor elhalkulunk. - Amúgyis hiányolom már Crystalt.
- Én lehet, hogy majd csak egy kicsit később csatlakozom hozzátok - csen Violet is egy krumplit - de majd érkezem.
- Mik a terveid? - érdeklődik Calum a lányra nézve.
- Csak be akarok nézni a könyves boltba. Nincs már mit olvasnom, a kórházban az összes könyvemet kivégeztem már legalább háromszor. És hamár így alakul, akkor viszek majd nektel kávét - mosolyodik el.
- Akkor holnap stúdió és meglátjuk, hogy majd hogyan alakul a délután - vigyorodik el Ashton, a levegőbe emelve az egyik palack vizet, mintha az pezsgő lenne.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro