Violet:
Miután anya magamra hagy, mindent elkövetek azért, hogy eltereljem a figyelmem és még csak véletlenül se jusson eszembe felmenni a netre. Csak arra használom a laptopom, hogy szerkesszem a honlapom, megnézzem a csoportom, amit mások segítésére hoztam létre, új tartalmat tegyek közzé a szintén erre használatos oldalamon és nézzek valami sorozatot. Vagyis ez a tervem, de éppen amikor keresem, hogy mit nézzek, csengetnek.
Próbálom végigpörgetni a fejemben, hogy rendelt-e bárki itthon valamit, ami most érkezhet, de nem is dereng ilyesmi. Ránézek a mobilomra, hátha Sophie írt, hogy mégis lelépett az egyik órájáról, de éppen ellenkezőleg, az utolsó üzenetében azt meséli, hogy mennyire utálja az órát, amin éppen ül. És ez három perce futott be, vagyis ő sem lehet az. Gyorsan visszaírok neki, majd az ajtóhoz megyek, de nem nyitom ki azonnal azt. A jelenlegi helyzetben nem is merem.
Belenézek a kukucskálóba, s a szívem heves ütemre vált, ahogy meglátom az ajtó túloldalán álló fiút.
- Azt hittem, hogy megbeszéltük, hogy a stúdióban maradsz - nézek Luke szemébe, ahogy kinyitom az ajtót. - Direkt írtam, hogy ne lépj le miattam.
- Épp ebéd szünetet tartunk - feleli farkasszemet nézve velem. - A srácok akkor rendeltek kaját, amikor elindultam, hogy megnézzem, hogy vagy.
A helyzet ellenére is halvány mosoly szökik az ajkaimra és arrébb lépek az ajtóból.
- Gyere be! Megnézem, mi van a hűtőben és csinálok neked valamit, hogy te is ebédelj. Előre figyelmeztetlek, hogy a kórházban töltött évek miatt nem vagyok egy nagy szakács. Viszont isteni melegszendvicset készítek.
Végre Luke is elmosolyodik.
- A melegszendvics nagyon jól hangzik. De nem azért jöttem, hogy megetess - rázza meg a fejét, miközben szorosan magához ölel, ahogy belép a házba.
- Lehet, de biztos, hogy nem engedlek vissza ebéd nélkül úgy, hogy benne van, hogy estig ott lesztek - jelentem ki, de közben magamban nem tudok elmenni a tény mellett, ahogy a főzésre való megjegyzésemre reagált.
Jól esik, hogy amikor Luke-nak mesélek a kórházról és az ott töltött éveimről, nem kezd el másképp nézni rám. Nem tekint rám úgy, mint egy porcelánbabára. Ő nem a beteg lányt látja bennem, hanem csak engem, Violet Bakert. A lányt, akit szeretne még jobban megismerni. És ettől én is normálisnak érzem magam, amikor vele vagyok. Ezért érzem könnyűnek elengedni magam a közelében és ezért is jut ritkán az eszembe a heg a testemen, ami a múltam örök jelképe.
- Nincs értelme vitatkoznom, igaz? - néz le rám, miközben még mindig a karjaiban tart.
- Nincs - rázom meg a fejem mosolyogva - úgyhogy nyomás a konyhába.
Még ad egy gyors puszit a homlokomra, mielőtt elengedne, de aztán engedelmesen követ.
- Csak az agyam szórakozik velem azzal, hogy azt láttatja velem, amit akarok látni - kezdi, miközben leül az asztalhoz - vagy tényleg jobb kedved van, mint amikor délelőtt írtam?
- Anya hazaugrott az ebédszünetében, hogy együtt kajáljunk - mesélem, miközben előszedem a melegszendvicshez az alapanyagokat. - Beszélgettünk és ez segített kicsit kikapcsolni. Rólad is elmondta a véleményét - sandítok Luke-ra, mire ő felnevet.
- Félnem kellene?
- Nincs mitől - rázom meg a fejem - azt mondta, hogy szimpatikus voltál neki. Azok után főleg, hogy csak azért átrohantál hozzám, hogy megnézd, hogy vagyok. És utána maradtál, amíg nyugiban el nem tudtam aludni. Kaptál pár jó pontot - mosolygok rá.
Luke is mosolyog, de a szemében némi szomorúságot látok.
- Bár más körülmények miatt mutatkozhattam volna be neki - ad hangot a gondolatainak.
Én is örültem volna, ha nem pont így alakulnak a dolgok. Nyilván annak is örülnék, ha ki tudnék úgy menni az utcára, hogy az emberek nem bámulnak, csak mert lencsevégre kaptak Luke Hemmingsszel egy buliban. De bármennyire is nehéz, el kell fogadnom, hogy most ez a helyzet és valahogy menni tovább. Még emésztem a történteket, ez tény, viszont ahogy most Luke-ra nézek, látom, hogy neki is szüksége van a támogatásra. Tényleg rosszul érzi magát, amiért így alakultak a dolgok, de én nem szeretném, ha emésztené magát. Luke nem tett semmi rosszat, sőt, a vele töltött idő életem legszebb pillanatai közé tartozik. Ő csak annyit tett, hogy megvalósította az álmát és most azt éli. Ezért pedig nem kellene bármi negatívat éreznie. Éppen ellenkezőleg, büszkének kellene lennie magára. Hiába ismerem őt csak néhány hete, én büszke vagyok arra, hogy az álmait éli, nem akarom, hogy a kettőnk ügye beárnyékolja ezt.
- Majd az is eljön - szólalok meg határozottan és elé lépve mélyen a szemébe nézek. - Feltéve, hogy komolyan gondolod - mosolyodom el és a szavaimtól, mintha kicsit felszívná magát.
- Persze, hogy komolyan gondolom. Ha úgy alakul köztünk ez az egész, ahogy szeretném, hogy alakuljon, akkor előbb vagy utóbb amúgy is be akartam volna mutatkozni anyukádnak - fogja meg a kezem és finoman közelebb húz magához.
- Akkor erre lesz is lehetőség - felelem határozottan. - Majd megmondom neki, hogy tegyen úgy, mint aki még nem ismer. Hidd el, anya benne lesz a játékban - teszem hozzá, amitől megint hallat egy kacajt.
Ettől a hangtól bizseregni kezd a mellkasom és gyorsulni a pulzusom.
Szeretem hallani a nevetését.
- Komolyan mondom, Luke - fogom az arcát a két kezem közé. - Nem szeretném, ha emésztenéd magad. Tudom, hogy nem így terveztük, hogy nem így akartad, de az élet néha nem úgy alakul, ahogy eltervezzük. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy abból, amit a sors produkál, kihozzuk a legjobbat. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem visel meg, de ha tudnám, hogy ez lesz a vége, akkor is újra igent mondanék neked a randira és a buliban is a táncra. Nem tennék semmit másképp.
Luke percekig nem mond semmit, csak farkasszemet néz velem, s a szemében olyan fény csillog, amitől égni kezd az arcom. Úgy néz rám, mint valami csodára. Mintha a világ legszebb lánya lennék. Sőt, mintha nem is evilági lennék.
- Hihetetlen, mennyire erős lány vagy, Violet - szólal meg végül és a hangjában pont az a csodálat cseng, ami a tekintetében csillog. - És hihetetlen, hogy ebben a helyzetben is pozitívan gondolkozol.
- Vannak ennél sokkal rosszabb helyzetek is - simogatom az arcát - úgyhogy kérlek, próbálj meg te sem görcsölni ezen, mert biztos, hogy minden rendben lesz.
Megint nem reagál azonnal. Sőt, ami azt illeti, szavakkal egyáltalán nem reagál. Helyette viszont magához húz és az arcát a hasamba fúrva szorosan magához ölel. Ösztönösen köré fonom a karjaim és a hajába túrva, simogatva igyekszem megnyugtatni, mert tudom, hogy mennyire zaklatott.
- Sajnálom, hogy ennyire kivagyok - szólal meg mégis percekkel később, mire finoman eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Ne tedd - rázom meg a fejem. - Értem, hogy miért vagy ennyire ki, de azt nem akarom, hogy felemészd magad emiatt, mert annyit nem ér. Ezen is túlleszünk. Azt mondják, hogy minden csoda három napig tart, nem? - mosolygok rá biztatólag, amitől az ő ajkai is halvány mosolyra görbülnek.
- De - feleli lassan és megint megfogja a kezem, majd ismét finoman megszorítja azt - túlleszünk rajta.
Elégedetten bólintok, majd oldalra biccentem a fejem.
- Akkor levehetlek a lábadról a melegszendvicsemmel? - vonom fel a szemöldököm. - Nem olyan nagy dolog, mint a három fogásos vacsora, amit én kaptam tőled, de ha megkóstolod, biztos, hogy belém szeretsz - viccelődöm, és megkönnyebbülten hallgatom, ahogy felnevet.
- Ne kímélj - jelenti ki, majd figyeli, ahogy a pulthoz megyek, de aztán ő is feláll és mögém lép. - Segítsek valamit? - kérdezi gyöngéden megérintve a karom.
Libabőr fut végig a testemen az érintése nyomán. Kizárt, hogy nem veszi észre, de nem tesz megjegyzést rá. Nekem viszont kell pár másodperc, hogy felülkerekedjek a bizsergésen, ami végigszáguld a testemen.
- Nem - szólalok meg nagyot nyelve, de a hangom vékonyabb a megszokottnál. - Te sem hagytad, hogy pattogjak a randinkon - köszörülöm meg a torkom. - Ülj csak le és regenerálódj, mielőtt visszamész a stúdióba dolgozni.
- Túl jó vagy hozzám - ad puszit az arcomra - de nem szívesen terpeszkedem, miközben te ebédet csinálsz nekem.
- Akkor ne terpeszkedj, hanem meséld el, hogy hogy halad a munka, vagy énekelj nekem. Feltéve, hogy nem zavar, ha erre kérlek - pillantok rá a vállam fölött, hogy lássam az arcát.
- Miért gondolod, hogy zavarna? - néz a szemembe értetlenül.
- Mert nem akarom, hogy azt hidd, csak Luke Hemmings, a Five Seconds Of Summer énekese érdekel, mert nem. Engem Luke Hemmings, a srác, aki vattacukrot vett nekem a vidámparkban az első találkozásunkkor érdekel. Mármint... tudom, hogy a kettő valahol egy és ugyanaz. És érdekel is, amit a zene világában csinálsz - teszem hozzá gyorsan, mielőtt az ellenkezőjét hinné - csak nem akarom, hogy azt hidd, hogy csak az érdekel és...
- Értem, mire gondolsz - mosolyog rám halványan és a szemében, mintha valamiféle meghatottságot látnék. - És nem érzem azt, hogy csak ez érdekel. Jól esik, hogy érdeklődsz. Rég volt olyan, aki nem hátsószándék miatt kérdezett a zenéről és nem egy rokonom.
Valamiért szomorúság önt el a szavai hallatán. Eddig fel sem merült bennem, hogy az az élet, amit ő választott, valójában mennyire magányos és bizalmatlan.
- Sokszor előfordult? - kérdezem óvatosan. Hogy kihasználtak és visszaéltek mindazzal, amit elmondtál valakinek?
- Volt már rá példa - feleli, s hallom, hogy kiszakad belőle egy reszketeg sóhaj. - Főképp a karrierünk elején, amikor még nem tudtuk, hogy hogyan kezeljük ezt az egészet. Új volt minden, rengeteg inger ért minket és nyilván ez kölyök fejjel nagyon menő, de pont ezért nem is éreztük, hogy milyen veszélyei vannak ugyanennek. Volt, hogy a lány, akiért éppen odavoltam, csak a népszerűség miatt lógott velem és amint elmondtam neki valami bizalmasat mondjuk a zenekarral, másnapra már tovább is adta másoknak. Meg kellett tanulnunk a srácokkal, hogy nem bízhatunk midenkiben, aki kedves velünk, mert az veszélyes lehet ránk és a bandára nézve is.
Nem tudom, miért, de muszáj vagyok megint a szemébe nézni. Szembe fordulok vele és összeakasztom a tekintetünket.
- Luke! - szólítom meg, hiába figyel teljes odaadással.
- Igen? - kérdezi halkan, mint aki nem akarja megtörni ezt a pillanatot.
- Én sosem élnék vissza a bizalmaddal, esküszöm.
A szavak hallatán a szája sarka felfelé kanyarodik.
- Tudom - feleli egy kis bólintással, amitől engem elönt a megkönnyebbülés.

Luke:
- Hogy volt Violet, amikor hazamentél hozzá? - kérdezi Calum, miközben szedjük össze a cuccunkat, hogy elinduljunk haza.
Végül mégis jól jött, hogy Violet megebédeltetett, ugyanis igaza lett, tényleg estig itt voltunk a srácokkal. Ahogy felnézek az órára, látom, hogy nem is kicsit húzódott el a mai munkálat. Már este nyolc van és délután hiába laktam jól Violet tényleg finom melegszendvicsével, a hasam most morogva jelzi, hogy megint éhes vagyok. Nem tudom, hogy milyen állapotban lennék, ha Vi nem adott volna enni. Azt hiszem, hogy még egyszer meg kell neki köszönnöm a dolgot.
- Jobban, mint amilyennek a délelőtti üzenetei alapján számítottam, hogy lesz. Hála az anyukájának, aki az ebédszünetében hazaugrott hozzá, hogy felvidítsa - válaszolom végignézve a fiúkon. - Ne haragudjatok, hogy leléptem hozzá a szünetben, de amikor korábban beszéltünk, mondta, hogy el akart menni sétálni, viszont mindenki őt bámulta az utcán és így inkább bezárkózott a szobájába. Aztán, mint kiderült, megnézte a kommenteket is a cikkeken és képeken - húzom el a szám és a mellkasomban fájdalom ébred, ahogy elképzelem, hogy szegény egyedül ülve otthon meglátja azt a rengeteg kommentet, amik között negatív is akad bőven. - Meg akartam nézni, hogy jobban van-e és ha nem, akkor segíteni neki - magyarázkodom még mindig, de Michael hevesen megrázza a fejét.
- Ne kérj bocsánatot. Mind ugyanezt tettük volna a helyedben - nyugtat meg együttérző tekintettel. - És nem mellesleg, úgy tűnt, hogy neked is jót tett, hogy nála voltál. Amikor visszajöttél, sokkal jobb volt a hangulatod, mint korábban.
Persze, hogy így volt, mert Violet ismételten bebizonyította, hogy fantasztikus és erős lány. Azért mentem, hogy megnyugtassam őt, végül mégis ő volt az, aki engem nyugtatott. Nem is tudom, hogy hogyan bírja ennyire jól. Emlékszem, hogy amikor Calum összejött Oliviával, Liv teljesen kikészült attól, amit kapott a rajongóink és különösen Calum rajongói által. Borzalmas dolgokat írtak szegényről és erre a kapcsolatuk is majdnem ráment. Calum eleinte gondolkozott rajta, hogy elengedi Liv kezét a lány érdekében, de aztán szerencsére értelmet vertünk a fejébe, hogy más megoldást kell találnia Olivia megóvására. Ezek után pedig a kapcsolatuk erősebb lett, mint korábban és együtt valahogy kiheverték és megtanulták kezelni ezt. Nem volt egyszerű és volt az elején egy időszak, amikor Liv hetekre bezárkózott a házába, teljesen magába roskadt, de mégis sikerült kijönniük ebből. Többek között ez is volt az oka annak, hogy Calum nem akarta, hogy Violet is bekerüljön így a köztudatba. Tudom, hogy ezért is akarta annyira megóvni a nyilvánosságtól és ezért van ennyire kiborulva, hogy ez nem sikerült. Nálam is belejátszik ez a tapasztalat abba, hogy ennyire kivagyok a történtek miatt.
Tudom, hogy a rajongóink nélkül nem lennénk ott, ahol és hihetetlenül hálás vagyok nekik és értük, hogy vannak, de néha kegyetlenek tudnak lenni például pont a számunkra legfontosabb emberekkel szemben.
Csak remélem, hogy Violet valami csoda folytán könnyebben megússza, mint azt Liv tette.
- Igen - görbülnek halvány mosolyra az ajkaim - végső soron megkérdőjelezhető, hogy én segítettem Violetnek a jelenlétemmel vagy fordítva. Hihetetlenül erős lány és valahol rám tapasztotta azt az erőt, ami belőle árad - vallom be, mire Ashton küld felém egy mosolyt.
- Persze, hogy erős lány - szólal meg - azok után, amin átment a múltban, nem is lehetne más. Szó szerint olyat élt túl, amit egyikünk sem bírt volna valószínűleg. Én is aggódom érte és nem akarom, hogy ez kicsinálja, de szerintem nem lesz baj. Violet sokkal erősebb, mint bármelyikünk itt, ezért is fogja ezt is kibírni - biztat és látom a szemén, hogy teljesen komolyan gondolja, amit mond.
Ashton szavaitól viszketni és furcsán bizseregni kezd a heg a testemen, amitől majdnem megered a nyelvem. A barátaim nem tudják, hogy mitől keletkezett ott az a heg és szeretném velük megosztani az igazságot róla, de inkább ráharapok a nyelvemre, hogy megállítsam magam. Nincs itt az ideje és helye ennek. Ráadásul jelenleg nem hiányzik, hogy esetleg berágjanak rám. Violetnek is szeretnék beszélni róla, de most a legkisebb gondunk is nagyobb ennél. Arról nem is beszélve, hogy az ő elvesztését sem kockáztatnám meg, főleg nem abban a helyzetben, amibe kerültünk az emberek és a sajtó által.
Nyelek egy nagyot, hogy összeszedjem magam és átterelem a figyelmem arra, amit Violettel kapcsolatban mondott Ash, ugyanis teljesen igaza van. Tényleg olyat élt túl, amit sajnos sokan nem tudnak és ami valószínűleg minket is kicsinált volna. Ha testileg talán nem is, lelkileg mindenképp, méghozzá egy egész életre. Bízom benne, hogy Ashtonnak abban is igaza lesz, hogy ennek okán Violet tényleg ki fogja bírni, ami általunk rázúdult. Mondjuk ma úgy tűnt, hogy képes lesz továbblépni a dolgon. Én pedig mindent megteszek majd azért, hogy ebben segítsek neki és ne visszahúzzam az aggodalmammal és bűntudatommal.
- Tényleg sokkal pozitívabban látta ezt az egészet, mint ahogy szerintem a legtöbb ember látná - ismerem be. - Csak remélem, hogy ez a pozitivizmusa ki is tart majd, ameddig csak kell. Amennyire tudom, most épp Sophie és Mali igyekeznek elterelni a figyelmét a történtekről - pillantok a telefonomra, amin Violet legutóbbi üzenete arról szól, hogy a lányokkal ottalvós bulit tartanak Sophie tanácsára.
Szerettem volna még este benézni hozzá vagy legalább felhívni, hogy lefekvés előtt beszéljünk, de így ez úgy látszik, elmarad. Örülök, hogy a lányok vigyáznak rá, elterelik a gondolatát és szórakoztatják. Örülök, hogy nem csak az anyukája, Calum, én és a fiúk vannak, akire támaszkodni tud ebben a helyzetben. Lehet, hogy Sophie magáról a hirtelen figyelemről nem tud tapasztalati véleményt alkotni és tanácsot adni neki, de azok után, amit a lánnyal való találkozásomkor láttam, biztos, hogy Violet jó kezekben van mellette. Ha más nem, legalább megnevetteti.
- Neked van programod Livvel ma estére? - kérdezi Michael Calum szemébe nézve. - Csak mert Crystalnak programja van és úgy látom, hogy mind a kettőtökre ráférne egy kis kikapcsolódás. Az arcotokra van írva, hogy mennyire kivagytok.
Calum ránéz a telefonjára, mint aki valamilyen értesítést vár. Valamit pötyög is rajta, de aztán visszanéz ránk és megrázza a fejét.
- Liv is csajos estén van. A barátnőivel mozi estet tartanak, mert szóltam neki, hogy valószínűleg sokáig bent leszünk a stúdióban, úgyhogy egyedül lennék otthon.
- Akkor irány hozzánk! - jelenti ki Michael határozottan.
Senki nem vitatkozik, csak mindenki elindul a maga járműve felé.
Fél órával később pedig már Michael és Crystal közös lakásában ülünk egy-egy üveg sörrel a kezünkben. Michael az egyik fotelben foglal helyet, Ashton pedig a másikat sajátítja ki, míg mi Calummal velük szemben ülünk. Ő a kanapén, én a földön. Nem tudom, miért de jelenleg ezt éreztem a legkényelmesebbnek. Talán, mert hulla fáradt vagyok, mind testileg, mind lelkileg és itt elfeküdhetek úgy, ahogy kényelmes, anélkül, hogy lerúgnám Calumot az ülőhelyéről.
- Szóval - szólal meg Michael, s közben Ashton is fürkésző tekintettel vizslat minket - most, hogy megtárgyaltuk, hogy Violet hogy van, azt is elmondjátok, hogy ti hogyan viselitek?
- Ezer éve ismerünk titeket - csatlakozik be Ash is a beszélgetésbe - az arcotokra van írva a válasz, de ha nem lenne, akkor is átlátnánk rajtatok, úgyhogy ki vele! Dumáljátok ki magatokból!
A szavaiktól a helyzet ellenére is mosolyra húzódnak az ajkaim.
- Nem tudtam, hogy pszichológushoz jövünk - pillantok Calumra, majd vissza a velünk szemben ülő két srácra. - Dr. Clifford és Dr. Irwin rendel? - vonom fel a szemöldököm, mire mind a ketten bemutatnak nekem, amitől kiszakad belőlem egy kacaj.
- Gúnyolódj csak, de látjuk, hogy mennyire kész vagytok, mióta beküldtem a csoportba azt a cikket - vág vissza Michael, de a szemében bűntudat csillan.
Látom rajta, hogy emészti magát, pedig ő aztán semmi rosszat nem tett, csupán tájékoztatott minket. Ha ő nem küldi át akkor azt a linket, előbb vagy utóbb úgy is belebotlottunk volna Calummal és akkor talán még rosszabb is lett volna az egész szembesülés.
- Ugye tudod, hogy nem tehetsz arról, hogy most kirobbant ez a pletyka lavina? - kérdezem, mert egyáltalán nem akarom, hogy magát hibáztassa. - És senki nem haragszik rád, amiért átküldted azt a cikket.
- Éppen ellenkezőleg - szólal meg az eddig csendben ülő Calum. - Jobb volt, hogy tőled tudtuk meg, mintha csak úgy véletlenül belebotlottunk volna a neten.
Akkor ezek szerint nem csak én gondolom így, ami láthatóan kicsit megnyugtatja Michaelt, bár az aggodalom nem tűnik el a szeméből.
- Legyünk őszinték, tudtuk, hogy ha Violet továbbra is velünk lóg, akkor idővel figyelmet fog kapni - kortyolok a sörömből. - Már akkor fellibbentek a pletykák, amikor először találkoztunk vele a vidámparkban. Erre csak olaj volt a tűzre, hogy utána a parton is látták velünk. Ezért szerettem volna, ha az első randink nálam van. Hogy teljesen nyugodt körülmények között legyünk, viszont a buliban nem figyeltem eléggé - dörzsölöm meg az arcom kimerülten. - Naiv voltam, hogy azt feltételeztem, hogy egy szórakozóhelyen az emberek szórakozni akarnak és nem képeket készíteni az éppen felbukkanó zenészekről. Bíztam benne, hogy nem velünk lesznek elfoglalva, de a jelek szerint nagyot tévedtem - húzom el a szám. - Őszintén, csak az bánt, hogy ez így robbant ki. És hogy Violet szinte rögtön be lett dobva a mélyvízbe. Tudom, hogy jobban viseli, mint azt a legtöbb ember viselné, de nem bántam volna, ha van ideje ebbe belegondolni. Ha van időm vele igazán kettesben, mielőtt a fél világ rajtunk kezd el csámcsogni.
- A kommentekről nem is beszélve - nyel nagyot mögöttem akkorát Calum, hogy hallom. - Nem értem, hogy emberek, akik elvileg szeretnek minket, hogyan írhatnak olyan gonosz dolgokat a szeretteinkről, mint amilyeneket írtak egyesek.
Nem kell hátra néznem, hogy lássam az elkeseredettséget rajta. A hangja tökéletesen visszaadja. És nem kell zseninek lenni, hogy tudjuk, most nem csak Violetre gondol, hanem fejben megint átéli a Livvel történteket is, ami valószínűleg újra összetöri a szívét.
- Szerintem sokszor nem is érzik a határt - szólal meg Ashton komolyan. - Nem azért írják, hogy bántsanak, hanem mert bele sem gondolnak, hogy mit okoznak a szavaikkal. Ez persze nem mentség, de szerintem így van. Szerintetek egy nyilatkozat nem segítene? Valami, amivel megkérjük, hogy tiszteljék a magánéletünket és amíg mi magunk nem nyilatkozunk róla, szálljanak le Violetről.
- Talán a rajongóink megértenék - gondolkozom hangosan - de a pletyka rovatok csak még inkább vérszemet kapnának.
- És ha emellett is döntünk, akkor is meg kell kérdeznünk Violetet arról, hogy ő megadja-e az engedélyét - teszi hozzá Calum. - Mi sodortuk ebbe, a mi feladatunk meg is óvni őt. Nagyon szeretném megóvni őt - szakad ki belőle egy reszketeg sóhaj.
- Violet hisz abban, hogy minden rendben lesz - nézek fel a kanapén ülő barátomra - és igaza van abban, hogy ennél sokkal rosszabb dolgok is vannak. Nekünk az a feladatunk, hogy megvédjük, amennyire csak tudjuk és vele együtt higgyük el, hogy minden rendben lesz. Ha ő ennyire pozitívan áll a dolgokhoz, akkor nem szabad, hogy éppen mi legyünk azok, akik letörik ezt a pozitivizmust - jelentem ki határozottan, mire Calum kissé bizonytalanul ugyan, de bólint egyet.
- Lehet, hogy hülyeség - szólal meg újra Michael - de talán valamelyik nap átjöhetnétek mindannyian. Crystal és Liv is átélte mindezt, mi pedig Malival ebben élünk évek óta. Lehet, hogy egy kis beszélgetés is segítene. Nektek és Violetnek is - teszi hozzá minket figyelve.
Calum és én újra összenézünk. Lehet, hogy Michaelnek igaza van. Violet tartja magát, de ma is kimondta, hogy még emésztenie kell a dolgot. Talán egy ilyen beszélgetés tényleg segítene neki. Ha más nem, legalább elterelné valamelyest a gondolatait, hogy egy olyan társaságban van, ahol a látottak alapján egyre otthonosabban mozog és egyre jobban érzi magát.
- Beszéljük meg a lányokkal - feleljük kórusban.