Luke:
- Felkérhetlek egy táncra? - nézek Violetre, amikor a DJ egy lassabb számra vált.
A lány lassan végignéz a tömegen, ahogy az emberek összekapaszkodnak és ringatózni kezdenek a kellemes dallamra. Az egész helynek megváltozik a légköre és valami egészen bensőséges hangulat alakul ki, főleg ahhoz képest, hogy az előbb még összedörgölőző testek, ugráló emberek és tomboló fiatalok sokaságát láttuk.
Számomra nem idegen ez a hirtelen váltás- és a megváltozott légkör sem. Ugyanezt szoktuk tapasztalni a srácokkal a koncertjeinken, amikor egy gyorsabb számról átváltunk mondjuk a Ghost Of You-ra. Ezért is gyönyörű a zene és az, amilyen hatással van az emberekre. Leírhatatlan érzés mindez, csak az értheti, aki át is éli, mert tényleg nem lehet rendesen megfogalmazni.
Látom Violeten, hogy habozik és erősen gondolkodik a válaszon. Nem hiszi el nekem, hogy ügyesen táncol - főleg, hogy eddig esélye sem volt táncolni korábban - így lefogadom, hogy épp azon agyal, hogy menne-e neki a dolog, ha feljön velem a parkettre.
Éppen ezért beletelik pár másodpercbe, mire reagál, de végül határozottan bólint és a kezét az enyémbe csúsztatja. Még mielőtt lebeszélhetné magát, rákulcsolom az ujjaim az övéire és finoman felhúzom.
- Bocs, fiatalok, de elrabolom Violetet egy kicsit, majd jövünk - mosolygok rá a barátainkra, mielőtt elvezetném a lányt.
A bejelentésemet füttyögés és taps áradat követi a többiek részéről, mintha ez hatalmas dolog lenne, amitől Violet arca halványrózsaszínre vált.
- Hódítsátok meg a parkettet, Vee - kiabál utánunk Sophie, még pirosabbra varázsolva Violet arcát, ami kicsal belőlem egy kis kacajt.
- Ne izgulj, remek leszel - adok puszit a halántékára, hogy picit megnyugtassam, bár már tapasztaltam, hogy ez nem olyan egyszerű ilyenkor.
Violet nagyon könnyen zavarba jön és nehezen kezeli azt magában. Ez valahol nagyon aranyos és én magam is szeretem zavarba hozni, de közben meg annyira szeretném, ha elhinné a bókokat és nem csak ilyen formában csapódna le benne.
- Csak remélem, hogy nem lépek a lábadra - jegyzi meg, amikor beforgatom magam elé már a parketten. - Nem bírnám elviselni, ha esetleg miattam nem tudnál fellépni a rajongóitok előtt, mert eltörtem a lában - biggyeszti le az alsó ajkát, amitől megint felnevetek.
- Ettől nem kell tartanod. Egyrészt, nem fogsz megtaposni, a múltkor is jól mozogtunk együtt. Másrészt pedig, olyan könnyű vagy, hogy ha akarnád, sem tudnád eltörni a lábam.
- Azért meg ne lepődj - motyogja lehajtva a fejét.
- Nem fogok - teszem a kezeim a derekára, mire Violet nagyot nyel, de azért beakasztja a kezeit a nyakamba. - Eddig jó - mosolygok rá biztatólag, amit ő is egy halvány mosollyal jutalmaz.
Ahogy táncolni kezdünk, ő közelebb lép hozzám, így megcsap a vaníliás illata és belopja magát a pórusaimba, teljesen megszédítve engem. Minden erőmre szükségem van, hogy én ne lépjek rá az ő lábára az isteni illatának bódítása után.
- Jól érzed magad? - nézek le egyenesen az igézően kék szemébe.
Szívem szerint megcsókolnám. A randink óta képtelen vagyok kiverni a fejemből, hogy milyen forrósággal öntött el az, ahogy az ajkai táncot jártak az enyémekkel. Valami olyat éreztem vele, amit még soha életemben és újra érezni akarom. Most annyira könnyű lenne megint megízlelni vele és általa a mennyországot, de nem akarom megijeszteni azzal, hogy letámadom, így tartom magam és úriember módjára viselkedem, amennyire csak lehet.
- Igen, nagyon - mosolyog rám immáron rendesen, aminek hatására olyan, mintha idebent kisütne a nap, bármennyire is tudom, hogy ez lehetetlen. - Igaza volt a lányoknak, kellett, hogy kikapcsoljak - teszi hozzá, amivel azonnal felkelti az érdeklődésem.
- Miért, volt valami baj, ami miatt ezt mondták?
Violet egy pillanatra lesüti a szemeit, majd lassan visszavezeti a tekintetét rám, miközben velem együtt mozog a dalra.
- Nem, nem volt semmi, csak... - elharapja a mondatot, majd összevont szemöldökkel megrázza a fejét. - Tudod, mit? Semmi, nem érdekes, hülyeség volt.
Az egyik kezem elveszem a derekáról és finoman az arcára vezetem.
- Violet - szólítom meg gyöngéden - mondd el, kérlek. Nincs olyan, hogy hülyeség. Az érzéseid sosem hülyeségek - ingatom meg a fejem. - Én tettem valamit? A randi volt a baj? Vagy valaki bán...
- Dehogyis - szakít félbe hevesen a fejét rázva. - Nem, komolyan mondtam, hogy a randi csodás volt. És te sem tettél semmi rosszat. Csak Calum miatt aggódtam - vallja be kicsit vonakodva. - Tudom, hogy ti ezt megbeszéltétek és nekem is azt mondta, hogy nem zavarja, ami köztünk alakul, de tudom, hogy van, hogy az ember mást mond, mint amit érez. Meg, hogy van, amikor mondjuk, de ha valósággá válik az adott szitu, akkor már másképp érzünk. Én is volt, hogy azt mondtam, hogy jól vagyok, amikor sírni tudtam volna a fájdalomtól, de nem akartam, hogy anya jobban aggódjon - mosolyodik el szomorúan. - A műtétem előtt pedig azt mondtam, hogy minden rendben lesz és nem félek, de amikor ott voltam, hogy altatnak, rettegtem, hogy lesz-e majd ébredés számomra - meséli tovább, nekem pedig fájdalom nyilall a mellkasomba mindettől. - Ezekből indultam ki és túlaggódtam, hogy mégis feszkó lesz köztetek. Nem volt időm beszélni vele, mielőtt elmentetek a stúdióba, így pluszban aggódtam, mert Calum valahogy már ennyi idő után is úgy bánik velem, mintha vérszerinti tesók lennénk. Aminek nagyon örülök, csak nem akarok közétek állni. De ezt tudjátok. Bepörögtem emiatt és a lányok ezért dobták be a ma esti bulit, hogy ne agyaljak tovább ezen és kikapcsoljak egy kicsit. Ennyi - nyel nagyot, mint aki fél, de legalábbis tart a reakciómtól, pedig nincs miért.
Hiszen mindaz, amit elmondott, csak azt bizonyítja, hogy mekkora szíve van és hogy milyen szinten odafigyel mások érzéseire. Szerintem az egyik legkedvesebb és legempatikusabb ember, akit ismerek.
- Nincs mitől félned - biztosítom, puszit adva a homlokára. - Mi a stúdióban beszéltünk minderről és tényleg nem zavarja a dolog. Azt mondta, hogy látszott rajtad, hogy boldog vagy a randi után, ami remélem, hogy igaz - görbülnek felfelé az ajkaim. - Örül annak, hogy jól sikerült az esténk. És most is láthatod, hogy nincs kifogása ellenünk. Úgyhogy rendben vagyunk, emiatt nem kell aggódnod. Nem áll szándékomban ártani sem neked, sem neki. Esküszöm.
- Igen, már én is látom, hogy Calum tényleg rendben van mindezzel - biccent aprót és az arca megint pirosra vált. - Ne haragudj.
- Már miért haragudnék? - vonom össze a szemöldököm értetlenül.
- Amiért stresszeltem ezen és azt hitted miattam, hogy veled, vagy a randival volt baj. Meg, hogy most mindezt rád öntöttem. Nem akartam elrontani az estét.
Tudom, hogy eddig szinte egyedül kellett megküzdenie olyan problémákkal, amiket mások nem bírtak volna legyőzni, így értem a reakcióját, de szeretném, ha tudná, hogy már nincs egyedül, nem csak magára és az édesanyjára számíthat. Be szeretném neki bizonyítani, hogy én is itt vagyok neki, bármennyire is friss még ez az egész. És biztos vagyok benne, hogy Calum, Mali, Sophie és a srácok is hasonlóan gondolkodnak.
- Violet - nézek ismét a szemébe, miután megpörgettem - tudom, hogy ez nem olyan szimpla és én türelmesen kivárom, hogy elhidd, mert addig fogom bizonygatni, amíg el nem hiszed, hogy így van, de most is elmondom: soha nem kell ilyenért bocsánatot kérned és nem kell egyedül megküzdened az érzéseiddel és gondolataiddal, rendben? Azt pedig teljesen felejtsd el, hogy elrontottad az estét csak mert őszinte voltál. Ugyanolyan jól érzem magam, mint eddig. Sőt, sokkal jobban, mert közelebb érzem magam hozzád lelkileg és közben a karjaimban tarthatlak.
- Ezt most csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam - néz rám csillogó szemekkel, mosolyogva és ismét elpirul.
Ha igaz lenne, a jelek szerint akkor is működne és megérné, de nem csak erről van szó és ezt neki is megmondom:
- Nem - rázom meg a fejem - azért mondom, mert így érzek. Jó érzés és komolyan megtisztelő, hogy megosztasz velem ilyeneket a múltadról, még ha fájó emlék is. És ha rajtam múlna, akkor így maradnék veled, ameddig csak lehet - döntöm a homlokom az övének. - Veled, itt a karjaimban, a lassú zenére ringatózva, mintha senki más nem lenne itt rajtunk kívül.
- Én sem bánnám, ha így maradnánk - kezd játszani a hajammal a tarkómnál, amitől kiráz a hideg. - Tényleg nagyon jól érzem magam. És talán igazad van, lehet, hogy mégsem vagyok teljesen reménytelen eset, ha táncról van szó - kezd el kuncogni édesen, én viszont egyenesen felnevetek.
- Ezt biztos nehéz volt elismerned.
Egy pillanatra elgondolkodik, vagy legalábbis úgy tesz, mint aki elgondolkodik, majd végül megvonja a vállát:
- Azt hittem, hogy nehezebb lesz, de egészen elviselhető volt.
- Oké - nevetek megint fel - látom, megnyugodtál, nagyon nagy lett a szád.
- De az jó dolog, nem? Azt jelenti, hogy fel tudtam oldódni a komoly téma után.
- De, határozottan örülök neki - adok puszit az orrára, mintha már ezer éve együtt lennénk és mi sem lenne természetesebb ennél.
Valahol így is érzem magam. Egyszerűen könnyű és jó vele mindez.
Már csak azt kellene eldöntenem, hogy hogyan mondjam meg neki, hogy ő nem volt teljesen idegen számomra az első találkozásunkkor. Nem tudom, hogy mikor lenne megfelelő a pillanat, de egy biztos, hogy most határozottan nem az. Még nem állok készen lerántani a ragtapaszt, bármilyen gyáva is leszek ettől. Még csak most kezdtem mélyebben megismerni őt és nem állok készen egy esetleges katasztrófára, ami által talán máris elveszítem. Nem akarom, hogy így legyen. De nem is akarok most ezen és az esetleges végkimeneteleken pörögni. Ha Violet képes volt megnyugodni és elengedni a számára fojtogató gondolatait, akkor nekem is menni fog. Különben sem biztos, hogy katasztrófa lesz, ha őszinte leszek vele, viszont nincs itt az ideje az ezen való agyalásnak.
Most csak szeretném vele élvezni a pillanatot és pontosan ezt is fogom tenni, ameddig csak tart ez az éjszaka.

Violet:
Miután kilépek az utolsó online órámról a végén, úgy érzem, hogy muszáj kiszabadulnom a szobámból és kimozgatni a testem, ami teljesen elgémberedett az elmúlt órákban. Sőt, lehet, hogy a házból is ki kell jutnom, hogy az agyam és a testem is regenerálódjon, mert úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Bár már reggel is furán éreztem magam, így lehet, hogy ez csak egy ilyen nap.
- Calum? - torpanok meg, ahogy belépek a nappaliba. - Hogyhogy itthon vagy?
Ma a srácok nincsenek a stúdióban, ezt tudtam. Úgy döntöttek, hogy tartanak egy pihenőnapot, ha már egész napokat dolgoznak ott ezerrel. Ezt kihasználva ment ma meglátogatni a családját Luke. És úgy tudtam, hogy Calum is házon kívül lesz Livvel, ezért lep meg, hogy most itt találom. Legalábbis reggel még vele volt, ez biztos.
- Livet behívták dolgozni és ma másfélszeres bért kap - néz fel a telefonjából - majd délután megyek érte, úgyhogy gondoltam, hogy addig hazajövök a tesóimhoz és apáékhoz. Aztán megtudtam, hogy apáék elmentek bevásárolni az alsó szint felújításához neked, a nővérünk a barátaival találkozik, a húgomnak pedig órái vannak, úgyhogy itt unatkoztam - biggyeszti le az alsó ajkát, ami mosolyra görbíti az ajkaim, de aztán feltűnik, hogy a szeme nem csillog úgy, mint szokott.
Valami nincs rendben vele és ez nem tetszik. Calum az az ember, akinek a szeme akkor is pajkosan csillog, ha ő maga komoly fejet is vág. Most viszont pont ez a csillogás hiányzik meleg barna szemeiből.
- Valami nincs rendben - csatlakozom hozzá a kanapén. - Mi a baj?
- Unatkoztam, most mondtam - mosolyodik el, de a mosolya sem olyan, mint amilyen szokott lenni.
Megrázom a fejem, de nem szakítom meg a szemkontaktust.
- A tekinteted most valahogy más. Nem ilyen szokott lenni - kezdem az arcát fürkészni. - Mi a baj? Livvel van valami?
Calum pár pillanatig habozik. Látszik rajta, hogy nem boldog, amiért kiderült, hogy valami nincs rendben, de végül ő is megrázza a fejét.
- Nem, Liv és köztem minden a lehető legnagyobb rendben - enged ki egy mély sóhajt és megint előveszi a telefonját, majd feloldja azt. - Te viszont egyre jobban felkelted az emberek érdeklődését és ez aggaszt - adja oda a készüléket, amin épp egy cikk van megnyitva.
Szerelem van a levegőben? - olvasom el a főcímet, majd áttekerve egy a szórakozóhelyen készült képen rólunk, továbbhaladok a cikkel:
Már egy ideje találgatnak a Five Seconds Of Summer rajongói, hogy ki lehet a titokzatos lány, aki mostanában többször is felbukkant a fiúk oldalán. Pár nappal ezelőtt pedig nemcsak hogy megint velük kapták lencsevégre egy szórakozóhelyen, de az énekes, Luke Hemmingsszel kifejezetten bensőséges hangulatban látták táncolni.
Ez azt jelenti, hogy sokunk énekese elkelt?
Mi nagyon örülnénk neki, bár a szívünk valahol össze is törne.
Egy biztos, eddig sem a fiúk, sem Luke, sem pedig a lány nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, így biztosra nem tudjuk írni az eseményeket, de szerintünk nagyon is aranyosak voltak együtt.
Ti mit gondoltok erről? Mennyire komoly a dolog köztük? Szerintetek is hihetetlenül édesek? És ki ez a titokzatos lány? Miért látták már Calum Hooddal is kettesben?
Írjátok meg kommentben a véleményeteket.
Miután a végére érek a cikknek, nem tudok reagálni. Annyira se futja tőlem, hogy teljesen letekerjek és megnézzem a kommenteket, hogy kik és mit reagáltak a cikkre, bár ezzel lehet, hogy jobban is járok így. Tudom, hogy az emberek mennyire kegyetlenek tudnak lenni és nem biztos, hogy most szükségem lenne pár negatív és gonosz hozzászólásra is.
Nyilván nem vagyok hülye, tudtam, hogy az, hogy Calum családjába kerültem és vele és a srácokkal lógok, az port fog kavarni bizonyos értelemben, hiszen volt elképzelésem arról, ahogy az apukája mesélt anyának, ő pedig nekem, hogy hogyan is mennek ezek a rajongókkal és a lesifotósokkal. És tisztában voltam azzal is, hogy már az első velük való találkozás felkeltette nem kevés ember figyelmét. De most pontosan az történik velem, amit Luke-nak mondtam a buliban a tánc közben: más mondani és szembesülni vele, amikor valósággá válik. Tudtam, hogy ha közel kerülök a fiúkhoz és Luke-kal komolyan gondoljuk azt, hogy jobban megismerjük egymást, az ezzel fog járni, de most, hogy tényleg megtörtént, lever a lábamról.
Nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám mindez, mégsem tudok most megszólalni, csak a telefonra meredek, ami már elsötétült a kezemben a hosszú percek miatt. Érzem, hogy valami elkezdi szorítani a mellkasom és a torkomban gombóc nő. Olyan, mintha kikerülnék a saját testemből, vagy legalábbis bekerülnék egy buborékba, egy világon kívüli helyre, ahol lelassul az idő.
Egyáltalán nem áll szándékomban hírnevet szerezni. Soha nem is állt. A csoportomat és a weboldalamat sem azért csináltam, hogy híressé váljak. Azért tettem, hogy másoknak segítsek vele. És tudom, hogy ez a cikk még nem is egyenlő a hírnévvel, ahogy azt is, hogy ha nyilvános helyen fogunk randizni Luke-kal, akkor elkerülhetetlen, hogy készüljön rólunk lesifotó, a rajongók által videó és akár még oda is jöjjenek hozzá egy kép erejéig, de reménykedtem benne valahol, hogy nem kavarok majd ekkora port. Lehet, hogy ez naivitás volt a részemről és az sincs kizárva, hogy a hirtelen sokk érezteti ezt velem, de így volt. Eddig annyira nem éreztem azt, hogy sokan érdeklődnek a személyem felől és ez nekem jó is volt így. Nem bánom, ha ki tudok menni az utcára anélkül, hogy idegenek támadnának le a kérdéseikkel Luke-ról és rólam és a kameráikkal.
- Violet - érinti meg finoman a vállam Calum, de én annyira más világba kerültem, hogy a hirtelennek tűnő érintéstől összerezdülök - megvagy?
Kell néhány másodperc, amíg rájövök, hogy tényleg hozzám szólt és össze tudom szedem magam. Hevesen pislogva igyekszem kitisztítani az agyam és egy nagy nyeléssel eltűntetni a torkomból a gombócot. Nem mondom, hogy teljesen visszazökkenek a valóságba, de valamennyivel jobb lesz ettől.
- Persze - préselem ki magamból és lassan visszaadom a telefont a fiúnak. - Csak nem számítottam arra, hogy ez fogad majd az óráimról kijőve - erőltetek mosolyt magamra, de rá van írva Calumra, hogy egy szavamat sem hiszi el nekem.
- Ne haragudj, nem így kellett volna megmutatnom, nem is így akartam, csak ha már rákérdeztél, nem akartam kamuzni és...
- Nem kell szabadkoznod - szakítom félbe és megfogva a kezét, finoman megszorítom azt.
Ugyan nem tudom, hogy ez most inkább neki, vagy magamnak szól, van egy olyan érzésem, hogy mind a kettőnknek jól esik és kell.
- Én kérdeztem rá, hogy mi van, én akartam, hogy választ kapjak. Csak nem pont erre számítottam. Mármint, ne értsd félre, gondoltam, hogy az, hogy veletek lógok, meg hogy táncoltam Luke-kal a szórakozóhelyen, valamilyen visszhangot fog gerjeszteni, csak nem számítottam rá, hogy... nem is tudom, hogy így? Hogy ennyire a semmiből, egyszer csak ledobják ezt a bombát? Rögtön szerelemről írnak és tudni akarják, hogy ki vagyok? Ez... - megremeg a hangom, így ismét nagyot nyelek. - Hogyan tudnak máris ilyen nagy szavakkal dobálózni, amikor még mi magunk sem tudjuk, hogy pontosan mi lehet ennek a vége. Nagyon kedvelem Luke-ot, ez nem kérdés, jól érzem magam vele, kevés idő ide vagy oda, na de szerelem? Calum, én még csak azt sem tudom, hogy mi az a szerelem. Esélyem sem volt eddig megtapasztalni. Ez kimaradt az életemből, még sok más dologgal együtt, erre ők máris képesek publikálni ilyeneket és terjeszteni az igét, miszerint szerelem van a levegőben? Tudom, hogy ez a dolguk, de emberek életével szórakoznak. Luke-éval és az enyémmel ebben az esetben és ez... ijesztő - szakad ki belőlem egy sóhajjal vegyes nyekkenés és érzem, hogy a szemeim égni kezdenek.
Nem akarok ennyire kiborulni ettől a cikktől, de mindaz, amit kimondtam, igaz. Lehet, hogy egy átlagos embernek ez nem lenne nagy szám, de nekem egyelőre a szerelem gondolata is ijesztő, még ha Luke figyelmes is és nem erőltet semmit. Akkor is, ha nem mellette kötök ki esetleg. Soha nem tapasztaltam meg a szerelmet, nem tudom, mit kell érezni, hogyan kell csinálni. Éppen elég félelmetes ez, a kórházon kívüli élet megtapasztalása ész egészségemért való aggódás is.
Ezeket a félelmeket általában elnyomom, de mindig bennem vannak. És a mai furcsa érzésem felszínre hozza például az utóbbi félelmet is. Mindehhez nem hiányzik még egy cikk, ami tényleg az életünkkel szórakozhat, akár pozitív, akár negatív formában, de így tehet vele.
- Tudom - néz rám együttérzőn. - Én sem örülök, hogy lehozták ezt a cikket, reméltem, hogy csendben élvezhetem azt, hogy megkaptalak az életembe és hogy jóban vagy a barátaimmal. Bíztam benne, hogy menni fog anélkül, hogy a sajtó kavarna valamit, de úgy tűnik, hogy túl jóhiszemű voltam. Viszont megígérem, hogy a lehető legnagyobb védelmet kapod, rendben? - néz mélyen a szemembe. - Ha szeretnéd, leadok egy nyilatkozatot rólad, hogy hagyjanak békén és valahogy töröltetem az összes cikket rólad és...
- Őszintén úgy gondolod, hogy az segítene? Nem csak fokozná a helyzetet? - mosolyodom el halványan a kedvessége miatt, de sajnos nem teljesen őszinte ez a mosoly a bennem dúló érzelmek miatt.
Calum néhány pillanatra elgondolkozik, de aztán kienged egy mély sóhajt és elhúzza a száját, amivel már azelőtt válaszol nekem, hogy valójában szavakba öntené a gondolatait.
- De, csak fokozná - ismeri be. - A sajtó tuti, hogy felkapná és jobban ráállna a dologra. Attól pedig megkímélnélek. Már ettől az egésztől megkímélnélek, ha tehetném - húz az ölelésébe, ami most kifejezetten jól esik.
Bele is temetkezem ebbe az ölelésbe és az arcom a mellkasába fúrom, mint egy kisgyerek.
- Nem tehetsz róla - morgom neki - és nem a te felelősséged, tudtam, hogy mit vállalok, amikor kiderült, hogy a bátyám egy híres zenekar tagja. És sajnos napról napra egyre jobban megszeretlek titeket, így nem mondhatok le rólatok se csak úgy. Kitalálunk valamit, ezt is túlélem, csak fel kell dolgoznom most - teszem hozzá a lehető legmagabiztosabban, bár nem tudom, hogy ezzel inkább őt, vagy magamat akarom jobban nyugtatni.
- Bármire, de tényleg akármire szükséged van, csak szólj, rendben? - tol el, hogy a szemembe tudjon nézni, én pedig lassan bólintok.
- Úgy lesz, megígérem.
Már épp húzna ismét az ölelésébe, amikor a zsebemben a telefonom megrezzen.
Amikor kiveszem onnan, akkor látom, hogy Luke írt és ő sem tűnik boldognak.
Luke: Most láttam a cikket, azonnal indulok hozzád.