Luke:
- Na, mi a helyzet Violettel? - kérdezi Michael vigyorogva, amikor ebéd szünetet tartunk.
- Elmondtam neki, hogy kedvelem és elhívtam randira - kortyolok a vizemből izgatottan.
Minden alkalommal ez az érzés kerít magába, amikor eszembe jut Violet vagy a megbeszélt randink. Nincs is mellettem és így is hatással van rám.
- Na várjunk! - merevedik meg Ashton. - Most le kellene fognom Calumot, mielőtt behúz neked egyet vagy...
- Erre nincs szükség - rázom meg a fejem nevetve - Calum már tud erről.
Egy pillanatra Ashton lemerevedik és csak döbbenten pislog, de aztán megrázza a fejét, mint aki így akar felocsúdni a kapott információ kábulatából.
- Akkor megint csak várjunk! - emeli fel a kezét, majd rám mutat. - Szóval Michael tudott erről és Calum is, csak én nem? Haver, mi a fene?
Egy kicsit elönt a bűntudat. Nem szándékosan hagytam ki őt a sztoriból, eszemben sem volt megbántani. Annyira kész voltam attól, hogy Calum és Violet hogyan fognak reagálni, hogy azt sem tudtam igazán, hogy melyik országban vagyok. Nem azért nem mondtam Ashtonnak, mert nem akartam.
- Michael azért tudja, mert amikor nálad voltunk, akkor ő szúrta ki, hogy valami más lett, miután Violettel kettesben voltunk a konyhában és tanácsot kértem tőle. Calum pedig azért, mert ő Violet bátyja és nem mellesleg az egyik legjobb barátom, tisztázni akartam vele még minden előtt. Nem szándékosan hagytalak ki - rázom meg a fejem a szemébe nézve. Bocs, haver.
Ashton néhány pillanatig nem mond semmit, csak az arcomat figyeli, de aztán elmosolyodik és legyint egyet.
- Áh, nem érdekes, elfogadom az érvelésed.
Hatalmas kő esik le a szívemről a szavai hallatán, örülök, hogy Ashton ennyire lazán kezelte le ezt. Mondjuk amúgy sem egy dráma király, aki kiakad mindenen, de így is jobb ez így. Jobb a békesség.
- Csak kíváncsiságból, pontosan mi is történt Ashtonnal, ami miatt Michael kiszúrt valamit? - érdeklődik Calum a vizéből kortyolva.
- Igazából semmi - felelem -, csak kicsit közelebb kerültünk egymáshoz testileg Violettel, mint terveztem, de nem volt szándékos a dolog és tényleg nem is történt semmi. Mi lettünk egy kicsit zizik, de komolyan nem t...
- Történt semmi, hallottam - szakít félbe Calum -, elhiszem, nyugalom. Különben is, mióta te és Violet beszéltetek, azóta Violet olyan vidám és olyan szinten pörög, mint eddig egyszer sem, amikor találkoztunk.
Nem tehetek róla, sem ellene, de hatalmas mosoly terül el ettől az arcomon. Az, hogy Violet azóta boldog, engem is boldoggá tesz. Szeretném, ha innentől ez mindig így lenne.
- És nem mellesleg - szólal meg Michael -, te is teljesen ragyogsz, mióta beszéltetek.
- Mondjuk ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy pozitív lett a beszélgetés kimenetele - vakargatom a tarkómat.
- A hangsúly azon van, hogy pozitív - jegyzi meg Ashton, elborulva a kanapén. - Mikor találkoztok legközelebb?
- A múltkor találkoztam az új barátnőjével, amikor megleptem őt náluk, azt beszéltük, hogy ma beugrik majd - nézem meg az időt a telefonomon. - Szerintem lassan itt lesz.
- Jön ide? - kérdezi Calum felvonva a szemöldökét.
- Tegnap, amikor beszéltünk, azt mondta, hogy el kell intéznie valamit, de aztán beugrik, ha nem zavar - bólintok, mire Ashton elvigyorodik és Calumra néz.
- Hogy viseled ezt? Mi lett a nagy szöveggel, hogy nem azért meséltél a húgodról nekünk, hogy mi rámozduljunk és verjük ki a fejünkből az összes olyan jellegű gondolatot? - ugrik fel a szemöldöke a fiúnak.
Calum hatalmasat sóhajt és megforgatja a szemét.
- Valóban nem azért meséltem akkor Violetről, hogy ti rámozduljatok, hanem mert szükségem volt a barátaim támogatására és véleményére ezzel az egésszel kapcsolatban, de Violet és Luke is felnőtt emberek. Mind a ketten fontosak nekem és bízom abban, hogy nem fogják egymást bántani és tudják kezelni mindazt, ami azzal jár, hogy Luke a bandánk énekese. Bár eddig nem úgy tűnik, mintha Violet nagyon foglalkozna a képekkel, amik készülnek, ahányszor csak kilép velünk a házból. Nem is igazán nézegeti, hogy a sajtó miket hoz le és az emberek miket tesznek ki rólunk. Abban meg reménykedem, hogy ha bármi baja van, akkor elmondja nekem. Tudom, hogy nem olyan régi ez az egész történet, hogy gyakorlatilag egy család lettünk, de nagyon remélem, hogy tudja, hogy számíthat rám.
Én is remélem, hogy Violet szól neki vagy nekem, ha bármi baja van vagy esetleg zaklatná a sajtó, bár bízom abban, hogy nem jutunk el oda. Eleinte Calumék és Michaelék is nagy népszerűségnek örvendtek és mindenki rájuk volt kattanva, de idővel ez változott. Nem mondom, hogy most nem születnek képek róluk, ha mondjuk elmennek randira és biztos, hogy amint Michael megkéri a kezét és ezt megtudják az emberek, ezen fognak csámcsogni, de lényegesen finomabb már a dolog, mint volt. Ráadásul nekem is feltűnt, hogy Violet marhára nem figyeli ezeket. Én csak örülök neki, ha ez nem nyomasztja őt. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy mi a valódi probléma és azért a pár kép és esetleges álhírek messze vannak attól, ami ebbe a kategóriába esik, Vi sokkal rosszabbat élt át és élt túl. Ettől még persze nem akarom, hogy a kapcsolatunkra rányomja a bélyegét a sajtó, de tudom, hogy van ennél sokkal rosszabb. Egyébként meg, ahogy figyelem Calumot és Violetet, szinte biztos vagyok benne, hogy a lány szólna neki, ha bármi gondja lenne. Igaza van Calumnak, még friss ez a testvéri szál, de ahányszor csak látom őket, olyanok, mint akik valóban testvéreknek születtek.
- Tudja - biccentek halvány mosollyal a szemébe nézve. - Már most imád téged és ahogy elnézem és hallgatom, te is őt.
- Igaza van - szólal meg Michael hevesen bólogatva - olyanok vagytok, mint akik valóban testvéreknek születtek, szerintem nem kell tartanod attól, hogy esetleg nem kér segítséget, ha arra van szüksége. Főleg, hogy azért az egész sajtó és lesifotó dologgal kapcsolatban nálad jobban nem sokan tudnának segíteni.
- Azért ti is itt vagytok, akik igen.
- Jaj, ne rontsd már el - forgatja meg a szemét Ashton. - Igen, itt vagyunk, de ez tök más. Egyetértek a srácokkal, szerintem sincs mitől tartanod.
Calum szóra nyitja az ajkait, hogy válaszoljon, de a telefonja csörögni kezd, jelezve, hogy megjött a futár a kajánkkal és az enyém is pittyegve jelzi, hogy üzenetem jött.
Violet: Itt vagyok, megyek fel hozzátok.
Mosolyogva írom vissza neki, hogy várjuk és csak jöjjön be nyugodtan, miközben Calum előszed annyi pénzt, ami elég az ebédünk és a borravalónk gyanánt.
- Sietek, mindjárt jövök - megy ki Calum, s néhány perccel később megint nyílik az ajtó.
- Tényleg gyors volt - jegyzi meg Ashton -, végre, basszus, éhen halok!
- Sajnos csak én vagyok - dugja be a fejét Violet -, Calum még a futárral lent - lép be egy dobozzal a kezében. - De ha ez kárpótol, hoztam desszertet - emeli meg az említett dobozt, majd leteszi a kisasztalra.
- Gyakrabban is jönnöd kéne - kacsint rá Ashton és már nyúlna, hogy vegyen a sütikből, amit Vi hozott, de a lány rácsap a kezére.
- Majd az ebéd után! Ma még nem ettetek rendesen, ne a sütivel kezd.
Vigyorogva figyelem őket. Kifejezetten szórakoztató, ahogy Violet neveli a haveromat és rá kell jönnöm, hogy sokkal egyszerűbb úgy, hogy Violet nem tudta, hogy kik vagyunk, mert így nem stresszel azon, hogy ismertebbek vagyunk. Amikor Calum megismerkedett Livvel, a lány egy csomó ideig alig mert felengedni mellette vagy teljesen rajongói üzemmódba kapcsolt, mert ő tudta, hogy a Five Seconds of Summer nevű bandába tartozunk és imádta a zenénket. Vagyis még a mai napig imádja, de már mer önmaga lenni és nem hiszi azt, hogy mi mások vagyunk, mint bármelyik másik ember. Amiért Violetnél ez nem áll fenn, az szomorú, de szerintem neki is felszabadítóbb, hogy nem volt tisztában az előéletünkkel és nekem is. Ezáltal pedig valószínűleg a fiúk sem kivételek ez alól. Lehet, hogy ugyanezért nem izgatják annyira a lesifotók és a cikkek sem. Egy biztos, hogy én örülök, hogy ugyanolyan emberként kezel, mint bárki mást.
- Hidd el, hogy így is meg tudom majd enni az ebédem.
- Nem hiszem. Különben is, előbb a rendes étel, aztán az édesség - nyújtja ki rá a nyelvét Violet.
- Szépségem, te nem tudtad, hogy a süti a desszert gyomorba megy, nem oda, ahova az igazi étel?
- Hiába próbálkozol, Ashton - veszi vissza a dobozt -, akkor is csak az ebéd után adok zöld utat.
Ashton hatalmasat sóhajt és megforgatja a szemét.
- Jól van, anyu, de csak mert ilyen szépen kértél - biggyeszti le az alsó ajkát kiskutya szemeket villantva, én pedig nem bírok tovább magammal és kiszakad belőlem egy kacaj.
Erre Violet úgy kapja fel a fejét, mint aki csak most vette észre, hogy én is itt vagyok. A dobozt a lehető legmesszebb teszi Ashtontól, majd kissé óvatosan közelebb lép hozzám. Mosolyogva állok fel és húzom az ölelésembe.
- Szia! - adok puszit a feje búbjára.
- Szia! - morogja a mellkasomba fúrt arccal. - Sajnálom, csak helyre kellett raknom a haverod.
- Csak nyugodtan, nagyon jól kezelted - nevettem fel újra és magamba szippantottam a vaníliás illatát.
- Hé! Te kivel vagy? - háborodik fel Ashton azonnal, amivel csak szélesíti a mosolyom.
- Bocs, haver, de kaja előtt nincs süti, Violet megmondta - vonok vállat, leülve és finoman magam mellé húzom Violetet is. - Hogy vagy? Sikerült elintézni, amit akartál?
- Persze, minden megvan, csak izgulok.
- Tippelhetek? - kérdezi Michael a lányt fürkészve, mire Vi biccent. - Calum nővére miatt?
- Holnap együtt vacsorázunk és én teljesen kész vagyok, hogy vajon hogyan fog hozzám állni.
- Természetesen imádni fog - ér vissza Calum a lehető legjobb pillanatban. - Mali odalesz érted meg vissza, mindig is akart egy lány tesót is. Mind a ketten akartunk - ad puszit a homlokára. - Úgyhogy ne aggódj.

Violet:
Kiderül, hogy a srácoknak teljesen igaza volt, az aggodalmam és idegességem Calum nővére miatt abszolút felesleges volt. Mali kábé az első pillanatban feloldotta a feszültséget, ami bennem volt, miután úgy egy perccel a megérkezése után olyan szorosan ölelt magához, mintha ezer éves barátok lennénk. Szinte azonnal letisztázta, hogy ha az apukája boldog, akkor ő is az és örül, hogy két olyan nő csatlakozott a családjukba, mint anya és én. Anyuval úgy három másodperc alatt találták meg a közös hangot, engem pedig nem úgy kezelt, mint egy beteget, bár azt elmondta, hogy hihetetlen túlélő vagyok és hogy mindaz, amin keresztül mentem, az nem mindenkinek ilyen végkifejlettel történt volna, mert sokan a feladás felé hajlanának. És még emellett is képes volt azonnal úgy bánni velem, mint bármely másik felnőtt nővel. Vele tényleg nagyon könnyű jóban lenni és mire oda jutok, hogy végzünk a vacsival, már úgy mosolygok miatta, mint a tejbetök, miközben kint maradok elmosogatni a koszos tányérokat és evőeszközöket. A többiek bemennek a nappaliba beszélgetni és keresni valami társast, de valahogy nem lep meg, amikor Mali mellém lép.
- Remélem, hogy nem hitted, hogy hagyom, hogy egyedül mosogass - mosolyog rám, amikor felé pillantok.
- Dehát mondtam, hogy megcsinálom, nyugodtan menj be - intek neki, de megrázza a fejét.
- Besegítek - jelenti ki és már nyúl is az elmosott tányérok felé, hogy eltörölgesse azokat - és jobb, ha tudod, hogy elég makacs vagyok, ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor azt véghez is viszem, mindegy, hogy ki mit mond.
Valahogy Mali közelében nem tudok nem mosolyogni, egyszerűen van valami a kisugárzásában, amitől folyamatosan felfelé görbülnek az ajkaim.
- Ezt egy kicsit úgy mondtad, mintha rossz tulajdonság lenne - biccentem oldalra a fejem, mire ő megvonja a vállát.
- Néha valóban nem a legjobb tulajdonság, régen párszor keresztbe tettem magamnak és anyáéknak vele, de máskor kifejezetten jó, hogy nem ismerem a feladás jelentését. Például - húzza el az é betűt, miközben kitartóan törölget egy tányért - az éneklés esetében jól jött, hogy nem szokásom feladni és küzdök, ha valamit el akarok érni, enélkül most nem lennék ott, ahol. Viszont, amikor mondjuk a vezetéssel voltam így anno, na akkor nem jött jól - nevet fel.
- Miért, annyira vészes volt? - térek vissza a mosogatáshoz, de közben folyamatosan őt figyelem.
- Mondjuk azt, hogy a helyi postaládák ki nem állhattak és egyszer sikerült a kormányt is megfejelnem, mert túl nagyot koccantam, szegény szüleimre ráhoztam a frászt és utána vagy egy évig nem akartak hagyni vezetni, de megmakacsoltam magam és amikor nem figyeltek, visszaültem a volán mögé. Soha nem kaptam még akkora szidást, mint amikor lebuktam, de megérte, mert nem sokkal később meglett a jogsim és megtanultam nagyon jól vezetni, szóval relatív, hogy rossz volt-e a makacsságom, de ha az egészségemet nézzük, akkor biztosan nem tett jót - ingatja meg a fejét. - Azonban, ahogy mondtam, legtöbbször azért jól jövök ki belőle. Szóval ne is próbálj lebeszélni arról, hogy segítsek a mosogatással, mert esélytelen - vigyorog rám, amitől kiszakad belőlem egy kis kacaj.
- Jó, ezt megjegyzem - bólintok, de aztán komolyabbra váltok. - Mondd csak, nem nehéz mindaz, amit csinálsz? Távol a családodtól, egy idegen országban... tudom, hogy nem most mentél ki oda és már egy ideje így van, de azért... én nem tudom elképzelni, hogy ennyire messze legyek anyától. Persze ebbe belejátszik az is, hogy mi mindig ketten voltunk egymásnak, apukámra szinte alig emlékszem és még kicsi voltam, amikor elveszítettem, de anyától nem hiszem, hogy ilyen messze tudnék kerülni. Sem ő, sem én nem bírnám.
Mali egy darabig csak hallgat, szerintem emészti mindazt, amit most a nyakába öntöttem, de engem nem zavar, jobban szeretem, ha valaki meggondolja a válaszát és őszinte véleményt mond, mintha azonnal válaszol valamit. Persze mindenkivel előfordul ilyen - velem is olykor, ha nagyon hevesek az érzelmeim - de nem zavar, hogy Mali nem ilyen.
- Néha valóban nagyon nehéz - biccent egy újabb tányért a kezébe fogva -, van, hogy másra sem vágyom, minthogy hazarepülhessek és csak a családommal legyek, de nem tehetem meg, mert szólít a kötelesség, a munka. Amikor mélyponton vagyok, akkor felettébb nehéz megállni, hogy ne üljek fel az első repülőre és ne jöjjek haza, de az évek alatt megtanultam kezelni ezt. Ráadásul szeretem azt, amit csinálok, imádok dalokat írni és énekelni, ez az életem, úgy sokkal könnyebb, ha olyat csinál az ember, amit szeret. Egy nem messze költözés esetén is előfordul, hogy az embernek honvágya van, ez teljesen normális és van, hogy úgy sem teheti meg, hogy visszamegy a régi otthonába, hiszen ez az élet rendje. De, olykor rossz, de a nehézség érzete enyhül, miután felhívom a szüleimet és videóhívást indítok az öcsémmel. Ők a legnagyobb rajongóim és mindenben támogatnak és ahányszor elbizonytalanodom, ők emlékeztetnek, hogy miért is csinálom mindezt. Calumnál pedig senki sem ért meg jobban, ugyanazt éli meg, amit én, csak ő egy-egy turné után haza, hazatér, én egy másik országba haza, de az is az otthonom már. Szóval de, néha piszok nehéz, de közben mégis azt érzem, hogy semmire sem cserélném el, tudod? Ide hazajövök, amikor csak tudok, olyankor meglátogatom anyát, apát, a barátaimat, az öcsémet és az ő barátait és annyira feltöltődöm, hogy legtöbbször kibírom, amíg vissza nem térhetek ide megint.
- Most nagy találkozókat tervezel, amíg itt vagy?
Mali ajkaira huncut mosoly ül ki.
- Arra vagy kíváncsi, hogy találkozom-e a srácokkal?
Akaratlanul is elpirulok, pedig nem kifejezetten erre voltam kíváncsi, bár valóban érdekel, hogy Ashtonékkal is tervez-e összefutni. Nem tehetek róla, de elég csak Luke-ra gondolnom és az arcom lángolni kezd, pedig jó lenne, ha tudnám irányítani ezt. Abban reménykedem, hogy ez csak a kezdeti dolog, hiszen nem lenne rossz, ha képes lennék úgy a közelében lenni, hogy nem vagyok folyamatosan zavarban.
- Nem, vagyis... erre is, de... de igazából úgy egyáltalán a terveidre - habogok és igyekszem úgy mosogatni, hogy leplezzem vele a hatalmas zavarom.
Mali kuncogni kezd és átöleli a vállam.
- Ne aggódj, előttem nem kell zavarban lenned, nem sok olyan téma van, amiről ne lehetne beszélni velem. Ma itt éjszakázom, holnap délelőtt szeretnék elmenni anyához is egy kicsit és igen, a barátaimat is meglátogatnám, de arra gondoltam, hogy este elmehetnénk a srácokkal valahova. Feltéve, hogy van kedved hozzá.
Egy pillanat alatt önt el az izgalom. Ez is annak köszönhető, hogy Luke-ra gondolok. Minden alkalommal, amikor esély nyílik arra, hogy találkozzak vele, a testem bizseregni kezd és a szívem hevesen zakatolni, a vérem szinte felpezsdül.
- Ha a srácoknak van kedve, akkor én támogatom az ötletet - bólintok mosolyogva, de aztán Mali fürkésző tekintetét látva megint a tányéroknak szentelem a figyelmem.
- Ashton vagy Luke? - szegezi nekem a kérdést váratlanul, néhány perc hallgatás után.
- Tessék? - kapom fel a fejem azonnal.
- Ashton vagy Luke az, aki miatt így nézel?
- Mi az, hogy így nézek? - vonom össze a szemöldököm értetlenül, mire a lány oldalra biccenti a fejét.
- Violet, azért éltem már néhány évet és megtapasztaltam dolgokat, amikor a fiúkat említettem, megcsillant a szemed és a mosolyod is egészen más lett. Mi nők csak akkor nézünk így, ha valami komoly érzelmi dolog van a háttérben. Calumot azért kizárnám a dologból és Michaelről sem hiszem, hogy ilyen hatással lenne rád, hiszen barátnője van, ha hihetek az öcsémnek, akkor lassan menyasszonya. Persze ez nem életbiztosítás, a szívünknek nem parancsolhatunk és Michael rendes pasi, de nem hiszem, hogy ő az, aki miatt így néztél. Marad tehát Ashton és Luke. Ki a szíved választottja - bök meg finoman biztatólag és a szemében őszinte kíváncsiság csillan.
Mivel egyke vagyok, így nem tudom, hogy milyen igazán, amikor az embernek testvére van, most pedig kapásból kettőt is kaptam, de valahogy kicsit sem bánom, Calum mellett biztonságban érzem magam, már a tudattól is, hogy ő a bátyám, Mali pedig... ha minden embernek ilyen a kapcsolata a nővérével, akkor nagyon sajnálom, hogy eddig ezt nem tapasztalhattam meg.
- Az, hogy komoly érzelmek, még erős túlzás - török meg, kiengedve egy hatalmas sóhajt - de valóban van valami és nagy hatással van rám Luke.
- Mi van köztetek? - csillog a szeme vidáman.
- Minden nap beszélünk és hívásozunk, a napokban randizni fogunk a terveink szerint és nem is olyan régen elmondta, hogy kedvel engem. Én is nagyon kedvelem - kezd el megint égni az arcom.
- Csók már volt?
A gondolatba is beleborzongok és mindenem bizseregni kezd. Ha a csókja csak félig olyan forró és isteni, mint az álmaimban, akkor biztos, hogy alig bírok majd talpon maradni, amikor bekövetkezik, de egyelőre meg kell ráznom a fejem.
- Még nagyon az elején vagyunk - felelem közben, de Mali szeméből nem múlik a csillogás.
- Le a kalappal Luke előtt, hogy eléd állt és elmondta, hogy mit érez - füttyent -, ugye nem hagysz majd ki az eseményekből akkor sem, amikor távol leszek? - kérdezi lebiggyesztve az alsó ajkát, amitől újabb nevetés szakad ki belőlem.
- Ígérem, hogy nem.
- És amint megtörténik az első csók, fel kell hívnod és be kell számolnod arról, hogy milyen volt és...
- Már megbántam, hogy kijöttem szólni, hogy megvan a társas - hasít a levegőbe Calum hangja, de amikor felé fordulunk, vigyorogva néz ránk. - Az egyik legjobb barátomról beszélsz, Mali és a húgunkról.
- Tisztában vagyok vele, kisöcsém - biccent a lány vidáman - éppen ezért kérdezem ki Violetet, mert a húgunk. Te jöttél be rosszkor - legyint egyet, mire Calum megforgatja a szemét.
- Na persze - lép mellénk -, besegítek, mert ha így folytatjátok, akkor sosem kezdünk el játszani, ami meg már tűkön ül, mert hazajött a kislánya és ki akar használni minden percet, amíg itthon van.
- Akkor jobb, ha nem váratjuk meg.
- De erre a beszélgetésre még visszatérünk - kacsint rám Mali.
- Mindenképp - nevetek fel.